Bayern München – Viktoria Plzen: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 10 perc alatt szerző Bartos László 2022 október 03.
2022. október 04. kedd, 18:45 Fussball Arena Munchen
Bayern Munich
vs
Plzen

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Megvagyunk az angol másodosztállyal, most rátérhetünk a nap legnagyobb érdeklődéssel várt sorozatára, a Bajnokok Ligájára. Ebben a fordulóban is lesznek hatalmas rangadók, de olyan meccsek is, amiknek a végeredményét borítékolni lehet. A Bayern München – Viktoria Plzen az utóbbi csoport tagja, nehéz lenne azt elképzelni, hogy a csehek pontot tudnának szerezni a bajorok ellen, akik eddig hibátlanok, és a csoport két legnehezebb meccsén már túl vannak. Pont a Plzen fogja megállítani őket?

Biztos vannak, akik jóízűen kacagnak ezen, és mi sem tartjuk valószínűnek, hogy ez megtörténik, de ne feledjük, hogy a Bayern München idén már hozott érdekes meccseket, és nem hiába került szóba az, hogy menesztik Julian Nagelsmannt. No de azért ez mégis túlzás lenne…

Az eddig nulla ponttal rendelkező cseheknek ez a sorozat most még sok, a javarészt hazai játékosokkal felálló együttes még gólt is csak nagy nehezen tudott összehozni. Nekik négy kör múlva a kupaszezon véget ér, de jövőre ismét próbálkozhatnak, immáron több rutinnal.

A Bayernnek pedig ez egy kisujjgyakorlat kell, hogy legyen. Ha nem, akkor azzal még inkább magukra haragítják a szurkolókat, no meg Kahn és Salihamidzic sem fogja jó szemmel nézni, hogy megszenvedtek a kvartett legkisebb reputációval rendelkező csapata ellen…

A bukik ennek megfelelően alig fizetnek a hazai győzelemre, 1.045-ért mi nem ajánlunk semmiféle fogadást. A B-tervünk sem sokkal gyümölcsözőbb, de azért legalább egy korrektebb összeget be lehet gyűjteni.

Bayern München

A válogatott szünet előtt volt utoljára BL-forduló, nem árt felidézni, hogy mi is történt az előző mérkőzésen. Ehhez a saját összefoglalónkat használjuk mankóként:

A kilencedik percben kellett először védenie Manuel Neuernek. Marcel Sabitzertől vette el a labdát Lewandowski, majd a szürkében játszó vendégek úgy passzolták ki a münchenieket, mintha edzésen lettek volna. A végén Pedri lőhetett, azonban az eldőlő Neuer lábbal még hárítani tudott.

A 18. percben megint ziccert hibázott a vendégcsapat, Lewandowski kapott nagy labdát a tizenhatoson belül, ezeket a helyzeteket 10-ből 9-szer belövi, úgy tűnik, ez volt a 10., ugyanis a lengyel fölé lőtt.

A 30. percben a Bayern is gólt szerezhetett volna, Marcel Sabitzer 16 méterről csavart, ter Stegen nem tudott volna védeni, de nem is volt rá szükség, mert a labda nem sokkal elkerülte a kaput.

És az első játékrészben még volt egy jó fejes, ahol Neuernek kellett megint védenie, megtette.

A fordulást követően Nagelsmann lekapta a pályáról Sabitzert, és a helyére beküldte Leon Goretzkát. Ezzel valamelyest stabilizálódott a középpálya, bár az első helyzetet megint a Barca hagyta ki, Raphinha lövése zúgott el a baloldali kapufa mellett.

Aztán valami történt… Konkrétan a Bayern a – valljuk be – semmiből megszerezte a vezetést, Lucas Hernández fejelte be Joshua Kimmich szögletét.

A gól megfogta a vendégeket, és négy perc múlva kapták a következőt, Leroy Sané egy szóló végén alakította 2-0-ra az állást.

Innentől már hiába cserélt Xavi, hiába próbálkozott, egyszerűen nem tudtak közel férkőzni a Bayern kapujához.

Tehát egy kicsit nehezebben, de a második félidei taktikusabb és mérföldekkel jobb játékának köszönhetően tudott nyerni a Bayern München. Volt ok azért az aggodalomra korábban, nem túl jó periódusát élte a csapat, és ahogy már mondtam, szóba került Julian Nagelsmann menesztése is. A fiatal vezetőedző most kicsit szilárdítani tudott a pozícióján, egyrészt a Barca elleni győzelemmel, másrészt a hétvégi meccsükkel. A Bayer Leverkusen együttesét nagyon simán győzték le, négy gólt rúgtak összesen Hrádecky kapujába, Neuer közben egyet sem kapott. Betalált a kapuba Sadio Mané, Leroy Sané, Jamal Musiala és Thomas Müller is.

Egy kicsit visszatért a bizalom a csapat irányába, de a rossz formában levő Schickéket legyőzni nem akkora mutatvány. A gárda mindenesetre négymeccses bajnoki nyeretlenséget szakított meg, ami egy kicsit rendbe rakta az önbizalmát a játékosoknak.

Két győzelemmel a hátuk mögött, a csoport leggyengébbje ellen egy kicsit lehet pihentetni, így érzésünk szerint többen is helyet kaphatnak a kezdőben, akik ebben az idényben még/már epizódszereplők. Például Marcel Sabitzer játszani fog, aki Kimmich kiválása után előrébb lépett, ám nem valószínű, hogy meg tudja tartani a helyét a kezdőben. A másik Mathis Tel, a 17 esztendős fiatal tehetség, aki már nem csak bemutatkozott az első csapatban, de gólt is szerzett.

Müller és a fentebb már említett Kimmich hiányozni fognak, mivel elkapták a koronavírust. Rajtuk kívül még Bouna Sarr, Kingsley Coman és Lucas Hernández nem játszhat.

A várható kezdőcsapat:

Neuer – Pavard, de Ligt, Upamecano, Davies – Goretzka, Sabitzer – Tel, Musiala, Sané – Mané

Egymás elleni meccsek:

2013-ban kezdtem el komolyabban foglalkozni a sportfogadással, és emlékszem, akkoriban minden ingyenesen elérhető tippadó oldalra feliratkoztam a közösségi médiában. És akkor jöttem rá, kevés kivétellel mind átverés. Merthogy a 2013-as Bayern München – Plzen meccsre az volt a tippjük, hogy hazai. 1.08-ért. Bejött, félreértés ne essék, nyertem is volna kábé 4 Ft-ot, mert akkoriban nem voltam eleresztve anyagilag… A Bayern 5-0-ra verte meg a Plzent a csoportkörben, aztán a visszavágón is nyertek 1-0-ra. Összesen ez a két meccsük volt, és bár régen volt, ebből azért levonhatunk valamit, mert azóta sem változott semmi a két csapat életében…

Előző meccs eredménye
2013.11.05.Bajnokok Ligája
plzen
0:1
bayern münchen
Bajnokok Ligája
2013.10.23.Bajnokok Ligája
bayern münchen
5:0
plzen
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Viktoria Plzen

A csehek relatíve sima vereséget szenvedtek legutóbb hazai pályán, lássuk a rövid összefoglalót a meccsről:

A Plzen – ahogy az várható volt – igyekezett keménységgel megállítani a vendégcsapatatot, a játékvezetőnek így volt dolga bőven, már az első félidőben kiosztott három sárgát, amit a másodikban még egy pirossal toldott meg.

Nagyon kellett a győzelem Simone Inzaghi csapatának, hiszen az első fordulóban hazai pályán úgy kaptak ki a Bayern Münchentől, hogy egy pillanatig sem volt esélyük a németek ellen.

Most Edin Dzeko volt a nyerőember, aki minden bizonnyal csak azért lépett pályára, mert Romelu Lukaku sérült volt. A bosnyák csatár a 20. percben szerezte meg a vezetést csapatának, szép lapos lövése utat talált Stanek kapujának bal alsó sarkába.

Már egyébként az első játékrészben több helyzetet kihagyott a kék-fekete együttes, Staneknek kellett többször is bravúrt bemutatnia.

És nagy helyzettel indult a második játékrész is, Robin Gosens fejesét tolta oldalra megint Stanek, aztán Skriniar ismétlésébe belelépett egy védő.

A 60. percben a hazaiak kevés esélye még inkább lecsökkent a pontszerzésre, egy elkésett becsúszás után ugyanis Pavel Bucha piros lapot kapott. Nicoló Barella lábát találta talppal telibe a középpályás, a játékvezető először sárgát adott, majd a videófelvételt látva visszavonta az ítéletét, és egyből kiállította.

Az emberelőnyt tíz perc alatt váltotta gólra az Inter, szépen hozták ki saját térfelükről a labdát, Dzeko iramodott meg a kapu felé, a jobbján vele tartó Denzel Dumfries felé passzolt, aki – bár ki volt kissé szorítva – higgadtan lőtt a hálóba.

Mint látjátok, a kék-feketék rutinjukat is használva győzték le a Plzent, akik emberhátrányban fejezték be a meccset.

A bajnokságban továbbra is jól megy az együttesnek, bár épp a hétvégén botlottak, a Bohemians otthonában tudtak csak 1-1-es döntetlent elérni. Góljukat John Mosquera szerezte.

Viszont még mindig veretlenek, és úgy vezetik a tabellát, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a Slavia Praha.

A BL viszont még magas nekik, és ezúttal is a tisztes helytállásra kell törekedniük. Münchenben minden bizonnyal megerősített védelemmel, egy teljes mértékben defenzív együttest láthatunk majd.

Edzőjüknek, Michal Bileknek meg kell oldania Pavel Bucha hiányát, rajta kívül azonban nincs sérültje az együttesnek. A csehek szerint Ales Cermak játszik majd a középpályán.

A Plzennek nem csak a továbbjutásra, de még a harmadik hely kivívására sincs túl sok esélye. Ahhoz most is nyerniük kellene, no meg nem ártana az Inter – vagy a Barca – elleni visszavágót gólokkal nyerni. Mi nem látunk nagy esélyt erre…

A várható kezdőcsapat:

Stanek – Pernica, Hejda, Jemelka – Havel, Cermák, Kalvach, Sykora – Vlkanova – Mosquera, Chory

Tippelde

Az este egyik legkönnyebb tippje. Csak aztán nehogy pofára essünk. A Bayern Münchennek ezt a találkozót gólarányjavításra kell felhasználni, ki tudja, mi lesz majd a Barca elleni visszavágón, szükség van a minél jobb gólkülönbségre.

A Plzen véleményem szerint még a kapuba sem fog betalálni. Tippem az over 2,5 mellett az, hogy csak az egyik csapat fog majd gólt szerezni.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső