Bodö/Glimt – Zalgiris: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 augusztus 02.
2022. augusztus 03. szerda, 18:00 Aspmyra Stadion
Bodø
vs
Zalgiris

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Kedd után szerdán is lesz öt Bajnokok Ligája-mérkőzés, és mi ezeket is közelebbről vizsgáljuk meg. Két olyan együttes játszik a legkorábban, akiket már mi is megismerhettünk. Az uborkaszezon miatt a Bodö/Glimt együttesével nem csak itt, de a norvég első osztályban is találkoztunk, a Zalgiris csapatával meg már tavaly óta ismerősök vagyunk, mivel játszottak a Fradival. Aztán idén meg meglepetést okoztak, és kiverték a Malmöt. Talán ez a legdurvább eredmény a második fordulóból, bár azért voltak érdekességek.

És ezekre nem igazán lehet felkészülni, semmi nem utalt rá, hogy hazai pályán és idegenben is győzni fognak a litvánok. Lehet, hogy bejött nekik ez a skandináv vonal, abban az esetben örülhetnek a norvégok érkezésének, de más okuk az örömre nem lehet.

A Bodö/Glimt egy erősebb csapat, amelyik az előző fordulóban erődemonstrációt tartott. És egyébként eddigi hazai szereplésük egészen kiváló, nem túl jó előjelek ezek a Zalgiris számára.

A bukmékerek is látják ezeket a tényeket, és alig fizetnek a hazai győzelemre. Mi is egyetértünk abban, hogy a norvégok erősebbek, de a Malmö elleni meccs után már nem igazán tudjuk hova tenni a litván bajnokot.

Azért találni fogunk olyan piacot, amire megéri fogadni, kezdődjön a Bodö/Glimt – Zalgiris beharangozója!

Bodö/Glimt

Kissé kaotikus, amit a Bodö/Glimt hétről hétre művel. Nem áll távol tőlük a nagyszerű játék, a gólgazdag, ellenfelet teljesen romba döntő siker, hogy aztán néha kapjanak egy pofont, és a lehető legdurvább helyeken kapjanak ki. A norvég bajnokságot – ebből a szempontból – hagyjuk, érdekesebb, hogy a BL eddigi két fordulójában milyen meccseik voltak. Láthatóan idegenben vannak problémáik, a Klaksvíktól és a Linfieldtől is vereséget szenvedtek, szerencséjükre a hazai meccseik olyan jól sikerültek, hogy még ez is belefért.

Otthon még gólt sem kaptak, a feröerieket 3-0-ra, az északíreket 8-0-ra verték meg. Egy kicsit foglalkozzunk az utóbbi mérkőzéssel! A Bodö egygólos hátrányban várta a Linfield együttesét, és mivel a Klaksvík ellen remekeltek, most is joggal várták el a szurkolók, hogy odategyék magukat. És odatették magukat…

A hátrányukat hét perc alatt ledolgozták, Hugo Vetlesen góljával szerezték meg a vezetést. Majd húsz perc elteltével az első meccs hazai hőse, Kirk Millar kiállíttatta magát, mellette pedig még tizenegyest is rúghatott a Bodö/Glimt. Ez volt a mérkőzés totális fordulópontja, innentől úgy játszottak a Linfielddel, hogy rossz volt nézni. Az ember szereti, ha egy meccsen sok a gól, ez a fajta… alázás viszont már nem igazán tetszett senkinek. Kivéve a Bodö szurkolóit. Victor Boniface értékesítette a tizenegyest, és innentől nem volt megállás. Nagyjából a szokásosnak mondható emberek találtak be: William Amahl Pellegrino, Runar Espejord, Ulrik Saltnes, valamint Alfons Sampsted. Espejord és Pellegrino dupláztak egyébként.

A jó formát sikerült a hétvégére is átmenteni. Az Aalesund otthonában nem könnyű nyerni, de a címvédőnek sikerült, 2-1-re győztek és továbbra is harmadik helyen állnak, előttük a Lilleström és a Molde. A hátrány jelentős, de most kezd csak igazán formába kerülni a Bodö/Glimt. Ó, még csak annyit az Aalesund elleni meccsről, hogy természetesen Victor Boniface volt a nyerőember, mindkét gólt ő szerezte, és így már nyolc találatnál jár.

A Bodö már így is történelme legjobb szereplését érte el a BL-ben, de még ezt is felül lehet múlni. Ezt a sikert úgy tudják megalapozni, hogy hazai pályán határozott, meggyőző sikert aratnak. Nem biztos, hogy nehéz feladatuk lesz, mivel hosszú ideje veretlenek, 22 gólt rúgtak és 1-et kaptak az elmúlt öt meccsükön…

Meglepő lenne, ha a támadók között Runar Espejord kezdene, és nem Victor Boniface. Mellette remekel még William Amahl Pellegrino, a trió harmadik résztvevője még nem feltétlenül tisztázott. A hétvégén az egyik fiatal, Mvuka játszott, Mugisha a cserék között sem volt, Sondre Sorli lehet nagy esélyes, hogy a kezdőcsapatba kerüljön.

A hétvégén nem játszott Morten Konradsen, Sondre Fet, Ole Solbakken, Brede Moe és Japhet Sery Larsen sem.

A várható kezdőcsapat:

Haikin – Sampsted, Amundsen, Hoibraaten, Wembangomo – Vetlesen, Hagen, Saltnes – Sorli, Boniface, Pellegrino

Egymás elleni meccsek:

Mint látjátok, a tavalyi szezonban ez a két együttes összecsapott. A Bodö bizonyult akkor jobbnak, az EKL-ben, idegenben 2-2-t játszottak, hazai pályán szűk győzelmet tudtak magukénak. Ezen kívül még egy meccsük volt, 2020-ban az Európa-ligában. Akkor csak egy mérkőzésen dőlt el a továbbjutás, mint ahogy azt várták, nyert is elég simán a norvég együttes.

Előző meccs eredménye
2021.08.26.Európa-konferencialiga
bodö
1:0
zalgiris
Európa-konferencialiga
2021.08.19.Európa-konferencialiga
zalgiris
2:2
bodö
Európa-konferencialiga
2020.09.17.Európa-liga
bodö
3:1
zalgiris
Európa-liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Zalgiris

Annyi előnye mindenképp van a Zalgiris csapatának, hogy nekik a bajnokságban nem kell játszani, amíg az európai porondon jelen vannak. Ez azért nagy könnyebbség, mivel nem kell úgy forgatni a csapatot, van lehetőség pihentetni a kulcsjátékosokat, amit a Bodö/Glimt nem tud megtenni.

Az, hogy a Zalgiris itt van, egy tényleges meglepetés. Az első fordulóban még a koszovói FC Balkkanit alig tudták megverni, és úgy voltunk vele, hogy akkor a Malmö mindenképp elintézi őket. Ám nagyon fegyelmezett védekezéssel hazai pályán 1-0-ra tudtak nyerni, míg idegenben 2-0-ra. Ott már a Malmönek is elszakadt a cérna, Christiansent ki is állították. A litvánok góljait Mathias Oyewusi és Renan Oliveira szerezték.

Innentől minden meccs ajándék, és persze, két meccsük van továbbjutni, de a Bodö egy erősebb ellenfél, akik ráadásul hazai pályán eddig nagyszerűek.

A csapat védelme adott, egyedül az lehet kérdés, hogy Saulius Mikoliunas befér-e Bopesu helyére. Valószínűleg nem, bár sok csatát megélt, Pellegrino és Boniface nagy erényei közé a gyorsaság tartozik, Mikoliunas meg már benne van a korban, és megkopott a sebessége.

Elől Renan Oliveira és Mathias Oyewusi okozhatnak veszélyt, közben a szélekről Oliver Buff és Fabian Ourega segíthetik őket.

Nincs sérült, nem tudunk hiányzókról. A kezdő pedig adja magát.

A várható kezdőcsapat:

Gertmonas – Bopesu, Ljubisavljevic, Pavelic, Mamic – Buff, Milickovic, Gorobsov, Ourega – Oyewusi, Oliveira

Tippelde

Szép a Zalgiris eredménye, amit eddig elért, de azt hiszem, itt lesz a buli vége. A Bodö hazai pályán már eldöntheti a továbbjutást, ha olyan jól játszanak, mint a Klaksvík vagy a Linfield ellen.

Nem bízhatják el magukat, de azt hiszem, ők is tudják, hogy a továbbjutásnak itthon kell megágyazni, szóval oda fogják tenni magukat.

A hazai győzelem nem fizet sokat, ám annál biztosabbnak tűnik. Mivel a Bodö hazai pályán nem igazán kap gólt, megtehetjük azt is, hogy csak az egyik csapat fog a hálóba találni.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső