Dinamo Kijev – Sturm Graz: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 augusztus 02.
2022. augusztus 03. szerda, 20:00 Stadion Miejski al. Unii Lubelskiej 2
Dynamo Kiev
vs
Sturm Graz

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Őszinte leszek, nem gondoltam volna, hogy a Dinamo Kijev majd pont a Fenerbahce ellen tovább tud jutni. Mindannyian ismerjük a körülményeket, mennyi minden nehezíti az ukrán csapat dolgát, de láthatóan nem adják fel, és a szívük viszi őket előre. Valószínűleg a törökök ellen ez jelentette a különbséget, jobban akarták a sikert. No meg kellett hozzá egy kis szerencse, meg egy piros lap, szóval ez egy összetett párharc volt. De itt vannak, és most már ők számítanak esélyesnek az osztrák bajnok Sturm Graz ellen.

A Sturm most készül első meccsére a Bajnokok Ligájában, miután a bajnokságot a második helyen fejezték be, jelentősen lemaradtak a Red Bull Salzburgtól, bár ez nem újdonság, Szoboszlai Dominik korábbi csapata uralja nyugati szomszédunk elsőosztályú bajnokságát. A legtöbbször az európai kupaindulást érő helyen „le vannak osztva” a Wolfsberger, a Sturm és a két bécsi csapat, az Austria és a Rapid között. Most is így történt, ők indulhatnak bármilyen európai kupában.

A Dinamo most sem tud hazai pályán játszani, ismét Lengyelországban mérkőznek meg. De az elmúlt két hétben megtudhattuk, nem feltétlenül van szüksége a Kijevnek a hazai pályára.

Ők számítanak esélyesnek, meccsben vannak, rutinosak, és hajtja őket a bizonyítási vágy. Nézzük meg, hogy mit tudunk kihozni a Dinamo Kijev – Sturm Graz mérkőzésből!

Dinamo Kijev

Vegyes érzéseim voltak a Dinamo Kijev és a Fenerbahce mérkőzése előtt. Szurkoltam a törököknek Szalai Attila miatt, de közben az ukránok sem hagytak hidegen. Az odavágón mutatott teljesítményük előtt is meg kellett emelnem a kalapom, és Mircea Lucescu csapata a visszavágón is keményen odatette magát.

Az első mérkőzésen kialakult döntetlen igazságos eredménynek mondható, 0-0-t játszottak Lengyelországban a Miejski Stadionban, amely ideiglenes otthona most a Dinamo Kijevnek. A találkozón az ukránok nem játszottak alárendelt szerepet, egyátalán nem, több lehetőségük volt a győzelem megszerzésére. Végül senki nem talált a hálóba, csak közel jártak hozzá.

A visszavágón a törökök sikerére fogadtunk, gondoltuk, a hazai drukkerek belehajtják majd övéiket a győzelembe. Ehelyett teljesen máshogyan hívták fel magukra a figyelmet. Cseppet sem szimpatikus módon az oroszokat éltették, többek között Vladimir Putyint.

Emiatt az UEFA már vizsgálódik, biztosan lesz büntetés. De beszéljünk inkább a mérkőzésről!

Az idegenbeli 0-0 után a Fener abszolút támadólag lépett fel, és az első félidőben lefocizták a Dinamot. Amíg a vendégek egyszer lőttek kapura, addig a Fener 8-szor. Ám gól nem született. Számíthattak további rohamokra az ukránok, de a játékvezető és Ismail Yuksek kisegítették őket. A török irányító ugyanis kiállíttatta magát közvetlenül a második félidő kezdése után. Innentől kezdve sokkal kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, kijjebb jöttek a vendégek is, és hamarosan vezetést is szereztek. Hidegzuhany az Ülker Stadyumuban, Vitali Buyalskyy gólja után az ukránok álltak továbbjutásra. Tetézte a problémákat, hogy Enner Valencia a hajrában kihagyott egy tizenegyest, de a hazaiakat Szalai Attila megmentette, a 89. percben egyenlített Lincoln labdáját követően. Következhetett a hosszabbítás.

Nyilván a Fenernél mindenki fáradt volt, az emberhátrány meglátszott, és ezt végül ki is tudta használni a Kijev, a 114. percben Oleksandr Karavaev találatával megszerezték a győzelmet. Csattanós válasz a szurkolóknak…

A Dinamo próbált játékban maradni, és a hétvégén a Premier League-re felkészülő Evertonnal játszottak barátságos mérkőzést. Talán a fáradtság játszott leginkább közre, de a kékek 3-0-ra verték ellenfelüket. Nem gond, gondolhatják az ukránok. Nem itt kell nyerni, hanem a Sturm Graz ellen.

Hamarosan kiderül, hogy a klub legnagyobb tehetsége, Ilya Zabarny marad-e a csapatnál, sokan – köztük PL-klubok – keresik a 19 esztendős védőt. Lehet, hogy utolsó meccseinek egyikét játssza majd a mostani csapatában.

Miután Karavaev gólt szerzett, esély nyílt arra, hogy kezdőként lépjen pályára, bár ehhez lesz néhány szava Tomas Kedziorának is, aki hazájában bizonyára szeretne pályára lépni.

Továbbra is sérült Ibrahim Kargbo és Volodymyr Kostevych.

A várható kezdőcsapat:

Bushchan – Kedziora, Zabarnyi, Popov, Dubinchak – Sydorchuk, Shaparenko – Tsygankov, Buyalskyi, Verbic – Besedin

Egymás elleni meccsek:

A két csapat már korábban is pályára lépett egymás ellen, igaz, ez az összecsapás kevesekben maradt meg. Egyrészt, mert nem volt egy nagy meccs, másrészt meg azért, mivel csak egy felkészülési találkozóról volt szó. Mint láthatjátok, ezt a Sturm Graz nyerte meg Eze és Schubert góljaival. Már egyikük sincs a Sturmnál, egyikük Törökországba, a másik Svájcba szerződött…

Előző meccs eredménye
2018.01.23.Barátságos Mérkőzés
dynamo kiev
0:2
sturm graz
Barátságos Mérkőzés
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Sturm Graz

Ismét egy csapat, amely most száll be a buliba. Mint említettem, a Sturm a második helyen végzett a bajnokságban, de a bajnoki címtől nagyon messze voltak. Nem tudom, mikor lehet megfogni a Salzburgot, akkora előnye van a többiekhez képest, hogy arra szavak nincsenek.

A második hely legalább BL-selejtezőt ér, a többieknek meg marad az EL meg az EKL. Mondjuk könnyen lehet, hogy a Sturmra is ezek a kupák várnak, ha innen kiesnek, akkor még tehetnek egy próbát az EL-ben, ha az ottani selejtezőt elbukják, akkor jöhet az EKL-csoportkör.

Tavaly az EL-ben sikerült a csoportkörig jutniuk, de ott a lehető legnehezebb kvartettbe kerültek, a Monaco, a Real Sociedad és a PSV Eindhoven volt még velük. Nem csoda, hogy nyeretlenül estek ki az utolsó helyen.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Sturm Graz a nyáron magyar játékost igazolt, a 20 esztendős Tóth Milán csatlakozott a kerethez, aki korábban a Haladást erősítette. Meglátták benne a lehetőséget, és hetek alatt meg is állapodtak a szombathelyiekkel.

Christian Ilzer nem csak Tóthot szerződtette, hanem érkezett még David Schnegg, Vesel Demaku, Dominik Oroz, valamint Tomi Horvat. Utóbbi játékos félmillió euróba került, és láthatóan az első csapat legjobbjai közt tartják számon. Valóban remek kis játékos, akit tavaly az NK Mura színeiben ismerhettünk meg. Azóta már a válogatott keretébe is bekerült.

A német bajnokság már elindult, és a Sturm épp a hétvégén aratott nagy sikert: A Salzburgot otthon verték meg 2-1-re. A gólokat Rasmus Hojlund szerezte.

Két fordulót követően a Sturm Graz a harmadik helyen áll négy ponttal.

Jakob Jantscher továbbra sem elérhető még, de láthatóan Hojlund remekül helyettesíti, míg Otar Kiteishvili és Niklas Geyrhofer szintén nem tudnak majd pályára lépni.

A várható kezdőcsapat:

Siebenhandl – Gazibegovic, Wuthrich, Borkovic, Dante – Hierlander, Gorenc Stankovic, Prass – Horvat – Hojlund, Sarkaria

Tippelde

Azt mondom, a mostani mérkőzés kicsit ismerkedős lesz. Mivel a Dinamo nem hazai pályán játszik, ez az előny valahol elvész, a Sturm pedig most lép pályára először, idegenben, nem fognak mindent megmutatni, sem kiadni magukból. Szeretnének olyan eredményt elérni, hogy a hazai visszavágón legyen esélyük.

A Dinamo a hosszabbítás után is meccset játszott, biztosan fáradtak a fiúk. Tudom, azt mondtam, talán esélyesebb a Dinamo, de mindent egyben figyelve nem feltétlenül igaz ez sem. Maradjunk annál, hogy két és fél gól nem lesz a mérkőzésen.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső