Dinamo Zagreb – Sheriff Tiraspol: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 24.
2021. augusztus 25. szerda, 21:00 Stadion Maksimir
Dinamo Zagreb
vs
Sheriff

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Gondoltátok volna, hogy az egyik legsimább meccset ez a két csapat vívja majd? Mi nem. Arra igen, hogy megszorulnak majd Moldovában a horvátok, de háromgólos buktára még mi sem mertünk gondolni.

Nagyon közel az álom beteljesüléséhez a kiscsapat, akit már annyiszor lesajnáltak ebben a sorozatban. Most egyszerű dolguk van: Ne kapjanak ki három vagy több góllal. Akkor meglesz a csoportkör, a Dinamo Zagreb pedig szégyenszemre ismét kihull a Bajnokok Ligájából.

Nem azért, hogy magunkat fényezzük, de már az első meccs tippjében megemlítettük, hogy minket nem győztek meg Mislav Orsicék az eddigi meccseken. A Legia ellen már majdnem kiestek, most viszont valóban reális erre az esély.

Még felszívhatják magukat, mint mondjuk a Crvena zvezda tette azt az Alashkert ellen nem is olyan régen, de a Sheriff mérföldekkel jobb csapat annál, minthogy úgy szétessenek, mint az örmények tették Belgrádban.

A bukmékerek oddsai alapján sima horvát győzelmet, ám moldáv továbbjutást várnak. Ez egybeesik nagyjából a mi gondolatainkkal is. Máris kifejtjük, jöjjön a Dinamo Zagreb – Sheriff Tiraspol mérkőzés előzetese.

Mi történt az odavágón?

Röviden felelevenítjük az első mérkőzést. Összefoglaljuk a találkozó legfontosabb történéseit, valamint a gólokat.

Sheriff Tiraspol – Dinamo Zagreb

Vakarhatják a fejüket azok, akik lesajnálták a moldáv bajnokot. Vannak olyan meccsek, ahol egy 3-0-s hazai siker után azt mondanánk a visszavágóra, hogy formaság, hogy az előnyt szerzett csapatot innen már nem lehet megfogni. Itt az esélyesebb csapat szenvedett vereséget, és az idén látottak alapján nem is gondolnánk, hogy ezt meg tudják fordítani, de százszázalékosan ezt nem mernénk kijelenteni. Azt viszont igen, hogy a tippünk (1X) az odavágón jött.

A kezdők:

Sheriff Tiraspol:

Athanasiadis – Cristiano, Arboleda Hurtado, Dulanto, Julien – Addo, Thill – Adama Traoré, Kolovos, Yansane – Luvannor Henrique

Dinamo Zagreb:

Livakovic – Ristovski, Theophile-Catherine, Peric, Franjic – Jakic, Ivanusec, Majer, Misic, Orsic – Petkovic

A találkozót a két csapatkapitánynak kellett kihagynia, a Sheriff részéről a kolumbiai Frank Castaneda eltiltását töltötte, Arjem Ademi (a horvátok kapitánya) még mindig nem jött rendbe. Játszott már idén a BL-ben, ám hamar le kellett cserélni, azóta pedig nem tért vissza. És lehetséges, hogy az idei sorozatban már nem is játszhat. Nem azért, mert annyira súlyos lenne a sérülése, hanem mert a csapata kiesik.

A Dinamo Zagreb már az első fordulótól kezdve gyengébben futballozott saját magához képest, erre a meccsre sem tudtak felpörögni. És nem, nem túlzás a háromgólos Sheriff siker sem.

Amiből kettőt Adama Traoré lőtt, aki természetesen nem egyenlő a spanyol válogatott és a Wolverhampton Wanderers színizom szélsőjével. Ez az Adama Traoré nem olyan izmos, ez az Adama Traoré nem spanyol, hanem mali. De a kaput mindketten nagyon érzik.

Említett játékos szerezte meg a vezetést a Sheriff Tiraspol számára a találkozó 45. percében. Addig is a hazaiak játszottak jobban, noha a labda nem náluk volt többet, a helyzetek számát tekintve abszolút fölényben voltak, hiszen összesen tíz kapura lövési kísérletük volt. A Dinamonak pedig négy.

De térjünk csak vissza Adama Traoré góljára. A támadót Cristiano ugratta ki egy nagyszerű labdával, a mali csatár gyorsaságát kihasználva rázott le két védőt, majd higgadtan gurított Dominik Livakovic mellett a hálóba.

Természetesen nagy volt az öröm a stadionban, a szurkolók is tudták, hogy nem ők a favoritok. De egyre inkább kezdték elhinni, hogy lehet keresnivalójuk a találkozón. Főleg, hogy a második félidőben előnyük még tovább duzzadt:

Az 53. percben jártunk, amikor Momo Yansanét indították, ő pedig a tizenhatoson belülre érve középre ívelt. Ott a második hullámban érkezett Dimitrios Kolovos, és nagy erővel, kapásból tüzelt. Nem is csoda, hogy ezt Livakovic nem tudta hárítani, akkora erő volt benne.

A Dinamo Zagrebnek nagyon nem ment a foci, igazából egyetlen nagyobb helyzet sem maradt meg Petkovicék játékából. A Sherifféből viszont annál inkább. A 80. percben már senkinek nem lehetett kétsége afelől, hogy ki nyeri a meccset, mivel Adama Traoré ismét a hálóba talált. A horvátok próbáltak menni előre a szépítésért, ezt használták ki a moldávok, és egy gyors kontra végén Traoré ugyanolyan higgadt volt, mint első találatánál.

Lehetséges, hogy ez a harmadik gól nem csak az első meccset zárta le végérvényesen, hanem azt is, hogy ki kerül a főtáblára.

A Sheriff Tiraspolnak ez még sosem sikerült, ilyen közel sem voltak a sikerhez. Legutóbb a playoffig a 2009/2010-es szezonban jutottak, ám akkor rúgott gól nélkül estek ki az Olympiakosszal szemben.

Előző 5 meccs eredménye
2021.08.17.Bajnokok Ligája
sheriff
3:0
dinamo zagreb
Bajnokok Ligája
2013.08.07.Bajnokok Ligája
sheriff
0:3
dinamo zagreb
Bajnokok Ligája
2013.07.30.Bajnokok Ligája
dinamo zagreb
1:0
sheriff
Bajnokok Ligája
2012.08.08.Bajnokok Ligája
dinamo zagreb
4:0
sheriff
Bajnokok Ligája
2012.08.01.Bajnokok Ligája
sheriff
0:1
dinamo zagreb
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Mi várható a visszavágón?

A Dinamo legfontosabb hiányzója természetesen Arijen Ademi, azonban mellette nem játszhat Rasmus Lauritsen, Dino Peric és Marko Tolic sem.

Lehetséges, hogy a csapatkapitány csereként pályára léphet, de erre a horvát lapok sem látnak sok esélyt.

A Sheriffből Moussa Kyabou, Keston Julien és Andriy Bliznichenko hiányzik majd sérülés miatt, jó hír, hogy Frank Castaneda visszatérhet a pályára.

A vendégek pihenéssel hangoltak erre a Bajnokok Ligája mérkőzésre, Horvátországban viszont gőzerővel megy a bajnokság, a Dinamo Zagreb pedig győzelmet ünnepelhetett a hétvégén. 1-0-ra nyertek a Lokomotiv Zagreb elleni városi rangadón. A gólt Mislav Orsic szerezte, akinek a bajnokságban megy a szekér (3 meccsen 2 gól), viszont a Bajnokok Ligájában többet várnánk tőle. Hat mérkőzésen játszott, ezeken összesen egy gólig jutott a tavalyi esztendő egyik horvát felfedezettje.

Bámulatos teljesítményre lesz szükség a Sheriff ellen, ehhez szükség lesz Orsicra, Ivanusecre és persze Petkovicra is. Luka Ivanusecen kívül a csapatból csak Lovro Majert lehet pozitívan kiemelni, a csapat többi tagjára azonban szinte rá sem lehet ismerni.

Idegenben a Sheriff véleményünk szerint győzelemben nem bízhat, ám egy ikszre itt is esélyes, ha azt a lenyűgöző játékot hozzák, mint az odavágón.

Bizonyára itt már a Dinamo is más szellemben fog pályára lépni, a kezdetektől fogva támadniuk kell, mert három gólt ledolgozni egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.

Idén a Sheriff idegenben négy meccset játszott, ezeken két gólt kapott összesen. A Teuta és az Alashkert FC elleni csatákat lehozták kapott gól nélkül, a Crvena zvezda ellen 1-1-es eredménnyel zártak, a bajnokságban pedig a Floresti tudott gólt rúgni nekik.

Szerintünk a jól kontrázó csapat most is legalább egyszer betalál, és azt is magabiztosan állítjuk, hogy a Dinamo legalább egyszer betalál. Talán még nyernek is, erre mutatkozik nagyobb esély, ám a továbbjutó a Sheriff Tiraspol együttese lesz. Fő tippünk tehát az, hogy mindkét fél szerez gólt, emellett pedig teszünk egy kis pénzt arra is, hogy a Dinamo Zagreb nyeri a találkozót.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső