FC Porto – Atletico Madrid: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 11 perc alatt szerző Bartos László 2021 december 06.
2021. december 07. kedd, 21:00 Estadio do Dragao
Porto
vs
Atletico Madrid

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

A Bajnokok Ligája legizgalmasabb hajrája, utolsó fordulója majd a B csoportban lesz, itt még három csapatnak is van esélye a továbbjutásra. A Liverpool már nyeregben, hátradőlve, egy sörrel a kezében figyelheti a mögötte zajló hármas csatát, az angolok még pontot sem veszítettek, ötből ötöt nyertek eddig. Az FC Porto együttese van jelen pillanatban a második helyen, előnyük azonban csak egy pont az üldözőkkel szemben. Igen, az AC Milan a harmadik, az Atletico Madrid pedig a negyedik, mindketten egyaránt négy-négy pontot gyűjtöttek. Az FC Porto – Atletico Madrid mérkőzés tehát nagy izgalmakkal kecsegtet, óriási a tét mindkét oldalon, egy vereség katasztrofális következményekkel járhat. Bármelyik együttes elbúcsúzhat.

Fél szemmel kénytelenek lesznek az AC Milan – Liverpool csatát is figyelni, döntetlen esetén akár még a milánói piros-feketék is kijöhetnek győztesen a buliból. Ehhez azért lesz egy-két szava az élen álló Poolnak is, bár ők lehet, hogy annyira nem fogják komolyan venni az összecsapást.

Mindkét mérkőzésről olvashattok majd nálunk, először tehát a portugál – spanyol csata kerül terítékre.

Mi történt korábban?

Nézzük meg a hétvégi bajnokit, az előző BL-kört, a sérülteket, úgy egyáltalán azt, hogy mi a helyzet a csapatok háza táján!

Liverpool – FC Porto: 2-0

G.: Thiago, Szalah

Bíztunk abban, hogy a Poolnál nagy lesz a rotáció, hiszen ők már megnyerték a csoportot, ezt a fordulót megelőzően is tudtuk. És emiatt a portugál csapat sikerére tettük a pénzünk, még ha tudtuk is, ez nagyon veszélyes tipp. Az nyer, aki kockáztat, szokták volt mondani, azonban ez a mondás most nem állta meg a helyét. A kissé tartalékosabb Liverpool megnyerte a találkozót, és nem hagyta, hogy a luzitánok továbbjussanak…

A kezdők:

Liverpool:

Alisson – Williams, Konate, Matip, Tsimikas – Morton, Thiago, Oxlade-Chamberlain – Szalah, Minamino, Mané

FC Porto:

Diogo Costa – Joao Mario, Mbemba, Pepe, Sanusi – Otávio, Sergio Oliveira, Uribe, Diaz – Evanilson, Taremi

A mérkőzés első helyzete a portugáloké volt, itt azért mertünk reménykedni abban, hogy sikerül majd behúzni a meccset annak ellenére, hogy a bukik – meg úgy az egész világ – nem őket tartja esélyesnek. Tsimikas szórakozott a baloldalon, Otávio elvette tőle a labdát, középre ívelt, Mehdi Taremi fején megcsúszott a játékszer, ami így Joel Matip testéről vágódott a kapu mellé. Teszem hozzá, centiken múlt az öngól, a védő bosszús is volt a társakra, főleg Tsimikasra.

Hamarosan még nagyobb lehetőség adódott a Porto előtt, Mehdi Taremi és Otávio léptek meg egy labdával, előbbi passzolt középre, a brazil viszont csúnyán mellé lőtt százszázalékos ziccerben. Ezután a földre zuhant, mondván, hogy őt bántotta egy Pool-védő, de a játékvezető ügyet sem vetett rá. Valószínűleg, ha már kimaradt a ziccer, akkor legalább megpróbált egy tizenegyest összehozni.

A Liverpool első támadásából aztán gól született, Sadio Mané kapott a leshatáron forintos labdát, amivel a tizenhatoson belülre ért, majd jobbal elrúgta azt Diogo Costa mellett. Gólöröm és középkezdés helyett azonban szomorúság és egy szabadrúgás következett kifelé, mint kiderült, Mané nem a leshatáron kapott labdát, hanem azon egy kicsit túl…

Gólnélküli döntetlennel vonulhattak félidőre a csapatok.

A folytatásban is jól játszott a Porto, a félidő elején Mateus Uribe fordulásból lőtt a jobboldali kapufa mellé, ismét közel jártak a gólhoz a vendégek. De nem elég közel…

És akkor jött az első szabályos gól a meccsen, amit Thiago Alcantara jegyzett a találkozó 52. percében. Alex Oxlade-Chamberlain szabadrúgását a védők kifejeltek, érkezett a hátul biztosító Thiago, lövése pedig olyan volt, mintha zsinóron húzták volna, nyílegyenesen a bal alsó sarokban kötött ki. Ez volt a játéknap egyik legszebb találata.

A 70. percben Mohamed Szalah is mutatott valami igazán különlegest, Jordan Hendersonnal játszott össze a jobb szélén a pályának, visszakapta a labdát a csékától, egy testcsellel elküldte Uribét szotyiért, majd visszahúzta a labdát a rövid sarokba, 2-0, ezzel pedig eldőlt a mérkőzés.

Az FC Portonak több lehetősége is volt a vezetés megszerzésére, több esélye nyílt bebiztosítani a továbbjutását, ám ezek mind kimaradtak. A Liverpool rutinos volt, és egy kiélezett mérkőzést sikerült megnyerniük.

Előző 5 meccs eredménye
2021.09.15.Bajnokok Ligája
atletico madrid
0:0
porto
Bajnokok Ligája
2013.12.11.Bajnokok Ligája
atletico madrid
2:0
porto
Bajnokok Ligája
2013.10.01.Bajnokok Ligája
porto
1:2
atletico madrid
Bajnokok Ligája
2009.12.08.Bajnokok Ligája
atletico madrid
0:3
porto
Bajnokok Ligája
2009.09.30.Bajnokok Ligája
porto
2:0
atletico madrid
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Atletico Madrid – AC Milan: 0-1

G.: Junior Messias

Élet-halál mérkőzést játszott az AC Milan a Wanda Metropolitanoban. ahol a BL-ben gyengélkedő olaszok győzelem nélkül álltak. Tudták, ha kikapnak, akkor vége a dalnak, még az Európa-ligára sem lesz esélyük. Mi azt gondoltuk, hogy ez be is fog következni, nagyon nehéz elvinni a három pontot Madridból. Stefano Pioliéknak mégis sikerült, ezzel pedig vitték a tippünk egyik felét. Merthogy a másik az volt, hogy két és fél gólnál kevesebb esik a találkozón.

A kezdők:

Atletico Madrid:

Oblak – Savic, Gimenez, Hermoso – Llorente, Lemar, Koke, De Paul, Carrasco – Suarez, Griezmann

AC Milan:

Tatarusanu – Kalulu, Romagnoli, Kjaer, Hernández – Krunic, Tonali, Kessie – Brahim, Giroud, Saelemaekers

Viszonylag eseménytelen első félidőt láthattak a nézők, akik kilátogattak a pár éve átadott új Atletico otthonba, régi játékosuk, a matracosok által nevelt Theo Hernández villant, aki ugyebár már a Milan játékosa. A balbekk egy rossz jobboldali beadásra érkezett a túloldalon, lövése azonban elkerülte Jan Oblak kapujának jobb felső sarkát.

És ezzel ki is végeztük az első negyvenöt percet, nagyon óvatos volt mindkét együttes, holott a meccsen a győzelemre mindkettejüknek óriási szüksége volt, mint említettem a Milan csak három ponttal a zsebben maradhatott életben.

A fordulás után sokkal jobb focit láthattunk, több kaput eltaláló lövéssel, több nagy védéssel, és végül egy góllal.

Kevéssel az indulás után Luis Suárez tett le a balszélre egy labdát, amit Thomas Lemar el is csípett. A francia játékos megcsinálta a cselt Pierre Kaluluval szemben, majd kapura lőtt, ez azonban nem okozott gondot Ciprian Tatarusanunak.

Ritkábban jutottak el a hazaiak a kapuig, mint az olaszok, a 77. percben Tiemoué Bakayoko kísérletét a gólvonal előtt álló Stevan Savic állította meg. Nyomtak a vendégek, mindent egy lapra tettek fel, Pioli a meccs hajrájára beküldött minden támadni képes játékost Zlatan Ibrahimovictól Junior Messiason át.

És végül utóbbi játékos lett a nyerőember, a találkozó 87. percében Franck Kessié beívelését fejelte a szlovén kapus mellett a hálóba a brazil, aki rengeteg időt hagyott ki egy komoly sérülés miatt. Gólját követően egyébként azt nyilatkozta, majdnem elsírta magát örömében, annyira meghatódott, hogy újra pályán lehetett, és gólt is szerezhetett egy ilyen fontos mérkőzésen.

Majdnem ráfaragtak a milánóiak egyébként, a találkozó hosszabbításában Matheus Cunha öt méterről lőtt kapu mellé. Diego Simeone térdre rogyott az eset láttán. Megértjük az argentin dühét, a kiesés szélére sodródott a csapata…

Összefoglalás

Sergio Conceicao számára hatalmas gondot jelent az, hogy Mateus Uribe eltiltott lesz a mindent eldöntő mérkőzésen. A brazil középpályás egyike a legbiztosabb pontoknak a kezdőben, a helyét Marko Grujic veheti majd át, aki egyébként jó teljesítményt nyújtott, amikor a kezdőben szavaztak bizalmat neki.

Uribe mellett három sérültje is van a luzitánoknak, a mester fia, Francisco Conceicao, Iván Marcano, valamint Pepe. A portugál veterán védőt a hétvégén nem játszatták, nem akart Conceicao kockáztatni, majd a meccs előtt fog eldőlni, hogy tudja-e vállalni a játékot. Őt ismerve biztosak lehetünk abban, hogy a pályán lesz.

A kezdő nagyjából így adott, az egyedüli kérdés, hogy a jobbhátvéd szerepét Joao Mario vagy Jesús Manuel Corona tölti majd be.

Az Atletico Madridnál az okozhat problémát, hogy a hétvégi bajnokin Stefan Savicot le kellett cserélni, szinte biztosan nem szerepelhet ezen a sorsdöntő összecsapáson. És nem ő az egyetlen. Yannick Carrasco és José Maria Giménez szintén kisebb sérüléssel küzd, szereplésük mellett van egy hatalmas kérdőjel.

Diego Simeone az egész szezonban küzd a sérülésekkel, amelyek leginkább a hátsó alakzatot érintik. Most, a mindent eldöntő meccs előtt a mester a négyvédős rendszert választhatja, a széleken Marcos Llorrentével és Renan Lodival, középen pedig Mario Hermosoval és Felipével, akinek eltiltása letelt. Észszerű döntés, tekintve, hogy Giménez nem százszázalékos, Savic pedig biztosan kiesett.

A hétvégén az FC Porto 3-0-s győzelmet aratott a Portimonense otthonában, míg az Atletico Madrid meglepetésre vereséget szenvedett hazai pályán a Mallorcától. Az újonc az utolsó tíz percben fordította meg a mérkőzést, a győztes gólt Take Kubo szerezte – aki egyébként a Real Madrid alkalmazásában áll, úgy segítette a királyi gárdát, hogy közben a Mallorca játékosa.

A Wanda Metropolitanoban gyenge teljesítményt nyújtottak a colchonerok a Porto ellen, ott a portugálok közelebb jártak a győzelemhez. Így hát nem lenne olyan különleges, ha hazai pályán nyerni tudnának ellenük.

És ez szerintünk így is lesz, Diego Simeone együttese nem csak a Bajnokok Ligájától, de Európától is el fog búcsúzni, a Porto pedig a legjobb 16 között folytatja majd. Legalábbis a kapott, ismert és látott információk alapján ez a mi elképzelésünk.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső