Legia Varsó – Bodo/Glimt: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 13.
2021. július 14. szerda, 20:00 Józef Piłsudski Stadium
Legia
vs
Bodø

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Jöjjön az utolsó szerdai tipp! Nem azért, mert nincs kedvünk többet készíteni, hanem azért, mert összesen négy mérkőzést játszanak szerdán. Az utolsó meccs a Legia Varsó – Bodo/Glimt rangadó lesz, ami az első mérkőzés alapján igazi csemege lehet majd, hiszen az első meccset a lengyelek nyerték egy szoros, de gólgazdag meccsen. 3-2 lett a vége Niko egykori csapatának.

A Legia a felkészülés végén tart, a németországi edzőtáborban megmérkőztek nem is olyan régen a Ferencváros együttesével is, akkor 2-0-ra nyertek a magyar fiúk.

Aztán azóta nem kapott ki a lengyel csapat, pedig lejátszott négy mérkőzést, közte ezt a BL találkozót, amit ráadásul idegenben, a Bodo otthonában kellett abszolválniuk. Ha nehezen is, de megtették.

A továbbjutás viszont nem lefutott, egy gólt bármikor lehet találni, és ahogy egy korábbi tippben említettük: Az idegenben lőtt gól szabályát eltörölte az UEFA, ez pedig alaposan átszabhatja a mérkőzések menetét.

A szerdai nap legjobb mérkőzésére van kilátás szerintünk. Reméljük, nem kell csalódnunk a csapatokban!

Mi történt az első mérkőzésen?

Összefoglaljuk a két csapat első Bajnokok Ligája meccsét, a legfontosabb helyzetekkel és persze a gólokkal.

Bodo/Glimt – Legia Varsó: 2-3

G.: Botheim, Pernambuco ill. Luquinhas, Emreli (2)

Ha végignézünk az első forduló sorsolásán, nem túl sok olyan igazi, komoly mérkőzést láthatunk, ez a Bajnokok Ligája azon szakasza, ahol még a picik is szót kaphatnak, majd persze előbb-utóbb mindegyikük kihullik. A Legia Varsó és a Bodo/Glimt összecsapása ebből a szempontból felüdülés volt, mert két olyan együttes feszült egymásnak, akiket nem csak a BL első selejtezőjéből ismerünk. És micsoda igazságtalanság, hogy kettejük közül mégis kihullik valaki.

Nagyon sokat nem kellett várnunk az első gólra, kevesebb, mint két percet. A Legia Varsó szerezte meg a vezetést, miután Scibicki jobboldali centerezése elzúgott Emreli előtt, ám a hosszún jött Luquinhas és hálóba lőtt.

Maradtak a lengyelek támadásban, és közel jártak több esetben is a második gólhoz. Leginkább a jobbszélen voltak aktívak, minden veszélyes támadásuk itt, ezen az oldalon futott. Előbb Kapustka ütemtelen, közeli lövésére ért le a norvégok kapusa, majd Scibicki találta el az oldalhálót, körülbelül ugyanonnan. Kapott is a fejére a jobboldali középpályás, középen ugyanis érkezett a társ, ám nem volt szíve passzolni… És erre majdnem ráfázott a Legia.

De ekkor ez még nem látszott, a 41. percben megduplázták az előnyüket, Mahir Emreli egy lecsorgó szögletet közelről értékesített.

A félidőben teljesen passzív Bodo/Glimt ennek ellenére tudott szépíteni, a hosszabbításban Erik Botheim gólja után 2-1-gyel vonultak felfrissülni a srácok.

A félidőt követően finoman szólva is megfordult a széljárás, a norvégok támadtak többet, védekezésre kényszerítve a Legia csapatát. Köszönhető ez annak, hogy csereként Nordas helyére beállt Pernambuco, a brazil pedig nagyon veszélyesen szállt be.

És mégis, harmadszor is kapitulálni kényszerültek a hazaiak, mert a Legia egyszer szaladt el – megint Mahir Emreli – és visszaállította a kétgólos különbséget.

Jött egy tízperces szusszanás, majd egy utolsó, nagy rohamot indított a Bodo/Glimt. A 78. percben ismét visszajött a remény, mert a remekül beszálló Pernambuco fejjel szépített, de aztán Konradsen mindent tönkretett. A szintén csereként pályára lépő játékos a 82. percben megkapta a második sárga lapját, ezzel a hazaiak tíz főre olvadtak, és így már nem volt esélyük a 3-3 elérésére.

Sőt, örülhetnek, hogy végül nem kaptak újabb gólt.

Nincs tehát lefutva a meccs, de tény és való, hogy a Bodotól ennél több kell, főleg a védekezésben.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Mi várható a visszavágón?

Általában előnyként jegyezzük meg, ha egy adott bajnokság már fut, míg az ellenfél csapata még csak a felkészülésnél tart. Most is tartjuk, hogy ez a legtöbbször előny, de van, hogy hátrány. Ilyen cipőben jár most a Bodo/Glimt, akiknek egyensúlyozni kell a bajnokság és a BL között, egyelőre nem nagy sikerrel, teljesítményük kicsit visszaesett.

Teljesen meglepődtünk azon, hogy az első mérkőzésen két gólt is kaptak a lengyelek, holott ők a stabil, masszív védekezésükről voltak híresek.

A 2021-es naptári évben a Legia mindössze egy vereséget szenvedett el hazai pályán, és nem valószínű, hogy most szenvedik majd el a másodikat.

Könnyen lehet, hogy Knutsen, a Bodo vezetőedzője elhagyja a csapatot hamarosan, már jó ideje tartanak a spekulációk, miszerint Európa délebbi része felé veheti az irányt. Minden bizonnyal szeretne minél tovább jutni a BL-ben, és megajándékozni a szurkolókat.

De szerintünk ez az ajándékozás most elmarad.

A Varsó védekezésben szedett-vedett volt, ám a támadásokban annál összeszedettebb. És most is ugyanezt várjuk majd tőlük. Hogy lesz-e ellenállás? Szerintünk igen, gondolkoztunk is azon, hogy mindkét csapat gólt szerez, de végül erről letettünk, mert kétszer ilyen gyengén nem muzsikálhat az amúgy erős lengyel védelem.

Így hát marad az eredeti elképzelés, az, hogy a Legia Varsó magabiztosan jut majd a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körébe. Ó, és szerintünk ezúttal a gólzápor is elmarad, így az under 2,5 sem biztos, hogy rossz megoldás.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső