Legia Varsó – Dinamo Zagreb: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 09.
2021. augusztus 10. kedd, 21:00 Józef Piłsudski Stadium
Legia
vs
Dinamo Zagreb

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Jó hosszú menet volt ez, de elérkeztünk ismét a végére. Ez az utolsó tippünk mára, ezzel pedig befejezettnek nyilvánítjuk a Bajnokok Ligája selejtező elődöntőjének visszavágóit, mindenről számot adtunk, amiről csak tudtunk. Azt sajnáljuk, hogy a másik két mérkőzésre nem tudunk már tippet adni, amit kedden rendzenek, de egyszerűen arra már nem maradt idő, hogy azt a mérkőzést is tüzetesen megvizsgáljuk, anélkül pedig nem látjuk értelmét, hasraütésszerűen nem fogunk tippeket adni.

A Legia Varsó – Dinamo Zagreb találkozóval zárunk, amely párharc 1-1-es döntetlenről folytatódik. Nem feltétlenül kellett volna ennek így lenni, a Legia egyáltalán nem játszott veszélyesen, a Dinamo pedig szórakozta el folyamatosan a lehetőségeit, ez pedig – ahogy a futball nagykönyvében meg van írva – megbosszulta magát.

Most innen sokkal nehezebb dolga lesz a horvátoknak, ezt pedig valóban csak saját maguknak köszönhetik.

Nagy lehetőség kapujában a lengyel együttes. Jöjjön a vég kezdete, jöjjön a Legia Varsó – Dinamo Zagreb előzetese!

Mi történt az odavágón?

Röviden felelevenítjük az első mérkőzést. Összefoglaljuk a találkozó legfontosabb történéseit, valamint a gólokat.

Dinamo Zagreb – Legia Varsó: 1-1

G.: Petkovic ill. Muci

Mielőtt belevágnánk, jöjjön a szokásos, azaz a kezdőcsapatok bemutatása:

Dinamo Zagreb:

Livakovic – Ristovski, Theophile-Catherine, Lauritsen, Franjic – Jakic, Ivanusec, Misic, Majer, Orsic – Petkovic

Legia Varsó:

Boruc – Jedrzejczyk, Wieteska, Nawrocki – Juranovic, Slisz, Martins, Luquinhaas, Mladenovic – Emreli, Guimares Lopes

Az előbb említett 22 játékos messze volt attól, hogy felszántsa a gyepet, elég langyos volt a mérkőzés. Húsz percen keresztül szinte csak ismerkedtek egymással, majd a Dinamo Zagreb vezetést szerzett. Bruno Petkovic kapott egy labdát, amellyel kapura fordult, lövését a vetődő Boruc kapus kiütötte, ám jött Luka Ivanusec és közelről bepofozta a játékszert.

A dolognak egyetlen szépséghibája volt: Hogy a gólszerző lesen tartózkodott, amikor Petkovic ellőtte a labdát, így 0-0 maradt az állás.

A „gólszerző” egyébként nagyon bizonyítani akart, a félidő hátralévő részében csak ő kínálta meg két lövéssel Borucot. Az első kísérlet még fölé szállt, a másodiknál már szükség volt a Legia kapusára.

Közben a másik oldalon Livakovic fűszálak számolgatásával ütötte el az időt, mert annyira nem dolgoztatták meg a lengyel támadók.

A második félidőben folytatták a csapatok ott, ahol abbahagyták: Támadott a Dinamo, védekezett a Legia. Mislav Orsic és Lovro Majer többször is próbálták a betömörülő védelmet átlőni, Majeré veszélyes volt, a horvát válogatott Orsicé nem.

A 60. percben viszont már nem bírták tovább, Bruno Petkovic bevette a 41 esztendős Arthur Boruc kapuját. A remekül játszó Luka Ivanusec beívelését fejelte be a támadó, buksijáról a kapu bal oldalába hullott a labda.

Ezt követően is maradt gólhelyzete a Dinamonak, amivel minden valószínűség szerint lezárhatták volna a továbbjutás kérdését, de nem használták ki az előttük adódó sanszokat, az álmoskönyvek meg azt mondják, hogy ilyenkor számíthatunk a bosszúra. Na jó, valószínűleg az álmoskönyvekben nem szerepel a futball… De a lényeg, hogy gólt rúgott a Legia Varsó. A 20 esztendős albán, Ernest Muci gondolta azt, hogy 20 méterről csak el kéne lőni a labdát. Jól tette, mert a vetődő Livakovic keze és a jobboldali kapufa közé pont befért a lövése.

A múltkori összefoglalóban azt mondtuk, szerintünk immáron nem a Dinamo Zagreb a továbbjutás egyértelmű favoritja. Továbbra is így gondoljuk…

Előző meccs eredménye
2021.08.04.Bajnokok Ligája
legia
1:1
dinamo zagreb
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Mi várható a visszavágón?

Beszéljünk először a sérültekről. Szegény Bartosz Kapustka komoly sérülést szenvedett, elszakadt a keresztszalagja, több hónapig nem lesz bevethető. Emlékeztek még, mikor kellett lecserélni a szélsőt? A Flora ellen szerzett hatalmas szólógólját követően, amikor kiugrott a közönség elé, hogy ünnepeltesse magát. Sajnálom szegény srácot, ezek után azt hiszem, elég visszafogott gólörömei lesznek, ha újra pályára léphet majd…

A horvátoknak csapatkapitányuk, Arijan Ademi miatt fájhat a fejük, ő is a Bajnokok Ligájában sérült meg, és bár egyesek szerint már játékra kész állapotban van, nem biztos, hogy be is vetik, hátha visszasérül. Talán még korai lenne a 90 perc, de ha valóban játékra alkalmas, akkor egy fél órát biztos kaphat. Főleg, ha gond van.

Egyik gárda sem játszott bajnokit a hétvégén, így volt idejük pihenni és felkészülni az előttük álló csatára, ami szerintünk kőkemény lesz. A fogadóirodák szerint a Zagreb még mindig a favorit, és a játék képe alapján valóban nyerhetnek, csak ugyebár a helyzeteket illik belőni. Az látszik, hogy a Legia a semmiből is tud gólt szerezni.

Apropó, a Legia gólját szerző Ernest Muci állítólag lenyűgözte mesterét, így valószínűleg kezdőként fog pályára lépni. Egyes források szerint Michniewicz 3-4-3-as formációban küldi majd pályára az övéit, Muci mellett Emreli és Guimares Lopes próbálhatja meg majd bevenni Livakovic kapuját.

Az egyetlen kérdés a horvátok háza táján, hogy Ademi játszhat-e, és ha játszhat, akkor valóban játszik-e. Mi azt mondanánk, hogy nem, ami azt jelentené, hogy Jakicnak ezúttal is Misic lesz a párja a pálya közepén. Támadásban nem várunk változást, Ivanusec – Petkovic – Orsic hármasra számítunk, ahogy a védelem is adott. Szerintünk.

Vigyázni kell a Dinamonak, ha megint olyan lesz a befejezésük, mint a múltkor, akkor nagy bajba kerülhetnek. A Legia pedig mindent meg fog tenni, hogy hazai pályán, hazai közönség előtt kiharcolja a továbbjutást erős ellenfele ellen.

Nem tudjuk hová tenni a támadókat, épp ezért gólokra most nem fogadunk. Azt gondolnánk, hogy nem fognak egymásnak esni a csapatok, nem számítunk egyáltalán sok gólra. Faragtunk már erre rá, de túl sok vesztenivalója van a csapatoknak, hogy csak úgy nekirohanjanak a másiknak.

Szerintünk ez egy tipikus egygólos mérkőzés, és bár a vendégeket sokkal esélyesebbnek tartják, mi ebben azért annyira nem vagyunk biztosak. Kinéz egy döntetlen is, ami remek szorzóval fut most (a Bet365-nél 3.20-at ér), de az túlontúl rizikós. Maradjunk az under 2,5-nél.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső