Lille – Salzburg: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 22.
2021. november 23. kedd, 21:00 Stade Pierre Mauroy
Lille
vs
Salzburg

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Előfordulhat az, hogy az eddig szép játékot és eredményeket felvonultató, rendkívül fiatal Red Bull Salzburg kiessen? Elő bizony. Egy győzelemre vannak a biztos továbbjutástól, de ha a maradék két meccsen nem hoznak pontokat, úgy búcsúzni fognak.

Most a második helyezettel csapnak össze, a francia bajnokság címvédőjével, a Lille-lel. Akik az előző fordulóban aratták első győzelmőket, addig csak két döntetlenjük és egy vereségük volt.

Arról már többször beszéltünk, hogy nem megy a franciáknak a szekér, a gyengébb Bajnokok Ligája teljesítményt kiegészítik egy még gyengébb bajnoki versenyfutással.

Mondjuk a hétvégi, Monaco elleni 2-2 nem számít rossz eredménynek, bár Niko Kovacék épp úgy beragadtak a rajtnál, mint Jocely Gourvennecék. A mester továbbra is állja a rohamokat, pedig már többször mondták a szurkolók és a szakértők, hogy ennyi volt, Gourvennec menesztésre kerül. Kicsit olyan Solskjaer-feelingem van, de lehet, hogy tévedek…

A Salzburg hazai pályán tudott nyerni Burak Yilmazék ellen, méghozzá 2-1-re, mindkét gólt Karim Adeyemi szerezte, mindkétszer büntetőből volt eredményes a fiatal német csatár.

Lehet, hogy csak fellángolás, de mintha jobban játszana a Lille. Hazai pályán elkaphatják a Salzburg grabancát, a fogadóirodák legalábbis úgy látják, hogy Jonathan Bambáék az esélyesebbek. Van benne valami…

De inkább ugorjunk egy fejest a mérkőzésbe, derítsük ki, mi lenne a legjobb döntés a Lille – Red Bull Salzburg meccsre!

Mi történt korábban?

Nézzük meg a hétvégi bajnokit, az előző BL-kört, a sérülteket, úgy egyáltalán azt, hogy mi a helyzet a csapatok háza táján!

Sevilla – Lille: 1-2

G.: Ocampos ill. David, Ikone

Sajnos ez is egy olyan meccs volt, ahol két fogadásunkból csak egy jött be. Azért telhetetlenek sem lehetünk, de nyilván, amikor negatívan szállunk ki egy meccsből az nem jó… Ezen igyekszünk a héten változtatni. Szóval az, hogy mindkét csapat betalál már egy félidő után jött, a Sevilla győzelem viszont elmaradt. Mindenki általános meglepetésére.

A kezdők:

Sevilla:

Bono – J. Navas, Koundé, Diego Carlos, Acuna – Delaney, Fernando, Torres – Suso, R. Mir, Ocampos

Lille:

Grbic – Celik, Djalo, Fonte, Mandava – Sánches, B. André, Ikone – Weah, David, Bamba

Ahogy azt egy hazai pályán játszó csapattól illik, a Sevilla támadólag lépett fel. Nem csak azért, mert ők a hazai csapat, hanem azért is, mert eddig nem volt győzelmük a BL-ben, miközben a La Ligában ostromolják a dobogót.

A 15. percben egy jobboldali támadást vezettek a hazaiak, Suso passzolt Rafa Mirhez, aki egy nem túl életerős, és nem túl jól helyezett csavarást küldött Ivo Grbic felé. A horvát válogatott kapusa elég ügytelen módon valahogy kiejtette a labdát, ami így Lucas Ocampos elé került. Az argentin megköszönte a lehetőséget, és jobb belsővel, közelről a kapu közepébe passzolt.

A félidő végén volt a következő emlékezetes jelenet, de most a másik kapu előtt. Thomas Delaney csűrt le egy hatalmas pofont a tizenhatos vonalán Jonathan Bambának, aki persze kapásból elterült a földön. A játékvezető ebből nem látott semmit, szükség volt arra, hogy a videóbíró is megvizsgálja az esetet. Szóltak a játékvezetőnek, ebből következett egy sárga lap és egy tizenegyes, amit Jonathan David be is lőtt.

A szünetben próbált Lopetegui minden bizonnyal rendet tenni a fejekben, meg tud zavarni egy csapatot, ha a félidő előtt közvetlenül gólt kapnak. A Football Managerben legalábbis így működik. Ez nem sikerült túl jól, mert a spanyolok kapott góllal indították a második játékrészt. Az 51. percben beszorultak a saját kapujuk elé, Jonathan David a tizenhatos jobb szélén Zeki Celiket játszotta meg, akinek lövése még kijött a jobboldali kapufáról, de másodszorra érkezett Jonathan Bamba, góljával pedig már a Lille-nél volt az előny.

És ez meg is maradt, a franciák első győzelmüket aratták a BL idei szezonjában, míg a Sevilla először kapott ki.

Nem lehet megjósolni, hogy melyik két együttes fog továbbjutni…

Előző meccs eredménye
2021.09.29.Bajnokok Ligája
salzburg
2:1
lille
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Wolfsburg – Red Bull Salzburg: 2-1

G.: Baku, Nmecha ill. Wöber

Egy mérkőzésre volt attól a Salzburg, amire osztrák csapat még nem volt képes: Bejutni a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata közé. Ez a lehetőség még most is megvan számukra, de az első lehetőséggel nem tudtak élni, az edzőváltáson túlesett Wolfsburg helyenként jó teljesítménnyel otthon tartotta a három pontot.

A kezdők:

Wolfsburg:

Casteels – Lacroix, Guilavogui, Brooks – Baku, Vranckx, Arnold, Otávio – Nmecha, Weghorst, Gerhardt

Red Bull Salzburg:

Kohn – Kristensen, Onguene, Wöber, Ulmer – Seiwald, Camara, Aaronson, Sucic – Okafor, Adeyemi

Hatalmas elánnal kezdett bele a hazai csapat a mérkőzésbe, hiszen már a harmadik percben hálóba találtak. A gól szerzője Bote Baku volt, aki Yanik Gerhardt passzát váltotta gólra. Az osztrákok védelme a szituációnál nagyon nem volt a helyzet magaslatán…

A másik oldalon Luka Susic bombája okozott némi izgalmat, a játékos egy szép labdalevétel után nézte ki magának a jobb felsőt, nem is tévesztett sokkal. Viszont passzolhatott volna, mert több csapattársa is üresen volt, a védők pedig létszámhátrányban voltak a támadókhoz képest.

A 30. percben végül aztán sikerült az állást kiegyenlíteni, Maximilian Wöber, a középhátvéd vállalkozott elvégezni egy szabadrúgást, és mesésen csavarta el a labdát a sorfal felett. Koen Casteels egy kicsit későn indult el a lövésre, ráadásul még mellé is ütött a labdának, így az a hálóban kötött ki. A belga egyébként aztán neki is esett a kapufának, komoly fájdalmai voltak, hála Istennek megúszta komolyabb sérülés nélkül, és tudta folytatni a játékot.

A fordulás után a Salzburg át is vehette volna a vezetést, erre minden lehetősége megvolt Karim Adeyeminek. A német válogatottban nemrég bemutatkozó támadó egy kiugratással indult meg, miközben három védő üldözte őt. Talán ők ijesztették meg, talán csak nem koncentrált eléggé, de a lényeg, hogy sikerült mellé lőnie a labdát. Maradt az 1-1.

Egészen a 60. percig, amikor egy gyors támadás végén Lukas Nmecha tízméteres lövése a jobb felsőben kötött ki.

Ezzel a góllal ismét a farkasoknál volt az előny, és nem is eresztették azt ki a kezükből. Kellett ez a három pont, nem is akárhogyan, Florian Kohfeldt bemutatkozása a Bajnokok Ligájában tökéletesen sikerült.

Összefoglalás

Nagyban csökkenti a Lille esélyeit, hogy belső középpályája egy az egyben hiányozni fog holnap este. Benjamin André és Jonathan Ikone is eltiltás miatt nem szerepelhet. Emellett probléma, hogy Jonathan Bamba, valamint Renato Sánches játéka is erősen kérdéses. Ők mindannyian alapemberei a Lille-nek. Aki még hiányozni fog, az Sven Botman, viszont a védő lassacskán már újra játékba lendülhet.

A Salzburgnál továbbra is a hosszú távú sérültek nem játszhatnak: Zlatko Junuzovic, Sekou Koita, Kamil Piatkowski és Albert Valici is jó ideje szerepelnek már a maródiak listáján.

Mindkét csapat döntetlennel készült fel a keddi BL találkozóra, a Lille ugyebár a Monaco otthonából távozott egy ponttal, míg a Salzburg az Admira ellen ikszelt hazai pályán, ami már kevésbé számít jó eredménynek…

Ráadásul a lehető legjobb összeállításban léptek pályára Okaforék, hiába billent el a pálya, a befejezésekkel probléma volt.

Szeretnék ismét biztosra menni. Túlságosan háromesélyes ez a mérkőzés. A sok hiányzó miatt az osztrákok sikere nem kizárt, még idegenben sem, az viszont jobb eséllyel kecsegtet, hogy mindkét csapat betalál. Burak Yilmaz, Timothy Weah, Jonathan David mind-mind képesek meglepni majd Kohn kapust, de a másik oldalon is akadnak igazi gólvágók. Így maradjunk a tutinál: Mindkét fél gólt szerez.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső