Maccabi Haifa – Apollon: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2022 augusztus 02.
2022. augusztus 03. szerda, 19:00 Sammy Ofer Stadium
Haifa
vs
Apollon Limassol

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Az előző kör nagy meglepetése számomra nem csak a Malmö és a Zalgiris párharca volt – és a litvánok győzelme -, hanem az, hogy a Maccabi Haifa mennyire simán lépett túl az Olympiakosz csapatán. Szerintem nem sokan számítottak arra, hogy az izraeli együttes nyerni tud görög ellenfele ellen, arra meg pláne nem, hogy ilyen csúnyán meg fogják verni őket. Bár az első mérkőzés képe azt vetítette előre, hogy a visszavágó nem lesz sétagalopp Valbuenáék számára. Hát nem lett, tényleg.

Az ellenfelük az az Apollon Limassol lesz, amely tavaly megnyerte a ciprusi bajnokságot az AEK Larnaca és az APOEL előtt. A Larnacát már láthattuk a BL-ben, kemény csatát vívtak a Midtjyllanddal, de végül búcsúztak, így az Apollonon a sor, hogy megvédje Ciprus becsületét.

Nem lesz könnyű dolguk, ezt az Olympiakosz meccs ellen már láthattuk.

Kettejük összecsapása a bukik szerint sima ügy lesz. Ők is látták, hogy mit tud ez a Maccabi, bár az Apollont idén még tétmeccsen még nem láthattuk. Barátságos meccsen már igen, például a Mezőkövesd ellen, akikkel döntetlent játszottak…

No, mindenről fogunk beszélni, ami a két csapattal kapcsolatos, jöjjön a Maccabi Haifa – Apollon Limassol mérkőzés!

Maccabi Haifa

Többek között azért is hatalmas meglepetés a Maccabi Haifa ittléte, mert az elmúlt hetekben nem igazán tudtak meccset nyerni. Ha csak a felkészülésről lenne szó, akkor megrántanám a vállam, és azt mondanám, hogy az senkit sem érdekel, a kutya sem foglalkozik azzal, mi történik a felkészülés alatt. Azonban a Maccabi egy hónapon belül elbukta az Izraeli Kupát, valamint a Szuperkupát is. És mindkétszer tizenegyespárbajban, mindkétszer a Hapoel Beer Sheva ellen.

Az Olympiakosz ellen mérkőztek meg a második fordulóban, előtte nekik nem kellett meccset játszaniuk. Magabiztosak voltunk, úgy hittük, a görögöké a jobb csapat. Ez lehet, hogy így van, és még inkább megnyugodtunk, amikor láttuk, hogy Philip Zinckernagel vezetést szerez az Olympiakosznak. A meglepetés innen jött. Ugyanis a Maccabi Haifa lejátszotta a pályáról ellenfelét. Pedro Martinsék örülhetnek, hogy nem kaptak ki. Volt itt minden hazai részről. Két meg nem adott gól, kapufa, valamint egy elképesztően szép gól. Amihez kellett a szerencse is, mindenképp nézzétek meg Dolev Haziza találatát!

A visszavágó előtt is úgy gondoltuk, hogy az Olympiakosz jobb csapat, csak meglepte őket az, hogy a Maccabi Haifa mennyire bátor focival jött elő. A visszavágóra magabiztos hazai sikert vártunk. A magabiztos összejött, de nem a hazaiak, hanem a vendégek arattak sima sikert. 4-0-ra verték meg saját pályáján az Olympiakoszt… Öt perc után már vezetett az izraeli együttes Tjarron Chery góljával, aztán a második félidőben következtek a nyáron igazolt Prantzdy Pierrot percei, aki négy perc alatt kétszer lőtt a hálóba, és ezzel el is döntötte a továbbjutást.

Hiába cserélgetett a görög csapat, innen már nem lehetett felállni. Talán egy kicsit elbízták magukat, de az is lehet, hogy a korai gól fogta meg őket ennyire. Mondjuk ez már lényegtelen.

Kilábalt volna a gödörből a Maccabi? A múlt hét alapján igen, és nem hiába gondolják őket esélyesebbnek az Apollonnál.

Elöl veszélyesek, David, Pierrot és Haziza is remekelt a két mérkőzés során, így lehet, hogy nem lesz változás, bár ott van még Atzili… Chery kissé hátrébb szorult, de ott is megállta a helyét.

Mi nem hisszük, hogy a kezdőcsapaton bármit is változtatnának, főleg, hogy a Maccabi azóta nem lépett pályára. A bajnokság még nem megy, van lehetőség kipihenni a mögöttük álló meccset, és felkészülni a következőre.

Mahmoud Jaber elvileg felépült, ám kezdőbe nem fog még kerülni. Egyrészt nem kéne, hogy újra megsérüljön, másrészt ez a kezdő így rendben van. Azért az elgondolkodtató, hogy Pierrot vagy Omer Atzili kezdjen ékként, nagy feladat lesz eldönteni.

A várható kezdőcsapat:

Cohen – Sundgren, Goldberg, Planic, Menahem – Mohamed, Lavi, Chery – David, Pierrot, Haziza

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Apollon Limassol

Az Apollon Limassol csapatával eddig még nem találkoztunk, mint mondtam, Ciprusról csak az AEK Larnaca kezdte meg a szereplését, de ők már nincsenek versenyben, Gyurcsóék kiestek a dán FC Midtjylland ellenében. Szégyenkezni nincs okuk, mivel tizenegyesekre kényszerítették az erősebb dánokat. Az Apollon megnyerte tavaly a ciprusi bajnokságot, ezért kell csak később kezdeniük, és egyből belenyúltak, mert ez a Maccabi Haifa nem piskóta…

Ismerjük meg egy kicsit a ciprusiakat!

Az együttest tavaly óta német edző, Alexander Zorniger irányítja, aki első évében bajnoki címre vezette az együttest. Legértékesebb játékosaik közé tartozik Hervin Ongenda és Ioannis Pittas, utóbbi ciprusi válogatott…

Nekünk magyaroknak még azért is lehet ez a csapat ismerős, mert anno innen igazolt a Fenerbahcéba Szalai Attila, korábban pedig Zavadszky Gábor is.

Nem szórják a pénzt, idén pénzt nem fizettek új játékosért, pedig alapos változásokon ment keresztül a csapat: Érkezett El-Hadji Ba, Mathieu Peybernes, Rangelo Janga, Euclides Cabral, Panagiotis Artymatas, Vá, Georgios Loizou, Carlos Peixoto, Dimitrios Pinakas, és ami igazán kuriózum, a Maccabi nagy ellenfelétől, a Hapoel Beer Shevától megszerezték kölcsönbe Ido Shahart, egy 20 éves válogatott középpályást.

Fanos Katelaris az egyetlen olyan játékos, akinek a távozása nyomot hagy a szurkolókban, ő a belgákhoz igazolt, az Oostende futballistája lett.

Az Apollon Limassol felkészülése nem sikerült jól: Kikaptak a Doxától, a Liberectől és a Torinótól, ikszeltek a Mezőkövesddel, 3-3-at játszottak.

A korábban az RB Leipziget is irányító német edző előtt a feladat adott, de az jó hír, hogy Európában már mindenképp megvetik a lábukat, egy csoportkör már összejött. Csak nem mindegy, hogy melyik…

Ilian Iliev a csapat egyetlen sérültje, az ő hiánya azonban probléma lehet.

A várható kezdőcsapat:

A. Jovanovic – Cabral, Roberge, Peybernes, Khammas – Ongenda, Kyriakou, Jradi – Janga, Dabo, Pittas

Tippelde

Az Apollont még nem láttuk idén játszani, de a felkészülésük alapján nincsenek túl jó formában. A sok érkező miatt a kémia a csapaton belül kissé felborult, ez is a Maccabi javára szól. A Haifa az elmúlt héten elképesztően teljesített, ezek alapján nem meglepő, hogy feléjük húzunk.

A hazai győzelmet fogadjuk meg, amellett nem kizárt, hogy az Apollon nem is fog tudni a hálóba találni. Ám ezt kockázatosnak ítéljük meg, marad a hazai győzelem.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső