Maccabi Haifa – Juventus: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 október 10.
2022. október 11. kedd, 18:45 Sammy Ofer Stadium
Haifa
vs
Juventus

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Győzelmének köszönhetően egy kicsit sikerült kapaszkodnia a Juventusnak a Bajnokok Ligájában, ám a továbbjutás még mindig nagyon messze van. Nem elég megverni a Benficát vagy a PSG-t, annyi kevés lesz ahhoz, hogy a második helyet megcsípjék. Nagyon nem áll jól Massimiliano Allegri szénája, az olasz visszatérése nem úgy sült el, ahogy azt a csapatnál szerették volna. A nemzetközi porondon eddig sem nyújtottak maradandót, az olasz első szereplése sem sült el jól, azóta pedig Sarri vagy Pirlo se írta be magát a zebrák történelemkönyvébe.

De – mint korábban mondtam többször – legalább a hazai bajnokságban nem volt gond, egy évtizeden keresztül mindig az övék lett a scudetto. Ám most már ott is le vannak maradva, a hétvégén verést kaptak Milánóban, de erről majd később.

Újabb kötelező győzelem vár rájuk, ezúttal idegenben. A Maccabi Haifát otthon viszonylag könnyen intézték el, arra a teljesítményre lesz szükség holnap is.

Az izraeliek szereplése senkit nem ért váratlanul, tőlük már az hatalmas szó, hogy eljutottak idáig, hiszen már a selejtezőben is folyton kiejtették őket előzetesen a hozzáértők.

Minden gól csodaszámba megy, a szurkolók lelkesednek ezért a csapatért, nem hiába. Egy pontszerzés pedig olyan tett lenne, amit még évek múltán is emlegetnének a Maccabi fanatikusai.

Ha valakit, hát a Juvét el lehet kapni otthon, látva az öreg hölgy formáját, de még így sincs sok esélyük a hazaiaknak. A fogadóirodák 4.30 körül adják a hazai győzelmet, 3.80-ért a döntetlent, és 1.80-ért a vendégek sikerét.

Ez azért valamennyire árulkodó a Juventust nézve, igaz?

Következzen a Maccabi Haifa – Juventus találkozó!

Az előző fordulóban történt

Arra azért lehetett számítani, hogy a Juve a harmadik meccsén már nem kap ki, hiszen a Maccabi Haifa érkezett az Allianz Stadionba. A zebráknak nagyon kellett a három pont, mivel az első két mérkőzésen még csak pontot sem szereztek.

A 10. percben kellett először Cohennek védenie, Cuadrado kavargatott a jobbszélen, majd Dusan Vlahovichoz tálalt, aki kapásból lőtt, de a vendégek kapusa leért a lövésre és mentett.

Két perccel később egy gyors kontra végén ismét a szerb lőhetett, honfitársával, Filip Kosticcsal passzolgatták ki a zöldmezes védőket, hatalmas lehetőség előtt állt a csatár, de mellé gurított.

Ezt követően jó darabig semmi sem történt, majd a 36. percben Adrien Rabiot egy szépen kijátszott akció végén a rövid felső sarokba bombázott, ezzel megtört a jég, először az idei szezonban előnyben voltak a hazaiak.

A második félidő elején megint elméláztak a védők Barakh csapatában, Di Maria játszotta meg a leshatárról induló Dusan Vlahovicot, aki harmadszor került szembe Cohennel, és ezúttal már túl tudott járni a portás eszén.

A 64. percben született egy harmadik gól is, megint Vlahovic talált be, azt azonban les miatt elvették.

Kényelmesen folyt a meccs a maga medrében, amikor váratlanul szépített a Maccabi Haifa. A hétvégi bajnokin duplázó, de ezúttal csak a cserepadra kerülő Din David találatával közelebb kerültek a vendégek, és nyílttá vált az összecsapás.

De a Juve még azelőtt rendezte a sorokat, hogy a Maccabi elhihette volna, hogy van esélyük: Adrien Rabiot második találata minden kérdést lezárt, a Juve a találkozó nagy részében sokkal jobb volt, és megérdemelten tartották otthon az összes pontot.

Maccabi Haifa

Várható volt, hogy még csak pontot sem tud szerezni a Maccabi Haifa a csoportkörben, három sokkal erősebb ellenfél van még itt. Nincs miért szégyenkezniük, a Benfica ellen ugyan nagyon gyengén játszottak, de a PSG ellen még vezettek is, és a Juventus elleni találkozót is nyílttá tudták tenni.

A negyedik fordulóban lesz – szerintem – a legnagyobb esélyük a pontszerzésre, de ahhoz több kell védekezésben. A Juve ellen ugyanis számtalanszor ragadtak elöl, rengeteg területet hagytak Dusan Vlahovicnak, aki négy zicceréből kettőt ki is használt.

A pontszerzés egyébként nem reális, csak a vendégek formájából kiindulva elképzelhetőnek tartom a meglepetést.

Az együttes a hazai bajnokságban nem szerepel jól, ugyan még az első helyen állnak, de a riválisok megközelítették őket, háromból két bajnokin is kikaptak, előbb a Hapoel Jerusalem, majd a Maccabi Bnei Raina is megverte őket. Utóbbi azért elég nagy meglepetés, mivel egy alsóházi csapatról beszélünk.

Otthon a párizsiak elleni mérkőzést leszámítva az új szezonban veretlenek, hét meccsükből ötöt megnyertek, egyszer ikszeltek, egyszer kikaptak.

Din David hiába rúgott két gólt, a Juve ellen ugyanúgy csak a kispadon foglalt helyet, ám a zebráknak rúgott szépítő találatát követően már tényleg kiérdemelte a helyet a kezdőben. Szerintem Frantzdy Pierrot-t fogja váltani, akinek mostanában finoman szólva sem megy…

Sérültek terén továbbra is ugyanaz a helyzet, ketten nem játszhatnak, Mahmoud Jaber és Suf Podgoreanu.

A várható kezdőcsapat:

Cohen – Seck, Batubinsika, Goldberg – Sundgren, Muhammad, Chery, Abu Fani, Cornud – David, Atzili

Előző meccs eredménye
2022.10.05.Bajnokok Ligája
juventus
3:1
haifa
Bajnokok Ligája
2009.11.03.Bajnokok Ligája
haifa
0:1
juventus
Bajnokok Ligája
2009.10.21.Bajnokok Ligája
juventus
1:0
haifa
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Juventus

Idén sem könnyű a csapat szurkolójának lenni, mert nem tejben és vajban folyó kánaán közepére kerül az egyszeri drukker, hanem csalódásoktól sem mentes szezont fut a Juventus. Max Allegri együttese a kezdetektől fogva szenved, néhány jobb időszakot leszámítva viszont masszívan csalódást kelt az, amit tőlük látunk.

A Bajnokok Ligájában idegenben – nem is rossz játékkal, de – kikaptak a PSG-től, majd otthon – annál rosszabb játékkal – a Benfica is elverte őket. Most, a Maccabi ellen kellett a siker, ami meg is lett, de attól még nem lehet ujjongva tapsolni.

A bajnokságban a scudettoért vívott harcban az együttes mostani állás szerint nem lesz ott, rendkívül hektikusan teljesítenek, és most csak a nyolcadik helyet foglalják el.

A hétvégén a tartalékos AC Milanhoz látogattak. Azt gondoltuk, hogy ahogy a Chelsea, úgy a Juve is meg tudja őket valamennyire fogni, több kulcsjátékosuk is hiányzik. De nem így történt, gólt sem tudtak rúgni, és 2-0-ra kikaptak. Ez a második vereségük volt, korábban a Monza verte őket, gyenge szereplésük oka pedig a döntetlenek között is keresendő, már négyszer ikszeltek.

Ha a mostani formát nézzük, az utolsó öt meccsükből hármat elbuktak.

Idegenben az utolsó hét (!) tétmeccsük egyikén sem tudtak győzni, ez sokat elárul az együttesről…

Nemrégiben Mattia De Sciglio is a sérültek közé került, amivel tovább duzzadt a hiányzók listája. Rajta szerepel egy halom fiatal mellett Federico Chiesa, Paul Pogba és Kaio Jorge is. Ángel Di Maria sem játszott a milánóiak elleni derbyn, de ő eltiltás miatt. Így minden bizonnyal a kezdőben köt ki.

A várható kezdőcsapat:

Szczesny – Bremer, Bonucci, Danilo – Cuadrado, McKennie, Paredes, Rabiot, Kostic – Di Maria, Vlahovic

Tippelde

A Juve bár nincs jó formában, ugyanez elmondható a Maccabi Haifáról is. Kettejük közül a vendégek jobban akarják a sikert, ha a BL nem is, az EL összejön, és bár az csalódást keltő, ennyit tudnak most kihozni a helyzetükből.

A mérkőzésen a vendégek győzelmét várom, ha gond van, a padról be tudja küldeni Locatellit, Miliket vagy akár Alex Sandrot a mester. Lényeg a lényeg: A Juve fogja nyerni az összecsapást, és ezúttal a gólokra nem tippelünk, mert a Maccabi ezen a téren már kétszer is kitolt velünk.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső