Manchester City – Club Brugge: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 02.
2021. november 03. szerda, 21:00 City of Manchester Stadium
Man City
vs
Club Brugge

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Nagy pofonba szaladt bele hazai pályán a Club Brugge együttese, a Manchester City esélyt sem hagyott nekik, igyekeztek minden lehetőségüket gólra váltani, még a biztos előny tudatában sem álltak le, ennek pedig 1-5 lett a vége. Az eredmény ellenére a Brugge erőn felül teljesít, és elérhetik azt, amit előzetesen senki nem gondolt: Még akár az Európa-ligába is kerülhet.

Még abban az esetben is, ha mindhárom mérkőzését elveszíti. Kell ehhez az is, hogy a Lipcsét a két nagyágyú, a Manchester City és a PSG is verje, a látottak alapján erre megvan az esély.

A visszavágón a City nem állhat le, nem veheti félvállról a meccset, ugyanolyan bátran neki kell menniük a belgáknak. Hogy miért? Mert Párizsban vereséget szenvedtek, így annak ellenére is csak a második helyen állnak, hogy a Brugge elkapta Neymarék grabancát és két pontot elrabolt tőlük.

A szurkolóknak sem mindegy, hogy milyen eredménnyel zárnak, mivel a hétvégén a bajnokságban megbotlottak, hazai pályán szenvedtek vereséget Patrick Vieira együttesétől, a Crystal Palace-tól. Jóvá kell tenniük a „bűnüket”, nem nagyon tolerálják a fanatikusok, ha a kedvenceik saját stadionjukban kapnak ki egy gyengébb ellenféltől. Tehát bőven van minek mozgatnia a csapatot.

A belgák miben reménykedhetnek? Hát, nagyjából semmiben. Ha csak egy kicsit is hasonlóan fog és tud játszani a City, mint tették azt a hattyúk és a macskakövek városában, akkor csúfos este vár Hans Vanakenékre.

Az esélyt persze meg kell adni, csak a nevek alapján sosem ítélünk. Jöjjön a Manchester City – Club Brugge találkozó!

Mi történt korábban?

Nézzük meg a hétvégi bajnokit, az előző BL-kört, a sérülteket, úgy egyáltalán azt, hogy mi a helyzet a csapatok háza táján!

Club Brugge – Manchester City: 1-5

G.: Vanaken ill. Cancelo, Walker, Palmer, Mahrez (2)

Nos, a Club Brugge nem tudta azt a teljesítményt hozni, mint a PSG vagy az RB Leipzig ellen, a Manchester City nagyon simán győzedelmeskedett a belgák otthonában. Így a tippünk, miszerint két és fél gólnál kevesebb esik nagyon hamar ment a levesbe. Van ilyen, a többi BL meccsen azért arattunk szép győzelmeket.

A kezdők:

Club Brugge:

Mignolet – Clinton Mata, Hendry, Sobol – Sowah, Vanaken, Balanta, Rits, Nsoki – Lang, de Ketelaere

Manchester City:

Ederson – Walker, Dias, Laporte, Cancelo – B. Silva, Rodri, De Bruyne – Mahrez, Foden, Grealish

A Manchester City nem bízta a véletlenre, eszükbe sem jutott tartalékolni, főleg, hogy a belgák a két másik csoportellenféllel már kiszúrtak. Így a lehető legerősebb kezdővel vágott neki a mérkőzésnek Pep Guardiola, az eredmény pedig magáért beszél.

Az első félidőben két szabálytalan gólt is szerzett az angol csapat, előbb Jack Grealish emelése közben/után harsant a síp, az angol rekordigazolás lökött, így nem adhatták meg a gólját, majd a 12. percben Rodri is betalált, ezt meg lesállás miatt érvénytelenítették.

Fél óra után viszont már semmi nem akadályozta meg a Cityt a gólszerzésben, Phil Foden zseniális labdájára Joao Cancelo csapott le, lövését Simon Mignolet nem tudta hárítani.

Nem sokkal később ismét lecsaptak a vendégek, most Rijad Mahrez ünnepelhetett a társaival, miután vele szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, majd az emiatt megítélt büntetőt vágta be a belga kapuba.

A szünet alatt a Club Brugge megpróbálta rendezni a sorokat, Pep Guardiola pedig annyit mondhatatott fiainak, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták. Megfogadták a katalán mester tanácsát, az 53. percben Kevin De Bruyne ugratta ki Kyle Walkert, aki védő létére rendkívül rutinosan váltotta gólra a lehetőséget.

A biztos előny tudatában Guardiola cserélni kezdett, jött Chris Palmer és Raheem Sterling (előttük meg Nathan Aké és Ilkay Gündogan). A két támadó volt a főszereplő a 67. percben, Sterling adta a gólpasszt, Chris Palmer pedig megszerezte első gólját a Bajnokok Ligájában.

0-4-nél kicsit leálltak az angolok, olyannyira, hogy Hans Vanaken révén szépíteni tudtak a hazaiak. De a City hamar visszaállította a négygólos különbséget, Rijad Mahrez saját maga második góljával alakult ki a végeredmény. Erős meccs volt ez, kiütésre nem számítottunk, de a Manchester ellentmondást nem tűrően focizott, nem is csoda, ghogy a belga védelem nem tudta tartani az iramot…

Előző meccs eredménye
2021.10.19.Bajnokok Ligája
club brugge
1:5
man city
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

A hétvégi bajnokijuk

A Premier League 10. fordulójának legnagyobb meglepetése az Etihad Stadionban történt. ahol a házigazda 2-0-s vereséget szenvedett a Crystal Palace-szal szemben. Patrick Vieira együttese leginkább a döntetlenjeiről volt híres idén (már hatszor ikszeltek a 2021/22-es szezonban), most viszont már nagyon korán vezetéshez jutottak Wilfried Zaha révén. Tetézte a bajokat, hogy Aymeric Laporte-ot még az első félidőben kiállították. Ennek ellenére a City irányított, többet volt náluk a labda, sőt Gabriel Jesus révén egyenlítettek is, csak épp les miatt azt a gólt nem adták meg. A meccset a 88. percben Conor Gallagher döntötte el.

Ez volt a City második veresége, még az évadnyitón kaptak ki a Tottenham csapatától. A Chelsea volt a forduló győztese, a kékek ki tudták használni, hogy botlott a Liverpool és a Manchester City is. Pep Guardiola fiai a 3. helyről várják a folytatást, nem is akármilyen folytatást! Városi rangadót rendeznek ugyanis, a Manchester United – Manchester City mérkőzésre szombaton kerül sor.

A Club Brugge is nyerni tudott, a hátsó régióban elhelyezkedő St. Truiden csapatát verték idegenben 2-1-re. Mindkét gólt az Eintracht Frankfurt egykori csatára, a holland Bas Dost szerezte. A támadó egyébként nem állt jól gól-ügyileg, 9 meccsen csak egyszer talált be ezt megelőzően, nem is csoda, hogy inkább Charles de Ketelaere-ben bízott Philippe Clement.

A Brugge a második helyen áll a Royal Union SG csapata mögött, akik egyébként tavaly még a másodosztályban szerepeltek… Nem semmi…

Összefoglalás

A Brugge eddig mindhárom mérkőzésére ugyanazzal a kezdőcsapattal állt fel, most azonban változtatásra kényszerülnek, ugyanis Eder Balanta sárga lapjai miatt nem szerepelhet a Manchester City otthonában. Ő az egyetlen hiányzója a csapatnak, és Ruud Vormer pótolhatja majd a középpálya közepén, Mats Rits párjaként.

A házigazdánál két hiányzó lesz: Ferrán Torres lábtörése miatt még jó pár hetet ki fog hagyni, Benjamin Mendy pedig nagy valószínűséggel többet nem lép pályára, miután rendőrségi eljárás folyik ellene szexuális erőszak miatt. Az ilyet – főleg mostanában – nem igazán komálják a munkaadók, nehéz helyzetben van az egyébként rendkívül tehetséges védő.

A City kezdőjében van lehetőség a rotációra, így mi a Manchester United elleni mérkőzés tudatában arra számítunk, hogy Pep egy kissé felforgatja a kezdőt. Joao Cancelo egy kis pihenéshez juthat, Oleksandr Zinchenko újra vevethető, a középpályán Fernandinho is szerepet kaphat, elől pedig annyi a lehetőség, hogy azt leírni sem lehet…

A Citynek mostanában jutott a kudarcból. A BL-ben a Párizs verte őket, a Ligakupában a West Hammel szemben estek ki tizenegyespárbaj után, majd most jött a Crystal Palace elleni vereség. Nem ehhez vagyunk szokva, és pláne nem ehhez vannak szokva a szurkolók.

Magabiztos teljesítményre van szükség. Hiszem, hogy meglesz, a hendikepes City győzelem megint reális lehet, akárcsak az odavágón. Hogy a Brugge képes lesz-e gólt rúgni? Szerintünk megvan rá az esély. Az elmúlt tíz, idegenben lejátszott meccsükből kilencen találtak a hálóba. Miután megvan a City számára a kényelmes előny vissza fognak venni, ekkor csaphat le a belga gárda. Ez legalábbis a mi elképzelésünk…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső