Manchester United – Atalanta: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 október 19.
2021. október 20. szerda, 21:00 Old Trafford
Man United
vs
Atalanta

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

A szerdai nap számunkra egyik leginkább várt mérkőzése lesz a Manchester United – Atalanta találkozó. A vörös ördögök a nyáron bevásároltak, de az eredmények néha elszomorítják a szurkolókat. Elég csak a Young Boys elleni kiábrándító 2-1-es vereségre gondolni, de a Premier League-ben is voltak olyan meccsek, melyek után a szurkolók megkérdőjelezték azt, hogy Ole Gunnar Solskjaer-e a megfelelő ember a menedzseri pozícióba. Nem kell messzire menni az utolsó rossz eredményért, a hétvégén a Leicester 4-2-re verte Cristiano Ronaldoékat, az utóbbi öt meccsükön három vereséget gyűjtöttek be a manchesteriek…

Ellenfelük jobb formában van, a hétvégén fölényes győzelmet arattak az Empoli otthonában (4-1), és csak az AC Milantól szenvedtek az utóbbi időben vereséget.

Izgalmas mérkőzésre van kilátás, olyanra, amilyet még nem látott a világ. Persze, hogy nem, hiszen korábban ez a két csapat még sosem találkozott.

Reménykedünk egy jó találkozóban, hiszen mind a két csapatnak lételeme a támadás. Az meg talán gólokat fog eredményezni…

Mi történt korábban?

Nézzük meg a hétvégi bajnokit, az előző BL-kört, a sérülteket, úgy egyáltalán azt, hogy mi a helyzet a csapatok háza táján!

Manchester United – Villarreal: 2-1

G.: Telles, Cristiano Ronaldo ill. Paco Alcacer

Tavaly, az Európa-liga fináléjában ez a két együttes mérkőzött meg a trófeáért. Őrült meccs volt, a vége mindenképp, egy szürreális tizenegyespárbaj alakult ki, ahol a végén David de Gea, azaz a Manchester United kapusa hibázott, így a sárga tengeralattjáró nyerte meg a címet. Most jöhetett – és jött is – a bosszú, Unai Emeryék ezúttal szomorúan hagyták el a pályát.

A kezdők:

Manchester United:

De Gea – Dalot, Varane, Lindelöf, Telles – Pogba, McTominay – Greenwood, Bruno Fernándes, Sancho – Cristiano Ronaldo

Villarreal:

Rulli – Foyth, Albiol, Torres, Moreno – Parejo, Capoue, Trigueros – Pino, Alcacer, Danjuma

A vendégeknél hiányzott a fináléban gólt szerző Gerard Moreno, akiről állíthatjuk, hogy a csapat legnagyobb sztárja. Egy másik nagyszerű csatárt, Paco Alcacert küldött csatába Emery, ő pedig igyekezett meghálálni a bizalmat. A 17. percben szerezhetett volna először gólt, szép fejest küldött honfitársa kapujára, ám de Gea résen volt és a léc fölé tolta a labdát.

Negyedóra múlva ismét a csatár került helyzetbe, ezúttal egy manchesteri védő nagy hibáját használta ki. Talán kissé elhamarkodottan cselekedett, 16-ról kapura lőtt, pontosabban kapu mellé. Még picit cipelhette volna a jobb lehetőség, a jobb szög és a tisztább helyzet reményében…

A 43. percre ugrunk, ekkor láthattuk a hazai csapat egyetlen valamirevaló lehetőségét. Ehhez sem volt sok közük, Alberto Moreno volt az, aki becsúszva igyekezett tisztázni, azonban olyan szerencsétlenül ért labdába, hogy az majdnem saját kapujában kötött ki. De megúszták ezt a spanyolok…

A félidő lefújása előtt még villant egyszer a friss spanyol válogatott, Yeremy Pino is, az ifjú támadó lövését ismét de Geának kellett védenie.

A fordulás után nem sokkal, egészen pontosan az 53. percben jártunk, amikor Arnaut Danjuma tökéletes labdával szolgálta ki Paco Alcacert, aki ezúttal már nem rontott, a labda a gólvonalon túlra jutott.

Hét perccel később váratlanul egyenlítettek a hazaiak, Alex Telles, vagyis a balhátvéd rúgott irtózatosan nagy kapásgólt Geronimo Rulli kapujába, 1-1.

Mindkét csapatnak volt lehetősége ezt követően, a hazaiaktól Edinson Cavani, a vendégektől Boulaye Dia hibázott.

Végül aztán csak eldőlt a mérkőzés, nem lett döntetlen, mint az ezt megelőző találkozók mindegyike. A Manchester United a 93. percben Cristiano Ronaldo révén szerezte meg a győztes gólt. Nem volt szép találat, de az Old Trafford népének bőven elég volt…

Nem biztos, hogy a MU győzelmet érdemelt, nem biztos, hogy a Villarreal vereséget érdemelt, de a foci már csak ilyen…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Atalanta – Young Boys: 1-0

G.: Pessina

Az Atalantánál bizonyára alaposan szemügyre vették David Wagner együttesét azt követően, hogy a svájciak hazai pályán meg tudták verni a csoport legerősebb csapatának kikiáltott angolokat. Az Atalanta végig fókuszáltan játszott, lehetett volna a vége akár egy többgólos olasz siker is, de erre az eredményre is három pontot adnak, a győzelem pedig élre repítette Zapatáékat.

A kezdők:

Atalanta:

Musso – Tolói, Demiral, Djimsiti – Zappacosta, de Roon, Freuler, Gosens – Malinovsky, Pessina – Zapata

Young Boys:

Von Ballmoos – Hefti, Camara, Lauper, Garcia – Aebischer, Martins Pereira, Sierro – Elia, Moumi Ngamaleu – Siebatcheu

Nem gondoltuk túl ezt a találkozót, annyira jó volt a hazai győzelemre adott odds, hogy végül csak ebben maradtunk. Ha kicsit nehezen is, de végül a kék-feketék hozni tudták a találkozót, ezzel pedig pénzt raktak a zsebünkbe.

Gólt már a 12. percben szerzett az Atalanta, a gond csak az volt vele, hogy nem volt szabályos. Egy szabadrúgást Rafael Tolói kapott meg a tizenhatoson belül, egyből középre játszott, ahol Sandro Lauper botlott bele, és von Ballmoos kapust megtréfálva a hálóban kötött ki a játékszer. Viszont a brazilból olasszá váló védő az indítás pillanatában lesen volt, így nem lehetett megadni a találatot.

Sajnos nem bővelkedett helyzetekben ezt követően a mérkőzés, az első félidőből még Meschack Elia lövését lehet megemlíteni, ami végül aztán elkerülte Juan Musso kapuját.

A második félidőre kicsit feljebb kapcsolta a sebességet az Atalanta, Davide Zappacosta próbálkozott, de akkor még von Ballmoos hárítani tudott. Viszont tíz perccel később, vagyis a 67. percben kénytelen volt kapitulálni a sérüléséből felépült portás.

Duván Zapata volt az, aki nagyon agilis volt, betört a tizenhatoson belülre, még volt ideje középre passzolni, ahol Matteo Pessina állt, az olasz válogatott pedig közelről nem hibázott.

A lefújás előtti percekben az Atalanta bebiztosíthatta volna a győzelmét, de Duván Zapata fejesét, majd Luis Muriel ziccerét is hárítani tudta a vendégek hálóőre, így maradt az 1-0, a YB ezúttal nem tudta megviccelni a papírformát…

Összefoglalás

Egy sor játékos fog hiányozni mindkét együttesből. Például Amad Diallo, akinek különleges ez a mérkőzés, mostani csapata csap össze nevelőegyesületével. Bár, ha egészséges, valószínűleg akkor sem lépett volna pályára a fiatal szélső/csatár. Raphael Varane is sérült, helyette majd Victor Lindelöf és Harry Maguire (bár Solksjaer azt mondta a Leicester elleni meccset követően, hibázott, amikor siettette a védő játékát) lesz a pályán, illetve nincs Anthony Martial sem.

Felépült viszont Marcus Rashford, műtétje után pályára lépett a Leicester ellen, sőt gólt is szerzett, esélyes, hogy a nem túl jól muzsikáló Jadon Sancho helyett ő fog játszani a bal szélen.

Aaron Wan-Bissaka eltiltása is lejárt, vissza is veszi az angol játékos helyét a kezdőcsapatban.

Gasperininek szintén vannak sérültjei, a mester nem számíthat Rafael Tolóira, Matteo Pessinára, Berat Djimsitire és Robin Gosensre sem, valamint még mindig sérült Hans Hateboer.

Így egy nagyon érdekes védelemmel fog kiállni majd az Atalanta, ahol Lovato mellett Demiral és Palomino kaphat szerepet.

A MU formájáról már esett szó, a hétvégi vereség előtt a West Hamtől és az Aston Villától is vereséget szenvedtek, ráadásul mindkét bukó az Álmok Színházában történt.

A vendégek legutóbbi sikeréről szintén beszámoltunk, biztató lehet a számukra, hogy a legutóbbi öt idegenbeli meccsükön nem tudták legyőzni őket, pedig játszottak az Interrel és a Villarreallal is.

Talán túlzás azt mondani, hogy a védelmek romokban, de voltak már jobb állapotban mindkét csapat védelmei. Ezt próbáljuk meg kihasználni, amikor azt mondjuk, hogy egyrészt mindkét együttes betalál a másik kapujába, másrészt pedig 2,5 gólnál több születik a találkozón.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső