Napoli – Glasgow Rangers: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2022 október 25.
2022. október 26. szerda, 21:00 Diego Armando Maradona
Napoli
vs
Rangers

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Az eddigiek alapján könnyű kis meccs elé néznek az olaszok, hiszen a Glasgow Rangers látogat hozzájuk. Akik – nem túlzás – pofozógépekké silányultak a Bajnokok Ligájában. Gio van Bronckhorst együttese kapta a legtöbb gólt a BL-ben, miközben csak egyet tudtak szerezni. A legutóbbi körben nagyon csúnya verésben volt részük, hazai pályán hétszer vették be a hálójukat. Nem is meglepő, hogy a közönség elkezdte mondogatni, hogy van Bronckhorstnak mennie kell. A Rangers hétvégi meccse erre csak ráerősített, most már tényleg mindenhonnan ez folyik, a holland edző azonban nem figyel ezekre a hangokra.

Lehet, hogy egy Napoli elleni vereség hozza majd el a kirúgását, bár nem tartanám fair lépésnek ezt a főnökségtől. A Napoli idén vezeti a bajnokságot otthon, a BL-ben is hibátlanok, a sokkal jobb csapat Ajaxot is oda-vissza verték meg. Nem is kicsit. Szóval nem feltétlenül ezt követően kellene meneszteni. De nagyon előre szaladtam. Egyáltalán nem biztos, hogy vereség esetén kirúgnák a hollandot.

Ami biztosnak tűnik, az az, hogy a Rangersnek két forduló múlva véget ér a Bajnokok Ligája, és ezzel együtt az európai kupaszereplésük is. Marad a hazai pontvadászat, ahol már most hátrányban vannak a Celtic csapatával szemben. Szóval lesz feladat ezután is.

Luciano Spalletti csapatának remekül megy, egy győzelemmel meglesz a csoportelsőség, és akkor az utolsó körre már lehet pihentetni, kímélni a legjobbakat. Meg fogják ezt a lehetőséget fogni az olaszok, azt gondolom.

A bukik is ezt gondolják, a hazai győzelem nem igazán fizet, most a Napoli sikerére a szorzó 1.20 környékén van. A döntetlen hétszeres, a vendégek sikere tizenkétszeres pénzt ígér.

Jöjjön a Napoli – Glasgow Rangers mérkőzés!

Az előző fordulóban történt

Már a negyedik percben az olaszoknál volt az előny a Napoli és az Ajax mérkőzésén, a sérüléséből nemrégiben felépült mexikói szélső, Hirving Lozano szerzett szép gólt, Kvaratshkelia indítását gyönyörűen fejelte Remko Pasveer feje felett a hálóba.

Tíz perc múlva jött az újabb, immáron második találat, amit Giacomo Raspadori szerzett. Nagyszerű formában az ifjú csatár, ezúttal 15 méterről a jobb felsőbe küldte a labdát.

Kevesebb, mint húsz perc alatt kétgólos hátrány alaposan össze tudja zavarni a fejeket, és az Ajax 45 percig nem is nagyon tudott mit kezdeni a szituációval, kevés lehetőségük volt, igazából a Napoli kontrollálta a játékot.

Majdnem a semmiből jött a szépítés a második félidő elején, Davy Klaassen találatával vált nyílttá ismét a meccs, az Oranje középpályása szépen fejelt Alex Meret kapujába.

Ahelyett, hogy minden erejüket bevetve támadtak volna a vendégek, tíz perccel később összehoztak egy tizenegyest, Khvicha Kvaratskhelia pedig elképesztő pontosan lőtt a jobb felsőbe, 3-1.

A nagyon eseménydús találkozón a következő fontos jelenet a 81. percben jött, az Ajax is kapott egy tizit, ezt Steven Bergwijn értékesítette, de az utolsó szó a Napolié volt, Victor Osimhen csereként beállt, és eldöntötte a meccset.

Nagyon jól indult a skót csapat számára a csoport másik meccse, az ötödik percben Ryan Kent csavarása még fölé ment, de tíz perccel később egy labdaszerzés után lerohanták a vendégeket, és Scott Arfield lapos lövésével megszerezték a vezetést.

Még senki nem gondolta volna ebben a percben, hogy ilyen kiütést szenved el a Rangers. Hét perccel később Tsimikas szögletét Roberto Firmino fejelte a kapuba, ennyi volt az előny…

Az első félidőben az eredmény már nem változott, ezt követően aztán történelmi zuhanásba kezdett a hazai csapat. Az 55. percben megint Roberto Firmino talált a hálóba, nem sokkal később pedig Darwin Núnez is betalált, a meccs ezzel lényegében el is dőlt.

A Rangers is feladta, ez látszott is, és Mo Szalah beállása után a helyzet még inkább romlott. Az egyiptomi ugyanis mesterhármast jegyzett, betalált a 76., a 80. és a 81. percben is, a három gól közül talán a második volt a legszebb, mindhármat a jobb szélről rúgta a csatár, és mindháromnál szépen asszisztált a hazai védelem, és Allan McGregor is nagyokat hibázott.

Az utolsó gólt Harvey Elliott szerezte, aki szintén csereként jött a pályára, és akinek ez volt az első gólja a BL-ben.

Napoli

Továbbra sem mondhatni, hogy a Napoli visszavett volna a tempóból, a dél-olaszok rendületlenül mennek előre. A bajnokságban már csak ők mondhatják el magukról, hogy veretlenek, a hétvégén újabb győzelmet arattak, ezúttal Rómában, az AS Roma ellen. Egyetlen gól döntött, amit Victor Osimhen szerzett, de várható volt, hogy megnyerik a mérkőzést, miután a sárga-pirosaknál sérüléshullám söpört végig, Mourinho nem tudott a legjobb csapatával pályára lépni, a kispadon sok volt a fiatal… Legalább a Special One ezzel védekezett.

De most maradjunk a Nápolynál. Kilenc győzelem a bajnokságban, két döntetlennel, miközben a BL-ben senki nem tudta őket megállítani. A Liverpool legyőzésekor látszott már, hogy van fantázia ebben a csapatban, azóta rúgtak hármat a Rangersnek, és két meccsen tízet az Ajaxnak.

Hazai pályán mérkőzéseik jelentős részét megnyerték, csak a Lecce tudott itt pontot szerezni.

Spallettinek van egy kialakult kezdője, amit most nem tud pályára küldeni, hiszen Amir Rrahmani és André-Frank Zambo Anguissa is sérült. Bár szóval róla, hogy hamarosan ismét pályán lehetnek, ezúttal még Tanguy Ndombélé és Juan Jesus lesz a kezdőben.

Az okoz a mesternek dilemmát, hogy Giacomo Raspadorit, Victor Osimhent vagy Giovanni Simeonét rakja a kezdőbe, mindhárman lövik szépen a gólokat. Mi most a nigériaira szavazunk.

A várható kezdőcsapat:

Meret – Di Lorenzo, Kim, J. Jesus, Olivera – Ndombélé, Lobotka, Zielinski – Lozano, Osimhen, Kvaratskhelia

Egymás elleni meccsek:

A Napoli az odavágón egy ideig csak szenvedett a Rangers ellen, azonban egy kiállítás megtörte a jeget, innen indult meg az olasz csapat. Sands piros lapja után még egy tizenegyest is kihagyott Piotr Zielinski, öt perccel később viszont Matteo Politano berúgott egy másikat. A hajrában a vendégek kihasználták az emberelőnyt, és előbb Giacomo Raspadori, majd Tanguy Ndombélé is betalált. De nem volt ez egy olyan könnyű győzelem…

Előző meccs eredménye
2022.09.14.Bajnokok Ligája
rangers
0:3
napoli
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Glasgow Rangers

Gio van Bronckhorst egyelőre kitart, ám a türelem irányába hamarosan tovaszáll. A mester Steven Gerrard távozása után érkezett, és egyelőre nem tudott maradandót alkotni. A tavalyi skót bajnokságot elbukták a Celtickel szemben, miközben idén is hátrányban vannak, a BL-ben mutatott teljesítményük pedig… Maradjunk annyiban, hogy nagyon gyenge. Pedig ez a csapat tavaly Európa-liga döntőjében játszhatott. Szóval nehéz megmondani, mi történt velük.

A hétvégén is pontokat veszítettek, a Livingston elleni mérkőzésen csak 1-1-et értek el. A Napoli ellen egyébként sem lenne sok esélyük, de a klubnál levő feszültség, az öltözőn belüli problémák mind arra mutatnak, hogy az olaszok gond nélkül fognak nyerni.

Pedig itt már a csapat becsülete a tét. Négy meccs, négy vereség, egy rúgott gól és tizenhat kapott. Az egyik legrosszabb, talán a legrosszabb a főtáblán.

A Rangers idegenben legutóbb tizenegy gólt kapott öt meccsen, kettőt megnyertek, de hármat elbuktak. sorozatban négyszer nem találtak a hálóba, ezt a Motherwell elleni skót bajnokin tudták megszakítani.

Hosszú a sérültlista, Ryan Jack a legújabb kieső, mellette Connor Goldson sem játszhat, Tom Lawrence is kiesett egy ideje, de nem olyan régen, mint Nnamdi Ofoborh, Ianis Hagi és Filip Helander.

A várható kezdőcsapat:

McGregor – Tavernier, King, Davies, Barisic – Lundstram, Davis – Arfield, Tillman, Kent – Colak

Tippelde

Magabiztos hazai győzelemre gondoltunk első körben, de látjuk, hogy arra nem igazán fizetnek a bukmékerek. Így van B-tervünk is, ami kiegészítőként egy kicsit megtoldhatja a nyereményt. A Rangers négy meccsen csak egy gólt rúgott, raádásul a Napoli védelme az egyik legstabilabb, nem gondoljuk, hogy fel tudják bontani ezt a hátsó alakzatot.

Szóval a hazai győzelem mellett azt mondjuk, hogy csak az egyik csapat fog a hálóba találni.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső