PSV Eindhoven – Benfica: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 23.
2021. augusztus 24. kedd, 21:00 PSV Stadion
PSV
vs
Benfica

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Az összes mérkőzés közül az általunk leginkább várt találkozóval folytatjuk: A PSV Eindhoven – Benfica meccsel. Persze, a Fradi a leginkább várt, de bizony ezt sem lehet elhanyagolni, nagyon jó kis visszavágóra van kilátás. Nincs olyan párharc, ahol valamelyik – vagy mindkettő – csapat ne érdemelné meg a továbbjutást, utóbbi csoportba tartozik ez a mérkőzés. A PSV bámulatos sorozatot tudhatott magáénak, mielőtt Portugáliában 2-1-es vereséget szenvedtek, és nekünk kifejezetten tetszik a Benfica játéka is. Kár, hogy holnap este egyiküktől elbúcsúzunk.

Az odavágó remek meccs volt, ezért (is) reménykedünk egy ugyanolyan lendületes, helyzetekkel teli, parázs visszavágóban.

Részünkről mindkét csapat mehetne a főtáblára, de most nekünk is döntenünk kell. És nagyon nehéz feladatunk lesz, Roger Schmidt és Jorge Jesus csapata is nagyon egyben van. Nüanszok fognak dönteni. Szóval, próbáljuk meg a lehető legtöbbet kihozni azokból az információkból.

A hollandok a 2018/2019-es idényben jutottak el a csoportkörig, ahogy a Benficának is ekkor sikerült ez utoljára. A különbség annyi, hogy a PSV 2 döntetlennel és 4 vereséggel az utolsó helyen zárt, a portugálok az AEK Athént megelőzték, és az Európa-ligában folytatták, ahol az Eintracht Frankfurt állította meg őket a negyeddöntőben.

Most melyiküknek sikerül újra főtáblára kerülni?

Mi történt az odavágón?

Röviden felelevenítjük az első mérkőzést. Összefoglaljuk a találkozó legfontosabb történéseit, valamint a gólokat.

Benfica – PSV Eindhoven

Ebben a meccsben bíztunk talán a leginkább, mármint a tippünk szempontjából. Ahol ilyen támadók feszülnek egymásnak, ott bizony elvárhatók a gólok, mi is azt mondtuk, hogy 2,5-nél többet láthatunk. Lehetett volna ez több is, látva a mérkőzést, de a 2-1-es eredmény ebből a szempontból nekünk tökéletes volt.

A kezdők:

Benfica:

Vlachodimos – Goncalves, Otamendi, Lucas Verissimo, Morato – Weigl, Joao Mario, Grimaldo – Yaremchuk, Rafa Silva, Pizzi

PSV Eindhoven:

Drommel – Mwene, Andre Ramalho, Boscagli, Max – Sangare, Götze, van Ginkel – Madueke, Zahavi, Gakpo

Sem Jorge Jesus, sem pedig Roger Schmidt nem okozott meglepetést, azok a játékosok léptek pályára, akikre a legtöbben számítottunk. Fontosabb hiányzója inkább a hazaiaknak volt, Haris Seferovic és Jan Vertonghen sem tudta vállalni a játékot.

Két teljesen ellentétes félidőt láthattunk, ahol az elsőben a Benfica uralta a játékot, míg a másodikban a PSV Eindhoven akarata érvényesült. Ez gólokban is manifesztálódott, viszont a portugálok eggyel többet szereztek.

Először a 10. percben kellett Drommelnek maga mögé nyúlnia. A három Benfica csatár szép összjátéka végén Rafa Silva gurította el a labdát a kapus mellett. A találkozó eleje jó iramú volt, ám a gól után picikét leült a játék, volt egy körülbelül 20 perc, amíg nem igazán történt semmi a pályán. A félidő végét aztán ismét megnyomták a hazaiak, és itt már a PSV is dolgozott ki helyzeteket. Ezúttal a vendégek legjobbja Cody Gakpo volt, a 34. percben ő tette próbára Odysseas Vlachodimost, a görög védte a szélső által leadott bombát.

Egy perccel később Pizzi a túloldalon nagy helyzetet puskázott el, a lefújás előtti percekben pedig Lucas Verissimo vállalkozott egy távoli lövésre. Remekül tette, Drommel a levegőben úszva szögletre mentett. És ez a szöglet aranyat ért a Benficának. A beívelt labdát Nicolas Otamendi fejelte középre, ott üggyel-bajjal Julian Weigl előtt termett, ő meg belsővel, kissé felemelve juttatta a kapuba.

Kétgólos hátrányban mentek az öltözőbe a hollandok, akik eddig egyszer sem voltak hátrányban, inkább az volt a jellemző, hogy ők vezettek a selejtezők során. A szituáció új volt, de a második félidőre sikerült rendezni a sorokat, és hamar jött a szépítés is. Marco van Ginkelnek még nem volt szerencséje, fejesét a portugálok kapusa hatalmas védéssel állította meg, aztán Cody Gakpo első próbálkozását is sikerült megszelidíteni. Ám a másodikat már nem.

Philipp Max szerzett labdát saját térfelén, megindult előre nagy rössel, Cody Gakpo elkérte tőle a lasztit, egy kicsit vezette, már úgy tűnt, hogy legyőzi őt a túlerő, ekkor viszont váratlanul kapura lőtt. Vlachodimos is csak nézte a dolgokat, nem tudott mit tenni a remekül helyezett, erős bombával.

Ez a félidő a PSV-ről szólt, az egyenlítés pedig csak idő kérdése volt. Legalábbis azt hittük, hogy a piros-fehérek nemsokára még egyszer betalálnak. Gakpo révén ez sikerülhetett volna kétszer is, ám Vlachodimos hetek óta nagyszerű formában véd, többször nem sikerült őt átejteni.

Maradt a 2-1, izgalmas visszavágó vár ránk.

Előző meccs eredménye
2021.08.18.Bajnokok Ligája
benfica
2:1
psv
Bajnokok Ligája
2012.07.22.Barátságos Mérkőzés
benfica
1:3
psv
Barátságos Mérkőzés
2011.04.14.Európa-liga
psv
2:2
benfica
Európa-liga
2011.04.07.Európa-liga
benfica
4:1
psv
Európa-liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Mi várható a visszavágón?

A veretlenek csatája, így hívtuk az odavágót, hiszen mindkét csapat nagyon régen szenvedett vereséget. A Benfica májusban, a Portugál Kupa döntőjében, míg a PSV márciusban, az AZ Alkmaar otthonában.

Ez a sorozat most utóbbinál szakadt meg, de hazai pályán bőven van esély megfordítani a párharc állását. Egy gól nem gól, szokták volt mondani, és mi is ebben hiszünk. Le lehet faragni azt a hátrányt.

Győzelemmel hangolt mindkét csapat a hétvégén, a PSV 4-1-re gyűrte le hazai pályán a Cambuurt, Schmidt mester javarészt a legjobbakat játszatta, de Mario Götze vagy Andre Ramalho például csak a kispadon foglalt helyet. A gólokat egyébként Davy Pröpper, Eran Zahavi, Noni Madueke és Olivier Boscagli szerezték hazai oldalon.

A Benfica a Gil Vicente otthonába látogatott és két hajrában szerzett találattal múlták felül a hazaiakat. Lucas Verissimo a 83., Alex Grimaldo a 88. percben talált be. A portugálok számára jó hír, hogy Darwin Nunez már kapott pár percet sérülése után. Az uruguayi támadónak ez a második szezonja a Benficánál, tavaly hat gólt szerzett.

Nem gondolnánk, hogy bekerül a keddi kezdőbe: Rafa Silva, Pizzi és Roman Yaremchuk mellett erre nincs esélye, de csereként segíthet. Akit viszont Jorge Jesus erőteljesen hanyagol, az Carlos Vinicius, mióta visszatért a Spurstől hét percet kapott öt mérkőzés alatt…

A kezdőket illetően most sem várunk meglepetést, ahogy az eredményt tekintve sem. Mi a papírforma? Továbbra is az, hogy mindkét fél betalál. Olyasmi mérkőzésre számítunk, mint a Benfica Szpartak Moszkva elleni első meccse. Kiélezett csatára, sok helyzetre, aztán győzzön a jobbik. Mi nem tippeljük meg ezúttal a továbbjutót, mert… Egyszerűen nem érezzük, butaságot pedig nem szeretnénk mondani nektek. Maradjunk a BTTS-ben, szerintünk abban nem lehet hiba.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső