Qarabag – Ferencváros: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 augusztus 02.
2022. augusztus 03. szerda, 20:00 Tofiq Bahramov adına Respublika Stadionu
Qarabag
vs
Ferencváros

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

A múlt héten a Ferencváros egy harminc évvel ezelőtti vereséget torolt meg a Slovan Bratislaván, ez pedig több szempontból is nagyon fontos eredmény volt. A legfontosabb – mert, ahogy Cherchesov is mondta, a múltban nem lehet élni – a továbbjutás, de azért egy ilyen volumenű győzelmet éveken át lehet majd felemlegetni északi szomszédunknak, akikkel finoman szólva sem jó a viszony futballberkeken belül.

A Fradi most a lehető legnehezebb ellenféllel találkozik, szerintünk a Qarabag egy nagyon veszélyes ellenfél. Talán jobb is, hogy idegenben kezdenek a zöld-fehérek, egy Azerbajdzsánban elért jobb eredmény bizakodásra adhat okot a visszavágó előtt. De lehet elérni jó eredményt? Hát nem tudom. Drukkolok a Ferencvárosnak, persze, hogy drukkolok, ám úgy vélem, hogy a Qarabag esélyesebb ezen az összecsapáson. A lényeg, hogy ne járjanak úgy Boliék, mint mondjuk a Lech Poznan az első fordulóban, a többit itthon el lehet intézni.

Az azeri együttes megszenvedett a múlt héten Svájcban, de azért megérdemelten léptek tovább.

A fogadóirodák úgy gondolják, hogy a hazaiak simán nyerni fogják az összecsapást egy olyan meccsen, ahol nincs sok gól. Egyikkel sem tudunk egyetérteni…

Folytassuk a mai napot a Qarabag – Ferencváros mérkőzéssel!

Ui.: Elfelejtettem említeni, de a mai öt BL-meccs mellett két másik találkozóról lesz még szó, mindkettőt az Európa-ligából hoztuk.

Qarabag

Az egyik legszimpatikusabb futballt eddig egy azeri csapat mutatta be, ők a Qarabag. Nem örülök, hogy pont a Ferencvárossal kerültek szembe, mivel nézném még őket, akár a csoportkörben is, de így a Fradit búcsúztatniuk kellene. Azt meg nem szeretném.

A Qarabag az első fordulóban a lengyel, a másodikban meg a svájci bajnokot búcsúztatta. Vereséggel indítottak, mivel a Lech Poznan ellen 1-0-ra kikaptak. Már akkor látszott, hogy ez a csapat ennél jobb, mint az eredmény mutatja. És a visszavágón ez tényleg be is bizonyosodott. Alaposan megemberelték magukat, és 5-0-ra verték meg lengyel barátainkat.

A második kör sem volt kutya. Hazai pályán kezdték meg szereplésüket az FC Zürich ellen. Nem lehetett tudni, hogy mire mennek a svájci bajnok ellen. Végül 3-2-re győztek. Kezükben volt a meccs, kicsit kiengedtek, és így a vendégek zárkózni tudtak. Kemény visszavágóra számíthattak, ami meg is lett. Most először hosszabbításra kényszerült a Qarabag, miután a rendes játékidőben 2-1-re kaptak ki. Ez nekünk jó, mert kiderült, hogy nem egy verhetetlen együttesről beszélünk. A svájciak elleni mérkőzésen nehezítette a dolgukat, hogy a 95. percben kaptak gólt, így mentették hosszabbításra a hazaiak a találkozót. És ez fejben össze is zavarhat teljesen egy csapatot, de az nem a Qarabag volt. Kady mellett Owusu volt a mérkőzés hőse, ő egyenlített a hosszabbításban, így a szétlövés elmaradt, Franco Fodáék búcsúztak.

Számunkra van tanulsága ennek a két párharcnak. Egyrészt, amikor hazai pályán vannak, nagyon támadólag lépnek fel, és képesek megőrjíteni az ellenfél védelmét. A két hazai meccsük alatt nyolc gólt szereztek, erre feltétlenül oda kell figyelni.

Másrészt idegenben feleannyira sem jók, nem annyira bátrak, sokkal jobban figyelnek a védekezésre, és ez sokkal rosszabbul megy nekik. A mutatót, miszerint mindkét meccsüket megnyerték ellenük… Számunkra biztató.

Bajnoki meccset nem kellett játszaniuk, pihentek lehetnek – közben a Fradi ugye lejátszotta a nyitómeccsét a PAFC ellen, de erről majd később -, Gurban Gurganov mesternek egy hete volt felkészíteni Vesovicékat a Ferencvárosra.

Kady, Zoubir és Wadji elképesztően termékenyek voltak a mögöttünk hagyott szezonban, és idén is belelendültek, különösen Kady és Wadji mennek nagyot. Zoubir is meglőhette volna a maga góljait, ám sokszor olyan megoldást választott, ami inkább a közönségnek szólt. A kevesebb néha több.

Úgy tudjuk, hogy nincs sérült az együttesnél, és mivel volt lehetőség a pihentetésre, nem gondolnánk, hogy Gurbanov nagyon bele fog nyúlni a kezdőbe. Owusu a győztes gólja után is csak a kispadon foglalhat helyet, Wadjit nehéz lenne kispadra ültetni.

A Qarabag egyik legnagyobb fegyvere a gyorsaság, a két szélső, valamint a csatár, Wadji is olyan sebességre képes, amit szemmel is nehéz követni.

A várható kezdőcsapat:

Mahammadaliyev – Vesovic, Medvedev, Medina, Cafarguilyev – Jankovic, Almeyda – Seydayev, Kady, Zoubir – Wadji

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Ferencváros

Egyre nehezebb ellenfelekkel találkozik a Fradi, ez megint egy nagyszerű erőfelmérő lesz a playoff előtt. Mert mi úgy hisszük, hogy innen is tovább lehet és tovább is kell jutni. A Qarabag egy nagyon erős csapat, gyors és technikás futballisták alkotják, ám a védelme közel sincs olyan erős, mint a Fradié. Ez lehet a kulcs a találkozón.

Stanislav Cherchesov mester először a Tobol csapatával játszott, az idegenbeli 0-0 után 5-1-re nyertek hazai pályán. Majd jött egy ősi ellenfél, a Slovan Bratislava. Itthon meglepetésre 2-1-re kaptak ki, de idegenben egy teljesen más arcukat mutatták. Az orosz mester minden bizonnyal feltüzelte a játékosokat, akik az első perctől kezdve úgy fociztak, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Franck Boli dolgozta le az egygólos hátrányt egy remek Civic-beadás után, majd még az első játékrészben Sammy Mmaee eltört lövésébe tette bele a fejét Kristoffer Zachariassen, így már 2-0 volt a magyaroknak.

A második félidőben a semmiből kaptak egy gólt, úgy nézett ki, hosszabbítás lesz. De nem lett, mert a hajrában a szlovákok védelme kétszer is csődöt mondott, előbb Adama Traoré, majd Aissa Laidouni találtak be. A vége így kiütéses győzelem lett, de azért egy kicsit égett a ház…

A Fradi a hétvégén az NB1-ben is pályára lépett – a következő héten már nem fog, meccsét elhalasztják a Qarabag elleni visszavágó miatt -, a tavalyi bronzérmes Puskás Akadémiával mérkőztek meg, tehát egyből egy rangadón kellett megmutatni, mit tudnak.

A zöld-fehérek szerkezetet váltottak a mérkőzésre, 3-5-2-ben léptek pályára a 4-2-3-1 helyett. Volt rotálás is, kezdett Xavier Mercier, Fortune Bassey, Stjepan Loncar, Pászka Lóránd, Carlos Auzqui, valamint a nyáron igazolt Rasmus Thelander.

A meccset végül egy csereember, Kristoffer Zachariassen döntötte el a lefújás előtti pillanatokban.

A szokásos játékosok maradnak ki ezúttal is, még mindig nincs Ryan Mmaee, Oleksandr Zubkovra nem számítanak, Sigér Dávid sem valószínű, hogy sokat fog játszani az idényben…

Ami nagy kérdés lehet, hogy ki legyen Sammy Mmaee párja. Adnan Kovacevic megbízható és jó védő, ám látszik, hogy a most igazolt Mats Knoester mennyivel jobb futballista. Mi úgy gondoljuk, hosszú távon ő lehet a marokkói párja.

A 4-2-3-1 visszaáll, ez biztos, és nagy meglepetésekre nem kell számítani. Laidouni mellett Esiti fog játszani, a támadók megint adottak. Hogy aztán a Henry Wingo – Botka Endre csatát ki nyeri? Na az még egy jó kérdés…

A várható kezdőcsapat:

Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic – Laidouni, Esiti – Tokmac, Zachariassen, Traoré – Boli

Tippelde

Nehéz meccs, ennél nehezebb még nem volt idén a Ferencvárosnak. A lényeg, hogy próbálják megfékezni az azerieket, akik eddig mindig nekimentek ellenfelüknek. Amennyiben a gyors játékosokat megfogják, úgy a győzelemre is lehet esély, mert a Qarabag védelme nem a legjobb, és akkor finom voltam még…

Szerintünk nem ússza meg egyik együttes sem kapott gól nélkül. A döntetlennel én már elégedett volnék, fogadni nem merek rá, maradok annyiban, hogy mindkét fél betalál majd a hálóba.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső