RB Leipzig – Celtic: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 október 04.
2022. október 05. szerda, 18:45 RB Arena
Leipzig
vs
Celtic

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Magunk mögött hagyjuk az angol másodosztály mérkőzéseit, és átevezünk a BL-tengerére. Nyolc mérkőzés szerdán is, és ahogy megszokhattátok, mindről írni fogunk. Háromnegyed héttől két meccset fognak játszani, a többit majd este kilenctől rendezik meg. És mi időrendben haladunk.

Az RB Leipzig – Celtic mérkőzést vesszük először górcső alá, amely mindkét csapat számára fontos, de leginkább a hazaiaknak, akik nulla pontot gyűjtöttek eddig két mérkőzés alatt. Amennyiben most sem tudnak nyerni, az nagyon kínos lenne a csapat számára, és továbbjutási esélyeiket a földbe is döngölhetné. Marco Rose eddig felemás teljesítményt nyújtott a kispadon, azonban nem lehet most takarózni semmivel, sem sérültekkel, sem azzal, hogy még csak egy hónapja van a klubnál. Most nyerni kell.

A Celtic az eddigi teljesítménye alapján szimpatikus csapat benyomását keltette, de a szimpátiára nem kapnak pontot. Ők azt gondolom, hogy még a továbbjutásról álmodoznak, és majd a mérkőzést követően alakíthatják tovább a terveiket. Egy biztosnak tűnik: Már csak egy kiadó hely van a Real Madrid mögött.

A hétvégi bajnokik alapján egy jó mérkőzés vár ránk, ahol még az sem kizárt, hogy gólzápor lesz. De mivel nagy a tét, lehet, hogy inkább óvatosságra törekednek majd a felek. Hát, ettől nem lettünk okosabbak.

Nézzük inkább, mit gondolnak a fogadóirodák: Sima hazai sikerrel számolnak, 1.60 környékén fizet a Lipcse győzelme, majdnem 5-szörös a döntetlen, és kis híján 6-szoros a Celtic győzelme.

RB Leipzig

Aki esetleg nem tudná, a Lipcse egy Bajnokok Ligája-malőr miatt cserélt edzőt pár héttel ezelőtt. Domenico Tedesco együttese az első fordulóban otthon szenvedett vereséget a Shakhtar Donetsktől, méghozzá komoly vereséget, 4-1-re kaptak ki. Ezt követően jött Marco Rose, aki az első Bajnokok Ligája-meccsén nem tudott bravúrt elérni, 2-0-ra kaptak ki a Real Madrid otthonában.

Timo Werner nagyon aktív volt a találkozón, ő hordozta a legtöbb veszélyt magában, de betalálni egyszer sem tudott, igazából nagy próba elé nem is állította a spanyolok kapusát.

A takaréklángon élő Madrid nehezen vette fel a ritmust, és a Leipzig látszott, hogy teljes erőbedobással küzd. Ennek megfelelően több helyzetük volt az első félidőben. Viszont a másodikban már a Real is elkezdett felpörögni, és a hajrában mattolni is tudták Gulácsi Pétert, Fede Valverde egy szép akció végén csavart a jobb alsóba.

A kétségbeesett vendégek igyekeztek egyenlíteni, de helyzetük már nem is volt, ellenben a Real még egyszer kapura lőtt, és Marco Asensio okos lövését a magyar válogatott kapusa nem tudta hárítani. 2-0 lett a vége, emelt fővel mehetett az öltözőbe a Leipzig, de ponttal nem. És utóbbi talán fontosabb lett volna.

A bajnokságban egészen érdekesen teljesítenek. Egyszer megverik a Dortmundot 3-0-ra, majd kikapnak a Mönchengladbachtól, aztán négyet rúgnak a Bochumnak. Nehéz őket kiismerni… Egyébként utóbbi volt a hétvégi meccsük, Werner és Nkunku tudott duplázni a találkozón.

Rose láthatóan nem a háromvédős rendszer híve, érkezése óta 4-2-3-1-et játszik az együttes. Most is ez várható, és ez azt jelenti, hogy mindhárom magyar pályára léphet.

Konrad Laimer, Lukas Klostermann és Dani Olmo viszont nem, mindhárman sérültek. Szintén nem fog kezdeni André Silva, aki már Tedesconál sem volt alapember, Rosénál meg pláne nem az. Eléggé kifelé lóg a lába a csapattól a portugálnak… Főleg, mióta Timo Werner visszatért.

A várható kezdőcsapat:

Gulácsi – Simakan, Orbán, Gvardiol, Raum – Kampl, Schlager – Nkunku, Forsberg, Szoboszlai – Werner

Egymás elleni meccsek:

Megszokhattátok, hogy a Bajnokok Ligájában a csapatok múltját taglaló szekció általában rövidebb, mint egy bajnokinál. Ez persze teljesen logikus, a kisebb csapatok ritkábban futnak össze, hiszen mindig nem is sikerül kiharcolni az indulást, és ritka, hogy egy csoportba kerülnek. Itt a Leipzig és a Celtic esete, akik összesen kétszer találkoztak egymással, és akkor sem a BL-ben, hanem az EL-ben. Négy évvel ezelőtt a csoportkörben találkoztak, a Leipzig hazai pályán 2-0-ra nyert, majd Skóciában 2-1-re kikapott. Érdekesség, hogy abban az évben Gulácsiék csak a harmadik helyen végeztek a csoportjukban, és így búcsúztak már ősszel a nemzetközi kupaporondtól.

Előző meccs eredménye
2018.11.08.Európa-liga
celtic
2:1
leipzig
Európa-liga
2018.10.25.Európa-liga
leipzig
2:0
celtic
Európa-liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Celtic

A skót együttes mutatott némi erőt a mögöttünk hagyott két fordulóban, de ez pontokkal nem igazán járt. A Real Madrid elleni első meccsen, hazai pályán megszerezhették volna több alkalommal is a vezetést, de a rutin végül győzött, és a Real 3-0-lal utazott vissza Spanyolországba. Akkor a csapat egyik legjobbja Furuhashi Kyogo csak csereként léphetett pályára, akkor épült fel a sérüléséből, kíváncsi lettem volna, mire képes a csapat vele.

A második találkozón aztán Lengyelországban, a Shakhtar ellen léptek pályára, és itt már legalább a pontszerzés összejött. Góljuk öngólból született, Bondarenko testéről került a hálóba a játékszer, miután Hatate Reo akart a társához passzolni, az ukrán védő meg igyekezett blokkolni. Így sikerült.

Hamar jött aztán a hazaiak válasza, Mykhaylo Mudryk bombagóljával alakult ki a végeredmény.

A Celtic nem játszott alárendelt szerepet, és az egy pont nem is olyan rossz eredmény idegenben a Shakhtar ellen…

Ange Postecoglou együttesének volt egy rosszabb periódusa: Egymás után kétszer nem tudtak nyerni a BL-ben, majd a bajnokságban hatalmas meglepetésre a St. Mirren 2-0-ra megverte őket. A válogatott szünetről visszatérve így javítani kellett, és ez – kissé nehezen, de – meg is történt, a Motherwell együttesét 2-1-re verték meg. A gólokat Furuhashi Kyogo és Hatate Reo lőtték, a két japán légiós szállította tehát a győzelmet.

A Celtic továbbra is vezeti a tabellát, két pont az előnyük a Rangersszel szemben, minden bizonnyal idén is a két nagy múlttal rendelkező glasgow-i együttes között dől majd el a bajnokság. Mint minden évben…

Az ausztrál mester számára az okozhat problémát, hogy védője, a svéd Carl Starfelt nem bevethető, mellette Cameron Carter-Vickers játéka is kérdéses, aki az együttes legjobb védője magasan… Hátul így ismét összeáll a Welsh – Jenz kettős, akiktől ugyanazt nem lehet elvárni, mint a Starfelt – Carter-Vickers kettőstől. A középpályán mindig nagy kérdés, hogy Turnbull helyet kap-e a kezdőben, az utóbbi két meccsen nem kapott, így most is arra tippelünk, hogy McGregor mellett Hatate és O’Riley lép pályára.

A csatársor adott, így, hogy Furuhashi egészséges, Giakoumakis csak kispados lesz.

A várható kezdőcsapat:

Hart – Juranovic, Welsh, Jenz, Taylor – O’Riley, McGregor, Hatate – Abada, Furuhashi, Jota

Tippelde

Azt hiszem, a motivációnál egyik oldalon sem lesz probléma, a németek a kezdetektől fogva támadni fognak. Nem csak nyerniük kell, de lehetőség szerint minél nagyobb arányban. Lehet, hogy csak az EL-t csíphetik meg, lehet, hogy még meglehet a második hely is.

Ehhez az első lépés, hogy nyerjenek a skótok ellen. Kissé mostanában szenvedős a játékuk, és legjobb védőik híján vannak. Így, mindent egyben nézve, elég sanszos, hogy a németek nyerik meg a mérkőzést.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső