Sparta Praha – Rapid Wien: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 27.
2021. július 28. szerda, 20:30 Stadion Letná
Sparta Praha
vs
Rapid Wien

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Elérkeztünk az utolsó meccshez, a Sparta Praha – Rapid Wien találkozóval zárjuk a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyeddöntőit. A cseh – osztrák találkozó első felvonása után a bécsiek örülhettek, de messze nincs ez még eldöntve, a 2-1-es győzelem egyáltalán nem volt sima, és hazai pályán a cseh bajnokság ezüstérmese még bőven maga javára fordíthatja a párharcot.

Ehhez az kell, hogy saját kapujuk előtt jobban koncentráljanak, mindkét kapott góljuk könnyen elkerülhető lett volna, ám a védekezésük teljesen elcsúszott mindkét esetben. Ez persze kevés, hiszen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ergo a támadók sem ülhetnek a babérjaikon. Minden bizonnyal nem is fognak, látva például a hétvégi meccsüket… De arról majd később.

A fogadóirodák oddsait nézve konszenzus született – ahogy szokott: A bukik a hazaiak győzelmét várják. Nekünk is van elképzelésünk a mérkőzést illetően, és ahogy eddig minden alkalommal, úgy most is megosztjuk veletek ezeket.

Mi történt az első mérkőzésen?

Röviden, dióhéjban foglaljuk össze, hogy az Rapid Wien – Sparta Praha találkozó hogyan alakult.

Rapid Wien – Sparta Praha: 2-1

G.: Knassmülner (2) ill. Krejci II.

A meccs előtt a bukik nem nagyon tudták eldönteni, hogy mindkét együttes hálóba talál-e vagy sem, az oddsok közel azonosak voltak. Mi amellett tettük le a voksunkat, hogy igen. Szerencsére…

A meccsen a csapatok az alábbi összeállításban léptek pályára:

Rapid Wien:

Strebinger – Stojkovic, Hofmann, Wimmer, Ullmann – Arase, Ljubicic, Petrovic, Grull – Kara, Knasmüller

Sparta Praha:

Nita – Vindheim, Stetina, Hancko, Hojer – Wiesner, Pavelka, Krejci II., Krejci – Dockal – Hlozek

A prágaiak kezdőjében szerepet kapott legújabb felfedezettjük, a 18 esztendős Adam Hlozek, aki úgy lett gólkirály a tavalyi esztendőben a cseh bajnokságban, hogy sérülés miatt összesen tizenöt meccset hagyott ki. Szupertehetség, akit 20 millió euróra taksálnak jelenleg, a cseh futball jelenlegi legnagyobb tehetségéről beszélünk.

De ezen a meccsen nem ő volt a főszereplő, hiszen nem tudott hálóba találni és ezzel segíteni a csapatán.

Az most Ladislav Krejci feladata volt. Na, de melyiké? A „kettes számúé”, aki egészen korán, a harmadik percben vezetést szerzett a cseheknek. Dockalnak és Krejci (az „egyes számú”) passzolt le röviden egy szabadrúgást, az irányító egy kis vezetgetés után középre ívelt, ahol a másik Krejci érkezett teljesen üresen, és gyönyörű mozdulattal fejelt a kapu jobb oldalába, az előny ezzel a vendégeknél volt.

Pár perccel később a másik Ladislav Krejci is feliratkozhatott volna a gólszerzők listájára, de az ő próbálkozását Strebinger védeni tudta.

A szünet előtt még egy érdekes jelenetet láthattunk, Tomas Wiesner lövését, de mivel ez nem a gólvonal mögött kötött ki, így 0-1-gyel fordultak a csapatok.

Nem tudni, hogy szándékosan engedték át a bécsieknek a területet a vendégek, vagy egyszerűen nem bírták a nyomást, mindenesetre egyre többször tűntek fel az osztrákok Florin Nita kapuja előtt. A mérkőzés hőse pedig az a Christoph Knasmüller lett, aki két góllal megfordította a találkozó állását.

Első gólja élményszámba ment, elképesztő technikáról és játékintelligenciáról tett tanúbizonyságot, amikor a 63. percben bokából, elegánsan átemelte Nitát, a labda a jobboldali kapufa segítségével jutott be a kapuba.

Nyolc perccel később pedig jött a győztes gól, ez nem volt annyira szép, mint az első, de legalább annyira fontos lélektanilag, vagy még fontosabb: Ekkor Ljubicic beadását lőtte a hálóba a támadó.

Az előny szűk, a vereséget pedig második félidőben bemutatott játékának köszönheti a Sparta Praha, ahogy említettük, mindkét gólnál meg lehet szidni a cseh védelmet…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Mi várható a visszavágón?

Mi ezúttal is bízunk a gólokban. A hétvégén a Sparta Praha egy elképesztő meccsen kerekedett felül a Sigma Olomouc gárdáján, 3-2-re tudtak nyerni hazai pályán, igaz, a formáció is változott, és néhány játékost is lecserélt Vrba mester.

A védelemből egyébként nagyon hiányzik a cseh válogatott oszlopa, Ondrej Celustka, aki sérülése miatt nem tud a pályán segíteni, holott az EB-n sikerült bebizonyítania, hogy képes nagyon magas szinten futballozni.

Rajta kívül még Hancko is megsérült, aki az első meccs után sérült meg, látszik is, hogy a Sigma miért tudott két gólt szerezni. Krejci II. ezen a találkozón is betalált, ő jó formában van, Hlozek viszont most sem. Tiszavirág-életű volt ez a fellángolás? Ne ítéljünk elhamarkodottan…

A Rapid Wien is játszott a hétvégén, igaz, ők egy kellemetlen vereséggel zártak. Hazai pályán a Hartberg bánt el velük, pedig Kuhbauer pályára küldte a legjobb játékosait… Javarészt…

Vrbaltól azt várjuk, hogy egy kissé támadóbbá varázsolja csapatát, emiatt Tomas Wiesner kikerülhet a csapatból, ő inkább a védekezésben erős, a helyére pedig az a David Moberg-Karlsson kerülhet, aki sokkal inkább támadó felfogású játékos.

Mivel a Spartának kell a gól… De inkább a gólok, mert ezt a védelmet, amivel kiáll majd a pályára a Sparta könnyű lesz zavarba hozni.

Összességében tehát várjuk a gólokat, legalább 2,5-et, mint a múltkor. Várjuk emellett azt, hogy ehhez mindkét csapat hozzájárul. Halkan, tényleg csak halkan jegyeznénk meg, hogy számunkra nem annyira egyértelmű, hogy a Sparta behúzza a meccset, de amennyiben 2-1-re nyernek… Hát, mi nem leszünk szomorúak, mert akkor a két tippünk ülni fog.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső