Zenit – Chelsea: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 11 perc alatt szerző Bartos László 2021 december 07.
2021. december 08. szerda, 18:45 Gazprom Arena
Zenit
vs
Chelsea

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

A Zenit – Chelsea mérkőzésen a tét a Bajnokok Ligája H csoportjának első helye… Az angolok számára. Az már eldőlt, hogy a Chelsea a legjobb 16 között folytatja, míg a Zenit az Európa-ligában menetel tovább, így az oroszok számára ez egy olyan találkozó, amelynek valódi tétje nincs. A Chelsea-nek annál inkább, Thomas Tuchel együttese ugyanannyi pontot gyűjtött, mint az olasz Juventus, és a jobb egymás elleni eredményeknek köszönhetően az élről várja az utolsó kört.

Hátra azonban nem dőlhetnek, mert a Juventus otthon fogadja a biztos negyedik helyezett Malmöt, kicsi az esély arra, hogy a svédek akár csak egy pontot elraboljanak. Ergo a Chelsea számára is kötelező a győzelem, még a végén lemaradnak…

És nem lesz könnyű dolguk, a Zenit ugyanis öt forduló alatt megmutatta, mennyit erősödött, a Lukakuék elleni odavágó is kínkeserves volt (számukra), csak az imént említett belga támadó tudott egyszer betalálni, de Dzyubáéknak is bőven volt lehetőségük. Hazai pályán a Zenitet szabályosan kivégezték (4-0), és a Juventus is csak nagy nehézségek árán tudta elvinni a három pontot (0-1).

Szóval a Chelsea is megszenvedhet. Viszont van egy aduász az angolok kezében. Méghozzá az, hogy a Zenit a hétvégén nagy rangadót játszik a Premjer Ligában, a második helyezett Dinamo Moszkvához látogatnak, egy vereség esetén elveszítik első pozíciójukat. Biztos, hogy akkora energiát tesznek majd a mérkőzésbe az oroszok? Nem lehet, hogy inkább a vasárnapi rangadó jár majd a fejükben?

Mi történt korábban?

Nézzük meg a hétvégi bajnokit, az előző BL-kört, a sérülteket, úgy egyáltalán azt, hogy mi a helyzet a csapatok háza táján!

Malmö – Zenit: 1-1

G.: Rieks ill. Rakitsky

Azt reméltük, hogy a Zenit ismét jó futballal rukkol elő, és gond nélkül legyűri a Malmöt, amely eddig nemhogy pontot nem szerzett, de gólt sem rúgott. Csalódnunk kellett, a Zenit végül csak egy pontot szerzett, aminek ők persze örültek, hiszen így az utolsó játéknap eredményétől függetlenül megvan az Európa-liga, de minket ez nem vigasztal…

A kezdők:

Malmö:

Dahlin – Larsson, Ahmedhodzic, Brorsson, Moisander – Pena, Innocent, Lewicki, Rieks – Birmancevic, Colak

Zenit:

Kerzhakov – Chistyakov, Lovren, Rakitsky, Santos – Wendel – Karavaev, Malcom, Claudinho, Barrios – Dzyuba

A Szentpéterváron megrendezett találkozón valósággal sziporkáztak az oroszok, ezúttal viszont egy sokkal visszafogottabb teljesítménnyel rukkoltak elő. És hát a szerencse sem az ő pártjukat fogta.

Kezdődött minden azzal, hogy a Malmö egy ötmeccses átkot szakított meg a 28. percben. Ekkor Birmancevic és Rieks szépen passzolták ki az orosz védelmet, előbbi az utóbbi felé passzolt – aki lyukra futott -, és okosan lőtt a bal alsó sarokba, Kerzhakov potyára vetődött el, erre a lövésre nem érhetett oda. A Malmö első (és talán egyetlen?) Bajnokok Ligája góljának szerzője tehát Soren Rieks lett.

Több esemény – amit érdemes kiemelni – az első játékrészben nem született, egyébként is nagyon kevés kaput eltaláló kísérlet volt az első negyvenöt percben.

Aktivizálta magát a szünet után a Zenit Szentpétervár, és nagyon közel kerültek az egyenlítéshez. Az 50. percben a kaputól távol vezette a labdát Dzyuba a maga megszokott lassú, némelyek által talán lomhának tartott stílusában. Mellette szélvészgyorsan sprintelt el Wendel, aki kapta is az orosz válogatottból kikerülő támadótól a játékszert, elhúzta Dahlin mellett azt, majd a portás, illetve a brazil lába összeütközött. A játékvezető egy kicsit kivárt, majd aztán egy sárga lap mellett büntetőt ítélt.

Amelyet Artem Dzyuba kihagyott, a csatár középre bombázott nagy erővel, Dahlin balra vetődött el, ám lábai középen maradtak. Abban akadt el a labda, maradt az 1-0.

Lassan csordogált a mérkőzés, és a tizengyes után valódi lehetőséget elvétve láthattunk. A következő kiemelendő esemény a 86. percben volt, amikor Dmitri Chistyakov vesztette el a hidegvérét. Már az első megmozdulása is fault volt – a svéd kapu előtt -, másodszor meg szimplán rácsúszott ellenfele lábára. Hiába próbált eliszkolni a tett helyszínétől, nem úszta meg a sárgát. Amiből volt már neki egy, így a mérkőzés végére a hazaiak megfogyatkoztak.

És ellen ellenére sikerült kiegyenlíteniük. Dzyuba most a pozitív hős volt, már amennyire lehet hős az, akit Larsson nyakon könyököl. Itt ez történt, a bíró nem látta az esetet, de a VAR igen. A hosszabbításban ismét büntetőhöz jutottak a vendégek. És ezt már Yaroslav Rakitsky rúgta, nem is hibázott.

Érthető, hogy hatalmas volt az öröm, nem kell azzal törődniük, hogy mit játszanak majd a Chelsea ellen…

Előző meccs eredménye
2021.09.14.Bajnokok Ligája
chelsea
1:0
zenit
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Chelsea – Juventus: 4-0

G.: Chalobah, James, Hudson-Odoi, Werner

A hazaiak sikerét vetítettük elő, de egy 4-0-s győzelemre álmunkban nem gondoltunk volna. A Juventus borzalmasan gyenge napot fogott ki, a Chelsea játékosai viszont szemmel láthatóan élvezték a focit, gyakran kerültek helyzetbe, és ha már ott voltak, sokszor mattolni is tudták Wojciech Szczesnyt. A vége már-már megalázóan komoly vereség lett, a kékek maximálisan kiszolgálták a közönségüket, és nem utolsó sorban visszavágtak a Torinóban elszenvedett vereség miatt.

A kezdők:

Chelsea:

Mendy – Chalobah, Silva, Rüdiger – James, Kante, Jorginho, Chilwell – Zijes, Pulisic, Hudson-Odoi

Juventus:

Szczesny – Cuadrado, Bonucci, de Ligt, Alex Sandro – Rabiot, Locatelli, Bentancur, McKennie – Chiesa, Morata

Már rögtön a mérkőzés kezdetén nagy nyomás alá helyezték a zebrákat, akik a saját tizenhatosukról nagy nehézségek árán tudtak csak kijutni. Nagy meccset játszott Reece James, a Chelsea 22 esztendős szélsője, aki egyre többször kap szerepet a csapatkapitány, César Azpilicueta helyett. Nem hiába, tényleg nagyon jó teljesítménnyel rukkolt elő.

Ő volt az, aki először megdolgoztatta Szczesnyt, szabadrúgását vetődve tolta ki a lengyel. Aztán a 25. percben a vezetést jelentő gólhoz nem volt köze, azt két védő hozta össze. Egy baloldali szöglet Antonio Rüdiger testéről pattant Trevoh Chalobah elé, az idén berobbanni látszó középső védő pedig kapásból a kapuba bombázott. Szczesny ugyan ezen is rajta volt, de itt csoda lett volna, ha hárítani tud.

Azt meg kell jegyezni, hogy a gólt vizsgálgatta a VAR egy ideig, hiszen Rüdiger kezét a mellkasára téve továbbított Chalobah-nak, de a játékvezető végül úgy döntött, hogy szándékosság nem volt felfedezhető, a kéz le volt szorítva, a német nem tudott mást tenni…

A Juve később majdnem egyenlített, egy kiugratás után Álvaro Morata emelte át Mendy kapust, ám a visszafutó Thiago Silva még becsúszva menteni tudott. A labda helyett ő esett be a kapuba, fájt is a bal lába, de végül a rutinos védőt nem kellett lecserélni.

Gól nem született már az első 45 percben, Reece Jamesnek volt még egy ígéretes lövése, amit újfent a Juve kapusa hárított.

A második játékrészben aztán már ez harmadszor nem jött össze, ezúttal is a jobbszélen, a tizenhatoson belül kapott labdát James, de a mostani lövésnél Szczesny verve volt, 2-0.

Ez a második találat megfogta az amúgy is visszafogottan (gyengén) játszó zebrákat, és három perccel később újra gólt kaptak. Most Callum Hudson-Odoi csapta be az ellenfél kapusát, miután három-négy passzt is megengedhettek maguknak a londoniak a Juve tizenhatosán belül.

Amikor már mindenki a lefújást várta, akkor még Timo Werner villant, Hakim Zijes bepasszolt labdáját továbbította két lépésről a kapu közepébe. Könnyű gól volt, bár a némettől már láttunk ekkora ziccert is elhibázni.

Thomas Tuchel elégedett lehet, csapata megtette, amit megkövetelt a haza, és csak egy győzelemre van a csoportelsőségtől.

Összefoglalás

Most úgy tűnik a Chelsea került egy sérülés-spirálba, egyre másra jönnek a hírek az újabb és újabb hiányzókról. Szegény Mateo Kovacicra különösen rájár a rúd, végre felépült sérüléséből, erre most meg a koronavírust kapta el. Trevoh Chalobah és Jorginho szintén relatíve friss sérültek, Ben Chilwell és N’Golo Kanté egy kicsit korábban estek ki. Nehezíti még Tuchel mester dolgát, hogy Kai Havertz és Marcos Alonso is összeszedtek egy rúgást, így játékuk még mindig nem vehető biztosra, de Szentpétervárra el fognak utazni a többiekkel.

Ez lehetőséget ad Hakim Zijesnek az újbóli bizonyításra, bár a szélső rendszerint góllal vagy gólpasszal járul hozzá csapata eredményéhez, ha beállhat a padról.

A középpálya nagyon új lesz, Ruben Loftus-Cheek mellett Saúl Niguez lehet a pályán, a két szélen Reece James és Callum Hudson-Odoi…

Az oroszoknál a kiállított Dmitri Chestyakov nem lehet majd pályán, illetve a kapus, Stanislav Kritsyuk, aki sérülés miatt esett ki.

Sergei Semak mostanság váltogat a három-, illetve négyvédős felállás között, nem tiszta, hogy holnap este végül melyiket választja… Én inkább a háromvédősre gondolnék… De nem látok bele az orosz mester fejébe.

A Stamford Bridge-en megszenvedtek a Zenittel az angolok, ezt már említettem, és szerintem most is meg fognak – ezt még nem. A sok hiányzó miatt egy összeszokatlan csapat lesz a pályán, az orosz időjárás szintén nem az angol legények előnyére válik, a Zenit pedig hiába fog tartalékolni a szerdai bajnokira, cserben azért nem akarják hagyni a szurkolóikat.

Kemény védekezésre számítunk tőlük, nagyjából egy olyan meccsre, mint az első fordulóban. Az 1-0 lett, és egy ilyen jellegű végeredménnyel most is kiegyeznénk, ugyanis két és fél gólnál kevesebbet tippelünk a találkozóra.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső