Belgium – Olaszország: Fogadási Tippek és Euro 2020 Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 30.
2021. Július 2. Péntek, 21:00 Fußball Arena München
Belgium
vs
Olaszország

No, ez aztán kemény menet lesz! Két olyan együttes került össze az Euro 2020-on, akik még nem kaptak ki, és könnyen előfordulhat, hogy úgy fognak búcsúzni, hogy egyszer sem tudták őket legyőzni a 90 perc alatt. A Belgium – Olaszország tűnik a legizgalmasabb negyeddöntőnek, függetlenül attól, hogy ma milyen eredmény születik az Anglia – Németország és a Svédország – Ukrajna meccseken.

A legjobb focit is nekik köszönhettük az elején – azóta már páran felfejlődtek hozzájuk -, nagyon kíváncsiak vagyunk, ezúttal mivel tudnak előrukkolni a felek.

A nyolcaddöntőben mindketten megszenvedtek a sikerért, olyannyira, hogy Olaszország plusz munkára is kényszerült, mivel Ausztria nem adta könnyen magát, és csak a hosszabbításban sikerült maguk alá gyűrni Alabáékat.

És hát a belgák sem tehetik ki az ablakba a portugálok elleni teljesítményt, még annak ellenére sem, hogy nyertek. Összesen hatszor lőttek kapu felé, ebből egy találta el a kaput. Abból viszont gól született, a luzitánok pedig hiába próbálkoztak négyszer annyi alkalommal…

No, de vessük bele magunkat a Belgium – Olaszország negyeddöntőbe!

Mi történt az előző körben?

Ahogy említettük, mindkét együttes nyögvenyelősen jutott csak tovább a nyolcaddöntőből, elevenítsük fel ezeket a találkozókat.

Belgium – Portugália

Portugália számára jó előjel volt, hogy az F csoport harmadik helyéről jutottak tovább, hiszen öt évvel ezelőtt ugyanez történt, és akkor ők emelhették a trófeát a magasba. Most viszont már az első akadály a végállomás volt, Belgium taktikus futballal, egy góllal bizonyult jobbnak.

Jobban kezdtek Cristiano Ronaldoék, már a hatodik percben gólt szerezhettek volna, Renato Sánches kiugratása után Diogo Jota került helyzetbe, ám eltörte a labdát, a lövése méterekkel ment mellé.

A következő helyzet is a luzitánoké volt, a torna eddigi gólkirálya, Cristiano Ronaldo végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos sarkáról, a keményen meglőtt labda szitált egy kicsit a levegőben, de nem tudta megtéveszteni Thibaut Courtois-t, aki kézzel hárított.

Belgium elég visszafogottan játszott, viszont egyszer eljutottak Rui Patricio kapujáig, és ez elégnek bizonyult. A 42. percben nem tudtak felszabadítani a portugál védők, így a labda Thomas Meunier-hez került, aki továbbította azt az érkező Thorgan Hazard elé, az ifjabb fivér felnézett, és minden erejével kapura küldte a játékszert.

Nem ment a labda sarokra, viszont úgy szállt, hogy ember legyen a talpán, aki ezt védeni tudta volna. Rui Patricionak nem ment, vezetett Belgium.

Már az első félidőben is nagy volt a portugál fölény, de a másodikban szinte felbillent a pálya, közel egy óra telt el a meccsből, amikor igazán belelendültek a Santos-fiúk.

Bár a kapuig játszi könnyedséggel jutottak el, ott már kevésbé voltak ügyesek és szerencsések. Jota újabb helyzeténél a szurkolók már az őrület határán voltak, és akkor is, amikor Joao Félix és Rubén Dias fejelt kapura. Ugyanis mindkét esetben Courtois védett.

A legnagyobb egyenlítési esélyt Raphael Guerreiro hagyta ki, a 83. percben a Borussia Dortmund játékosa egy lecsorgó labdát belsőzött azonnal kapura, Courtois már verve volt, de a kapufa kisegítette a királyiak kapusát.

A hatperces hosszabbítást is végig nyomták a luzitánok, ám ez nem az ő napjuk volt, semmi sem akart sikerülni. Így hát Belgium első körben elejtett egy igazán nagy vadat, kiejtette a címvédőt és készülhet az olaszok elleni – szintén nagy – csatára.

Előző 5 meccs eredménye
2016.06.13.Európa-bajnokság 2016
belgium
0:2
olaszország
Európa-bajnokság 2016
2015.11.13.Barátságos Mérkőzés
belgium
3:1
olaszország
Barátságos Mérkőzés
2008.05.30.Barátságos Mérkőzés
olaszország
3:1
belgium
Barátságos Mérkőzés
2000.06.14.Európa-bajnokság 2000
belgium
0:2
olaszország
Európa-bajnokság 2000
1980.06.18.Európa-bajnokság 1980
olaszország
0:0
belgium
Európa-bajnokság 1980
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Olaszország – Ausztria

Könnyű győzelmet remélhettek az Azzurri drukkerei, de aztán szembesültek a valósággal: Ezen az EB-n nem igazán vannak könnyű meccsek. Nyilván akadtak sima meccsek, ezt ők tudják a legjobban, de azért az egyenes kiesés mindig más kávéház…

Először a kékmezesek veszélyeztettek, Leonardo Spinazzola húzódott fel egy támadással, szép csel után az ötös környékéről bombázott, de csak az oldalhálóba. A másik oldalon az Arnautovic, Baumgartner, Sabitzer, Laimer négyes nem nagyon tudott próbálkozni, kissé állóháborúnak tűnt a mérkőzés.

Tegyük hozzá, Ciro Immobile lövése egyértelműen gólt érdemelt volna a félidő derekán. A Lazio csatára távolról vette célba a jobb felsőt, és nyugodtan mondhatjuk, hogy centikkel tévedett, a labda a kapufáról jött ki.

Franco Fodának sikerült a szünetben lelket önteni a fiaiba, mert más felfogásban jöttek ki a második félidőre. David Alaba közeli szabadrúgása nem volt rossz, de kaput nem talált, Sabitzer lövését meg blokkolni tudták.

A 64. percben viszont – olasz szempontból – probléma merült fel. Marko Arnautovic ugyanis közelről fejjel vette be Donnarumma kapuját. Szokásos udvarias, kedves és szerény gólöröme ezúttal sem maradhatott el, most nem az ellenfél gyökereit szidta, szimplán csendre intette a szurkolókat. Aztán meg a szurkolók őt, mert les miatt nem adták meg a gólt.

Taylor játékvezető úgy fújt hármat a sípjába, hogy gól nem született, így hosszabbítás következett. Ami Olaszországnak sikerült jobban. Itt is a cserék alkottak nagyot, előbb Federico Chiesa lőtt Bachmann kapujába, majd Matteo Pessinának is sikerült ugyanez a bravúr.

Azért unalomba nem fulladt a hátralévő idő, mert Sasa Kalajdzic szépített, több ereje viszont nem maradt nyugati szomszédunknak.

Összefoglalás

Nagyon nehéz nyilatkozni erről a mérkőzésről, mert Roberto Martinez kezdőjében jelentős változások állhatnak be, és biztosat még a mai napig nem tudunk. Történt, hogy Kevin De Bruyne és Eden Hazard is megsérült a portugálok elleni mérkőzésen. Az első hírek arról szóltak, hogy a Real Madrid átokkal sújtott szélsőjének véget ért a tornája, de egyelőre úgy tűnik, hogy akár még pályára is léphet. Martinez szerint legalábbis.

De ha nem, akkor a Yannick Carrasco – Dries Mertens kettős támogathatja majd Romelu Lukakut. És minden tiszteletem az Atletico Madrid és a Napoli játékosáé, de ez minőségi visszaesést jelent.

Roberto Mancininek azon kell törnie a fejét, hogy ki legyen Leonardo Bonucci párja. Az első meccseken Giorgio Chiellini volt, de ő megsérült, aztán jött Francesco Acerbi és Alessandro Bastoni. Az osztrákok ellen nem akarta megkockáztatni a veterán védő játékát a kapitány, de itt most esélyes, hogy pályára lép, kelleni fog a rutin.

A jobbszélső lehet még kérdés, hiszen Domenico Berardi az első két meccs után kissé visszaesett, Federico Chiesa meg mégis csak megmentette a csapatot, talán megérdemli az esélyt.

Legutóbb a 2016-os Európa-bajnokság csoportkörében találkoztak, és Olaszország Giaccherini és Graziano Pellé góljával 2-0-ra nyertek.

De Bruyne és Eden Hazard nélkül nem tudok sok esélyt adni a belgáknak, hiába tartom amúgy erős csapatnak őket. Bár a győzelemhez olaszoknak is a csoportkörös arcukat kell elővenni…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső