Belgium – Oroszország: Fogadási Tippek és Euro 2020 Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 09.
2021. Június 12. Szombat, 21:00 Saint Petersburg Stadium
Belgium
vs
Oroszország

Következzen a B csoport másik mérkőzése, számunkra pedig a mai utolsó. A csoport legesélyesebb tagja mérkőzik meg egy olyan együttessel, akik – nem is annyira – titkon a továbbjutásban bíznak. A 2018-as hazai rendezésű világbajnokságot követően az oroszok focilázban égnek, a csapat pedig meghálálja a beléjük fektetett bizalmat. Igaz, nincsenek még azon a szinten, mint mondjuk Belgium, de a fejlődés megkérdőjelezhetetlen.

Ez pedig nagyrészt Cherchesov kapitánynak köszönhető, no meg olyan játékosoknak, mint Artem Dzyuba vagy Aleksandr Golovin. De most csak két embert emeltünk ki az egyébként erős orosz keretből.

Itt, az oroszoknál található az egyik legidősebb játékos, aki részt vesz a tornán, Yuri Zhirkov már akkor az orosz válogatott tagja volt, amikor ezen cikk írója még az iskolapadban ábrándozott arról, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Az pedig nem ma volt…

A belgák pedig – mint mostanság mindig – a favoritok közé tartoznak. Roberto Martinez, a spanyol szövetségi kapitány hosszú ideje a csapattal van, de azt hiszem, ennél jobb keretet még nem sikerült összehoznia. Igaz, hogy Eden Hazard-nak voltak már jobb szezonjai, hogy Kevin De Bruyne arccsontja és orra eltörött pár hete, de ez a 26 fő… Hát valami eszméletlenül erősnek tűnik.

A mai napot a Belgium – Oroszország mérkőzéssel zárjuk, holnap pedig a C és a D csoport meccseivel folytatjuk!

Belgium

Nem Belgium az egyetlen, amelyik hibátlan mérleggel zárta a 2020-as EB-selejtezőket, de talán övék volt a legmeggyőzőbb játék. Mind a tíz meccsüket behúzták tehát, ezeken a mérkőzéseken pedig ők szállították a legtöbb gólt, szám szerint 40-et. Jelentősen kivette ebből a részét Romelu Lukaku, az Inter csatára, ő végzett az élen 7 góllal, és most is arra számítanak a szakértők, hogy majd az Aranycipőért folyó harc egyik főszereplője lesz Kylian Mbappéval és Harry Kane-nel egyetemben.

A belgák talán leggyengébb pontja a védelem, és nem azért, mert rossz minőségű labdarúgóik vannak a hátsó alakzatban, hanem mert már jóval 30 fölött van legtöbbjük: Boyata, Alderweireld, Vermaelen és Verthongen. Jó az öreg a háznál, szokták volt mondani, de…

A középpálya viszont bombaerős. Ott van Youri Tielemans, a Leicester üdvöskéje, Kevin De Bruyne, akinek szereplése a kezdetekben még erősen kétséges a BL-döntőn elszenvedett sérülése miatt, a Hazard-fivérek, Thorgan és Eden, valamint Yannick Carrasco, Leander Dendoncker és még sorolhatnánk.

Helyet kapott a keretben Axel Witsel is, akinek achilles-ín szakadása volt januárban, viszont olyan jól haladt a rehabilitációja, hogy Martinez szorított neki egy helyet a szűk, végleges keretben.

A belgák is két felkészülési meccset játszottak: Először Görögország ellen, aminek a végeredménye 1-1 lett, majd egy igazi csemege következett, a Belgium – Horvátország mérkőzés. A hazai pályán, Brüsszelben megrendezett barátságos mérkőzésen Romelu Lukaku góljával nyertek a vörös ördögök.

Nagy kérdés, hogy Eden Hazard hogy fog muzsikálni. A Real Madridban nem megy neki, állítólag el is vágyódik, bár Thibaut Courtois – aki a válogatottban és a királyiaknál is csapattársa – szerint jövőre is habfehérben láthatjuk az egykori Chelsea-közönségkedvencet.

Egyértelműen Belgium a csoport favoritja, ha úgy játszanak, ahogy tudnak, akkor egészen sokáig eljuthat ez a csapat.

Előző 5 meccs eredménye
2019.11.16.EB-selejtező 2020
oroszország
1:4
belgium
EB-selejtező 2020
2019.03.21.EB-selejtező 2020
belgium
3:1
oroszország
EB-selejtező 2020
2017.03.28.Barátságos Mérkőzés
oroszország
3:3
belgium
Barátságos Mérkőzés
2014.06.22.Világbajnokság 2014
belgium
1:0
oroszország
Világbajnokság 2014
2010.11.17.Barátságos Mérkőzés
oroszország
0:2
belgium
Barátságos Mérkőzés
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Oroszország

A Nemzetek Ligájában már megmutatták, hogy mire képesek, ám az utolsó két fordulóban elszenvedett vereségük miatt végül egy másik csapat jutott fel a B-ből az A divízióba. Ez a csapat pedig… Bizony ám, Magyarország volt.

Annak is megvolt – részben – az oka, a csapat legjobb játékosát, Artem Dzyubát egy magánéleti balhé miatt kirakták a keretből, de azóta a csatár már visszatért, és az oroszok ismét régi fényükben tündökölnek. Vagy valami olyasmi, a szlovénok ellen azért kikaptak a VB-selejtező során.

Ahogy a dánoknál és az olaszoknál kiemeltük, úgy itt is ki kell: Oroszország az Európa-bajnokság egyik társrendezője, háromból két csoportmeccset majd Szentpéterváron, a Gazprom Arénában bonyolítanak le. A belgák elleni a kettőből az egyik.

Stanislav Cherchesov főként a hazai ligából válogatott, a 26 fő közül csak négyen élik a légiósok mindennapjait: Denis Cheryshev, Fyodor Kudryashov, Aleksandr Golovin és Aleksei Miranchuk.

Ők is simán hozták a kvalifikációt, nyolc győzelem mellett két vereséget szenvedtek el, de azokat épp Belgiumtól. Erre hamarosan részletesebben kitérünk.

A tesztmeccseiket a szintén EB-résztvevő lengyelekkel és Bulgáriával vívták: Zielinskiék ellen 1-1-es döntetlennel végeztek, míg a bolgárokat 1-0-ra verték. Cherchesov úgy tűnik, ragaszkodik a 4-2-3-1-es felálláshoz, ez passzol legjobban az oroszoknak, ahol a négy védő előtt van két zongoracipelő, három kreatív játékos, és Artem Dzyuba.

Összefoglalás

Kezdjük is azzal, hogy nemrég már két meccset vívott egymással ez a két együttes. Az utolsót pont azon a szent helyen, ahol most is megmérkőznek, így a belgáknak kellemes emlékeik lehetnek a helyről, 4-1-re nyertek. Az odavágón meg 3-1-re. Eden Hazard a hét gólból négyet vállalt magára, úgy gondoljuk, hogy most már attól is boldog lenne, ha egyszer betalálna.

Látható tehát, hogy van tudásbeli különbség, de az is, hogy az oroszok is általában be tudják venni a másik kaput. A gólokból sem volt hiány a két csapat összecsapásain, és most nem csak erre a két meccsre gondolunk, előtte is szépen termelték a találatokat, legyen szó barátságos meccsről vagy bármi másról.

Így hát mi is háromféle tippel készültünk. Az egyik a belgák győzelme lenne, mert bár ez az orosz csapat egyáltalán nem rossz, de attól még a belga csapat erősebb, akár játszik De Bruyne és egy jó formába kerülő Eden Hazard, akár nem.

A másik a gólok száma: Artem Dzyuba és Romelu Lukaku jelenléte kis híján egy fél gólt eredményez saját csapatuknak, szerintünk mindkét csapat hálóba fog találni.

A harmadik pedig az, hogy legalább 2,5 gól lesz a találkozón. Nem számítunk finomkodásra, kezdésnek meg kell mutatni, hogy ki az úr a háznál. Az oroszoknak nem ez a legfontosabb meccsük, sokkal inkább a dánok és a finnek elleni találkozó. Ha azokat megnyerik, minden bizonnyal készülhetnek majd a nyolcaddöntőre. De ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépnek majd pályára.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső