Észak-Macedónia – Hollandia: Fogadási Tippek és Euro 2020 Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 18.
2021. Június 21. Hétfő, 18:00 Johan Cruijff ArenA
Észak-Macedónia
vs
Hollandia

Hétfőn további négy mérkőzéssel folytatódik az Euro 2020, aminek alapjáraton örülünk, kár, hogy két meccs este hattól, a másik kettő meg este kilenctől lesz, így majd választanunk kell, melyiket nézzük. De azt nem kell kiválasztani, hogy melyikre fogadjunk. Mert mindegyikre fogunk. Első meccsünk ma az Észak-Macedónia – Hollandia találkozó. Egy nyeretlen és egy veretlen csapat találkozása. Észak-Macedóniát féltették sokan, meg úgy magát a torna színvonalát is, hiszen nem egy dream team az Igor Angelovski által irányított gárda, ám csalódnunk nem kellett, sőt. Azt hozzák, amit tudnak, harcos csapat, jó futballisták, akik megizzasztották Ausztriát és Ukrajnát egyaránt.

Ukrajna a hollandok elleni meccsen sok ember szívét meghódította – köztük a miénket is -, kíváncsian vártuk, hogy másodjára mit tudnak mutatni. Helyzetek alapján több góllal kellett volna verni Pandevéket, végül az eredmény 2-1 lett, még egy kihagyott tizenegyes is belefért.

Az erőviszonyok alapján azt mondanánk, hogy az Oranje nyerni fog, ám van egy nagyon fontos dolog, amiről sokan hajlamosak megfeledkezni: Frank de Boer együttese a harmadik mérkőzés eredményétől függetlenül már csoportelső, így biztosan lesznek személyi változások a csapatban, mi konkrétan majdhogynem teljes sorcserében gondolkozunk. Így már nem annyira biztos az a győzelem…

Ó, és még valamit majd’ elfelejtettem: Észak-Macedóniának sem számít, hogy mit játszik, győzelem esetén sem lehet már harmadik. Ugyanis az Euro 2020-on az egymás elleni eredmény számít pontegyenlőség esetén, ergo, ha le is győzik Hollandiát, akkor sem előzhetik meg sem Ausztriát, sem Ukrajnát.

Ők csak a becsületükért fognak harcolni. De azért nagyon.

Mi történt a második körben?

Dióhéjban összefoglaljuk, hogy az Európa-bajnokság második mérkőzésén mi történt a csapatainkkal.

Ukrajna – Észak-Macedónia

A 3-2-es Hollandia elleni vereség után rengetegen voltak kíváncsiak, hogy az ukrán csapatnak csak szerencséje, illetve épp ellenkezőleg, pechje volt-e az Oranje ellen… Az észak-macedónok elleni mérkőzés első félideje azt a választ adta, hogy Andriy Shevchenko csapata bizony baromi erős.

Lefocizták az első félidőben Musliuékat, és öt perc leforgása alatt kétszer is a hálóba találtak, ezt pedig számtalan helyzet előzte meg, teljesen ellenfelük fölé nőttek Yaremchukék.

Az észak-macedón gárda becsülettel helyt állt, ám Bushchan kapust nem dolgoztatták meg. A hősies védekezés ellenére a 29. percben egy kissé szerencsés góllal előnyhöz jutott Ukrajna, Andriy Yarmolenko egy lecsorgó labdát csípett el az ötösön belül, és a nagy lendülettel felé futó Dimitrievski mellett passzolt a hálóba.

Öt perccel később Roman Yaremchuk a leshatáron kapott kiváló indítást, egy az egyben állt Dimitrievskivel szemben, okosan gurított el a Rayo Vallecano portása mellett.

Nem először fordul elő a torna történelmében, hogy a kétgólos előny tudatában az előnyben levő csapat kissé visszavesz, és fáztak rá majdnem már erre. Itt is megtörténhetett volna a baj, mert a második félidő derekán Goran Pandevet agyonrúgták a tizenhatoson belül, jöhetett egy tizenegyes, amelyet Ezgjan Alioski ugyan kihagyott, de Heorhiy Bushchan pont elé ütötte a labdát, másodszor meg már nem volt esélye hárítani.

A játékosok még egyszer csavartak a sztorin, Ruslan Malinovsky szabadrúgása egy kézen pattant meg, rövid videózás után a játékvezető a túloldalon is a tizenegyespontra mutatott. Az Atalanta játékosa, ha már kiharcolta, el is végzi – gondolta. Ám ugyanazt a sarkot választotta, mint Dimitrievski, így nem született újabb gól.

Lábon halt meg az északmacedón válogatott, akik mindkét meccsükön szerezhettek volna pontot vagy pontokat. Talán a rutin hiányzott…

Előző meccs eredménye
2009.04.01.VB-selejtező 2010
hollandia
4:0
észak macedónia
VB-selejtező 2010
2008.09.10.VB-selejtező 2010
észak macedónia
1:2
hollandia
VB-selejtező 2010
2005.10.12.VB-selejtező 2006
hollandia
0:0
észak macedónia
VB-selejtező 2006
2004.10.09.VB-selejtező 2006
észak macedónia
2:2
hollandia
VB-selejtező 2006
22bet
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Hollandia – Ausztria

Az Oranje úgy léphetett pályára, hogy győzelem esetén megvan a biztos továbbjutás, sőt, megvan a biztos csoportelsőség. Ez azt jelentené, hogy a nyolcaddöntőre hozzánk, a magyar fővárosba utaznának, ahol a D, az E vagy az F csoport harmadik helyezettjével játszanának. Bő másfél óra múlva kiderült, hogy ez így is lesz.

Frank de Boer egy helyen változtatott az ukránok elleni kezdőhöz képest, Timber helyét Matthijs De Ligt vette át.

Tizenegy perc elteltével már megzörrent az osztrák háló, és ehhez nagyban hozzájárult David Alaba, aki egy ártalmatlan szituációban taposott rá ellenfele lábára, amiért büntetőt kapott Hollandia.

Az új gólgyáros, Memphis Depay lépett oda, hogy elvégezze, és bár Bachmann kapus tudta, merre kell vetődni, elérni már nem sikerült a labdát.

A Wijnaldum – De Jong – De Roon hármas nagyszerűen szűrte az osztrák támadásokat, különösen De Roon volt elemében.

Az első félidőben még Depay lőtt egy oldalhálót, a hollandok egygólos előnnyel vonulhattak szünetre.

A folytatás is az Oranje szája íze szerint történt, főleg, hogy két fiatal, a csereként beállt Donyell Malen és az első meccs hőse, Denzel Dumfries összehoztak még egy gólt.

A torna eddigi felfedezettje egyértelműen Dumfries, aki az ukránok ellen adott egy gólpasszt (vagy olyasmit…), fejelt egy győztes gólt, most meg kiharcolt egy tizenegyest és ismét a kapuba talált. Mindezt jobbhátvédként.

Franco Foda próbálkozott támadóbbá tenni a csapatot, de Maarten Stekelenburg kapuja érintetlen maradt. Hollandia csoportelső, Ausztria pedig ki-ki meccset fog játszani Ukrajna ellen…

Összefoglalás

A kérdés a következő: Milyen csapatokkal fognak majd kiállni a csapatok? Szinte biztosak vagyunk abban, hogy Frank de Boer pihentetni fog, így lehetőséget kaphat Krul, Wijndal, Veltman, Klaassen, Malen, Luuk de Jong, Berghuis és Gravenberch is, a lényeg, hogy a legjobbak tudjanak pihenni. Ugyanis tökmindegy, mi lesz az eredmény, Hollandia csoportelső.

De hogy dönt Igor Angelovski? A játékosait nézi, és lehetőséget ad azoknak, akik eddig nem, vagy kevesebbet játszottak? Vagy az ország becsületét tartja szem előtt, és megpróbál szépen búcsúzni?

Nehéz megmondani, és épp ezért nehéz tippelni. A harmadik fordulók ilyen esetben problémásak szoktak lenni, mert, ha egy olyan meccsről beszélünk, ami a továbbjutást befolyásolja, akkor azért nagyjából tisztában vagyunk a kezdőkkel, de most… Totális vakság.

Mi azt mondjuk, várjatok ki, amíg kiderül, hogy mi lesz ebből. De Boer és Angelovski is el fog ejteni pár mondatot akár már napokkal a meccs előtt, a kezdés előtt pedig tudni fogjuk, hányadán állunk.

Amennyiben az északmacedónok is legjobbjaikkal állnak fel, akkor lehet esélyük.

Eddig mindkét meccsükön szereztek gólt, ez harmadszor is összejöhet. És attól, hogy Hollandia esetleg B csapattal megy neki a meccsnek… Nos, sokkal gyengébbek nem lesznek.

A meglepetés benne van a levegőben, akár a döntetlen is megcélozható eredmény, de az mindenképp, hogy mindkét fél szerez gólt.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső