Olaszország – Wales: Fogadási Tippek és Euro 2020 Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 17.
2021. Június 20. Vasárnap, 18:00 Olimpico di Roma
Olaszország
vs
Wales

Hamarosan vége a jó világnak. El voltunk látva – általában – napi három Európa-bajnoki mérkőzéssel, a harmadik forduló csatáit azonban már egyidőben, egységesen 18:00-tól rendezik. El tudtuk volna még viselni egy darabig. De élvezzük, amíg tart, és hozzuk ki belőle a legtöbbet, amit csak lehet.

Vasárnap Olaszország – Wales és Svájc – Törökország meccset rendeznek, mi most az Azzurri meccsével indítunk.

Valószínűsíthető, hogy két továbbjutó csapat meccsel egymással, az eddig kiváló, hibátlan, gólt sem kapó Olaszország és a Svájc és Törökország ellen is nagyot küzdő Wales.

Egyáltalán nem mindegy, hogy honnan, hányadik helyről sikerül a továbbjutás, így Roberto Manciniék nem fogják ellazázni ezt a harmadik fordulót, ha már hazai pályán játsszák ezt a találkozót is, akkor megpróbálkoznak a hibátlan teljesítménnyel, hogy csoportelsőként várják majd a nyolcaddöntőt. Wales egyelőre kellemes meglepetés, pedig az ág is húzza őket, gondolunk itt például arra, hogy szövetségi kapitányuk, Ryan Giggs ott sem lehet a tornán. Rob Page viszont remekül helyettesíti az egykori Manchester United sztárt.

Be tudja-e valaki venni Donnarumma kapuját? Egyáltalán, mi járhat Mancini fejében? Egyáltalán Donnarumma fog védeni? Sort cserél? Pihentet? Vagy marad a gálacsapat? Rengeteg kérdés…

Mi történt a második körben?

Dióhéjban összefoglaljuk, hogy az Európa-bajnokság második mérkőzésén mi történt a csapatainkkal.

Olaszország – Svájc

Valahogy bízunk az olaszokban meg nem is. Várjunk, ez nem jó megfogalmazás. Abban bízunk, hogy az ellenfelek fel tudnak nőni az olaszokhoz. Ez aztán eddig sem Törökországnak, sem Svájcnak nem sikerült. Az over 2,5 is jött (köszi, Ciro!) és a hazai győzelem is, így valóban, Olaszország hat ponttal vezeti a tabellát, és elsőként jutott a legjobb 16 közé.

Svájcban többet láttunk, de ugye mindenki annyira focizik, amennyire hagyják. És az olaszok megint nagyon szervezettek voltak, elől is és hátul is.

Sőt, a hátsó alakzat elől is veszélyes volt, Giorgio Chiellini révén pedig húsz perc elteltével gólig is eljutottak, ám kezezés miatt nem adták meg a 36 esztendős védő találatát, a visszajátszások alapján jogosan.

A gól után a gólszerzőt is elvesztette az Azzurri, Chiellini fájdalmas arccal ment le a pályáról, ám egy mosoly és egy kacsintás még így is belefért, miközben a csapatkapitányi karszalagot vette le magáról, helyére Francesco Acerbi állt be. Lehetséges, hogy ez volt Chiellini utolsó fellépése Európa-bajnokságon, mára várnak eredményt a sérülés komolyságáról.

Az olasz csapat még az első negyvenöt percben tudott szerezni egy szabályos gólt is, amit két Sassuolo játékos hozott össze. Domenico Berardi és Manuel Locatelli játszottak össze, utóbbi lőtt a hálóba. Maga az akció is mintaszerű volt egyébként, minden úgy ment, mint a karikacsapás.

A második félidőben hamar sikerült duplázni, a gólszerző pedig ezúttal is Manuel Locatelli volt, akiről már az EB előtt is azt rebesgették, hogy topcsapatok állnak sorba érte, hát, látva a teljesítményét ez a sor egy kicsit hosszabb lesz…

Szépen, kényelmesen folyt a játék, a csereként pályára küldött Gavranovic sem tudott új lendületet csempészni a svájciak játékába, Embolo is szürke volt, meg úgy nagyjából az egész csapat.

Már a lefújást várták a játékosok, de az olaszok még játszani akartak, ki akarták szolgálni a római közönséget. Egy labdaszerzés után Ciro Immobile gondolta úgy, hogy csak el kéne lőni a játékszert jó 18-20 méterről, és helyesen döntött a Lazio csatára, Sommer csak egy kicsit tudott beleérni a labdába.

Két 3-0-s győzelem tehát Locatelliéktől, megvan az első továbbjutó, ám ha kikapnak Bale-éktől, akkor ugrik az első hely. Azt pedig nem fogják hagyni…

Előző meccs eredménye
2003.09.06.EB-selejtező 2004
olaszország
4:0
wales
EB-selejtező 2004
2002.10.16.EB-selejtező 2004
wales
2:1
olaszország
EB-selejtező 2004
1999.06.05.EB-selejtező 2000
olaszország
4:0
wales
EB-selejtező 2000
1998.09.05.EB-selejtező 2000
wales
0:2
olaszország
EB-selejtező 2000
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Törökország – Svájc

Rob Page a mérkőzést megelőzően azt nyilatkozta, meg lenne elégedve négy ponttal két mérkőzést követően. Ezek alapján kijelenthető: A mester most elégedett. Merthogy egy némiképp őrült meccsen Wales csapata 2-0-ra múlta felül Burak Yilmazékat, akik ezúttal jobb teljesítményt nyújtottak, mint az olaszok ellen, de rúgott gól nélkül lehetetlen (szinte) meccset nyerni.

Az előző meccshez képest két helyen változtatott Senol Günes, kivette a csapatból az öngólt vétő Merih Demiralt, és a szélen Yusuf Yazici helyén Cengiz Ündert állította csatasorba. Rob Page viszont elégedett volt a fiaival, ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint Svájc ellen.

Csak az első félidőben három nagy ziccere volt Aaron Ramseynek. A Juve középpályása első esetben Cakir miatt nem tudott betalálni (a kapus lábbal védte a közeli próbálkozást), majd Ramsey szúrt ki saját magával, egy hosszú indítást kapott, amire azt hitte, hogy les miatt le fogják fújni, így csak belebombázott egyet ész nélkül – majd konstatálta, hogy nem volt les, a reakció megfizetethetetlen -, de a harmadik esetben már betalált. Gareth Bale adott forintos labdát neki, mellel átvette a játékszert, és a hálóba lőtt.

A török részről egy Burak Yilmaz lövést és egy Kaan Ayhan fejest jegyezhettünk fel, egyik sem volt egetverően veszélyes…

A második félidőben kezdődött az őrület, néha azt sem tudtuk, hová kapjuk a fejünk, sok helyzet volt, Yilmaz öt méterről volt képtelen kaput találni, a másik oldalon Cakir parádézott, a félig-meddig hazai pályán levő Törökország meg csak futott az eredmény után, eredménytelenül.

Nagy esélyt kapott aztán Wales, hogy elvegye a futballtól a törökök kedvét: Tizenegyest rúghatott. Ezen a tornán tizenegyesből még nem született gól, így Gareth Bale lehetett az első. És… Ilyen gyatrán ellőtt tizit nem sokat láttunk, szóval maradt a 0-1.

A törökök próbáltak nyomni, de minél jobban kinyíltak, annál több kontrát engedélyeztek a csapatnak. Mégsem így, hanem egy szöglet után, a hosszabbításban született a mindent eldöntő második találat. Bale szlalomozott végig az alapvonalon (ráadásul egy percen belül kétszer húzta meg ugyanazt a cselt, ugyanazt a mozdulatsort), visszagurított az érkező Connor Roberts elé, 0-2.

Összefoglalás

Rövid leszek és tömör: Nem várom, hogy Mancini alapjaiban nyúl bele a csapatba, még akkor sem, ha csak egy pont kell a csoportelsőséghez. Túl nagy a tét, nem ezzel fog szórakozni most a mester.

Amennyiben Wales egy pontot szerez, nem kell izgulnia, amennyiben kikap, Svájc pedig veri a törököket, akkor megint más a lányzó fekvése, az sem lesz mindegy, hogy hány góllal.

Az olasz csapat győzelmétől nem félünk, igazából erre számítunk. Vannak még mindig, akik nem hiszik el, hogy Olaszország ott lehet a döntőben, merthogy sem a török, sem a svájci csapat nem mutatott komoly ellenállást. Mi nem velük értünk egyet, hanem azokkal, akik szerint az olasz csapat valóban esélyessé lépett elő.

És Wales ellen is megmutathatják, hogy mit tudnak. Pár változtatás bele fog férni, de a mag, a keret ugyanaz lesz. Chiellinit pótolni kell (Acerbi), a támadóhármast is lehet azért rotálni (Chiesa, Bernardeschi, Pessina, Raspadori), egyáltalán nem féltjük Mancinit.

Négy ponttal valószínűleg tovább lehet jutni, de erről még korai lenne nyilatkozni, pár helyen még nem ment le a második forduló sem.

A tippünk ezúttal is olasz győzelem, és most már inkább nem írjuk azt, hogy nehezen fogják tudni megtörni az ellenfelet. Eddig sem a törököknél, sem Svájcnál nem jött ez be…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső