Skócia – Csehország: Fogadási Tippek és Euro 2020 Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 10.
2021. Június 14. Hétfő, 15:00 Hampden Park
Skócia
vs
Cseh Köztársaság

Mindhárom vasárnapi meccset megnéztük, megtippeltük, haladjunk tovább, mert hétfőn is lesz nap, és lesznek mérkőzések. Szám szerint három. Ma már csak a Skócia – Csehország meccs következik, holnap innen folytatjuk majd.

Nagy nap lesz ez a skótok számára, ők 1998 óta nem vettek részt semmilyen nagy tornán, utolsó Európa-bajnoki szereplésük pedig 1996-ban volt. Hosszú, sikertelen és nehéz időszak volt ez, de végül csak sikerült kijutni. Nem könnyen, egyik mérkőzésük sem volt stresszmentes, épp ezért az eufória is bizonyára nagyobb volt.

Ellenfelüknek nem kellett ennyit böjtölni, ők részt vettek az új évezred összes EB-jén, így a szurkolók teljesen jogosan várták el, hogy ez most is sikerüljön.

A D csoportban Anglia és Horvátország mellett persze nem jósolnak egyik együttesnek sem túl fényes jövőt…

Ha őszinték akarunk lenni, akkor láttunk már erősebb cseh válogatottat is, a skótokat pedig hajtani fogja a bizonyítási vágy. Pláne, hogy a mérkőzést a Hampden Parkban rendezik meg…

Skócia

Rég volt már 1998. Nagyon rég. A mostani csapatkapitány, Andy Robertson akkoriban négyesztendős volt. Gondolták volna a szülei, hogy 23 évvel később a fiuk vezeti majd ki egy Európa-bajnokságon a skót nemzeti tizenegyet? Vannak kétségeink.

Nem meglepő módon a skótok keretét a hazai bajnokságban szereplő játékosok mellett a Premier League-ből érkezettek alkotják, a 26 főből csak egy olyan van, aki Belgiumban játszott idén, Jack Hendry, de alapból ő is a Celtic futballistája.

A gárdában kiemelt szerep jut az Andy RobertsonKieran TierneyScott McTominay hármasnak, ők játszanak a legmagasabb szinten, de Liam Cooperről és John McGinnről sem feledkezhetünk meg.

Ó, és persze az is fontos, hogy kaptak egy nagyszerű támadót Ché Adams személyében, aki nagyszülei révén lehet skót válogatott, pedig angol állampolgár volt egészen tavaszig.

Steve Clarke csapata véleményünk szerint megérdemelte a kijutást, Izrael és Szerbia ellen is tizenegyesekkel tudtak nyerni, erről beszéltünk, amikor a nem túl stresszmentes mérkőzéseikről volt szó.

Hogy mi lehet a skótok célja? Szerintünk az első két hely nem reális, ám a cseheket megelőzhetik – ami már akár továbbjutást is érhet -, illetve Anglia és Horvátország is kaphat egy kis borsot az orra alá.

Oda kell figyelni a fent említett játékosokra, a felkészülés során például majdnem megverték Hollandiát (2-2 lett a meccs), valamint 1-0-ra nyertek Luxemburg ellen. Hogy ez nem akkora eredmény? Valóban nem, de a győzelmet sosem kell megmagyarázni…

Előző 5 meccs eredménye
2020.10.14.Nemzetek Ligája
skócia
1:0
csehország
Nemzetek Ligája
2020.09.07.Nemzetek Ligája
csehország
1:2
skócia
Nemzetek Ligája
2016.03.24.Barátságos Mérkőzés
csehország
0:1
skócia
Barátságos Mérkőzés
2011.09.03.EB-selejtező 2012
skócia
2:2
csehország
EB-selejtező 2012
2010.10.08.EB-selejtező 2012
csehország
1:0
skócia
EB-selejtező 2012
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Csehország

Ha Európa-bajnokság, akkor már megy is az automatikus meghívó a csehek részére. Na, persze nem ilyen egyszerű a valóság, kőkeményen megdolgoztak érte, hogy mindegyik kontinensviadalon kint legyenek. És ez most sem volt másképp.

A róluk írt bemutatóban már ecseteltük, hogy talán nem ez a legerősebb cseh válogatott – A Karel Poborsky-féle EB-győztes csapatot azért mondjuk nehéz überelni -, de még így is relatíve simán megugrották a lécet. Nem volt annyira nehéz dolguk, hiszen egyedül Anglia volt veszélyes rájuk, meg, mint utóbb kiderült, Koszovó együttese is szépen odatette magát, de ez kevés volt részükről az üdvösséghez.

De Muriqiék nincsenek itt, szóval ne velük foglalkozzunk.

Silhavy csapatában is akadnak egyéniségek, a mostanság nagy szezont/szezonokat futó Thomas Soucek az egyikük, de a Herthából megismert Darida is a jobb futballisták közé tartozik. Ahogy Patrick Schick is, aki a Bayer Leverkusenben játszik, és volt elsőszámú csatár a gyógyszergyáriaknál.

Általában 4-2-3-1-gyel küldi őket csatába a mester, így volt ez az albánok elleni felkészülési meccsen is, amelyet Schick, Masopust és Celustka góljával megnyertek 3-1-re.

Nem ment ennyire a foci az olasz válogatott ellen, ott beleszaladtak egy négyesbe, válasz pedig nem volt rá részükről.

Így állunk most, és talán rossz lóra teszünk, ha azt mondjuk, hogy nem sok esélyt látunk jó eredmény elérésére, de jöjjön az összefoglaló, amiből kiderül, igazából mi mit is gondolunk a hétfő délutáni összecsapásról!

Összefoglalás

Mi azt gondoljuk, hogy a skótok jelenleg jobb csapat benyomását keltik. A szokásos brit virtus, kemények, mint a vídia, nem kímélik magukat, és Ché Adams miatt a kreativitás is megékezett előre.

Nem kell sokat visszalapoznunk, hogy utolsó közös meccsüket megtaláljuk. A Nemzetek Ligája B divíziójában 2020-ban kétszer is összecsaptak, és a skótok mindkétszer nyerni tudtak. A Hampden Parkban (ahol a mostani meccset is rendezik) 1-0-ra, míg előtte Olomoucban 2-1-re.

Feszült és küzdelmes találkozóra számítunk, erős kétségeink vannak afelől, hogy egyáltalán születik-e gól, vagy egynél több gól. Tipikus egygólos meccs ez, mert mindkét csapatnak szüksége van arra, hogy a másikat megverje. A legjobb négy csoportharmadik továbbjut, így egy győzelem sokat lendíthet mindkettejükön. Konkrétan – és nem akarunk nagy szavakat mondani – ez a skótok és a csehek számára a legfontosabb meccs…

Minden attól függ, hogy Schicket sikerül-e megfogni, illetve meg tudják-e akadályozni, hogy a 26 válogatott meccsén 11 gólt szerző csatár kiszolgálják. Mert ügyes támadónak tartjuk, de ő nem az a fajta játékos, aki egyedül is megcsinálja a helyzeteket, őt bizony el kell látni labdákkal.

A kulcs a kreatív játékosok megfékezése a skótok részéről.

Kitartunk amellett, hogy jelen pillanatban több fantázia van a skótok játékában, de az EB első fordulója sokszor igazi lutri. Ezen a meccsen érezzük azt egy kicsit, hogy háromesélyes. Aki szeretne (talán) biztosabbra menni, a gólszámra fogadjon, az under 2,5 jól fizet jelen pillanatban!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső