Törökország – Olaszország: Fogadási Tippek és Euro 2020 Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 09.
2021. Június 11. Péntek, 21:00 Olimpico di Roma
Törökország
vs
Olaszország

Végre valahára ide is eljutottunk. Egy évnyi várakozást követően úgy néz ki, hogy pénteken este elstartol a 2021-es labdarúgó Európa-bajnokság. Megterhelő szezon volt ez a játékosok számára is, hiszen erőltetett menetben kellett lehozni az idényt, és bizonyára az összes résztvevő fáradt, de mi adjon plusz erőt számukra, ha nem az, hogy a címeres mezben küzdhetnek a hazájuk dicsőségéért?

Vannak csapatok, akik kaptak egy kis „könnyítést”. Idén először 11 ország stadionjában rendezik meg a meccseket, a hazai pálya pedig mindig plusz motivációt jelent. Így van ezzel Roberto Mancini együttese is. A Törökország – Olaszország mérkőzést, az idei EB nyitómeccsét a Stadio Olimpicoban játsszák le, sőt az Azzurri mindhárom mérkőzését itt rendezik meg, ez jelenthet előnyt a számukra.

De persze az sem mindegy, hogy milyen minőségű ellenfél jön majd szembe velük. Úgy hisszük, hogy a csoport két nagy esélyese találkozik rögtön az elején, a török válogatott Senol Günes irányításával visszatalált a helyes útra, miután a Nemzetek Ligája B divíziójától olyan dicstelenül távoztak. Köszönhetően nekünk, magyaroknak.

Indítsuk el az EB-t a nyitómeccs tippjével!

Törökország

Senol Günesnek van már egy kis rutinja a török válogatott élén. Ő volt az az edző, akivel 2002-ben, a franciaországi Világbajnokságon bronzéremig jutottak. De annak már majd’ 20 éve…

Azóta sokat változott a futball, de Günes tartotta a lépést, és most kijuttatta az övéit az Euro 2020-ra is. A török keret most sem gyenge, tele van olyan játékosokkal, akik az európai topligákban játszanak, és persze otthonról is szemezgetett a mester.

Minden csapatrészen van legalább egy klasszisnak számító futballista, különösen a védelmük volt erős Merih Demirallal és Caglar Söyüncüvel, de nem csak a hátsó alakzat volt erős, elől ott lesz Hakan Calhanoglu, az AC Milan irányítója, Yusuf Yazici, a Lille szélsője, és persze a veterán Burak Yilmaz, aki az elsőszámú támadója a török csapatnak.

A selejtezőben nem sokon múlt a csoportelsőség, Franciaország alig előzte meg őket, és a regnáló világbajnok ellen négy pontot is hozni tudtak, odahaza megverték őket, a visszavágón pedig döntetlent értek el.

A többi csapattal ellentétben a török válogatott három felkészülési mérkőzést játszott. Nem túl erős ellenfelek ellen – tesszük hozzá. Először május 27-én Azerbajdzsán ellen játszottak (és nyertek 2-1-re), majd következett Guinea, azon a meccsen meglepetésre nem született gól, az EB előtti utolsó felkészülési meccsüket pedig 2-0-ra nyerték Moldova ellen. Senol Günes alaposan megforgatta a csapatát, több formációt is kipróbált, és igyekezett szinte mindenkinek játéklehetőséget adni.

Ha több információra van szükségetek a török csapatról, olvassátok el a róluk szóló cikkünket!

Előző meccs eredménye
2006.11.15.Barátságos Mérkőzés
olaszország
1:1
törökország
Barátságos Mérkőzés
2002.11.20.Barátságos Mérkőzés
olaszország
1:1
törökország
Barátságos Mérkőzés
2000.06.11.Európa-bajnokság 2000
törökország
1:2
olaszország
Európa-bajnokság 2000
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Olaszország

Roberto Mancini együttese az a válogatott, amely a legrégebb óta mondhatja el magáról, hogy nem veszített mérkőzést. Ez a sorozat idestova három éve, 2018 szeptembere óta nem szenvedtek vereséget, a szurkolók pedig joggal reménykednek abban, hogy csapatuk esélyes lehet a végső győzelemre.

Az Azzurri a selejtezőn tökéletes teljesítményt nyújtott, 10-ből 10 mérkőzést megnyert, a védelme stabil volt, és bombaerős, összesen négy gólt kaptak. És hát a támadók miatt sem fittyenhetett le a szurkolók szája, 37 találattal zárták a selejtezőt.

Mancini nagy, 33 fős bő keretet hirdetett, és hét olyan játékos esett ki végül, akiknek meggyőződésünk, hogy a keretben helye lett volna. De hát valakit választani kell, ezúttal ők jártak rosszul.

Fájó hiányzó Davide Calabria, Gianluca Mancini, Matteo Pessina és Matteo Politano is, de tény, hogy a helyükre bejutó játékosok sem képviselnek gyenge minőséget.

A catanaccion túl is van futball, az olasz csapat már egy teljesen más játékot mutat a pályán, tele a gárda kreatív játékosokkal, garancia a jó futballra az ő jelenlétük.

Míg régen az olaszok legerősebb csapatrésze rendre a védelem volt, most a válasz már nem annyira egyszerű.

Az olasz felkészülési meccseken hibátlan volt a gárda, gólt sem kaptak, ellenben rúgtak 11-et. A San Marino felett aratott 7-0-s győzelemre senki nem kapja fel a fejét, de a második meccsük már ebből a szempontból izgalmasabb volt. Értjük ez alatt azt, hogy egy szintén EB-résztvevő ellen léptek pályára, és mégis 4-0-val küldték őket haza.

Bivalyerős ez a csapat, akiknek célja, hogy a 2018-as Ventura-fiaskót elfeledtethessék a szurkolóikkal. Erre minden esélyük megvan, ők a csoport legnagyobb favoritjai.

Olaszországról szintén írtunk bevezetőt, ott mindent megtaláltok, ami velük kapcsolatos.

Összefoglalás

Két olyan csapatról beszélünk, akiket egyfajta sötét lóként tartanak számon. Olaszország és Törökország eredményei is önmagukért beszélnek, a törökök 2021-ben még veretlenek, a 2020-as évben pedig kétszer szenvedtek vereséget. Mindkétszer a magyar válogatott ellen, ezt pedig rendkívül jó érzés volt leírni.

Az előzetes kezdőinket korábban már láthattátok, de ahogy ott is, úgy itt is megemlítenénk, hogy nem vagyunk sem Senol Günes, sem Roberto Mancini stábjába beépítve, így csak a mi elképzeléseinket továbbítottuk nektek.

Pletykálnak már a kezdőcsapatokról, amik nagyjából meg is egyeznek a miénkkel, de például Domenico Berardi kezdetésére mi nem számítottunk, ettől függetlenül jó döntés lehet ez Mancinitől.

A „vendégeknél” – a római helyszín miatt nevezzük így őket – Kaan Ayhant hiányoljuk, ha lehet hinni a pletykáknak, a Sassuolo védője/középpályása a felkészülési meccsek során gólt is szerzett, és háromból két találkozót végig is játszott, csodálkoznánk, ha végül nem kapna helyet a Stadio Olimpico gyepére kifutó 11 ember között.

A nyitómeccsek mindig nagy stresszel járnak, így lesz ez minden bizonnyal most is. Az olaszok viszont saját közönségük előtt játszhatnak, saját stadionjukban, ami miatt a lélektani előny náluk lesz.

Kemény csapat a török, nem fogják könnyen adni magukat, ebben biztosak vagyunk. Szerintünk mindkét csapat betalálhat, benne van egy Over 2,5 is a meccsben. De azt is gondoljuk, hogy Olaszország komolyabb minőséget képvisel, így az ő győzelmüket tartjuk valószínűbbnek.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső