A Bundesliga Visszafogott Téli Átigazolásai – II. rész

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 február 10.

Lassan végére érünk a sorozatunknak, ami arra hivatott, hogy bemutassa nektek a topligákban történt csapatváltásokat. Három bajnokságot már átvettünk, még a spanyol van hátra, az is érkezik természetesen a héten.

Az első részben az élcsapatokat, és a felsőház tagjait vettük át, most jöjjenek az alsóházi csapatok! Akik inkább voltak aktívak, különösen a Hertha BSC és a Schalke 04. Mindkét eset egyértelmű, a Schalke történelme egyik (ha nem a) legrosszabb szezonját éli, négy edzőt elfogyasztva, szinte reménytelen szélmalomharcot folytatnak a bennmaradásért.

Dárda Pál Herthája pedig hiába költött euró százmilliókat az elmúlt években, csak a jobb gólkülönbségüknek köszönhetik, hogy osztályozót érő helyen állnak. Ez pedig tűrhetetlen…

Alsóház

Még nyolc csapat van, akiről nem esett szó, továbbra is a tabella alapján haladunk.

Werder Bremen

Két „érkező” (kifejtem az idézőjelet), két távozó, semmi komoly. A tavalyi borzasztó és feszült szezon után biztonságosabb őszt produkáltak a brémaiak, így nem gondolták, hogy nagyon be kellene vásárolniuk.

A két Brémát elhagyó játékossal kezdem: Tahith Chong, a Manchester United üdvöskéje kölcsönben szerepelt a zöld-fehéreknél, de január végével visszatért Angliába, hogy aztán máris tovább álljon, jelenleg a Club Brugge alkalmazásában áll. A német kitérő nem sikerült a legjobban az egykoron új Fellaininek hívott játékosnak, talán Belgiumban jobban kijön a lépés számára.

Stefanos Kapino, a görög hálóőr nem hagyott mély nyomot a Bundesliga szerelmeseiben, hiszen az idei szezont végig a kispadon töltötte, de tavaly is csak egy meccsen lépett pályára. A Sandhausenbe azzal a reménnyel ment, hogy a tavasszal szerezhet egy kis rutint. A másodosztályú együttes egyébként kezdőként számol vele.

Azt írtam, ketten is érkeztek a csapathoz, de ez nem teljesen fedi a valóságot. Mindkét játékos kapusposzton bevethető, és eddig a Zwolle, ill. az alsóbb osztályú SV Meppen csapatait erősítették kölcsönben. Ez a szerződés megszűnt, így Zetterer és Plogmann visszatértek.

Hoffenheim

Szalai Ádám egykori csapata sem túlozta el a dolgokat, de itt legalább be lehet számolni pár új arcról meg pár távozóról. Kezdjük Georginio Rutterrel, a 18 esztendős francia csatár kölcsönben érkezett a Rennes-től, ahol ősszel négyszer kapott szerepet a pályán, minden alkalommal csereként. A Hoffenheim utolsó meccsén keretbe sem került.

Másik érkezőjük pedig az a Chris Richards, aki a Bayernnél pallérozódott, Hansi Flickék pedig úgy döntöttek, Münchenben nincs esélye fejlődni jelenleg, és a Hoffenheim lett a befutó. Richards végig pályán volt az Eintracht Frankfurt elleni vereség alkalmával.

Távozóból is kettő van, mindketten Belgiumban töltik a tavaszt. Joao Klauss a Standard Liege-nél, Jacob Bruun Larsen pedig az Anderlechtnél. Utóbbi döntés egy kicsit meglepett, de ha azt nézzük, hogy a dán ősszel csak kétszer lépett pályára, akkor máris logikusabbnak tűnik.

Augsburg

Ismét egy rövidke kis sztori, az Augsburg sem megfigyelői, szakemberei sem dolgozták túl magukat a télen. Egy ember jött, egy ment. Bénes László neve ismerős lehet, a szlovákiai játékos eddig a Borussia Mönchengladbach együttesét erősítette, elvétve játszott csak, így Marco Rose kölcsönadta a 23 éves védőként és középpályásként is bevethető spílert.

Ha Felix Götze említésénél azt gondoljátok, hogy van valami köze Mario Götzéhez, akkor igazatok van, ő lenne a világbajnoki döntőben győztes gólt szerző, jelenleg a PSV Eindhovenben futballozó Mario kisöccse. Egyelőre kevésbé sikeres karriert tudhat magáénak, az Augsburgtól a Kaiserslautern együttesébe ment, a tavasszal a patinás, ám most másodosztályú klubot erősítheti.

Köln

Az egyik legérdekesebb transzfer a kecskéké. Emlékeztek még Emmanuel Dennisre? Ő volt az a srác, aki a Bajnokok Ligájában – még a 2019/2020-as szezonban – két góllal terhelte meg a Real Madrid kapuját, és akkor hatalmas jövőt jósoltak neki. Aztán valami történt, a 23 éves nigériai idén egyetlen gólt sem rúgott. A Kölnben talán magára talál, és azt az utat járja majd be, amit jósoltak neki.

Jó húzás lehet még Max Meyer leigazolása is, aki a Crystal Palace-tól érkezett, azt megelőzően viszont a Schalke 04 meghatározó középpályása volt. Az angol kaland annyira nem jött össze, Meyer pedig ingyen érkezett a kiesés elől menekülő csapathoz.

Ami talán meglepő, hogy Modeste-et kölcsönadták Franciaországba (A St. Etienne-nél folytatja), de távozott még Christian Clemens és Frederik Sörensen, ők nem hagytak mély nyomot a szurkolókban.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Hertha BSC

Elég komoly feltételeket kapott Dárdai Pál, aki Bruno Labbadiától vette át a Hertha szekerét. Ezeknek a teljesüléséhez viszont egy erős keretre van szükség, így az amúgy is jó erőkből álló berliniek jó kis játékosokat szereztek be. Más kérdés, hogy pontot még nem sikerült szerezni Dárdainak, de a remek formában levő Frankfurt, majd a Bayern München volt az ellenfél…

Sami Khedira anno nagyon szép éveket töltött a Real Madridnál, majd a Juventus kaparintotta meg a kiváló védekező középpályást. Andrea Pirlo érkezésével ott is létszámfelettivé vált, a következő állomás pedig a Hertha lett. Még mindig hasznára lehet a csapatnak, bár már benne van a korban. És ami jó – neki -, hogy játszhat az öccse, Rani ellen.

A másik játékosuk is nagy fogás, a Marseille elképesztő gyorsasággal bíró szerb szélsője, Nemanja Radonjic is a német fővárosban tölti a tavaszt. Ha kibírja sérülés nélkül a játékos, akkor kulcsszerep hárulhat rá.

Arminia Bielefeld és Mainz

Kivételesen őket összefogom, mert csak pár kölcsönről tudok beszámolni. A Bielefeld a Salzburgtól és az Anderlechttől kapott kölcsön egy-egy játékost, Masaya Okugawa remekül indult az osztrákoknál, majd idénre teljesen eltűnt, azt tudom róla mondani kb. mint Emmanuel Dennisről. Szép jövő előtt áll/állt, remélhetőleg itt újra magára talál. Michel Vlap detto, a belgáknál sokat játszott tavaly, idén viszont már szinte semmit.

A Mainz Angliába küldte egyik csatárát, aki viszonylag sokat játszott a korábbiakban, Jean-Philippe Mateta a Crystal Palace-ban folytatja (jó kis summát kapott ezért a kölcsönért a Mainz), de jött helyettes is, Robert Glatzel a Cardiffból, Danny da Costa és Dominik Kohr Frankfurtból jött.

Schalke 04

Végül pedig jöjjön az a Schalke 04, akik hatalmas bajban vannak. A negyedik edzőváltás sem hozta meg az áttörést, az eddigi évek leggyengébb csapatát láthatjuk. Vagy láthattuk? Mert télen azért belehúztak Gelsenkirchenben, és bár Ozan Kabakot elvesztették (A Liverpoolhoz ment a török), de tudták pótolni, nem is akárkikkel.

Egyrészt ott van Sead Kolasinac a balbekk pozíciójára, Shkodran Mustafi szintén az Arsenaltól jött, William pedig jobbhátvédként segíthet a csapaton. Szóval, a védelem megerősítésre került, ami rájuk is fért, az ősszel csak úgy potyogtak a gólok… És nem a jó értelemben.

Aki még segítség lehet, az Klaas-Jan Huntelaar, akinek ismerős a közeg, hiszen töltött már itt pár évet, és nagy kedvencnek számított. Már 38 éves, de egyrészt terelgetheti Matthew Hoppe-t is, másrészt van még benne pár gól…

Ennyi lett volna a Bundesliga-rész, holnap a spanyolokkal folytatjuk!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső