A Fehérvár AV19 jégkorongcsapata megint nehéz helyzet bekerült az EBEL-ben

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 február 17.

Most már az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság, az EBEL a középszakasznál jár, amelynek alsóházában szerepel a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata. A székesfehérváriak az eléggé hullámzó és összességében gyenge teljesítmény után az alapszakaszból mindössze két pontot hoztak magukkal, így mindenképpen fel van adva a lecke a fehérvári csapatnak, ha be szeretne jutni az alsóházi hat csapat közül az első három hely valamelyikére – az első három hely jelenti azt, hogy a rájátszásba juthatnak az érintett csapatok, ahol csatlakoznak a felsőházban most szereplő öt csapathoz.

Az AV19 négy meccset játszott eddig, ebből két mérkőzést tudtak megnyerni, kettőt elveszítettek, így csak a negyedik helyen állnak, már három pont lemaradással a harmadik helytől, ahol jelenleg a 10 pontos Innsbruck tanyázik. Ebből is látható, hogy mennyire fontos lett volna a fehérváriak sikere most pénteken az innsbruckiak ellen, de sajnos több mint 3000 néző előtt a hazai csapat 3-1-re alulmaradt a vendég osztrákokkal szemben.

Egy eléggé eseménytelennek mondható 0-0-s első harmad után a második harmadban Caleb Herbert góljával megszerezte a vezetést az Innsbruck, ezt Sarauer Andrew még megválaszolta, de aztán szintén ebben a harmadban Tyler Spurgeon bevágott egy kavarodás utáni korongot, így vendégvezetéssel fordultak a csapatok az utolsó harmadra.

Ebben a játékrészben a Fehérvár nyomott-nyomott, többször nagyon közel jártak a góllövéshez, de végül nem sikerült begyűrni az egyenlítő találatot, sőt az Innsbruck a végén még ütött egy üreskapus gólt is. Antti Karhula vezetedző azt nyilatkozta a találkozó után, hogy egyáltalán nem játszott csapata alárendelt szerepet és a kapott gólok mindegyike védelmi hibákból született – viszont amire tud majd támaszkodni a csapat a jövőben az az emberhátrányban mutatott kiváló védekezés.

Antti Karhula Fehérvár AV19 vezetedző
Forrás: fehervarav19.hu

Vendégoldalról Rob Pallin vezetőedző dicsérte csapata védekezését és kapusa teljesítményét és hangsúlyozta, hogy a verseny még egyáltalán nem ért véget, az Innsbrucknak muszáj nyernie folyamatosan, ha be akar jutni a rájátszásba. A többi eredmény és a jelenlegi tabella alapján az már elég valószínűnek tűnik, hogy az alsóház első helyén álló Linz és a második Villach (egyaránt 15-15 ponttal áll mindkét csapat) bejut majd a rájátszásba, viszont a harmadik kiadó helyért hatalmas nagy csata lesz az Innsbruck, a Fehérvár és a Znojmo között.

A Dornbirn eléggé kilóg ebből a hatosból is, mindössze négy pontjuk van és négy lejátszott meccsen csak két hosszabbítás utáni győzelmet tudtak összehozni. A Fehérvár AV19-nek most már egy kicsit össze kellene szednie magát, hiszen amilyen jól kezdődött a középszakasz a fehérváriak számára, olyan szörnyen folytatódott, hiszen a mostani Innsbruck elleni vereség előtt is súlyos verésbe futott bele a magyar jégkorong legjobb klubcsapata, a Villach otthonában szenvedtek komoly, 5-2-es vereséget, úgy, hogy relatíve nem is volt esélye a magyar csapatnak.

Már az első harmadban 2-0-ra elment a bődületes erővel támadó hazai osztrák csapat, a második játékrészben valami visszajött a reményekből egy kicsit, hiszen két gólt is szereztek a vendég fehérváriak, de aztán a harmadik harmadban megint nem volt esélye csapatunknak.

Remélhetőleg tehát ismét visszatalál a helyes útra a Fehérvár AV19 és ebben talán segítség lehet a pár napja leigazolt Tino Metsävainio Finnországból, akit a finn első osztályú Kärpättől szerződtettek, és a szezon végéig kölcsönben játszik náluk. A 23 éves finn játékos egyébként régóta ismeri már a magyar csapat edzőjét, a csapat irányítását január közepén átvevő Antti Karhulát és azért csatlakozott a Fehérvár AV19-hez, mert csapatában nem kapott elég játéklehetőséget.

Egyébként a magyar Erste Ligában szereplő második számú fehérvári csapatnak sem megy túl jól, a Fehérvári Titánok az alsóház harmadik helyén állnak csak, 7 meccsen szerzett négy győzelmükkel. Viszont ettől függetlenül nem forog veszélyben a rájátszás számukra, hiszen az első három jut be a playoffba, a fehérváriak mögött pedig már nyolc pont hátránnyal áll a Hokiklub Budapest, tehát ha valami csoda nem történik, a kisebbik fehérvári gárda biztos bejut az Erste Liga rájátszásába.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső