A Leghosszabb Eltiltások a Futball Történelmében

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2022 december 05.

Épp az imént beszéltünk arról, hogy José Maria Giménezt hosszabb időre eltilthatják, amiért megütött egy FIFA-tisztviselőt, és a játékvezetőket inzultálta. Ebből az alkalomból szedtük össze a leghosszabb eltiltásokat.

Pepe – 10 meccs

Szerintem a régi motorosok emlékeznek a Real Madrid – Getafe mérkőzésre, ami őrületes hajrát hozott. A Real Madrid ellen a mérkőzés végén 2-2-es állásnál tizenegyest fújtak, amit Iker Casillas megfogott, majd jött a slusszpoén, Gonzalo Higauin a hosszabbításban megnyerte a meccset. De nem csak erről maradt emlékezetes a meccs, hanem Pepe kirohanásáról. A portugál védő a 86. percben előbb összehozta a tizenegyest, majd a földre kerülő ellenfelet, Casquerot még jól hátba is rúgta. Az őt megtámadó Getafe-játékosok közül Albínt arcon ütötte, majd szidalmazta a bírókat. Tíz meccset kapott érte.

Luis Suárez – 4 hónap

Az imént már szóba került Giménez csapattársa, Luis Suárez, akit nem igazán szeretnek az ellenfelek védői. Kiváló képességekkel rendelkezett/rendelkezik, viszont nagyon szeret dumálni a pályán, esni és kelni, no meg az sem okoz problémát, ha ki kell csócsálni egy darabot az ellenfélből. 2014-ben Giorgio Chiellini vállába harapott bele, és mivel korábban is akadtak már gondjai a harapdálással, a FIFA 2 évre akarta eltiltani. Végül 4 hónapot kapott.

Joao Pinto – 6 hónap

2002-ben történt, Portugália Dél-Korea ellen játszott a világbajnokságon, és már a 20. perc környékén leküldték a pályáról Joao Pintot, aki páros lábbal csúszott be ellenfelének. Ezen nem lehetett vitatkozni, Pinto azonban mondta a magáét, sőt, a meccs bíróját még bordán is ütötte. Emiatt kapott hathónapos eltiltást, amiből aztán két hónapot elengedtek, mondván, a játékos korábban jól viselkedett. Anno 1998-ban egyébként volt még egy háromhónapos eltiltása, mivel egy bajnoki meccsen megtámadott egy tűzoltót

Kolo Touré & Adrian Mutu – 6 ill. (összesen) 13 hónap

A két támadót azért egy helyre tettem, mert mindketten tiltott szerek használata miatt kaptak eltiltást. Tourénál nem mondták meg, konkrétan milyen anyagot találtak benne, annyi biztos volt, hogy tiltott szert. Touré azzal védekezett, hogy véletlenül bevette a felesége fogyókúrás készítményét, de nem hittek neki, így fél évre elmeszelték.

Adrian Mutut kétszer kapták el, először 2004-ben, aztán 2010-ben. Mindkét alkalommal kokain nyomait találták benne, ami lényegében a nagy tudású csatár karrierjének végét jelentette. Először hat, később hét hónapra büntették, a 2010-es esetet követően a Chelsea felbontotta a szerződését és 17 millió eurós kártérítést követelt tőle.

Rio Ferdinand – 8 hónap

Anno 2004-ban történt, hogy Rio Ferdinand megtagadta a mintaadást, amikor véletlenszerűen őt választották az ellenőrök. A védőnek ez sokba került. Nyolc hónapra tiltották el, emiatt kénytelen volt kihagyni a 2004-es Európa-bajnokságot. Ja, és be kellett fizetni még 50.000 fontot is…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Eric Cantona – 9 hónap

Ki ne ismerné Eric Cantonát? A Manchester United legendája, aki góljai mellett még egy dologról lett híres. 1995. januárjában egy Crystal Palace elleni mérkőzésen mellbe talpalt egy szurkolót. Hiába volt rasszista a fickó, hiába volt némileg jogos Cantona dühe, az FA nem honorálta a teljesítményt és kilenc hónapra eltiltották.

Eredetileg még kéthetes börtönbüntetést is kiszabtak a franciára, később ezt 120 óra közmunkára módosították.

Diego Maradona – Összesen 30 hónap

Diego Maradonát ezt a harminchónapos büntetést két tettével hozta össze, egyenként értek ezek 15-15-öt. Először 1991-ben kapták el, ahogy Mutu, ő is a kokainnal bukott meg, járt is érte a 15 hónapos eltiltás. Majd három évvel később, az amerikai világbajnokságon, két mérkőzés után hazaküldték, mint kiderült, megbukott a doppingteszten. Ekkor is tizenöt hónapra meszelték el.

Joey Barton – 18 hónap

Barton egy nagyon érdekes figurája volt az angol focinak. Balhés srác volt, aki gyakran keveredett összetűzésbe. Hol idegeneket ütött le szórakozóhelyeken, hol a saját csapattársát. Minden egyes csapat szurkolói gyűlölték, mert folyamatosan kidumált a pályáról, szándékosan hergelte a szurkolókat.

Aztán a karrierje csúfos véget ért, a börtönt is megjárt középpályásról kiderült, hogy 2006 és 2016 között összesen 1260 mérkőzésre fogadott, köztük olyanokra is, amin saját maga is részt vett. Ez pedig tilos. Eleve a hagyományos vagy az online sportfogadás tiltott a profi sportolók számára, hát még az olyan fogadás, melynek eredményét van lehetősége befolyásolni. 30.000 fontos büntetés mellett másfél éves eltiltást kapott, melyet nem várt meg, visszavonult a futballtól.

Juanito – 2 év & 5 év

A Real Madrid legendás játékosát a mai napig nem felejtették el a szurkolók. A fiatalon, autóbalesetben elhunyt korábbi támadót éltetik minden hazai mérkőzés hetedik percében.

Juanito két alkalommal kapott komoly eltiltást. Először 1978-ban, amikor egy Grasshoppers elleni mérkőzésen megtámadta a játékvezetőt, valamint a partjelzőt is. Kétéves eltiltást követően játszhatott újra.

Később, 1987-ben következett a második eltiltás, ami lényegében a karrierje végét jelentette a Real Madridban. Lothär Matthaus hátára lépett rá szándékosan, és itt már nem szórakoztak, ötéves eltiltással büntették.

Enoch West – 30 év

Enoch West anno a Manchester United gólvágója volt, aki összesen nyolcvan gólt szerzett a csapatnál. 1915-ben keveredett – másik hat társával – fogadási botrányba, amiért életre szóló eltiltást kaptak. Egy feltétellel térhettek vissza a pályára, ha elmennek, és harcolnak az I. Világháborúban. Westen kívül mindenki ment, közülük öten vissza is tértek.

West eltiltása 1945-ig maradt érvényben, amikor az egykori támadó már 59. esztendejében járt.

Roberto Rojas – Életre szóló eltiltás

1989-ben Chile játszott Brazília ellen a Maracanában, ahol elképesztő hangulat volt. Roberto Rojast, a chilei kapust egyszer csak eltalálta egy pirotechnikai eszköz, az arca tiszta vér volt, a csapat többi tagja vitte őt le a pályáról, majd megtagadták a folytatást.

Később kiderült, semmi sem találta el a kapust, saját magának okozott sérülést, egy borotvapengét rejtett a kesztyűjébe, és saját magát vágta meg. Chile nem jutott ki az 1990-es VB-re, illetve kizárták őket az 1994-es selejtezőből is, Rojast pedig eltiltották. Soha többé nem léphetett pályára. 2001-ben oldották fel egyébként az eltiltást, miután Rojas ezt kérvényezte. Ekkor 54 éves volt.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső