A Lehetséges Jelöltek a Real Madrid Kispadjára

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 május 28.

Még van egy kis idő az Európa-bajnokságig, így a nemzetközi sajtó egyelőre mással foglalkozik. Van is rá okuk, hiszen felbolydult a fociélet, a bajnokságok befejeztével az edzők úgy hagyják el csapataikat, hogy csak a fejünket tudjuk kapkodni.

Tegnap Antonio Conte és Zinedine Zidane távozott, és azóta találgatunk, ki lesz a Real Madrid új místere. Vannak jelöltek, vannak elképzelések, a jól értesültek pedig már tudni vélik, ki NEM lesz a befutó.

De azt, hogy ki lesz a nyerő? Nos, arról elképzelésük sincs…

Ki lesz Zidane utódja?

Egy biztosnak tűnik: Nem Massimiliano Allegri. Az olasz mesterrel előrehaladott tárgyalásokat folytatott a hírek szerint Florentino Perez, és nem most kezdték el, állítólag már márciusban szóba került a Juventus csapatával kiemelkedőt nyújtó tréner leigazolása. Talán Perez már akkor tudta, hogy Zidane távozik?

Mindenesetre Allegrinek elege lett abból, hogy nem jutnak egyről a kettőre, miközben őt több klub is ostromolja, és hiába volt prioritás a királyi gárda, Allegrinél betelt a pohár. Talán ezekben a percekben írja alá a szerződését a zebrákkal, de előtte még ki kell penderíteni Andrea Pirlot, aki – csúnyán fogalmazva – megbukott első nagy megbízatásán.

Összeszedjük azokat, akikre még van esély:

1.: Raúl González

A legkényelmesebb megoldás. Raúl González Blancót senkinek sem kell bemutatni, azt hiszem. A Real Madrid élő legendája, aki játékosként megannyi felejthetetlen pillanatot okozott a királyi gárda híveinek. Visszavonulását követően edzőnek állt, jelenleg a Real Madrid Castilla trénere. A fiatalokkal jól bánik, és a csapat rutinosabb játékosait is meg tudná szólítani, elképesztő tisztelet övezi őt a Santiago Bernabeu környékén.

Könnyű lenne őt rávenni, hogy vegye át az első csapatot, valószínűleg ez is hajtotta, mikor az edzőségre adta a fejét. A Real Madrid az élete, és ne feledjük, Zidane is így kezdte… Carlo Ancelotti másodedzője volt, majd a Castillát irányította, és Rafa Benitez menesztését követően az első csapatnál kapott bizonyítási lehetőséget.

Ellene szól, hogy nem rendelkezik nagy rutinnal, nem volt mellette egy Ancelotti, hogy megtanítsa a szakma minden csínjára-bínjára. Tavaly megnyerte az Ifjúsági BL-t a Castillával, és a csapatot a harmadosztályban play offig vezette. Ezen kívül viszont még nem sokat mutatott, de talán csak a megfelelő pillanatra várt…

2.: Antonio Conte

Ő meg a másik. Nincs jelenleg csapata, hiszen az Intertől viharos körülmények között távozott. Mondjuk úgy, a jövőről alkotott képe egy „kicsit” eltért attól, amit Steven Zhang, az Inter tulajdonosa elképzelt. Nagy visszaesés várható a milánóiak háza táján, ha a kínai tulaj végigviszi a tervét. De ha nem, akkor is szétszakadhat a csapat, hiszen rengeteg játékos odáig volt Antonio Contéért.

Mellette szól, hogy nagy rutinnal rendelkezik, egy igazi gép, aki Angliában és Olaszországban is sikerre vitte csapatait. Ha Conte jön, akkor hozhat magával néhány Inter-játékost is, gondolunk elsősorban Achraf Hakimire, aki a Real Madridból indult világhódító útjára, és egy olyan posztot tölthetne be, ahol idén sokat szenvedett a habfehér alakulat.

Valószínűleg az ő fizetési igénye lenne a legmagasabb, de azok után, hogy Allegrinek évi 10 milliót ajánlott (állítólag) Perez, ez sem jelenthet akadályt.

A szigorú mester képe csak álca a világ felé, a mindig fegyelmezett olaszért rajonganak a játékosai, és kivétel nélkül beálltak mögé a sorba. Zidane is ez a fajta edző volt, aki hatalmas motivátor, ám taktikai tudását rengetegen kritizálták.

3.: Mauricio Pochettino

Jelenleg élő szerződéssel rendelkezik, a PSG-t irányítja, de lehet, hogy Leonardoék nem ragaszkodnának hozzá, és ő sem ragaszkodik a párizsi melóhoz. Azt rebesgetik, hogy nem érzi jól magát a francia fővárosban, és a vezetőség sem lehet vele teljesen elégedett. Egy kupát tudott a vitrinbe hozni, a bajnokságban nem sikerült megelőzni a Lille együttesét, így a Ligue 1-ben is csak a második helyen futottak be Neymarék, míg a Bajnokok Ligájában csak az elődöntőig meneteltek, ahol a Manchester City ütötte ki őket.

Ennek a forgatókönyvnek csak akkor van bármilyen realitása, ha a PSG is megválna tőle. Merthogy nem fogják kivásárolni a szerződéséből, az biztos. Pochettino az Espanyolnál lett ismert és elismert edző, dolgozott a Tottenhamnél is, így a nyelvtudás hiánya nem okozna problémát, hamar menne a beilleszkedés. Nem mellesleg nem először kaptak szárnyra olyan pletykák, hogy az argentin Madridba teheti át a székhelyét.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

4.: Xabi Alonso

A megtestesült elegancia – a pályán, és azon kívül is. Raúl mellett őt is az esélyesek között emlegetik, noha tapasztalata még kevesebb van, mint az egykori hetesnek. Xabi Alonso éveket húzott le a Real Madridban, majd a Bayern Münchenből vonult vissza, és visszatért szülővárosába, ahol a Real Sociedad utánpótlásában kapott munkát.

Tavasszal már megpendítették, hogy ő lesz a Borussia Mönchengladbach edzője, de rá pár napra Alonso szerződést hosszabbított a baszkokkal.

Őt tehát ki kellene vásárolni, ami – tekintve a két klub jó viszonyát – gördülékenyen menne. Kérdés, hogy Perez akar-e pénzt áldozni egy tapasztalatlan, fiatal edzőre, aki még semmit nem tett le az asztalra?

+1.: Jürgen Klopp

Bár valóban csak pletykaszinten merült fel a német edző neve, nem az első alkalomról beszélünk. A Liverpoollal mindent megnyert, amit csak lehet, és már az idei szezon közben emlegették, hogy hamarosan a Glasgow Rangerst csúcsra juttató Steven Gerrard veheti át a gyeplőt az Anfield Roadon.

Kloppnak ez volt az egyik leggyengébb szezonja a vörösöknél, mégis – egy huszáros hajrával – sikerült a bronzig vezetnie a csapatát, ami óriási szó, tekintve, hogy mennyi nehézséggel kellett szembenézniük. Sorozatos sérülések, a legjobbjaik hosszú kiesése, erősödő riválisok és még sorolhatnánk. De Klopp – szerintünk – ebből is kihozta a maximumot.

Így, ez csökkenti az esélyét Gerrard érkezésének, de ha valamikor meg lehet Kloppot kaparintani, akkor az most van.

Végszó

Bárki is legyen majd az új edző, szörnyen nehéz dolga lesz. Ha igaznak bizonyulnak a hírek, a Real Madrid keretének jó része a távozás útjára lépett, egy teljesen új csapatot kell felépíteni a spanyol fővárosban.

Meg kell találni a hangot a fiatalokkal, kihúzni a gödörből azokat, akik többre hivatottak, de az útjuk során megrekedtek (Asensio, Isco, Vinicius Jr.), egyszóval, kőkemény feladat.

A döntés Perezék kezében, azt gondoljuk, egy héten belül pont kerül az I-re, és kiderül, kinek a feladata lesz sikerre vinni egy új generációt.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső