A Világbajnokság Csapatai: Belgium

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2022 november 17.

Belgium és Hollandia sok esetben nagyon hasonlít egymásra. Nem csak amiatt létezik ez az összehasonlítás, mert játékerejüket tekintve hasonlóak, nem azért, mert szomszédok, közösen rendeztek anno EB-t, hanem azért, mert folyamatosan ők a titkos esélyesek. Néha nem csak titkos favoritként számolnak velük, de a győzelem egyelőre még nem jött össze.

Belgiumnak két kiugróan jó eredménye van a világbajnokságok történetében. 1986-ban Mexikóban negyedik helyen végeztek, Oroszországban pedig bronzérmesek lettek.

Az a belga csapat akár a győzelmet is megszerezhette volna, ám az elődöntőben a későbbi nyertes franciákkal nem bírtak. Utána a bronzmeccset 2-0-ra nyerték meg Anglia ellen.

Belgium számára ez lesz a tizennegyedik világbajnokság, 2006-ban és 2010-ben nem jutottak ki, illetve korábban a hetvenes és az ötvenes, valamint a hatvanas években sem sikerült kvalifikálni magukat.

Az elmúlt tíz évben Belgium focija hatalmas fejlődésen ment keresztül. Hosszú időn keresztül a belga válogatott világelső is volt, noha semmilyen címet nem tudtak megnyerni. Ez a világranglista egyébként mindig egy érdekes dolog, valljuk be, abban az időben voltak jobb csapatok a belgáknál, amikor folyamatosan ők voltak az első helyen… Azt mondom, nem is nagyon kell erre figyelni, egyszerűen félrevezető.

Ezzel nem azt mondom, hogy a csapat rossz volt, azt sem mondom, hogy most az lenne. Valóban megvan az esélyük, de Roberto Martínez csapatának megvannak a maga gyengeségei, amit az elmúlt EB-ken és VB-ken nem igazán tudtak levetkőzni. Ha igen, akkor is csak ideiglenesen.

Szóval tökéletes teljesítmény kell, kellenek a nagy sztároktól a kiemelkedő meccsek, mert anélkül a csapat nem fog semmire menni. De gondolom, ezzel nem mondtam semmilyen újdonságot.

Az út a VB-ig

Egy pillanatig sem férhetett hozzá kétség: A selejtező E jelű kvintettjében Belgium a legjobb. Roberto Martínezék Wales, Észtország, Csehország és Fehéroroszország ellen kellett, hogy megmutassák, valóban ők a legjobbak, és ez sikerült is.

Thibaut Courtois mindössze hat gólt kapott, Lukakuék 25-öt rúgtak, miközben a csapat veretlen tudott maradni, a nyolc meccsükből hatot megnyertek, mindkétszer Wales csapata tudott pontot szerezni tőlük.

Kevin De Bruyne mellett Romelu Lukaku emelkedett ki a mezőnyből, előbbi a gólpasszokban jeleskedett, míg utóbbi a gólokat rúgta. Ötnél állt meg.

Belgium ezután – ahogy az európaiak – a Nemzetek Ligájában küzdött, azonban a továbbjutás a legjobb négybe nem sikerült. Hollandiától szenvedtek el a nyitányon egy komoly vereséget, 4-1-re kaptak ki, majd az utolsó fordulóban megint megverték őket Bijlow-ék, így Belgiumnak nem lett meg az első hely, csak a második.

A keret tagjai

A belga keretben azért már megjelennek a fiatalok, ami nem is csoda. A csapat meghatározó játékosai közelítenek a harminchoz, vagy már jócskán túl is vannak rajta. Vegyük például Jan Vertonghent, aki 35, Toby Alderweireld 33, Eden Hazard 31, Kevin De Bruyne szintén 31 éves.

Törvényszerű, hogy megjelennek a fiatal tehetségek, akik eleinte még nem sok vizet zavarnak, aztán meg átveszik a stafétát az idősebb játékostól. Roberto Martínez nem sok meglepetést húzott meg, de azért néhány érdekesebb sztori van. Egyrészt magával hozta Romelu Lukakut, akinek a tavalyi szezonja nem sikerült jól a Chelsea-ben, eleinte még lőtte a gólokat, de aztán teljesen rányomta a bélyegét a teljesítményére a tény, hogy nem tudta megszokni Londont, távozni akart.

Most kölcsönben visszatért az Interhez, ám augusztusban megsérült, és hiába épült fel, visszatérése után megint kidőlt. Helyzete kétséges, lehet, hogy kikerül a keretből, lehet, hogy Martínez kockáztat, és bent tartja.

Divock Origi egy szintén belga, szintén a Serie A-ban játszó futballista. Vagyis, ő sem nagyon játszik. A nyáron a Pool helyett választotta az AC Milant a több játéklehetőség reményében. Egyedül Olivier Giroud-t kellett volna lefociznia, ez azonban nem jött össze, és Origi ezúttal is csak a padot melegíti. Ezért döntött úgy Martínez, hogy nem viszi magával a támadót. Origi csapattársát, Charles De Ketelaere-t viszont elvitte a spanyol, bár az irányítótól sem akadt el a szavunk az ősz után…

Lehetőséget kapott viszont Jérémy Doku, valamint Lois Openda, két ifjú titán. Doku a Rennes-ben annyira nem nyűgöz le, viszont Opendát figyelni kell majd.

A keret tagja Eden Hazard is, aki harmadik évét tölti a Real Madridnál, de még mindig nem sikerült a kezdő közelébe sem kerülni. Nagyon ritkán játszik, Ancelotti konkrétan lemondott róla. Egy jó VB talán megmutathatná az olasznak, mit veszít azzal, hogy jegeli a belgát, aki valóban sokat volt sérült a múltban, ám mióta kivették azt a fémet a lábából, nincs gond a sérülésekkel. Talán csak egynél több esélyt kéne adni…

A gárdába valószínűleg meghívót kapott volna Alexis Saelemaekers, de sérülése miatt ez nem sikerülhetett.

A teljes keret:

Kapusok: Thibaut Courtois (Real Madrid), Simon Mignolet (Club Brugge), Koen Casteels (Wolfsburg)

Védők: Toby Alderweireld (Royal Antwerp), Arthur Theate (Stade Rennes), Wout Faes (Leicester City), Jan Vertonghen (Anderlecht), Thomas Meunier (Borussia Dortmund), Timothy Castagne (Leicester City), Zeno Debast (Anderlecht)

Középpályások: Kevin de Bruyne (Manchester City), Hans Vanaken (Club Brugge), Youri Tielemans (Leicester City), Leander Dendoncker (Aston Villa), Amadou Onana (Everton), Yannick Carrasco (Atlético Madrid), Axel Witsel (Atlético Madrid), Charles de Ketelaere (AC Milan), Leandro Trossard (Brighton), Thorgan Hazard (Borussia Dortmund)

Támadók: Romelu Lukaku (Internazionale), Michy Batshuayi (Fenerbahce), Dries Mertens (Galatasaray), Eden Hazard (Real Madrid), Lois Openda (Lens), Jeremy Doku (Stade Rennes)

A szövetségi kapitány

Martinez is a régi motorosok közé tartozik, ő az ötödik leghosszabb ideje a kispadon ülő edző a 32 közül. Mondhatni, feltétel nélkül megbíznak benne, és bár címet még nem sikerült Belgiumnak nyernie, kitartanak a spanyol mellett. A Swansea-nél kezdte a munkát, mint menedzser, majd onnan a Wiganhez távozott. A belga válogatott előtt az Evertonnál dolgozott, és 2017 óta a benelux állam csapatát igazgatja. Irányítása alatt Belgium világelső volt, nagyon hosszú időn keresztül ők vezették a világranglistán. Ez talán az utolsó lehetősége a spanyolnak, hogy nagyot alkosson, hiszen a belga „aranycsapat” több tagja is már 30 fölött, és a generációváltást minden bizonnyal ők is meg fogják sínyleni.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A kulcsjátékos

Vannak nagy játékosok ebben a keretben, három vezért tudok most kiemelni. Egyikük Romelu Lukaku, akitől a gólokat várják majd. Az óriás ugyan sérüléssel bajlódott/bajlódik, de ha egészséges, akkor számíthatunk tőle gólokra.

De nem őt nevezném a legfőbb kulcsembernek, hanem Kevin De Bruynét, aki évek óta világszínvonalú teljesítményt nyújt a válogatottban és a Manchester Cityben is. Gólokat rúg, gólpasszokat ad, kihagyhatatlan mind Martínez, mind Guardiola számára.

A harmadik játékos pedig Thibaut Courtois. Kérdéses, hogy a védelem ezúttal hogyan fog szuperálni, muszáj, hogy legyen egy biztos pont mögöttük. Courtois idén megnyerte a Lev Jasin-díjat, vagyis ő lett a tavalyi év legjobb kapusa. És ennek megvolt az oka.

A felfedezett

Lassan a fiatalok is kezdenek a válogatottban kiteljesedni, szintén három játékost említenék meg. Az egyikük Charles De Ketelaere, akinek az ősz ugyan nem sikerült jól, de láttunk már olyat, hogy az átigazolás utáni első év nem a legjobb egy játékos számára. De Ketelaere a kezdőbe nem hiszem, hogy bekerül, de a kispadról belépve meccseket dönthet el.

Ahogy Lois Openda is. Sőt, ha Lukaku nem épül fel időre, akkor akár a kezdőbe is bekerülhet a Lens játékosa. Fiatal, és ez lehet az igazi áttörés számára.

A harmadik játékos egy védő, Zeno Debast. Lehet, hogy az ő ideje nem most jön el, hiszen csak 19 éves, és nagy rutinnal még nem rendelkezik, de az sokatmondó, hogy az év elején még az U19-es csapatban szerepelt, majd Martínez két alkalommal is játszatta a felnőttek között. Egyébként az Anderlechtben már folyamatos kezdő.

A várható kezdőcsapat

A belga csapat évek óta ugyanúgy 3-4-2-1-ben játszik, most is ezt várjuk tőlük. Az a nagy kérdés, hogy ki legyen Vertonghen és Alderweireld mellett a harmadik védő, valamint, hogy adott esetben ki pótolja Lukakut? Minden más elég tiszta…

Courtois – Debast, Alderweireld, Vertonghen – Meunier, Witsel, Tielemans, Carrasco – De Bruyne, Hazard – Batshuayi

A menetrend

Belgium Kanada ellen kezd szerdán este, majd négy nappal később fogadják Achraf Hakimiéket, végül jön a horvátok elleni rangadó.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső