A Világbajnokság Csapatai: Katar

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 november 14.

Harmadik csapatunk maga a házigazda, a torna rendezője, Katar lesz. Felix Sánchez Bas együttese korábban még sosem vehetett részt világbajnokságon, és nagy valószínűséggel most sem lennének itt, ha nem ők lennének a rendezők. Ami ugyebár automatikus részvételt jelent az eseményen.

A katari futballról sok mindent azért nem lehet elmondani. Most sem igazán a csapattól hangos a sajtó, hanem a rendezés körülményeitől. Hogy állítólag több ezren veszítették életüket a stadionok és a különböző létesítmények megépítése közben, átlagosan heti 12 vendégmunkás halt meg a nem megfelelő körülmények miatt. Amiről persze nagy a hallgatás azóta is.

Katar szeretett volna méltó házigazdája lenni az eseménynek, ezért őrületes beruházásokat indítottak, legyen elég annyit elmondani, hogy a döntő helyszínéhez egy teljes várost felépítettek. A semmiből.

És akkor a korrupciós botrányról még nem is beszéltünk, állítólag csak azért sikerült a rendezés jogát elnyerni, mert a FIFA berkein belül akad néhány korrupt fickó. Mondjuk ezt eddig is tudtuk.

Lényeg a lényeg, Katar első VB-jére készülhet, és a csapat szurkolói, valamint a játékosok rendkívül izgatottak. Egyébként a szokásokkal ellentétben eleinte úgy tűnt, hogy nem Katar játssza majd a nyitómeccset, ám szeptemberben ezen változtattak, és ezt a hagyományt legalább nem törték meg.

Út a VB-ig

Azáltal, hogy Katar rendezi meg a tornát, nekik nem kellett részt venni a selejtezősorozatban, automatikusan kijutottak. Ez azt jelenti, hogy volt idejük elképesztő mennyiségű barátságos mérkőzést játszani, ami persze mégsem akkora segítség, hiszen ezeknek a meccseknek semmi tétje, és legtöbbször nem tudtak méltó ellenfelet sem találni, akik segítik a játékosok fejlődését.

Katar az utóbbi időben tétmeccset a FIFA Arab Cup elnevezésű sorozatban játszott, ahol végül a harmadik helyet szerezték meg, Egyiptomot verték a bronzért zajló meccsen tizenegyesekkel. De már annak a meccsnek is majdnem egy éve. 2022-ben az együttes csak és kizárólag felkészülési mérkőzéseket vívott. Volt, hogy válogatottak ellen, de előfordult, hogy csak klubcsapatokkal tudtak megmérkőzni, és ezek a klubcsapatok sem a legjobb felállásukban léptek pályára, ergo… megint ugyanott tartunk, hogy a válogatott nem biztos, hogy megfelelően fel tudott készülni.

A keret tagjai

Mielőtt rátérnénk a keretre részletesen, említsük meg, hogy mindenki otthonról érkezik, egyetlen légiós sincs az együttesben. Ezt pedig azért akartam mindenképp kiemelni, mert a katari bajnokság hetekkel ezelőtt véget ért, ergo a játékosok lábában nincs annyi meccs, mint amennyi kellene, hogy legyen. Katar ugyan az elmúlt két hónapban hét mérkőzést is játszott, kérdéses, hogy ezzel mennyire tudtak felkészülni a VB-re.

A keret minden tagja tehát otthonról érkezik, és a 26 játékos felét egy csapat, az al-Sadd adja.

A teljes keret:

Kapusok: Saad Al-Sheeb (al-Sadd), Mesaal Barsam (al-Sadd), Jousef Hassan (al-Garafa)

Védők: Pedro Miguel (al-Sadd), Musab Hoder (al-Sadd), Tarek Salman (al-Sadd), Bassam Al-Ravi (al-Duhail), Bualem Huhi (al-Sadd), Abdelkarim Hassan (al-Sadd), Ismail Mohammad (al-Duhail), Homam Ahmed (al-Garafa)

Középpályások: Jassem Gaber (al-Arabi), Ali Asad (al-Sadd), Assim Madibo (al-Duhail), Mohammed Vaad (al-Sadd), Szalem Al-Hadzri (al-Sadd), Mostafa Tarek Masaal (al-Sadd), Karim Budiaf (al-Duhail), Abdulaziz Hatem (al-Rajjan)

Támadók: Naif Al-Hadzrami (al-Rajjan), Ahmed Alaeldin (al-Garafa), Hassan Al-Haydos (al-Sadd), Halid Muneer Mazeed (al-Vakra), Akram Afif (al-Sadd), Almoez Ali (al-Duhail), Mohamed Muntari (al-Duhail)

A szövetségi kapitány

Nem hétköznapi, hogy valaki a semmiből feltűnve a karrierje csúcsán egy válogatottat irányít, a katariak edzőjével mégis ez a helyzet. Korábban nem láthattuk a pályán, nem volt profi labdarúgó Félix Sánchez Bas, a Barca ifiakadémiáján láthattuk először a nevét, mint edző. Innen vezetett az útja a közel-keleti országba, az utánpótlás-válogatottakat irányította, és már most legendaként kezelik őt, hiszen vele sikerült először Ázsia Kupára kijutnia a fiataloknak. Végigjárta a szamárlétrát, edzette a katari U19-et, U21-et és az U23-at is, mielőtt felkérték, hogy legyen a felnőttek szövetségi kapitánya.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A kulcsjátékos

Most sem tudtunk egy névnél megállni, három olyan játékost választottunk ki, akik húzónevei lehetnek a válogatottnak. Már nagyapáink, sőt, az ő nagyapjuk is azt mondta: Végy egy jó kapust. Ez az első lépés egy sikeres csapathoz.

Saad Al Sheeb, az al-Sadd csapatának 32 esztendős kapusa 2009-ben debütált a válogatottban, és azóta kihagyhatatlan. Mivel képességeket tekintve Katar kerete messze elmarad a többiektől, így elengedhetetlen, hogy legyen egy magabiztos kapus, aki a védelmet irányítva, bravúrokat bemutatva állja a sarat.

Ezzel együtt egyáltalán nem biztos, hogy ő lesz a kezdő kapus, hiszen Meshaal Barsham a 2021-es Arab Kupán rendkívül jó teljesítményt nyújtott…

A másik játékos, akit kiemelnénk, a balhátvéd, aki eddig összesen 120 alkalommal húzhatta magára a válogatott mezét. Ő Abdelkarim Hassan, aki szintén az al-Sadd játékosa, bár nemrégiben megfordult Belgiumban is. Gyors és technikás játékos, aki remek távoli lövésekre is képes. A pontrúgásoknál érdemes lesz odafigyelni rá.

A harmadik spíler pedig nem más, mint a játékmester, Hassan Al-Haydos, aki szintén nem ma kezdte. Már csak korából adódóan is látszik ez, hiszen 31 elmúlt az irányító. Ő tartja egyébként a válogatottsági csúcsot, 158-szor lépett pályára a csapatban, és ez növekedni fog legalább hárommal a torna idején. Al-Haydost nagy játékintelligencia jellemzi, technikás játékos, aki nagyszerűen lát a pályán. A változatosság kedvéért ő is az al-Sadd játékosa.

A felfedezett

Nem igazán van fiatal játékos a keretben, csodatini vagy feltörekvő tehetség. Viszont a Katarhoz hasonló kis országok játékosai egy-egy világesemény során dobbanthatnak, és esélyük nyílik egy külföldi szerződésre.

Akram Afif ugyan már légióskodott, megfordult Belgiumban, illetve Spanyolországban is, de aztán visszaigazolt az al-Saddba, és nem azért, mert olyan rossz lett volna erős ellenfelek ellen játszani. A széleken és a csatársorban is bevethető játékos 25 esztendős, így még bőven kipróbálhatja magát egy külföldi ligában, amennyiben felkelti a csapatok érdeklődését a teljesítményével.

A várható kezdőcsapat:

Katar csapata erősen a védekezésre fog összpontosítani, ők is tudják, hogy három jóval erősebb együttes ellen fognak pályára lépni. Mi egy 5-3-2-es felállást preferálunk, és az eddigi találkozókat látva könnyen lehet, hogy Félix Sánchez Bas is emellett dönt.

Al Sheeb – H. Ahmed, Al-Rawi, Salman, Hassan, Pedro Miguel – Boudiaf, Al-Haydos, Hatem – Afif, Ali

A menetrend

Vasárnap öt órakor kezdi meg a csapat a VB-n a szereplését, aztán legközelebb pénteken, vagyis 25-én lépnek pályára, akkor Szenegál lesz az ellenfél. Végül Hollandia legjobbjai következnek a záró fordulóban.

Az A csoportból már csak egy csapat van hátra, Szenegálé, akik hamarosan következnek.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső