A Villarreal Megmentette a Többiek Becsületét

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 május 07.

Már készültem egy kezdéssel tegnap délután, amit egyszerűen nem tudok kihagyni. Amennyiben az Arsenal is döntőbe jutott volna, akkor valami olyasmivel indítottam volna, hogy: Szóljatok Florentinonak, hogy hagyja a fenébe a Szuperligát, mert már van egy, és úgy hívják, hogy Premier League.”

Azért a 4/3 sem egy rossz arány, sőt kifejezetten jó, az angol elsőosztályú bajnokság egyértelműen átvette a legerősebb bajnokságnak járó címet. A Bajnokok Ligája döntője már ismert, de a helyszíne még egyáltalán nem az, az Európa Ligában pedig tegnap este döntötték el, melyik két csapat vesz majd részt a gdanski fináléban.

Ahogy az várható volt, az AS Roma nem tudott fordítani, de legalább a becsülete megmaradt, de az nagyobb és nyitottabb kérdés volt, hogy Unai Emery és csapata meg tudja-e tartani a hazai pályán szerzett egygólos előnyét… Ezekről a meccsekről olvashattok most.

Arsenal – Villarreal: 0-0

Továbbjutott a Villarreal 2-1-es összesítéssel

Aki esetleg lemaradt volna az első meccsről egy nagyon rövid kisokos: Manu Trigueros és Raúl Albiol fél óra alatt kétszer is betaláltak, és az Arsenal csak futott az eredmény után. Akár egy nagyon sima meccs is kerekedhetett volna ebből, ahol a visszavágó már csak formalitás – Dani Ceballos kiállítása miatt -, de egy tizenegyessel visszajött a párharcba az angol gárda, Nicolas Pépé szépített.

Innen folytatjuk, tegnap este csaptak össze az Emiratesben a felek, Unai Emery semmiféle meglepetéssel nem szolgált, Arteta azonban húzott egy váratlant és – részben kényszerből – három védővel állt ki. Volt ebben logika, az ágyúsoknak szüksége volt gólra, de azért félhettek az Alcacer – Moreno – Chukwueze hármastól is.

Félhettek is, Samu Chukwueze már a meccs elején próbára tette az Arsenal kapuját őrző Bernd Lenot, ballábas csavarását kellett kiütnie a németnek. Később Dani Parejo próbálkozhatott, ezt csak nézte Leno, de azért, mert ő is látta, hogy bár veszélyes a karmester lövése, azért kaput nem fog találni.

Éledezett az Arsenal is, Pierre-Emerick Aubameyang egy felettébb furcsa mozdulattal tűzött kapura egy rossz felszabadítást. Kicsit külsővel, kicsit rüszttel, a lényeg, hogy nagyon veszélyes volt. Olyannyira, hogy a jobboldali kapufát találta el a gaboni.

A szünetben nem esett gól és – spoiler veszély! – a másodikban sem. Bár itt már jobban kitámadtak a hazaiak, ami teljesen érthető és természetes húzás volt, de a Villarreal nem adta magát. Pépé kapáslövése kevéssel kerülte el a kaput, majd Smith-Rowe is ugyanígy járt, ő egy pimasz emelést hajtott végre, de az eredmény ugyanaz volt.

Ahogy fogyott az idő, úgy fogyott az ágyúsok lendülete is, egy idő után már a sárga tengeralattjáró is fel-feltűnt a másik oldalon, egy gyengécske Gerard Moreno és Yeremi Pino próbálkozásra futotta az erejükből.

A meccs végén Auba még egyszer eltalálta a kapufát, ezúttal nem lábbal, hanem fejjel, igencsak peches volt a támadó. Vincic, a szlovén játékvezető aztán szépen lefújta a találkozót, ami azt jelentette, hogy a Villarreal első európai kupadöntőjére készülhet, míg az Arsenal – több mint valószínű, hogy – 26 év után nem vesz részt egyik európai kupasorozatban sem jövőre.

És még egy adalék: Unai Emery igazi Európa Liga szakértő, ez volt az ötödik alkalom, hogy döntőbe vezette valamelyik csapatát a sorozatban.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

AS Roma – Manchester United: 3-2

G.: Dzeko, Cristante, Telles (ög) ill. Cavani (2)

Továbbjutott a Manchester United 8-5-ös összesítéssel

Az első mérkőzés után nagyobb pihentetésre számítottam – mondjuk a MU a hétvégén nem játszott -, de pár húzás így is bejött. Kezdett Eric Bailly, kezdett Donny van de Beek és Mason Greenwood is, Alex Telles viszont a padon maradt. Az Old Traffordon a MU kiütötte a farkasokat, azon a találkozón egy félidei 1-2-t követően 6-2 lett a végeredmény, ezzel pedig gyakorlatilag csak formaság volt a tegnap esti meccs a Stadio Olimpicoban.

Mindenesetre a Roma szeretett volna szépen búcsúzni, és ez a kezdőjükön is látszott, a sérülésektől tizedelt hazaiak a lehető legerősebb összeállításukban léptek pályára.

És nem csak a kezdőjükön, hanem a játékukon is az látszott: Megpróbálják a lehetetlent, de ha nem megy, akkor legalább valóban úgy távozzanak a sorozatból, hogy a renoméjuk és az önbizalmuk helyre állhasson.

Az első tíz percben két nagy lehetőség maradt ki. Három perce ment a meccs, amikor De Geának már bravúrt kellett bemutatnia – Gianluca Mancini lőtt közelről -, az ebből következő szöglet végén pedig Henrikh Mkhitaryan fejelt az oldalhálóba.

20 perc után kezdte összekapni magát a MU, elég volt egyetlen védelmi megingás, hogy Edinson Cavani üresen léphessen ki egy indítással, az uruguayi a háló tetejére emelt, kissé flegma volt, ezt egy ilyen csatár 10-ből 8-szor belövi…

Hat perccel később újabb lehetőséget kapott a Manchester egyszem éke, ezt Mirante fejjel hárította. Bizony, Cavani szimplán fejberúgta a kapust.

Haladtunk a félidő felé, de gól nem akart születni. Pellegrini, Pedro és Mkhitaryan folyamatosan törték a borsot a vendég védők és a kapus orra alá, majd a kollégák ismét elfeledkeztek védekezni, így Edinson Cavani megint üresen léphetett ki, és a harmadik ziccerét már nem hibázta el.

A döntőről így már végérvényesen lemondhattak a hazaiak, de a másik céljuk továbbra is aktív volt: Legalább győzelmet elérni.

Ennek szellemében léptek pályára a második félidőben is, és a 48. percben közel kerültek egy tizenegyeshez, de a játékvezető mégsem ítélt tizenegyest.

De a római gól, gólok így is elkerülhetetlenek voltak. Edin Dzeko az 56., Bryan Cristante a 60. percben vette be az egyébként nagyszerűen védő De Gea kapuját, de az összesítést nézve ez még mindig kevés volt, 7-4-re állt a párharc.

Hamarosan pedig 8-4-re, mert Edinson Cavani ismételten hálóba talált, most épp fejjel, de a Roma végül csak kicsikarta a győzelmet. Nicola Zalewskit emelhetjük ki, a Dzekot váltó, saját nevelésű debutáns egy kapáslövés után talált a hálóba. A gólt végül elvették tőle, és hivatalosan Alex Telles öngóljaként vonul majd be a történelemkönyvekbe, a védő lábáról került kapuba a játékszer.

A vége tehát 3-2, Solskjaer négy elődöntőt bukott már el, ötödjére viszont bemasíroztak a fináléba.

A Villarreal elleni döntőre tehát május 26-án kerül sor a lengyelországi Gdanskban, a Miejski Stadionban. Amikor már ott tartunk, akkor érkezünk egy tippel, és a meccs másnapján összefoglalót is olvashattok majd a döntőről.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső