A vírus hatása a világ sporteseményeire

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2020 március 24.

A koronavírus-járvány bő egy hónapja megérkezett Európába, sőt a világ minden pontjába, emiatt a szinte mindenhol megállt az élet, a sportélet is. Ez egy szükséges rossz, hiszen mást nem tehetünk, mint lassítjuk a vírus terjedését és ehhez bizony áldozatokat kell hozni mind a magánembereknek, mind a cégeknek és a kluboknak is. Ezeket a döntéseket nekünk kell meghoznunk, ez az áldozat értünk van, így ha teheted, te is maradj otthon!

Olaszország

Serie A

A sportvilág tehát teljesen leállt, lassan egy kezemen össze tudom számolni, hány futball bajnokság maradt talpon. A vírus elsőként az olasz első osztály küzdelmeibe szólt bele, Vincenzo Spadafora sportminiszter már március nyolcadikán jelezte:

Válságülést tartanak, melyen eldöntik, hogy van-e szükség a bajnokságok leállítására. Emiatt a vasárnap 12:30-kor megrendezett Parma – SPAL találkozót csak 75 perces késéssel tudták elkezdeni. Teljesen logikus lépés volt végül a sorozat felfüggesztése, nem csak az egészségügyi szempontot figyelembe véve, de azt is, hogy a bajnokság menetrendje egyre zavarosabb lett.

Jelen pillanatban Olaszországban van a legtöbb fertőzött, elképesztően szigorú intézkedéseket hozott Giuseppe Conte miniszterelnök, aki szerint a II. Világháború óta nem volt ilyen helyzetben az ország. Épp ezért meglepő (és kissé felelőtlen), hogy a Napoli vezetősége erre a hétre már közös edzéseket szeretne tartani. Ehhez valószínűleg Contééknak is lesz egy-két szava.

Spanyolország

Az olaszok után Spanyolországban a legsúlyosabb a helyzet. Eleinte itt is zárt kapukkal próbálkozták, de rögtön a bejelentést követően derült ki, hogy a Real Madrid kosárlabda csapatának egyik játékosa fertőzött. Mivel a futballisták és a kosarasok is a valdebebasi edzőközpontot használják, azonnal karanténba helyeztek mindenkit. Nem sokkal később jött az információ, a La Liga (és minden más egyéb bajnokság) küzdelmeit is felfüggesztik, az olaszokhoz hasonlóan április 3-ig.

A La Liga játékosai feltalálták magukat, köszönhetően két sevillai focistának. Borja Iglesias és Sergio Reguilón a virtuális térben játszották le a sevillai rangadót, amely megihlette a csapatokat és a hétvégén megrendezték az első FIFA 20 bajnokságot. Mi is írtunk a La Liga Santander Challenge küzdelmeiről! Itt csak annyit írnék le, a tornát Marco Asensio és a Real Madrid nyerte, a kiesés rendszerben lezajlott torna döntőjében a Leganés csapatával (melyet Aitor Ruibal irányított) mérkőztek meg.

Mivel Spanyolország miniszterelnöke április 12-ig meghosszabbította a március közepén bejelentett szükségállapotot, és a vírus sem csillapodik Ibériában, vajmi kevés esély van rá, hogy április hónapban folytatódjon a küzdelem.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Európa többi része

A másik három nagy bajnokság küzdelmei is természetesen leálltak, pár nappal az olasz és a spanyol döntést követően jelentették ezt be. Bár itt is április elejét adták meg, de félő, hogy ebből nem lesz semmi, hiszen a legtöbben már határozatlan idejű felfüggesztésről beszélnek.

Svájcban már február végén elrendelték a halasztást és szépen lassan mindenki belátta, hogy ez a helyes döntés. Utolsóként Törökország adta fel, a jelenlegi szituációban ők is a józan észre hallgattak, így már ott sem lehet semmilyen sporteseményt rendezni, még zárt kapuk mögött sem.

És akkor jöttek a fehéroroszok…

Fittyet hányva a veszélyre, nem foglalkozva az Európában egyre nagyobb méreteket öltő veszéllyel, a fehérorosz bajnokság elstartolt. Az egyik leghíresebb fehérorosz futballista nem is hagyta szó nélkül: Alekszandr Hleb szerint az ország vezetősége nem foglalkozik eléggé a jelenlegi helyzettel és nem tanulnak abból, amit tőlük nyugatabbra látnak. Kitért arra is, hogy az ország lakossága ugyanolyan felelőtlen, mint vezetőjük. Hlebnek egyébként ez az utolsó szezonja aktív labdarúgóként, a szezon végén szögre akasztja csukáját a Barcelonát is megjárt középpályás.

Bajnokok Ligája és Európa Liga

Itt sem árulok el újdonságot: Az UEFA képviselői felfüggesztették a sorozatot. Hiába próbálták először zárt kapuk mögött megoldani a szezon befejezését, hiába próbálták kitúrni az olasz csapatokat, helyesebben tették, hogy megálltak. Mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból. Ugyanis hiába játszották a Valencia – Atalanta mérkőzést zárt kapuk mögött, a meccset követően a Valencia csapatának 35%-a megfertőződött, ami nem is csoda, ellenfelük Lombardiából érkezett, amely a leginkább sújtott terület Olaszországon belül.

Gazdasági szempontból elég egyetlen példa, hogy mekkroa kieséssel néznek vagy nézhetnek szembe a klubok:

A Barcelona elnöke szerint, ha zárt kapuk mögött rendezik meg a Napoli elleni visszavágót (Végül ugyebár erre nem került sor), 6 millió euró körüli összeg lett volna az anyagi kár.

Március 23-án hivatalos döntés született, bár tegyük hozzá, számítani lehetett rá: A BL férfi és női döntőjét, valamint az EL fináléját is elhalasztják. Egyelőre nemhogy az időpont, de maga a lebonyolítás módja sem biztos, az UEFA illetékesei elgondolkoztak egy Final Four megrendezésén is, erről viszont még nem született döntés.

Európa Bajnokság

Idén júniusban rendezték volna meg a 2020-as EB-t, melyet 12 városban bonyolítottak volna le. Volna. Már pedzegették a halasztást, szó volt téli Európa Bajnokságról, illetve arról, hogy jövő nyáron rendezik meg a kontinensviadalt, végül az utóbbi mellett döntöttek.

Ezen döntés azért szerencsés a futballisták és Európa országainak futballszövetsége számára, mert így lesz lehetőség a félbeszakadt bajnokságokat befejezni.

Magyar vonatkozása is van a történetnek, hiszen az eredetileg március 26-ra tervezett Bulgária – Magyarország pótselejtezőt júniusra tolták. A válogatott szövetségi kapitánya elmondta, mindegy, mikor játszunk a bolgárokkal, készen fogunk állni.

Olimpia

Olympics 2020

Idén Tokió adna otthont a nyári ötkarikás játékoknak, a NOB viszont még nem hozott döntést, hogy megrendezzék-e az Olimpiát. Döntésükre még gondolkodási időt kértek, szerintük egy hónap múlva már tisztábban látnának, de rengeteg ország fejezte ki felháborodását, hogy nem jelentették be a halasztást. Mi több, Kanada és Ausztrália már jelezte, amennyiben megrendezésre kerülnek a játékok, ők nem fognak részt venni rajta.

Nincs könnyű helyzetben Japán, hiszen a halasztás olyan mértékű anyagi kárral járna, ami egyszerű földi halandó számára elképzelhetetlen: Majdnem 700 milliárd jen lenne a veszteség, ez közel kétezer milliárd(!) forintnak megfelelő összeget jelentene.

Nem hiába tanakodnak még mindig a NOB-nál, de elnézve a sportolók nyilatkozatait, a halasztás elkerülhetetlen.

És hogy mindez milyen hatással van a sportfogadásra? Természetesen a károk itt is óriásiak, de az irodák próbálnak alkalmazkodni a helyzethez, a közönség pedig úgy tűnik, vevő rá. Előtérbe kerültek azok a ligák, melyeknél egy hónappal ezelőtt még olvasás nélkül tovább lapoztunk, így feszült figyelem követi a Burundi első liga küzdelmeit, de a már fentebb említett Fehérorosz bajnokság is fut.

Az események, a fogadási lehetőségek száma természetesen megcsappant, így egyre többen fedezik fel maguknak az E-Sportok világát. A hétvégén rendezett virtuális La Liga tornára ugyanúgy lehetett fogadni, mint egy El Clasicóra, így az élmény megvan a játékosoknak. Emellett pedig komoly bajnokságok zajlanak a különféle játékokban: League of Legends bajnokság, DOTA 2 és Counter Strike csaták, ma már népszerű fogadási tételek ezek a meccsek. Sőt, már a virtuális Formula 1 bajnokság is elstartolt, a vasárnap folyamán a Bahreini Nagydíjat játszották, erről később bővebben is olvashattok.

A sportfogadás tehát kapott egy nagy léket, de köszöni szépen, jól van. Már csak abban bízunk, hogy a világról is elmondhatjuk hamarosan ugyanezt.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső