Akik Miatt Érdemes Lesz Futballt Nézni az Olimpián – I. Rész

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 22.

Erre a nyárra azért kijutott a jóból azoknak, akik szeretik a focit, az egy évvel halasztott Euro 2020 abszolút felülmúlta a várakozásainkat, láttunk rengeteg nagyszerű mérkőzést, láttunk rengeteg – szám szerint 142 – gólt, nagy védéseket, öngólokat, hosszabbításokat, tizenegyespárbajokat, új felfedezetteket, na meg persze egy nagyszerű magyar válogatottat. Akik kint voltak a Puskás Arénában és/vagy Münchenben, azok életre szóló élményekkel gazdagodtak.

Jóleső érzés nosztalgiázni, de máris itt egy újabb torna, amely azért nem akkora szó, nem követi akkora figyelem az olimpiát futball szempontjából, de talán mégis megéri majd néha-néha odakapcsolni.

Az olimpiai kereteket 23 éves vagy annál fiatalabb futballistákkal kell „feltölteni”, így láthatunk olyan fiatalokat, akik egyelőre mondjuk a klubcsapatukban nem tudnak akkora szerepet betölteni, ám tehetségük megkérdőjelezhetetlen, illetve, mivel három túlkoros nevezésére is van lehetőség, így igazi sztárok is képviseltetik magukat Tokióban.

Közülük gyűjtöttünk most össze húsz játékost.

1.: Daniel Alves (Brazília)

Itt is van máris egy rutinos róka, Dani Alves, aki legszebb éveit a Barcelonában töltötte, majd egy szezon erejéig megjárta a Juventust, kettő éven keresztül a PSG-t erősítette, majd 2019-ben hazatért és a Sao Paulo játékosa lett. Elnyűhetetlen, hiszen 38 is elmúlt már, és bár sebessége megkopott, még mindig tud zavart okozni az ellenfélnek a jobb oldalon.

Dani Alves célja az, hogy kora ellenére is ott lehessen a 2022-es Világbajnokságon, az olimpiát pedig részben arra „használja fel”, hogy bizonyítson Tite, a brazilok szövetségi kapitánya számára. Vezére lehet a brazil csapatnak, a németek elleni első mérkőzésen – amelyet Brazília 4-2-re megnyert ma délután – kezdőként kapott szerepet, és végig is játszotta a találkozót.

2.: Matheus Cunha (Brazília)

Maradunk a dél-amerikaiaknál, vagyis a címvédőnél, hiszen ne feledjük, 2016-ban, Rióban a brazilok győzedelmeskedtek. Matheus Cunha számunkra, magyarok számára ismerős lehet, hiszen edzője Dárdai Pál, mi pedig mindig is különös figyelmet szenteltünk az egykori szövetségi kapitány edzői karrierjének.

Cunha a Hertha egyik alappillére, amikor egészséges, akkor már-már megállíthatatlan. Egyesek azt állítják, hogy nem tartozik a brazil olimpiai csapat legnagyobb sztárjai, legnagyobb nevei közé, mi ezzel vitatkoznánk. A Leeds United ki is nézte magának, de a berliniek annyit kérnek érte, amennyit nem biztos, hogy rá tudnak költeni Bielsáék.

Bár első meccsén gólt nem szerzett, jó játékkal rukkolt elő és a lefújásig a pályán volt.

3.: Richarlison (Brazília)

Ígérjük, több brazil már nem lesz, de hiba lenne kihagyni őt a felsorolásunkból. Már csak azért is, mert az imént lett vége a Brazília – Németország találkozónak, amelyet az ő mesterhármasa döntött el. Richarlison jelen pillanatban az Everton futballistája, és olyannyira jó viszonyt ápolt korábbi mesterével, Carlo Ancelottival, hogy állítólag az olasz vitte is volna magával következő állomáshelyére, a Real Madridhoz. A transzferről szóló hírek most teljesen elcsendesedtek, de ez azért sok mindent elárul a játékos kvalitásairól.

Abban biztosak vagyunk, ha a madridi átigazolás nem jön össze, egy sor kérője lesz a támadónak a nyár folyamán.

4.: Thiago Almada (Argentína)

Brazíliát elhagyjuk, de Dél-Amerikát nem. Következő célpontunk Thiago Almada, a Velez Sarsfield játékosa. A 20 esztendős középpályás nem biztos, hogy sokáig mondhatja el ezt magáról, ugyanis a két manchesteri gigász kinézte magának.

Argentína rosszul kezdte szereplését az olimpián, 2-0-ra kapott ki Ausztrália legjobbjaitól, ami azért elég necces eredmény. Thiago Almada nem volt a keret tagja…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

5.: Alexis Mac Allister (Argentína)

Első hallásra inkább gondolnék egy brit srácra név alapján, ám Mac Allister – aki a Brightonban rúgja a bőrt – bizony argentin. Első klubja, az Argentinos Juniors adta el őt a sirályoknak, akik aztán egyből vissza is küldték pallérozódni. Előbb nevelőegyesületéhez, majd a Boca Juniorshoz.

Idén azonban már 21 meccs jutott neki a Brightonban, és ez a szám jövőre még magasabb lesz. Már ha a klubnál tudják tartani. Véleményünk szerint megérné még maradni, noha sokan szemet vetettek a fiatal irányítóra, van még hova fejlődni.

Az Ausztrália elleni mérkőzésen kezdő volt, és 78 percig volt a pályán.

6.: Dani Olmo (Spanyolország)

De la Fuente szövetségi kapitány nem cicózott, és meghívót küldött az Európa-bajnokságon részt vevő spanyol válogatott több tagjának is. Dani Olmo mellett Unai Simón, Pau Torres, Eric Garcia, Pedri és Mikel Oyarzabal is a keret tagja, ezzel pedig a spanyol ifjak léptek elő a torna egyik favoritjává. Még akkor is, ha első meccsükön csak 0-0-ra futotta Egyiptom ellen.

Dani Olmot talán senkinek nem kell bemutatni, aki egy kicsit is ismerős a nemzetközi futball világában. Az RB Leipziget erősítő 22 éves szélső jó EB-t futott, és itt is kijöhet neki a lépés, hiszen azért esélyesen gyengébb ellenfelekkel találja szembe magát.

7.: Pedri (Spanyolország)

Még szép, hogy az Európa-bajnokság legjobb fiatalját nem hagyjuk ki. Áradoztunk már róla rengeteget az EB alatt, így igyekszünk nem bőlére engedni a dolgokat. Legyen elég annyi, hogy rendkívüli játékintelligenciája van, mintha Xavit vagy Iniestát látnánk a pályán, rettenetesen pontosan passzol (a horvátok ellen például két rontott labdája volt), a főszereplője ő lehet a spanyol olimpiai válogatottnak.

Nem is húzzuk tovább, a listánk talán legjobb játékosáról van szó, ezt bátran merjük állítani.

8.: Takefusa Kubo (Japán)

Bár sokat nem várunk, várhatunk a japán együttestől, a hazai pálya előnye mindig pozitívan hat egy-egy házigazdára, ami miatt így tovább eljuthatnak. Első meccsüket Dél-Afrika ellen megnyerték 1-0-ra, a gólt pedig a Real Madrid alkalmazásában álló Take Kubo szerezte. Igazi csodagyerekként tartják számon, a királyiakhoz viszont egyelőre kevés, így próbálták őt kölcsönadni. Nem csak próbálták, meg is tették, de a döntések nem bizonyultak jónak. A Villarrealban alig játszott, a Getaféban valamivel többet.

Istenadta tehetség, ezt a nemzeti együttesben bizonyította már. És az olimpián szintén bizonyítani fogja.

9.: Amad Diallo (Elefántcsontpart)

Várat magára a nagy áttörés Amad Diallo esetében, aki nagy reményekkel érkezett a Manchester United csapatához télen – az Atalantától -, de Ole Gunnar Solskjaer sok bizalmat nem szavazott számára. Nem kell sietni sehova, még nagyon fiatal a szélső, és nagy tehetség is egyben. Ahol Mason Greenwood vagy Marcus Rashford megkapja a lehetőséget, ott bizakodhat Diallo is, például előrukkolhat egy kiváló teljesítménnyel az olimpián.

Az első mérkőzés lejátszásra került, Diallo egy gólpasszal vétette észre magát, és pont az a játékos rúgta a gólt, aki a 10. emberünk lesz…

10.: Franck Kessié (Elefántcsontpart)

Úgy álltunk neki ennek a sorozatnak, hogy csak a fiatal, kevésbé ismert játékosokról fogunk írni, de aztán rájöttünk, hogy ez butaság. Tökéletesen ráillik Kessié játékára, hogy miatta érdemes leülni egy-egy meccs elé.

Hosszú ideje motorja az AC Milan együttesének, és Elefántcsontpartot is sokáig vezetheti. Olyan játékosról van szó, aki a kapu előtt sem riad vissza a lehetőségektől, védekezni is képes, pontrúgásaira pedig csak csettinteni lehet. Ha valaki kiemelkedik az elefántok közül, az bizony Kessié.

A holnapi napon 10 újabb játékos vár ránk, megéri majd visszanézni!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső