Angliát és Lengyelországot kell legyűrnünk Katarért

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 december 08.

Hát, végre ez is megtörtént! Tegnap lezajlott a sorsolás, természetesen a koronavírus miatt ezt is csak a képernyőn keresztül lehetett követni. Bizakodva várhattuk a sorsolást, hiszen az elmúlt időszakban Marco Rossi nagyon összerakta a magyar válogatottat. Ennek köszönhetően a Nemzetek Ligájában óriási meglepetésre feljutottunk az A divízióba, olyan csapatokat utasított maga mögé a válogatott, mint Oroszország, Szerbia és Törökország.

Elképesztő már ez is, de az még inkább, hogy a – remélhetőleg – nyáron megrendezendő Európa Bajnokságra is kvalifikálni tudtuk magunkat. Ott előbb Bulgária legjobbjait, majd Izland válogatottját kellett megverni. Még most is borzongok, amikor eszembe jut Loic Nego vagy Szoboszlai Dominik gólja.

A remek szereplés ellenére a harmadik kalapban voltunk, olyan együttesek viszont a másodikban, akik… Á, ebbe ne is menjünk bele, mert értelmetlen.

Szóval megvolt a sorsolás, nézzük, milyen csoportba kerültünk mi, és milyen csoportok alakultak még ki!

Kezdjük a mieinkkel!

Még szép, hogy a magyar válogatottal kezdem, még akkor is, ha az ABC alapján nem így kellene. Szóval, az I csoportba kerültünk, két nagyon erős ellenféllel, Anglia és Lengyelország semmiképp nem nevezhető gyengének. Rajtuk kívül Albánia lehet még veszélyes, Andorra és San Marino ellen a 6 pont nemcsak kötelező, hanem egyenesen elvárás. Főleg, hogy mi történt korábban Andorra ellen. Ugye, arra a meccsre mindenki emlékszik?! Maximum rémálmaiból…

Albánia is veszélyes lehet, ámbár nem megoldhatatlan a feladat. Ők az EB-selejtezőn saját csoportjuk negyedik helyét szerezték meg, Franciaország, Törökország és Izland mögött végeztek, Andorrát és Moldovát tudták megelőzni.

A Nemzetek Ligájában pedig a C4-es ligát nyerték meg, de egy nem túl minőségi csoportban, ellenfeleik Fehéroroszország, Litvánia és Kazahsztán voltak.

Az angolokról is essen pár szó, ott Gareth Southgate egy egyre kellemesebb válogatottat rak össze, tele ifjú titánnal, akik már most európai élcsapatokban futballoznak, a selejtezőkre pedig még profibbak és még rutinosabbak lesznek. Mondanom sem kell, hogy a csoportelsőség a céljuk, semmi más.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 52,000Ft

EB csoportjukat megnyerték, méghozzá nagyon simán, mindössze egyetlen alkalommal szenvedtek vereséget, 2-1-re kaptak ki a csehektől.

Ami pedig a Nemzetek Ligáját illeti, ott nem jött össze a play off, sőt, csak a harmadik helyen fejezték be a küzdelmeket, köszönhetően egy belga és egy dán vereségnek.

A csoport második legerősebb tagja a lengyel válogatott, akik a mostani selejtezőkben, mostani sorozatokban is remekül szerepeltek. Ők is nyerték csoportjukat, ezáltal természetesen az EB-n is részt vesznek, bár az ottani hatos nem jelenthetett nagy kihívást számukra.

A Nemzetek Ligája nekik sem sikerült fényesen, az angolokhoz hasonlóan ők is harmadik helyen végeztek.

Külön szót nem ejtek Andorráról és San Marinóról, mindkettejükkel korábban rendre egy csoportba kerültünk, mindannyian tudjuk, hogy a győzelem valóban elvárás, ez nem csak egy szópuffogtatás volt részemről.

Hol lehet a helyünk a csoportban?

Jó kérdés, alapból azt mondanám, hogy a harmadik hely a realitás, egyelőre nem vagyunk az angolok és a lengyelek szintjén. Ha ez így lesz, akkor nagyon drukkolnunk kell az osztrák válogatottnak, rajtuk keresztül van esélyünk a pótselejtezőre.

Ez a cikk remekül összefoglalja az esélyeinket, mikor és hol van lehetőség kiharcolni a katari utazást 2022 nyarán.

VB-selejtezőn 2022

A többi csoport

Szemezgettem a többi csoporttal is, van egy-két igazán érdekes csopi, a kedvencem a G jelű csoport, ahol három, nagyjából azonos képességű válogatottnak kell eldönteni a helyek sorsát. Hollandia kétségkívül azért erősebb, mint Törökország vagy Norvégia, de az északiak remek csapatot építenek, tele feltörekvő, fiatal játékossal. Gondoljunk csak Erling Braut Haalandra (Borussia Dortmund), Martin Ödegaard-ra (Real Madrid) vagy Alexander Sorloth-ra (RB Leipzig). Ahogy telik az idő, egyre jobbak lesznek, ebből pedig a norvég válogatott nyerheti a legtöbbet.

Olyan kifejezetten halálcsoport ezúttal nincs, még talán az F csoport kiemelhető, ott is három egyenlő erejű válogatottat láthatunk: Dánia, Ausztria és Skócia.

Ja, és ne feledjük a D jelű csoportot sem, ahol bár a franciák egyértelműen a favoritok, de megnehezítheti a dolgukat a feltörekvő finn csapat, Andrij Sevcsenko Ukrajnája, vagy az A divíziótól búcsúzó Bosznia és Hercegovina…

Nézzük egyenként, kik alkotják az egyes csoportokat!

Nem lesz könnyű dolgunk, de senki nem várta, hogy az lesz. Lehetett volna ez a sorsolás sokkal rosszabb is, de tény, sokkal könnyebb is. Egyelőre azonban haladjunk lépésről lépésre és koncentráljunk arra, hogy bizony nyáron mi Európa Bajnokságon fogunk részt venni, csakúgy, mint négy éve. Istenem, az de szép volt, és a kiesés ellenére mennyi szép meccs, emlék származik arról az időről… Bízom a hasonlóban!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Világbajnokság Tippek és fogadási esélyek
Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső