Az Angol Piac Legérdekesebb Igazolásai

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 február 03.

Február elsején lezárult az átigazolási piac, és mivel mostanság néztünk szét a magyar csapatok igazolásai között, így logikusnak tűnt, hogy a többi bajnokságban is szétnézünk. Itt is akadnak érdekes transzferek, bár egyik Premier League csapat sem volt annyira aktív, mint hazai viszonylatban a Diósgyőr. Egy-két játékos átlagban, valamint a kevés vagy nulla játéklehetőséget kapó spílerek távoztak, jellemzően alacsonyabb ligás angol gárdákhoz.

A legizgalmasabb, legérdekesebb vagy legígéretesebb átigazolásokat fogjuk megnézni.

Arsenal

A távozók többsége nem sok vizet zavart az ágyúsok első csapatánál, de Mikel Arteta búcsút mondott olyanoknak is, akik korábban meghatározó szerepet töltöttek be a csapatnál. Igaz, még a spanyol mester érkezése előtt. Sead Kolacinac már aktívan játszik a Schalke 04 csapatában, a német sereghajtó kölcsönvette a bekket, viszont végleg az övék lett Shkodran Mustafi, aki első három évében kulcsjátékosa volt a londoni csapatnak, de idén már csak három bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

Mesut Özil téli búcsújáról már nyáron tudtunk, végül Szalai Attila csapata, a Fenerbahce kaparintotta meg a német-török irányítót, aki szebb napokat is látott már karrierje során.

A Premier League-en belül maradt Ainsley Maitland-Niles és Joe Willock, előbbi a West Bromnál, utóbbi a Newcastle csapatánál tölti a tavaszt.

Egyetlen távozó van, akit még kiemelnék, ő Sokratis, a görög bekk, aki nagy reményekkel érkezett a Dortmundtól, első évében játszott is rendesen, majd a másodikban már kevesebbszer bíztak benne, idén az első csapat meccsén egyetlen percig sem foglalkoztatták. Szerződését felbontották, azóta már aláírt az Olympiakosz Pireuszhoz.

Jöjjenek az érkezők! Omar Rekik a Hertha BSC-től távozott még január elején. Ő inkább a jövő embere, Arteta még csak a padra sem ültette le, mióta megérkezett. Az ausztrál Matthew Ryan a Brightonban védett, egészen Robert Sánchez érkezéséig, a spanyol azóta kiszorította a 28 éves kapuvédőt. Az igazolás kicsit érthetetlen, hiszen ott van Bernd Leno és Runar Alex Runarsson is…

És a legnagyobb fogás: Martin Odegaard. A norvég játékos nyáron tért vissza a Real Madridhoz, Zidane külön kérésére, ám a francia nem sokszor nevezte kezdőbe az irányítót. Odegaard-nak elege lett, kérte, hadd távozzon a játékpercek és a fejlődése érdekében. Hívta korábbi csapata, a Real Sociedad, pallérozódhatott volna Julen Lopetegui kezei alatt a Sevillánál, de ő az ágyúsokat választotta. Két meccs alatt eddig nyolc perc jutott neki…

Liverpool

Virgil van Dijk, Joe Gomez és most Joel Matip. Ez a három játékos az egész szezonban nem léphet pályára, gyakorlatilag alig maradt egészséges védője a vörösöknek. Már így is sokszor a középpályások, Fabinho és Jordan Henderson ugrottak be, de ez nem mehetett így a végtelenségig. Így hát két védőt is igazoltak télen. Omar Kabak a Schalkétól érkezett kölcsönben, de a vörösöknek opciós joguk van rá a nyáron, Ben Davies pedig nem összekeverendő a Tottenham játékosával, ez a Ben Davies a másodosztályú Preston North End védője (volt), bátran mondhatjuk, hogy meghatározó játékosa volt, hiszen három és fél szezon alatt 129 Championship meccsen játszott.

Az egyetlen olyan távozó, aki megfordult az első csapatban Takumi Minamino, aki a Southamptonba távozott, de csak fél évre. Elkél majd a segítség a szenteknek, tegnap este megsemmisítő, 9-0-s vereséget szenvedtek a Manchester United ellenében.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Egyéb átigazolások

Az Arsenalt és a Liverpoolt szerettem volna különválasztani, mert ott azért volt játékosmozgás, míg a többi csapat gyakorlatilag csak vegetált. Az utolsó helyezett Sheffield, az élen álló Manchester City, a Tottenham vagy épp a Leicester egyetlen játékost sem igazolt, a Manchester United is csak egyet: Amad Diallot. Ő az Atalantától érkezett, mindössze 18 esztendős, és hatalmas tehetségnek tartják, de egyelőre csak a tartalékok között mutathatja meg magát, Ole Gunnar Solskjaer egyetlen mérkőzésre sem nevezte az elefántcsontpartit.

Jesse Lingard kálváriája is véget érni látszik, tavasszal a West Ham-et erősíti az egykori alapember, aki erőteljesen más nézeteket vallott, mint Solskjaer, többször még a pályán is lehetett látni azt, hogy a norvégnak nem a kedvence Lingard. Talán így mindenkinek a legjobb…

Elhagyta a csapatot még Timothy Fosu-Mensah (Bayer Leverkusen), Facundo Pellistri (Alavés, kölcsön) és Marcus Rojo (Boca Juniors) is.

A legaktívabb a piacon az egyik kiesőjelölt volt, a West Brom nem kevesebb, mint öt játékost hozott a csapathoz télen. Maitland-Niles már szóba került, Okay Yokuslu a Celta Vigotól érkezett, ahogy Mbaye Diagne is kölcsönben Roy Hodgson együttesét erősíti. Ha az ő neve ismerős, az nem véletlen. Anno megfordult Újpesten, majd az egyik téli szünet után nem volt hajlandó visszajönni a lila-fehérekhez, így felbontották a szerződését.

A trión kívül még meg kell említeni Andy Lonergant, akit inkább Johnstone mögé hoztak tartalékba, illetve Robert Snodgrasst, aki a West Hamben játszott legutóbb, de legszebb éveit az akkor még másodosztályú Leedsben töltötte.

Érdekes igazolásnak számít még az Everton részéről Joshua King megszerzése, a norvég tavaly kiesett a Bournemouth-szal az élvonalból, és bár ott jól ment neki a játék, senki nem csapott le rá. Most igen, amikor a másodosztályban 12 találkozón egyszer sem talált a kapuba…

Nagy bukás volt még Sebastian Haller a WHU számára, anno rekordösszeget fizettek érte, most annak az árnak a töredékéért értékesítették tovább az Ajaxnak.

Ezek voltak a Premier League téli átigazolásainak legizgalmasabb részletei. Valószínűleg nem lettek volna ennyire visszafogottak a csapatok, ha nincsenek a koronavírus okozta gazdasági nehézségek…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső