Az ANK Idén Is Tartogat Meglepetéseket!

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2022 január 17.

Akik korábban követték az Afrikai Nemzetek Kupáját tudják, hogy a kontinenstorna bővelkedik furcsábbnál furcsább jelenetekben, így az idei viadalt is nagy izgalmakkal vártuk. És nem is kellett csalódnunk. Futballból sajnos kevesebbet kaptunk, gólból még kevesebbet, de azért akadnak megmosolyogtató, érdekes, szomorú és homlokráncolós jelenetek.

A tornáról dióhéjban

Az idei Afrikai Nemzetek Kupáját 33. alkalommal rendezik meg, a házigazda ezúttal Kamerun. A torna január 9-én vette kezdetét és egészen február 6-ig fog tartani. Összesen 24 csapat küzd meg egymással a győzelemért, köztük természetesen a címvédővel, Algériával.

Maradjunk annyiban, az első fordulóban nem kényeztettek el bennünket a csapatok, a Kamerun – Burkina Faso nyitómeccset leszámítva mindegyik összecsapáson maximum egy gól volt. Az első kör így nem a mérkőzések minősége, vagy a bombagólok miatt maradt emlékezetes, hanem egészen más miatt.

Sierra Leone kapusa mindenkit lenyűgözött

Kezdjünk egy pozitív példával, ami még a futballhoz is kapcsolódik. A sierra leoneiek 22 esztendős kapusát, Mohamed Kamarát eddig nem igazán ismerték a világon. Ám az Algéria elleni találkozón tett róla, hogy ez megváltozzon. Az East End Lions hálóőrének kapuja ugyanis bevehetetlennek bizonyult, Kamara ugyanis Rijad Mahrezék szemét is kivédte. A furcsa technikával megáldott kapus nyolc lövést is hatástalanított, voltak köztük valóban nagy bravúrok is.

Az egy pont Sierra Leone számára több mint amiben a meccset megelőzően reménykedtek, és ezt a pontot főként kapusuknak köszönhetik. A lefújást követően természetesen őt választották a mérkőzés legjobbjának, és itt láthattuk az idei ANK eddigi legmeghatóbb jelenetét. Mohamed Kamara ugyanis a díj átvételekor elsírta magát. Látszik, hogy mennyit jelentett számára és csapata számára is ez a pont, ez a teljesítmény. Jó lenne az ilyenekből többet látni.

A meccs, aminek idő előtt lett vége

Megszokhattuk, hogy a dél-amerikai, afrikai játékvezetői színvonal jócskán elmarad az európaitól. A világbajnokságokon szoktuk ezt saját szemmel is megtapasztalni. No meg az Afrikai Nemzetek Kupáján. Idén Janny Sikazwe, a zambiai származású sípmester került az újságok címlapjára, a Tunézia – Mali mérkőzésen mutatott teljesítménye miatt.

A mérkőzés 1-0-s mali győzelemmel zárult, de nem ez a legérdekesebb a találkozóval kapcsolatban. A játékvezető több döntése is kiverte a biztosítékot a játékosok körében. Két tizenegyest is befújt, Mali a sajátját értékesítette, azonban Tunézia csapata a 77. percben hibázott, Wahdi Khazri kihagyta a büntetőt, így 1-0-s mali vezetéssel fordultak rá az utolsó tíz percre. Sikazwe azonban a 85. percben váratlanul véget vetett a találkozónak. Az értetlenséget felháborodás váltotta, és ahogy érezte a bíró, hogy hibázott, elrendelte a folytatást. Később kiosztott egy jogtalan piros lapot, amit annak ellenére sem volt hajlandó visszavonni, hogy a VAR-szobában ülők ezt kifejezetten kérték tőle, és végül megismételte a bakiját, és a 89. percben, a rendes játékidő lejárta előtt ismét lefújta a meccset…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Hiába vették körül a tunéziai játékosok (ahol egyébként a Fradi középpályása, Aissa Laidouni kezdőként lépett pályára, és 67. percet játszott) a bírót, az hajthatatlannak bizonyult. Már javában tartott a sajtótájékoztató, amikor mégis elrendelték a folytatást. És bár Mali, valamint a bírói négyes is megjelent a pályán, Tunézia nem.

Ahogy azt a szövetségi kapitányuk, Mondher Kebaier elmondta, játékosai már a jégfürdőben ültek, így nem mentek vissza. A szövetségi kapitány még azt is elárulta, hogy 30 éves pályafutása során még csak hasonlóval sem találkozott.

A CAF-nak jelezték a tunéziaiak, hogy újrajátszást kérnek a botrány miatt, ám ezt végül elutasította a szövetség. A CAF aztán felfüggesztette a bírót, és korrupcióval vádolják. Előfordulhat, hogy kenőpénzt fogadott el azért, hogy az esélytelenebb Malit hozza jó helyzetbe.

Ezt követően pedig jött a hír: A játékvezetőt a meccset követően kórházba kellett szállítani. Súlyos hőgutát kapott, valamint nagyon ki volt száradva, ezért dönthetett többször is úgy, ahogy.

Hamarosan kiderül, hogy a nemzetközi hírnévre szert tevő játékvezető sorsa mi lesz…

Fair play – A szó, ami a franciában nem létezik

A második forduló is tartogatott érdekes jeleneteket, illetve tegyük hozzá, hogy itt azért már a gólokkal sem maradtak adósak a csapatok, végre nem 1-0-s vagy 0-0-s találkozókat kellett néznie azoknak, akik a viadal mellett döntöttek.

Ghána és Gabon sem ilyen eredményt játszott, bár közel jártak hozzá. Az esélyesebbnek számító Ghána 1-0-ra vezetett, amikor egy gaboni játékos földre került, és a fekete csillagok sportszerűen kirúgták a labdát. Igen ám, de Gabon válogatottja az ápolást követően nem adta vissza a játékszert, és a zavarodott ghánai védelmen túljutva kiegyenlítettek. Hiába reklamált mindenki Milovan Rajevac csapatából, a játékvezető nem tudott mit csinálni, a gaboniakat meg látványosan nem érdekelte a felháborodottság.

A mérkőzést követően Andre Ayew, a ghánai válogatott, valamint az Al-Sadd támadója élesen kritizálta, és amatőröknek nevezte az ellenfelet, mire Patrice Neveu, Gabon szövetségi kapitánya öntött egy kis olajat a tűzre:

„Tisztelem Ghánát. A fair play egy angol kifejezés, nálunk franciául nincs ilyen. A fair play azt jelenti, hogy Ghánának nem kellett volna húzni az időt, és a játékot folyamatosan megszakítani. Nekem ne prédikáljanak a fair playről! Kaptunk egy esélyt, és éltünk vele.”

Az biztos, hogy a maradék mérkőzéseken sem fogunk unatkozni, bár nem biztos, hogy a minőségi futball miatt. De ilyen az Afrika Kupa, ezért szeretjük. Vagy épp ezért utáljuk…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső