Az Európa-bajnokság csapatai: Németország

Olvasd el 10 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 08.

Elérkeztünk a fináléhoz, ma már csak két csapatról számolunk be, hisz a többiekkel ugyanezt már megtettük. Nem kell aggódni, a magyarok is sorra kerülnek természetesen, de úgy gondoltuk, saját magunkat hagyjuk majd utoljára, szóval következzen a német válogatott, a Nationalelf bemutatása.

Amely az Európa-bajnokságot követően hatalmas változásokat fog eszközölni, erről pedig már a közvélemény is értesült. Joachim Löw, a válogatottat 2006 óta irányító szövetségi kapitány március elején bejelentette: Az idei EB-t követően átadja a stafétát és lemond.

Rögtön megindult a találgatás, hogy ki veheti át a helyét, és végül igazolódtak a pletykák, hivatalossá vált, hogy a Bayern Münchennel mindent megnyerő, a Löw mellett két évig asszisztensként dolgozó Hans-Dieter Flick lesz az utód.

Löw a német csapatot csúcsra járatta, de talán ő is érzi, hogy vérfrissítés szükséges. A kapitány irányítása alatt 2008-ban EB-döntőt játszottak (kikaptak Spanyolországtól 1-0-ra a fináléban), 2010-ben, a dél-afrikai VB-n övék lett a bronzérem (Uruguay ellen 3-2-es diadalt követően), 2012-ben ismét az elődöntőben buktak el Olaszországgal szemben, de 2014-ben felülhettek a világ trónjára, hosszabbítás után nyertek Argentína ellen.

Elérkeztünk a közelmúlt eseményeihez: 2016-ban ismét a legjobb négy jelentette a végállomást, viszont a 2018-as VB minden idők egyik legrosszabb német szereplését hozta el. Egy nem túl erős csoportba került a Nationalelf (Mexikó, Dél-Korea, Svédország), és két vereségüknek köszönhetően az utolsó helyről, dicstelenül hullottak ki.

Itt az idő visszaállítani a renomét!

Az út az Európa-bajnokságig

Kevésen múlt a német válogatott számára a tökéletes sorozat. Timo Wernerék az alábbi ellenfelekkel küzdöttek meg az EB-kvalifikációért: Hollandia, Észak-Írország, Fehéroroszország és Észtország. A hollandok jelenthettek akadályt, de a többi három csapat elleni mérkőzés gyakorlatilag csak formaság volt, senki nem gondolta, hogy lehet esélyük a német válogatottat maguk mögé utasítani.

És a pályán mutatott teljesítmények ezt igazolták, a német csapat a második körben szállt be a buliba – mivel az első körben ők voltak szabadnaposak -, és kapásból a lehető legnehezebb meccsüket játszották: Idegenben, Hollandia ellen.

Nem volt könnyű, de végül 3-2-re sikerült nyerniük a Johan Cruijff Arénában. Következett két könnyű győzelem (Észtország egy nyolcassal utazott vissza, Tallinnba), és jött a hollandok elleni visszavágó, ahol a Nationalelf elszenvedte egyetlen vereségét. Hiába szereztek korán vezetést, az Oranje négy góllal válaszolt, a vége 4-2 lett az akkor még Ronald Koeman által irányított vendégeknek.

A maradék négy meccs már nem okozott gondot, gólt is csak egyet kaptak, ellenben rúgtak 15-öt…

Mivel a holland válogatott, nem csak a németek elleni első meccsen hullajtott pontokat, így ők szorultak a második helyre, Németország lett az első.

A teljes sorozat alatt Serge Gnabry, a Bayern München szélsője szerezte a legtöbb találatot, őt a csapattárs, Leon Goretzka követte négy góllal, Ilkay Gündogan lett a harmadik három találattal.

A keret tagjai

Marc-André ter Stegen és Marco Reus nélküli listát hozott nyilvánosságra Joachim Löw május közepén. A Barcelona kapusa és a Borussia Dortmund csapatkapitánya is maga kérte a mellőzést, ami elsőre furcsának hathat, de mindenre van magyarázat. Ter Stegen a nyáron megműtteti a térdét, míg a rutinos Reus pedig a nehéz idényre hivatkozva döntött úgy, hogy az EB helyett a regenerálódást választja. Érthető, sajnos a játékos rendkívül sérülékeny, ez az idény pedig rendkívül megterhelő volt mindenki számára.

Kimaradt a keretből még Jerome Boateng, akit ugyan remek játékosnak tart Löw, de Hummelst választotta. Nem a Dortmund védője az egyedüli nagy visszatérő, Thomas Müller is újra meghívót kapott. Ami nem is csoda, látva, mit produkált a Bayern München támadó középpályása a szezon során. Legyen szó bármilyen súrlódásról, a csapat, a sikeres EB-szereplést mindennél előrébb való. És ezt belátta Löw is.

Íme a játékoskeret:

Kapusok: Manuel Neuer (Bayern München), Bernd Leno (Arsenal), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)

Védők: Emre Can (Borussia Dortmund), Matthias Ginter (Borussia Mönchengladbach), Robin Gosens (Atalanta), Christian Günter (Freiburg), Marcel Halstenberg (RB Leipzig), Mats Hummels (Borussia Dortmund), Lukas Klostermann (RB Leipzig), Robin Koch (Leeds United), Antonio Rüdiger (Chelsea), Niklas Süle (Bayern München)

Középpályások: Serge Gnabry (Bayern München), Leon Goretzka (Bayern München), İlkay Gündoğan (Manchester City), Jonas Hofmann (Borussia Mönchengladbach), Joshua Kimmich (Bayern München), Toni Kroos (Real Madrid), Jamal Musiala (Bayern München), Florian Neuhaus (Borussia Mönchengladbach), Leroy Sané (Bayern München)

Támadók: Kai Havertz (Chelsea), Thomas Müller (Bayern München), Kevin Volland (Monaco), Timo Werner (Chelsea)

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A felkészülés

Június második napján lépett pályára a Nationalelf Innsbruckban, Ausztriában. Ellenfelük Dánia volt, akik szintén megméretnek a három nap múlva kezdődő Európa-bajnokságon. Az eredmény 1-1 lett, a háromvédős rendszerben játszó Németország gólját Florian Neuhaus szerezte.

Második meccsükre tegnap este került sor, és a német válogatott ezúttal a mészáros szerepkörét vállalta magára. Szegény Lettország volt az az állat, akit a karámba küldtek, a meccs végére pedig igazi mészárszékké alakult a düsseldorfi Merkur Spiel-Arena. Gosens, Gnabry, Müller, Gündogan, Werner és Leroy Sané is betalált, valamint volt egy öngól, 7-1-gyel vonultak le a pályáról a felek…

A szövetségi kapitány

Joachim Löw mára egy fogalommá vált, egy nemzeti ikonná. 15 év egy nemzeti csapat élén rengeteg, ezzel ő a rangidős a mesterek között. Az eredményei egy részét fentebb már leírtuk, főszerepet játszott abban, hogy az elmúlt világesemények szinte mindegyikén Németország komoly esélyes, komoly tényező volt, a 2014-es VB pedig az ő győzelmükkel zárult.

Emlékezetes meccsei közé tartozik a brazíliai VB elődöntője, ahol a házigazdát 7-1-re verték meg, azt a napot egyetlen német szurkoló sem fogja elfelejteni.

És egyetlen brazil sem.

Elhisszük, hogy új kihívásokra vágyik, vagy épp pihenni szeretne egy kicsit, de még egy utolsó nagy roham azért benne van…

A kulcsjátékos

Jelen pillanatban három játékost tudunk kiemelni ebből a mostani keretből. Vagyis, ki tudnánk emelni többet is, de szűkítettünk: Az egyikük Serge Gnabry, aki a leggólveszélyesebb játékossá lépett elő az utóbbi években. A Bayern Münchenben is nagyszerű szezont futott, 11 gólt szerzett a bőrnadrágosok csapatában. A kohézióval sem lesz gond, mert a bajoroktól nem ő az egyetlen játékos a csapatban…

A másik Ilkay Gündogan, aki viszont fantasztikus idényen van túl. Árnyalja a képet, hogy a BL-döntőt nem sikerült megnyerni, de a 30 éves középpályás hosszú időn keresztül cipelte hátán a Manchester Cityt.

A harmadik pedig a Nagy Visszatérő, azaz Thomas Müller. 2018-ban kvázi kirakták őt a keretből, Löw őt és még pár társát hibáztatta a katasztrofális VB szereplés miatt, de Müller nem akadt fent ezen, csendben tette a dolgát. A Bundesliga idei gólpasszkirályáról beszélünk, nem kevesebb, mint 18 alkalommal hozta kihagyhatatlan helyzetbe valamelyik társát – jellemzően Robert Lewandowskit. És emellett 11-szer ő maga is kapuba talált.

A visszatérése nagyot lendíthet az amúgy sem gyenge német csapat szekerén.

A felfedezett

A keretben jelenlévő 26 ember azért lehet itt, mert valamit jól csináltak az idei esztendőben, ez nem újdonság. Joachim Löw nem volt rest a „kisebb” csapatok játékosainak is meghívót küldeni, így itt lehet Christian Günter, a Freiburg csapatkapitánya, Jonas Hofmann és Florian Neuhaus, a német foci új üdvöskéi, valamint az a Kevin Volland, aki utoljára 2016-ban húzta magára a címeres mezt.

Volland most megtalálta a számításait a Monacoban, az előbbi hármasnak viszont jó ugródeszka lehet a mostani EB, véleményünk szerint mind Günter, mind Hofmann, mind Neuhaus kinőtte jelenlegi csapatát.

A várható kezdőcsapat

Joachim Löw első felkészülési meccsét 5 védővel, a másodikat klasszikusan véve három védővel játszotta le. Azonban az alapfelállásuk egy 4-3-3-as formáció volt a közelmúltban. Mi is ez alapján raktuk össze a csapatot, de ahogy látható, képesek bármilyen alakzatban játszani. Íme, a mi kezdőnk:

Neuer – Emre Can, Rüdiger, Ginter, Gosens – Goretzka, Kroos, Gündogan – Müller, Havertz, Gnabry

A menetrend

Németország otthon, Münchenben játssza le valamennyi csoportmeccsét. Első ellenfelük Franciaország lesz, majd ezt követi a Portugália elleni rangadó, végül Magyarország következik.

Egy csapat maradt már csak, a legfontosabb mind közül.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső