Bajban Florentino Perez? – Kínos Hangfelvételek Nyomában

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 15.

Kellemetlen napok várnak Florentino Perezre, a Real Madrid első emberére. Az El Confidencial nevű spanyol lap ugyanis tényfeltáró sztorit ígért az olvasóinak, amelyben megmutatják a presidente valódi arcát. De mit is jelent ez? Milyen a 74 esztendős elnök valódi arca? A kiszivárgott felvételek alapján elég sötét.

A felvételek

Pár nappal ezelőtt a már említett spanyol újság ígéretéhez híven közzé tette az első hangfelvételt, amit azóta újabbak követtek.

A Real Madrid szimpatizánsai elhűlve hallgathatták, ahogy az elnök gondolkodás nélkül ócsárolja a csapat egykori legendáit, ikonjait, nem kímélve senkit és semmit. Először Raúl González Blancó és Iker Casillas kapott hideget-meleget – pontosabban csak hideget -, azóta már Vicente Del Bosque, José Mourinho és Cristiano Ronaldo is megkapta a magáét.

Ez már csak azért is kellemetlen, mert Raúl, a csapat egykori gólvágója, gólrekordere, csapatkapitánya edzői pályára lépett, és jelen pillanatban ő irányítja a Real Madrid Castillát, azaz a királyi gárda fiataljait.

Nem is rosszul, tavaly ifjúsági Bajnokok Ligáját nyertek az egykori támadóval a fedélzeten.

Raúl a szurkolók egyik kedvence volt, és a szurkolók azóta sem felejtették el, hogy 16 év után, 2010-ben milyen körülmények között volt kénytelen elhagyni a csapatot. Ez egyébként azóta is jellemző Perezre, meg úgy en bloc a klubra, az igazi ikonok valahogy sosem kapják meg a nekik járó tiszteletet, vagy legalább egy búcsúmeccset, ahol a szurkolók kicsit éltethetik a kedvencüket, illetve elköszönhetnek tőle.

Szóval, az elnök úr Raúlról a következőt állította:

Raúl egy elképesztően negatív személyiség, tönkreteszi a csapatot, rossz hatással van a többiekre. Ennek ellenére mindig a klub lesz a hibás, sosem Raúlra fogják azt mondani, hogy rossz. Elképesztően rossz srác, és nem fog többet a Real Madridban játszani…

Igazán pikáns a másik felvétel is, amelyen „San” Ikert szidalmazza Perez. Azért pikáns, mert bár anno, 2015-ben miatta távozott a csapattól Casillas, öt évvel később visszatért, hogy közvetlenül Florentino Perez mellett dolgozzon, 2020-ban lett a tanácsadója. Vele sem finomkodott az elnök:

Casillas soha nem volt Real Madrid-szintű kapus, csak egy nagy csalódás, egy hatalmas hiba, semmi más. A probléma az, hogy mindenki imádja… Nem is tudom. Annyi ember áll a háta mögött. Mindenesetre ő az egyik legnagyobb csaló. Casillas olyan, mint egy kiskutya, akit kiviszel sétálni. Egy báb, olyan gyerekes. A barátnője, Sara Carbonero, na, benne kicsit sem bízom. Ismeritek az ilyen típusú nőket, csak a hírnév és a pénz érdekli őket. Ez a nő azt hiszi, hogy valami filmsztár.
Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Hát, ezek sem a legszebb szavak, na…

És itt még nem volt vége! Ezután került terítékre Vicente Del Bosque, az edző, akit szintén imádtak a szurkolók, és aki 2002-ben Bajnokok Ligája győzelemig vezette a klubot. Őt sem dicsérte Perez:

Semmit nem tud a taktikáról, fogalma sincs arról, mit jelent edzőnek lenni. Egy igazi s***fej. Nem jó edző, ezért nem fogunk munkát kínálni neki. Kérdezze meg a Besiktas elnökét, hogy mi a véleménye erről! Camacho egy igazi edző, de Del Bosque nem. Az egyik legnagyobb átverés, amit valaha láttam az életem folyamán.

Persze, hogy csak az egyik, mert a legnagyobb ugyebár Iker Casillas, akit háromszor választottak meg a világ legjobb kapusának. Na jó…

De akkor már maradjunk az edzőknél, markáns véleményt fogalmazott meg ugyanis a Special One-ról is, akit konkrétan egy k*****ott idiótának nevezett. Cristiano Ronaldoról sem volt jó véleménnyel:

Ez a srác egy idióta, egy beteg ember. Azt hiszed, hogy normális fiú, de épp ellenkezőleg, nem normális. Ha normális lenne, miért csinálna ilyeneket? Az egész világ látta az utolsó húzását, aminek semmi értelme nem volt.

2006-ban jártunk ekkor, így az nem derült ki, hogy pontosan mire gondolhatott az elnök, amikor azt mondta, Cristiano utolsó húzásának semmi értelme nem volt.

Nem valószínű, hogy ezzel véget ér a saga, mindenesetre a klub azonnal reagált.

A klub közleménye

Ahogy előkerült az első csontváz a szekrényből máris reagáltak a Real Madridtól is. Hivatalos közlemény formájában prezentálták Florentino Perez reakcióját a felvételekkel kapcsolatban. Most ezt idézzük:

„A közzétett idézetek egy részét képezik egy beszélgetésnek, amelyet José Antonio Abellán rögzített, aki egyébként sok éve próbálja már eladni a szalagokat, sikertelenül. Meglepőnek találom, hogy az El Confidencial az eltelt évek ellenére ma megjelentette őket. Ezek az idézetek egyébként kiragadott mondatok egy hosszú beszélgetésből, és teljesen más szövegkörnyezetből lettek kiemelve. Úgy gondolom, a beszélgetések azért jelentek meg ennyi idő után épp most, mert részt vettem a Szuperliga megalapításában. Az ügyvédeim kezébe adtam a folytatást, ők vizsgálják a további teendőket.”

Végszó

Bizonyára messze nincs vége még a sztorinak, de valóban van abban valami, hogy épp most, az Európai Szuperliga megalakításakor jönnek elő ezzel a már 15 éves sztorival. Mindannyiunknak van egy munkahelye, mindenkinek van a munkahelyén véleménye a másikról, ez sokszor jó, néha rossz, vagy épp fordítva. Elképesztő képmutatás, ha valaki emiatt lehúzza a keresztvizet Perezről, még akkor is, ha nem ért vele egyet.

Ő az, aki belelát a klub ügyeibe, ő az, aki testközelből ismeri az általa kritizált személyeket, és ha nincs is igaza, a véleménye akkor is meglehet.

Kicsit túlságosan nagy feneket kerítettek ennek az egész ügynek, aminek a célja semmi más nem volt, mint az, hogy lejárassák Florentino Perezt.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső