Bajnokok Ligája: A 6. Forduló Összefoglalója – B Csoport

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 december 13.

Ebben a csoportban a Liverpool csapatán kívül mindenki izgulhatott, hiszen a tét óriási volt. Az angolok 15 ponttal, százszázalékos mérleggel vezettek, az előnyük beérhetetlen volt. Második helyen az FC Porto 5 ponttal állt, az Atletico Madrid és az AC Milan pedig 4-4 ponttal követték őket. Ez a szoros pontverseny azt eredményezte, hogy mindhárom csapatnak volt esélye a BL továbbjutásra. Amennyiben a Porto hazai pályán megveri a spanyolokat, akkor biztosan második, tehát nekik egyértelmű volt a helyzet, nyerni kell. Ha viszont nyernek a spanyolok, akkor a Milan hiába veri meg adott esetben a Liverpoolt, az egymás elleni meccsek alapján a spanyolok a továbbjutók. Izgalmas fordulónak ígérkezett tehát az utolsó a B csoportban, és nem is maradtunk izgalmak nélkül. Az olaszok hazai pályán fogadták az angolokat, a portugálok pedig ugyancsak otthon játszottak a spanyolokkal.

AC Milan – Liverpool: 1-2

G.: Tomori, ill. Origi, Szalah

Ahogy már korábban írtam, az angolok nem fogják összetörni magukat, és mivel tele vannak sérültekkel, Klopp edző valószínűleg szóhoz juttatja a csereembereket is, a Milannak pedig ezt ki kell használnia, ha életben akar maradni a BL-ben. Rengeteg tényező befolyásolhatja a továbbjutást, ami győzelem esetén sem biztos, de legalább az olaszok akkor mindent megtettek. Tehát arra tippeltem, hogy a Milan az elejétől fogva támadni fog, és meg is nyeri a mérkőzést. Jól indult, de nem pont így alakult.

A kezdők:

AC Milan:

Maignan – Kalulu, Tomori, Romagnoli, Hernandez – Kessie, Tonali, Krunic – Messias, Ibrahimovic, Diaz

Liverpool:

Alisson – Williams, Konate, Phillips, Tsimikas – Oxlade-Chamberlain, Morton, Minamino – Szalah, Origi, Mané

A Milan természetesen, ahogy várható volt nekiment az angoloknak, ami hamar meg is hozta a várva várt vezetést. A 28. percben egy szögletet követően Alisson kapusról pattan ki a labda, de Fikayo Tomori jó helyen van, és a kapuba pofozza a játékszert, 1-0.

A 32. percben a hazaiak tizenhatosánál folyik a játék, Sadio Mané passzol Origihoz, aki egy jó cselt követően kapura lő, de Mike Maignan hárítja a lövést. Kiváló teljesítmény a csatártól, egy zsebkendőnyi helyen hozta magát helyzetbe, de gól nem lett belőle.

A 36. percben ismét a vendégek támadnak, 17 méterről Oxlade-Chamberlain lő kapura, amit a hazai kapus csak kiütni tud, Mo Szalah viszont érkezik, és higgadtan a léc alá helyezi a labdát. Már az első félidőben oda az olasz előny, 1-1.

A második félidő 55. percében Tomori – az első félidő hőse – rosszul veszi át a labdát a saját 16-osának közelében, Sadio Mané csap le a hibára, és kapura lő. Ezt még Maignan ki tudja ütni, de balszerencséjére pont az érkező Divock Origi fejére, aki az üres kapuba bólint. Egy ilyen fontos meccsen, óriási védelmi hiba után, hátrányban a hazai gárda, 1-2.

Az olaszok a meccs hátralévő részében kétségbeesetten próbáltak legalább egyenlíteni. A 85. percben kínálkozott erre egy óriási lehetőség, egy jó ütemű kiugratást követően, Franck Kessie került szembe a kapussal, de Alisson egy nagy védéssel megőrizte csapata előnyét. Maradt az 1-2. A Milánnak nem sikerült a bravúr.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

FC Porto – Atletico Madrid: 1-3

G.: Sergio Oliveira, ill. Griezmann, De Paul, Correa

A portugálok tehát hazai pályán fogadták az Atletico Madridot, akik az egész szezonban sérülésekkel küzdöttek. Sérültek voltak a hazaiaknál is, de a Porto csapata sokkal biztosabb teljesítményt mutatott az egész csoportkör alatt. Az első mérkőzésen is a portugálok álltak közelebb a győzelemhez, ezért mi arra tippeltünk, hogy hazai pályán nem lesz gond legyőzni a spanyolokat. Tehát az aktuális formára alapoztunk, és arra számítottunk, hogy a Porto nyer, Simeone és csapata pedig búcsúzik a sorozattól. Ez most nem jött be.

A kezdők:

FC Porto:

Diogo Costa – Joao Mario, Mbemba, Pepe, Sanusi – Otavio, Vitinha, Grujic, Diaz – Evanilson, Taremi

Atletico Madrid:

Oblak – Llorente, Vrsaljko, Kondogbia, Hermoso – Lemar, Koke, De Paul, Carrasco – Griezmann, Suarez

A mérkőzés a vendégek számára nagyon rosszul kezdődött, hiszen sérülés miatt, már a 13. percben le kellett cserélni Luis Suarezt, helyére Cunha érkezett a pályára. Az argentin támadó sírva is fakadt lecserélését követően, hiszen, mint már említettem a tét a továbbjutás volt. Amennyiben a spanyolok legyőzik hazai pályán a Porto csapatát, az a biztos második helyet jelenti. Egyébként ez visszafelé is igaz volt…

Mindkét gárda nagy iramban állt neki a mérkőzésnek. A 22. percben támadnak a vendégek, egy baloldalról történt beadást követően elcsorog a labda a gólvonal előtt, Griezmann becsúszva sem éri el, az érkező Llorente lövését pedig Diogo Costa hárítani tudja. Marad a döntetlen.

A 32. percben aztán a hazaiak középpályása, Luis Diaz kerül helyzetbe. Egy jobb oldalról érkező beadást követően fordul kapu felé, azonban Oblak hihetetlen reflexekkel leér a lapos labdára, és kiüti a kapu közeléből, ahol Llorente már tisztázni tud.

Maradtak a hazaiak támadásban, a 40. percben, egy portugál szögletet Thomas Lemar fejel majdnem a saját kapujába, azonban egy hajszálnyival mellé száll a labda.

És még mindig nyomnak a luzitánok, a 43. percben Otavio veszélyeztet 16-ról, Oblakról egy kicsit kipattan a labda, de hamar korrigálni tud. A lövést egy szabálytalanság előzte meg, melyet Evanilsonnal szemben követtek el, de a bíró előnyszabályt alkalmazott, teljesen jogosan.

Nem tört meg a portugál lendület a második félidőben sem, az 52. percben Mehdi Taremi lőhet kapura 10 méterről, de Oblak ismét a helyén van, érzi a jobb sarkot, és őrzi az eredményt.

Aztán elérkezik az 56. perc, amikor is újra bizonyítást nyer, hogy a futball néha egyáltalán nem fair, egy szögletet követően, a beívelt labda portugál fejről kerül Antoine Griezmann elé, aki az üres kapuba gurít. Vezetnek a vendégek. 0-1

Ezzel a góllal megjön a lendület a spanyol csapatnál, a 60. percben Cunha indul meg a félpályától, átfűz két védőt, majd a kapust is átemeli, de Pepe a gólvonalról még időben menteni tud, a lehetőség még ott lóg a levegőben, de Griezmann visszapasszolt labdáját Koke mellé sarkazza. Marad az egygólos előny.

A 67. percbe Yannick Carrasco csinál butaságot, egy teljesen ártalmatlan szituációban fogja meg Otavio nyakát, ráadásul pont a játékvezető orra előtt, ami természetesen kiállítást ér. A belgának nyáron volt már egy hasonló kiállítása. Emberhátrányban tehát a vendégek.

A 70. percben mondhatni kiegyenlítődnek az esélyek, ugyanis Wendellt egy könyöklésért – melyet Cunha sérelmére követett el – ugyancsak kiállítja a játékvezető. Ismét nyitottá válik a meccs.

A 90. percben aztán a vendégek könnyedén átjátsszák a hazaiak fellazult védelmét, nem is csoda, hiszen egy ember kivételével mindenki az ellenfél térfelén van. A csereként beállt Matheus Cunha tör kapura egy védővel a nyakán, aki viszont nem sok vizet zavar. A brazil aztán higgadtan gurít a kapus lába mellett a jobb sarokba, ezzel bebiztosítva a győzelmet, 0-2.

A 92. percben jön a kegyelemdöfés, a portugálok térfelén egy hibát követően De Paul szerez labdát, középre adja, Griezmann lövése egy védő lábáról lepattan, viszont pont vissza Rodrigo De Paul elé, akinek csak az üres kapuba kell betalálnia, 0-3.

A hazaiak becsületből még küzdenek tovább, egy 16-oson belüli kavarodást követően Evanilsonnal szemben szabálytalankodnak, a játékvezető büntetőt ítél, mindezt a 95. percben. A labda mögé, a csereként beállt Sergio Oliveira áll, aki annak ellenére, hogy Oblak érzi a sarkot, tökéletes helyez a jobb oldalra. Megvan a szépítés, 1-3

Az első helyen tehát a Liverpool jut tovább, hibátlan mérleggel végzi a csoportkört, második az Atletico Madrid, nem akármilyen izgalmak után, 7 ponttal, a Porto csapata pedig megszerzi az Európa-ligában való folytatás jogát. Az AC Milan lett az utolsó a csoportban 4 ponttal, tehát számukra marad a Serie A.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső