Bajnokok Ligája: A Mérkőzések Összefoglalója (10.20.) – IV. rész

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2021 október 26.

Már csak egy csoport, a G maradt hátra, ahol a Sevilla, a Wolfsburg, a Lille és a Red Bull Salzburg szerepel. Ez az a csoport, ahol kicsit fejetlenség van, pontosabban ez is egy olyan csoport, ahol fejetlenség van, idézzük fel, hogy mi történt hat napja!

Red Bull Salzburg – Wolfsburg: 2-1

G.: Adeyemi, Okafor (2) ill. Nmecha

Kevés olyan meccs volt a harmadik fordulóban, aminél abszolút mellé lőttünk. Ez az egyik. Először is 2,5 gólnál kevesebbet tippeltünk, másrészt megcéloztuk a döntetlent. Nem szeretném mosdatni magunk, de nagyban közre játszott a döntésünkben az, hogy a Salzburgnál Karim Adeyemit sérültnek jelezték. Aztán kiderült, hogy felépült. Ilyen apróságokon is múlhat a dolog… De tényleg, emellett még más tényezők is szerepet játszottak, például az, hogy a Wolfsburg borzasztóan gyenge formában van.

A kezdők:

Red Bull Salzburg:

Köhn – Kristensen, Onguene, Wöber, Ulmer – Sucic, Aaronson, Camara, Seiwald – Okafor, Adeyemi

Wolfsburg:

Casteels – Mbabu, Lacroix, Brooks, Roussillon – Vranckx, Arnold – Baku, Lukebakio, Steffen – Nmecha

Akik eddig hiányolták az akciógólokat az osztrákoktól, azok most jól megkapták, egyik salzburgi találat sem tizenegyesből született.

Elég hamar, már három perc után betalált a hazai csapat, Seiwald indításánál Baku elaludt, ezt használta ki a német válogatottba bekerülő Karim Adeyemi, megelőzte védőjét és a hálóba gurított. A 12. percben jöhetett volna a második, a wolfsburgiak közül most John Brooks hibázott, Noah Okafor végül csak a kapufát tudta eltalálni.

A kimaradt helyzet megbosszulta magát, a 15. percben egyenlítettek a farkasok, a Wout Weghorst helyettesítését végző Lukas Nmecha csúsztatott fejjel a kapuba, a gólban vastagon benne volt Köhn kapus mellett a fél védelem is.

A támadó a 39. percben újra helyzetbe került, lőni is tudott, de egy becsúszó láb megakadályozta őt a gólszerzésben.

Ezután hosszú ideig nem igazán történt semmi, a 65. percben láthattunk újra kapu előtti – izgalmas – eseményeket, ekkor egy szöglet utáni kavarodásnál Noah Okafor kapcsolt a leggyorsabban, és most nem a kapufát találta el, hanem egyenesen a hálóba bombázott közelről, 2-1.

A támadónak nem ez volt az utolsó gólja, mert tíz perccel később egy kísértetiesen hasonló szituáció végén ismét betalált a csatár, a Wolfsburg védelme ezen az estén lyukasabb volt, mint egy szita. És ezt a fiatal Salzburg ki is tudta használni.

A fene gondolta volna, hogy félidőnél majd az osztrákok vezetik a G csoportot, márpedig ez a helyzet, Adeyemiék még veretlenek, két győzelmük mellett egy döntetlenjük van.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Lille – Sevilla: 0-0

Zárjuk összefoglalónkat az egyetlen mérkőzéssel, ahol nem született gól. Nem csak a szerdai napra igaz ez, hanem a teljes fordulóra, csak a francia bajnok és a spanyol negyedik helyezett nem tudta bevenni a másik hálóját. Olyan szempontból ez örömteli, hogy két és fél gól alatti eredményt vártunk, így legalább a tippünk bejött…

A kezdők:

Lille:

Grbic – Celik, Djalo, Fonte, Mandava – David, Onana, André, Bamba – Sanches, Yilmaz

Sevilla:

Bono – Navas, Diego Carlos, Rekik, Acuna – Torres, Fernando, Delaney – Suso, Rafa Mir, Ocampos

Két nyeretlen együttes összecsapásáról van szó, akik 90 perccel később sem tudták magukról elmondani azt, hogy nyertek már Bajnokok Ligája mérkőzést idén. A Sevilla kétszer ikszelt, a Lille egyszer játszott döntetlent, egyszer pedig kikapott.

Nagyon közel került a gólhoz a spanyol gárda, köszönhetően Ivo Grbic könnyelműségének. Inkább figyelmetlenség volt ez, a kapuvédő Rafa Mirnek gurított ki egy labdát, amit a támadó kapásból rá is szúrt. Ha nincs ott a gólvonalon Reinildo Mandava, akkor most arról beszélnék, hogyan ünnepelte gólját a Sevilla csatára.

Hasonlóan nagy hibát követett el hét perccel később Marcos Acuna, akinek rossz passzát Renato Sanches fülelte le, de passz helyett kapura lőtt. Vesztére, így Bono védett, Burak Yilmaz pedig tajtékzott a dühtől. Érthető módon.

Még két helyzetünk van, mindkettő az első játékrészből, mivel a második totálisan felejthetőre sikeredett. A 30. percben Lucas Ocampos baloldali elfutása után húzta vissza a labdát, majd jobbal csavart kapura, Grbic kapus óriási vetődést bemutatva védett, végül pedig Rafa Mir bólinthatott még, de tette mindezt kapu mellé.

Pont a nagyok szenvednek, akiktől a jó eredményeket vártuk, és az a Salzburg nőtt a többiek feje fölé, akit előzetesen lesajnáltak…

Folytatás majd jövő héten kedden és szerdán. Köszi, hogy velünk voltatok!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső