Bajnokok Ligája: Az 5. Forduló Összefoglalója – F Csoport

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 29.

Elég izgalmas fordulónak ígérkezett az 5. az F csoportban, hiszen nagyon együtt volt a mezőny, így bármelyik csapat pályázhatott, mind a BL, mind az EL folytatásra. A párosítások is izgalmasan alakultak, hiszen a United utazott a Villareal csapatához, a Young Boys pedig az Atalantát fogadta. Parázs mérkőzéseknek néztünk elébe.

Villareal – Manchester United: 0-2

G.: C. Ronaldo, Sancho

Egyértelműen a csoport elsőséget eldöntő mérkőzésről volt szó, hiszen a United és a Villareal is 7-7 ponttal áll. Tehát bármelyikük győz, átveszi az első helyet a csoportban, és érdemes figyelni az Atalanta és a Young Boys csapatára is, hiszen ők is ott loholnak a nyomukban. A két csapat nagyon szeret gólt rúgni, és tud is, viszont arra számítottunk, hogy nem fognak bírni egymással, arra tippeltünk, hogy döntetlen lesz, és mindkét csapat szerez gólt. A Villareal azonban nem így gondolta.

A kezdők:

Villareal:

Rulli – Foyth, Albiol, Torres, Estupinan – Triqueros, Capoue, Parejo, Gomez – Pino, Danjuma

Manchester United:

De Gea – Wan-Bissaka, Lindelof, Maquire, Telles – McTominay, Fred – Sancho, van de Beek, Martial – Ronaldo

A hazaiak kezdték jobban a találkozót, már az 5. perc végén szükség volt de Gea reflexeire, Moi Gomez 16 méterről eleresztett lövését kellett kitolnia a bal alsó sarokból.

A 27. percben ismét a spanyolok támadtak, Pino tört előre a jobb szélen, visszagurította a labdát a 16-os sarkára, az érkező Manuel Trigueros pedig a jobb alsó felé lőtt, de az angolok hálóőre ismét a helyén volt. Az első félidőt megköszönhették a vendégek David de Gea kapusnak.

A második játékrészt megint a hazaiak kezdték jobban az 59. percben egy lapos beadást követően, ismét Trigueros érkezett, eltörte ugyan a labdát, de így volt igazán veszélyes a lövés, a spanyol portást azonban ezen az estén nem lehetett megfogni, kitolta a labdát.

A 71. percben aztán megjött az angolok „hangja” is, Jadon Sancho törhetett zavartalanul kapura, azonban a jól kimozduló Rulliba lőtte a labdát, így ez a helyzet is kimaradt, nem tudta megszerezni első gólját a United csapatában.

A 78. percben az argentin kapus passzolta ki röviden a labdát, amely Cristiano Ronaldo elé pattant. A portugál zseni kiváló helyzetfelismeréssel, a kapust átemelve juttatta a játékszert a hálóba. 0-1

Maradtak támadásban a „vörösök”, a 89. percben Sancho került lövőhelyzetbe a 16-os sarkán, felnézett, és gondolkodás nélkül a felső kapufára bombázta a labdát, ami onnan a kapuba pattant, 0-2.

A Manchester megnyerte a mérkőzést, és ezzel biztosan továbbjutott a csoportjából, Carrick a győzelmet a távozó mesternek, Ole Gunnar Solskjaernak ajánlotta.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Young Boys – Atalanta: 3-3

G.: Hefti, Siebatcheu, Sierro, ill. Zapata, Palomino, Muriel

Ezen a mérkőzésen egyik csapatnak sem volt mindegy a végeredmény. Az Atalanta 5 ponttal a harmadik, míg a Young Boys 3 ponttal a negyedik pozíciót foglalta el. Az olaszoknak és a svájciaknak is van esélyük a továbbjutásra, de ehhez mindkettőnek szüksége lett volna erre a győzelemre. A korábbi eredmények alapján az Atalanta csapatát tippeltük nyertesnek, de a Young Boys ezúttal minket is meglepett.

A kezdők:

Young Boys:

Faivre – Hefti, Burgi, Lauper, Garcia – Aebischer, Martins Perreira, Rieder – Elia, Siebatcheu, Moumi Ngamaleu

Atalanta:

Musso – Toloi, Demiral, Palomino – Zappacosta, de Roon, Freuler, Maehle – Malinovsky, Pasalic – Zapata

Az olaszok már a meccs elején meglepték ellenfelüket, a 10. percben Duvan Zapata kapott egy labdát a 16-oson belül, három védő gyűrűjében kapura fordult, és a bal alsóba lőtte a labdát. A lövés megpattant, így Guillaume Faivre kapusnak esélye sem volt a hárításra. 0-1

A 39. perc elején aztán megrázta magát a hazai csapat, egy szögletet követően Jordan Siebatcheu fejelt óriási erővel a kapuba. Védhetetlen gól, 1-1.

A második félidőben folytatódott az adok-kapok. A 48. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, Ruslan Malinovsky lőtt a kapu jobb oldala felé 30 méterről, de Faivre kapus odaért, és kitolta a labdát. Nem sokon múlt, hogy ismét vezetéshez jusson az Atalanta.

Az 51. percben azonban már semmi nem mentette meg a hazai csapatot, egy kapu előtti kavarodást követően Mario Pasalic készítette le a labdát a 16-os elé, az érkező Palomino pedig gyönyörűen helyezett a jobb sarokba, 1-2.

Az Atalanta nagyon be akarta biztosítani a győzelmet, próbálkoztak is rendületlenül. A 79. perc elején a Zappacosta helyett érkező Giuseppe Pezzella lőtte ki a bal sarkot 16 méterről, de Faivre kapus ismét a helyén volt.

Rendkívül lüktető mérkőzés volt, melyet az is bizonyít, hogy mindössze két perccel Pezzella lövése után már a vendég kapu előtt alakult ki helyzet. Egy bedobást követően, a csereként beálló Vincent Sierro került szembe a kapuval, és ha már ott volt, gyönyörűen helyezett a jobb sarokba. Kiegyenlít a Young Boys, 2-2.

Ezzel a találattal úgy tűnt, megjött a hazaiak önbizalma, a 84. percben Silvan Hefti gondolt egyet, és akkora gólt akasztott 25 méterről a jobb felsőbe, hogy Musso kapusnak rémálmai lesznek egy ideig. Káprázatos találat, a rendes játékidő vége előtt hét perccel vezetést szerez a Young Boys, 3-2.

A 86. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, az olasz kispad pedig gyakorlatban szemléltette a tökéletes csere fogalmát. Luis Muriel lépett pályára, odaállt a labda elé, és első labdaérintésből bevarrta a jobb alsóba., kiegyenlít az Atalanta.

Az F csoportban tehát nem sok minden dőlt el, a Manchester United 10 ponttal áll a csoport élén, és biztos továbbjutó, a Bajnokok Ligája, illetve az Európa Liga továbbjutást pedig a következő fordulóban eldönti a 7 pontos Villareal, a 6 pontos Atalanta, és a 4 pontos Young Boys. Maradnak izgalmak a végére is…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső