Bajnokok Ligája Esélyleső: A D Csoport – Real Madrid

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 06.

Mondhatjuk azt is, hogy a Real Madrid és a Bajnokok Ligája olyan, mint borsó meg a héja. Gyakorlatilag elválaszthatatlanok. A királyi gárdánál egyetlen együttes sem tudott többször a csúcsra jutni a legrangosabb európai kupában, többek között ezek a címek segítették hozzá a blancókat ahhoz, hogy a XX. század legjobb csapatának válassszák őket.

Az elmúlt három év sok sikert nem hozott, viszont Carlo Ancelotti tudja a receptet, hogyan lehet ismét tűzközelbe kerülni.

Bajnokok Ligája – Rövid történelem

Rövid történelem… Nehéz feladat röviden összefoglalni a Real Madrid Bajnokok Ligájában elért teljesítményét, ha mindent le akarnánk írni, akkor még holnap ilyenkor is a sikereikről gépelnénk. Így hát megpróbáljuk tényleg a lényeget megragadni, és nem elnyújtani a történetet, mint a rétestésztát.

Alfredo di Stefano, a Real Madrid talán legnagyobb legendája egy évekkel ezelőtti interjúban azt mondta:

A BEK-et zsinórban ötször megnyerni egészen hihetetlen érzés.

Bizony, a Real Madridot az első öt évben lehetetlen volt megállítani. Akkoriban egy elképesztő keret állt rendelkezésre a spanyol fővárosban, olyan ikonok játszottak ott, mint Paco Gento, Luis Molowny, Raymond Kopa, és később tovább nőtt a legendák száma, például Puskás Ferenccel.

Az első döntőt 1955/56-ban vívták a francia Reims ellen, egy nagyon izgalmas meccsen a spanyolok végül 4-3-ra diadalmaskodtak.

Rá egy évre újra a fináléba kerültek, akkor a Fiorentina csapatát kellett legyőzni a trófeáért. Megtették, Paco Gento és Alfredo di Stefano góljainak köszönhetően.

A harmadik évben az AC Milan következett (3-2), majd ismét a Reims (2-0). Úgy tűnt, a Real Madridnak találták ki ezt a sorozatot, 1959/60-ban pedig lejátszották minden idők legjobbnak tartott BEK-döntőjét. A Real Madrid ötödször került a fináléba, az Eintracht Frankfurtnak ez először sikerült.

A Glasgowban megrendezett finálén több mint 130.000 ember vett részt, a csapatok pedig minden igyekezetükkel azon voltak, hogy ezeket az embereket szórakoztassák. Emlékezetes meccs, emlékezetes győzelem. Ekkor már a csapat tagja Puskás Ferenc, aki egymaga négyet vág a németeknek, mellette pedig di Stefano sem fogja vissza magát, egy mesterhármassal veszi ki a részét a győzelemből. A vége 7-3, a királyi gárda ötből ötnél járt.

60/61-ben viszont már az első körben (!) véget ért számukra a kaland, az azt követő két esztendőben pedig a döntőben buktak, előbb a Sevilla (3-5), majd az Inter (1-3).

1965/66-ban megnyerték a hatodikat, a Partian Belgrád együttesét 2-1-re győzték le.

Majd jött egy nagyon hosszú csend. Konkrétan harminc éven át a blancóknak nem sikerült újabb trófeát hazahozni, viszont a 97/98-as szezonban megszakadt ez az átok. Predrag Mijatovics góljával a Juventust győzték le a döntőben. Ez volt az első Bajnokok Ligája siker.

2000-ben spanyol házidöntőt rendeztek, a Valencia pedig nem okozott problémát. Akkoriban kezdődött a Galaktikus-éra, a meccs góljait Fernando Morientes, Steve McManaman és Raúl González Blanco szerezték.

2002-ben ismét elhódították a trófeát, Raúl és Zinedine Zidane felejthetetlen gólja után győztek 2-1-re a Bayer Leverkusen ellen.

És a Real Madrid hajtott a tizedikre. De az mintha menekült volna előle. Egészen 2014-ig. Ismét spanyol házidöntőt rendeztek, az Atletico Madrid ellen szerezhették meg a jubileumi győzelmet. A hosszabbításig úgy tűnt, ez nem fog sikerülni. Diego Godin góljával már a meccs elején vezetést szereztek a matracosok, amire Sergio Ramos a mérkőzés hosszabbításában válaszolt. Ezt követően pedig a mentálisan széteső ellenfelet bedarálták, 4-1-re nyert a Real Madrid.

Rá egy évre a Juventus is fejet hajtott (4-1), és az Atletico ismételt próbálkozása is kudarcot vallott (1-1-es eredmény után tizenegyesekkel nyertek a habfehérek).

Hát, ez igazán hosszúra sikeredett…

A tavalyi év

Zinedine Zidane számtalan kritikát kapott minden téren. Viszont valamit jól csinált, ha ezt a lesajnált, sérülésektől tizedelt keretet Bajnokok Ligája elődöntőig vitte. Ott a későbbi győztes, a Chelsea állította meg őket. Rá sem lehetett ismerni a Real Madridra, az addig magabiztos, szívvel játszó együttest klónok vették át, akiket nem igazán érdekelt, hogy mi lesz az eredmény. Egy-két játékost leszámítva. Örülhetnek a spanyol fővárosban, hogy ennyivel megúszták, a Chelsea akkor ki is tömhette volna a Madridot.

A csoportkörig vezető út

Közben a bajnokságban is teljesíteni kellett, és volt is esély arra, hogy a La Liga tetejére érjenek, ám amikor a rivális Atletico hibázott, akkor ők is hibáztak. A nagy hátrányt sikerült ledolgozni, de az utolsó fordulóban Luis Suárezék megszerezték a bajnoki címet, a Real pedig a második lett. Így kerültek a BL legjobb 32 csapata közé.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

A Real Madrid kerete

Ahogy az Internél, úgy a Real Madridnál is edzőváltás volt. Zinedine Zidane a szezon végén távozott, a helyére pedig visszahozták a mesterét, Carlo Ancelottit. A keret azonban annyit nem változott. Jó ideig szóltak a különböző hírek Kylian Mbappé érkezéséről, de a francia támadó végül Párizsban maradt. Egyelőre.

Érkezett David Alaba, méghozzá ingyen, az osztrák védőnek/középpályásnak lejárt a szerződése a Bayern Münchennel. Az utolsó napon pedig leigazolták a francia futball egyik legnagyobb tehetségét, Eduardo Camavingát.

Van távozó is, például Sergio Ramos, akinek nem sikerült megegyeznie Florentino Perezzel a szerződéshosszabbításról, valamint eladták Raphael Varane-t, Martin Ödegaard-t és Brahim Diazt.

A teljes keret:

Kapusok: Thibaut Courtois, Andriy Lunin

Védők: David Alaba, Éder Militao, Nacho Fernández, Jesus Vallejo, Ferland Mendy, Marcelo, Daniel Carvajal, Lucas Vazquez

Középpályások: Casemiro, Fede Valverde, Eduardo Camavinga, Toni Kroos, Dani Ceballos, Luka Modric, Isco Alarcón

Támadók: Eden Hazard, Vinicius Jr., Marco Asensio, Rodrygo, Gareth Bale, Karim Benzema, Luka Jovic, Mariano Díaz

A kulcsember

Több kulcsember is lehet ebben az idényben Madridban. Sok olyan játékos van, aki az elmúlt években alulteljesített, viszont Carlo Ancelotti kihozhatja belőlük a maximumot. Ott van Eden Hazard, akinek két szezonja is szörnyen sikerült, de szeretné meghálálni a bizalmat, amit a klub tanúsított felé, és valamit visszaadni ebből. Aztán ott van még Isco, aki szintén mélyen maga alatt játszott tavaly, de Ancelotti nagyon szereti a játékát.

És persze ott van Karim Benzema, az újdonsült kapitány, aki Cristiano Ronaldo távozása után talált igazán magára, és még a francia válogatottba is visszatért. Nem a hagyományosan vett csatár, visszajár labdákért és jól el is tudja osztani őket. Nélkülözhetetlen eleme a francia a Real Madridnak. Eddig is az volt, idén is az lesz.

A felfedezett

Bagóért sikerült megszerezni a Rennes és a francia nemzet legnagyobb ígéretét, Eduardo Camavingát. Eddig is ismert volt futball-berkekben, de igazán idén robbanhat be az utánótlás-válogatott. Posztját tekintve középpályás, akinek feladata az lesz, hogy Casemirot tehermentesítse. Viszont fokozatosan egyre nagyobb szerep juthat neki, akár már idén is.

Kiemelendő még három fiatal: Miguel Gutierrez balbekként, Marvin Park jobbhátvédként, Antonio Blanco pedig középső középpályásként bevethető. És Ancelotti a Bajnokok Ligájába nevezte Eidur Gudjohnsen fiát, Andri Gudjohnsent.

Várható szereplésük a BL-ben

Erős csoport ez, tavaly is megszenvedett a Real Madrid a továbbjutásért, végül az élen fejezték be a kört. Idén sem várunk mást tőlük. A Shakhtart és a Sheriff Tiraspolt sem szabad leírni, a Real Madrid hajlamos beragadni a BL elején – erről az ukránok tudnának mesélni -, de összességében a királyi gárda számára az első hely az elvárás…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső