Bajnokok Ligája Esélyleső: A D Csoport – Shakhtar Donetsk

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 06.

Mai utolsó csapatunk az ukrán Shakhtar Donetsk együttese lesz, akik szintén viszonylag sokat szerepeltek a mostani szezonban a blogon, tekintve, hogy ők is a selejtezőből harcolták ki a részvételt. Nem is gyenge ellenfeleken át vezetett a főtáblára az út, de ne rohanjunk annyira előre, lesz még időnk kifejtnei, hogyan, milyen eredményekkel harcolták ki Roberto De Zerbiék a legjobb 32-be kerülést.

Apropó, Roberto De Zerbi: Az olasz menedzser a nyáron csatlakozott a donyecki csapathoz, miután megelégelte, hogy a Sassuoloval nem tud európai kupaindulást érő helyet kiharcolni. Az ukránok megadták számára a lehetőséget, ő pedig egyből élt is vele…

Bajnokok Ligája – Rövid történelem

A Shakhtar Donetsk első Bajnokok Ligája szereplésére 2000-ben került sor, azóta pedig, ha nem is állandó résztvevői a sorozatnak, de viszonylag sokszor találkozhatunk velük. Általában a csoportkör a végállomást jelenti számukra, de vannak üdítő kivételek.

Ilyen például a 2010/11-es idény, amikor a Shakhtar a csoportját öt győzelemmel, és egyetlen vereséggel zárta (az Arsenal, a Braga és a Partizan voltak vele együtt), majd az egyenes kieséses szakaszban még az AS Romát is kiejtették, mielőtt jött volna a Bajnokok Ligáját megnyerő FC Barcelona. Ott igazán „helyre tették” az ukránokat, az első meccset 5-1-re nyerték a katalánok.

Utána meg a Barca félgőzzel is 1-0-ra nyert a visszavágón…

Ez volt az ukrán együttes legsikeresebb szereplése, emellett az Európa-ligában is volt pár jó szezonjuk, például a 2019/20-as, amikor egészen a legjobb négyig meneteltek, ott aztán mondjuk csúnya verést kaptak az Intertől, a meccs 5-0-val ért véget.

A tavalyi év

Ahogy már egy korábbi bemutatóban említettük, a Real Madrid, az Inter és a Shakhtar Donetsk már tavaly is egy csoportban volt. Az ukránok rögtön az elején meglepték a világot, legyőzték a Real Madridot, tették mindezt Madridban, a királyiak ideiglenes stadionjában, majd aztán hazai pályán is nyerni tudtak. Az Inter elleni 0-0-t követően mondjuk volt egy kis félsz a szurkolókban, a Borussia Mönchengladbach elleni két meccsen összesen tíz gólt kaptak, és egyet sem rúgtak.

Az utolsó, hatodik forduló előtt még egyetlen lezárt kérdés sem volt. Minden a San Siroban dőlt el, az Inter elleni második mérkőzésen. Érdekes találkozó volt, ahol az olaszok végig nyomtak, a Shakhtar meg próbálkozott kontrázni, de a cél az volt, hogy megússzák kapott gól nélkül. Majdnem száz percig tartott a mérkőzés, a döntetlennel pedig végül az Intert a negyedik helyen hagyták, ők meg legalább az Európa-ligába mehettek. Ott a nyolcaddöntőig húzták, végül az AS Roma vetett véget a menetelésüknek.

A csoportkörig vezető út

Az ukrán bajnokság győztese automatikusan bejut a legjobb 32 közé a BL-ben, a másodiknak viszont selejtezőt kell játszania. A Shakhtar és a Dinamo Kijev hosszú évek óta harcol egymással a Premier League-ben, tavaly pedig a Kijevnek jött ki a lépés.

A selejtező harmadik körében szálltak be De Zerbiék, ahol a belga Genket kapták a sorsoláson. Oda-vissza nyerni tudtak, mindkét mérkőzést 2-1-re. Mondhatni, hogy nem kellett annyira megizzadniuk, de azért az eredmény azt mutatta, hogy van még hova fejlődni.

Főleg, hogy a Monacot sodorta feléjük a sors a play-off körben, ők pedig valamiért csak a Ligue 1 harmadik helyén végeztek. Nagyjából mindenki azt mondta, hogy Niko Kovacék jutnak tovább, az első mérkőzést viszont – Franciaországban – Lassina Traoréék nyerték 1-0-ra.

Az érdekesebb meccs a visszavágó volt, ahol a rendes játékidőt követően a Monaco vezetett 2-1-re, ám mivel nincs már idegenben lőtt gól szabály, jöhetett a hosszabbítás, ahol egy elképesztő öngólt vétett a Monaco játékosa, Ruben Aguilar, így összesítésben 3-2-re nyert a donyecki alakulat.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A Shakhtar Donetsk kerete

Aki követi a futballt az bizonyára tudja, hogy a Shakhtar Donetsk előszeretettel igazol brazil futballistákat. Jelen pillanatban 13 játékosuk van, aki a dél-amerikai országból származik. A Shakhtar – vagyis De Zerbi – szerintünk remekül igazolt, egyrészt az olasz hozta magával a Sassuolóból a brazil bekket, Marlont, valamint megvásárolták az Ajax rendkívül fiatal, tehetséges gólvágóját, a burkina fasói Lassina Traorét. Érkezett még Pedrinho a Benficától, miközben távozóik között nem igazán szerepelt olyan spíler, akiért a szurkolóknak fájhatott volna a szívük.

A teljes keret:

Kapusok: Anatoliy Trubin, Andriy Pyatov, Oleksiy Shevchenko

Védők: Mykola Matviienko, Marlon, Sergiy Kryvtsov, Vitao, Valeriy Bondar, Ismaily, Viktor Kornienko, Dodo, Yukhym Konoplya

Középpályások: Taras Stepanenko, Marcos Antonio, Alan Patrick, Maycon, Dentinho, Artem Bondarenko, Georgiy Sudakov

Támadók: Manor Solomon, Yevgen Konoplyanka, Mykhaylo Mudryk, Tete, Pedrinho, Marlos, Lassina Traoré, Fernando, Júnior Moraes, Danylo Sikan

A kulcsember

Összességében már a nyolcadik szezonját kezdte meg az együttesnél Alan Patrick, a brazil középpályás. Ő lehet az egyike azon játékosoknak, akik tolhatják előre az együttes szekerét. De nyugodtan ide vehetjük még az új fiút, Pedrinhot is, aki azonnal be tudott illeszkedni a csapatba, fontos gólokat szerzett már most.

Az idő eljárt Júnior Moraes felett, aki ráadásul még sérült is, így őt most nem tudtuk a kulcsemberek közé sorolni. Megvan a helyettese, aki a csapat kulcsembere lehet, ő pedig nem más, mint Lassina Traoré. Nagyon olcsón sikerült megvásárolni az Ajaxtól a 20 éves támadót, és eddig úgy tűnik, hogy megérte…

A védelemben egyértelműen Marlon az, aki a biztonságot nyújtja, valamint Matviienko a balbekk pozíciójában – aki képes középen is játszani, sőt a válogatottban ott szokott pályára lépni.

A felfedezett

Két játékost szeretnénk kiemelni ebből a keretből. Az egyikük már a kulcsemberek között is szerepelt, Lassina Traoré megvásárlása eddig jó biznisznek tűnik. Négy bajnoki gólnál jár, egyszer pedig a BL-ben talált be eddig. Egy csatárt – általában – a góljai száma határoz meg, az ifjú burkina fasói srác pedig úgy tűnik, gólszerzésre született. Már az Ajaxban is látszott, hogy nagy tehetség, fura, hogy a hollandok ilyen könnyedén megváltak tőle.

Várható szereplésük a BL-ben

Talán most ki fogtok nevetni, de akár még az is pakliban van, hogy az ukránok megnyerik ezt a csoportot. Roberto De Zerbi nagyszerű edző és remek keret áll a rendelkezésére. Tavaly is nevettek azok, akik lesajnálták őket, de valamiért csak megverték a Real Madridot kétszer, valamint ikszeltek az Interrel is kétszer. Ha nincs a Gladbach elleni katasztrófa, akkor a legjobb 16-ba kerültek volna tükörsimán.

Szóval, a harmadik helynél lejjebb nem várjuk őket, de meglepetés is lehet a levegőben.

Ez volt a Bajnokok Ligája beharangozója a D csoportból, holnap – ki hitte volna – az E csoporttal folytatjuk.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső