Bajnokok Ligája Esélyleső: Az A Csoport – Manchester City

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 30.

A válogatott szünetben sem szeretnénk tétlenkedni, így a tippek mellett a hamarosan csoportkörbe lépő Bajnokok Ligájáról fog szólni ez a hét. Kialakult a csoportkör mezőnye, a sorsolás is lezajlott, összesen 8 csoportban zajlanak a küzdelmek az áhított trófeáért, amely egyeseknek régi ismerős, másoknak pedig egy hatalmas megszállottság.

Úgy döntöttünk, egyenként ismertetjük meg a legjobb 32-be került együtteseket veletek. Tartsatok velünk, és ismerjük meg tüzetesebben a Manchester City csapatát!

Bajnokok Ligája – Rövid történelem

A City ma már domináns tagja a Bajnokok Ligájának, de az első időkben ez még nem így volt. A hirtelen jött tulajdonosváltás emelte Manchester kék felét oda, ahol most vannak, és most már folyton folyvást számolni kell velük, mint végső esélyes.

Első szereplésük viszont nagyon rövidre sikeredett: Az 1968/1969-es idényben vettek részt először a Bajnokok Ligájában, amit akkortájt még BEK-nek hívtak. Egyetlen körig, két meccsig tartott az utazás, a Fenerbahce ütötte ki őket a sorozatból, miután a manchesteri 0-0-t követően 2-1-re kikaptak Törökországban.

Egy évvel később viszont megnyerték a Kupagyőztesek Európa Kupáját, ismét egy év múlva elődöntőig meneteltek.

Ezt követően jó párszor megjárták az UEFA Kupát és annak utódját, az Európa-ligát, a BL-ben viszont legközelebb a 2011/2012-es idényben találkozhattunk velük. Ekkor már új tulajdonosai voltak a csapatnak, és alaposan be is vásároltak, a kor legnagyobbjait terelték egy helyre, így próbálva meg ütőképes csapatot összehozni.

Az első BL-idény nem sült el jól, a Bayern München és a Napoli mögött végeztek a harmadik helyen, tegyük hozzá, nagy csatában estek ki. Pedig akkor már olyan játékosok alkották a csapatot, mint David Silva, Yaya Touré, Vincent Kompany, Edin Dzeko vagy Kun Agüero.

Pénz ide, remek játékosok oda az áttörés nem sikerült a Manchester Citynek, még egyszer sem tudtak felülni Európa trónjára.

Pedig tavaly nagyon közel jártak hozzá…

A tavalyi év

A Manchester City nagyot ment a tavalyi esztendőben, a sajtó azonnal nyomást helyezett rájuk: Idén Pep Guardiola együttese mindent meg fog nyerni. Ám a katalán tréner hűtötte a kedélyeket, próbálta levenni játékosai válláról a terhet. A Premier League nagyon simán lett az övék, a Ligakupát szintén behúzták – bár azt már gyakorlatilag kisajátították maguknak -, az FA Kupában viszont az elődöntőben megállította őket a Chelsea együttese.

Az esély megvolt rá, hogy visszavágjanak a Bajnokok Ligája döntőjében, és a bukik egyöntetűen őket látták a finálé favoritjának, de Thomas Tuchel együttese taktikus futballal föléjük kerekedett, és egy Kai Havertz góllal jobbnak bizonyultak.

Így a Bajnokok Ligája trófeát továbbra is üldözi a City. Talán majd idén?

A csoportkörig vezető út

Természetesen, mint regnáló angol bajnok a Manchester Citynek nem volt szüksége holmi selejtezőkre, a Premier League első négy helyezettje automatikusan kerül a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe.

A City az A jelű kvartettbe került, ahol kőkemény ellenfelek várnak rájuk. Ott a PSG, amely a nyáron igazán bevásárolt, és ezzel a BL legnagyobb esélyesévé lépett elő, az RB Leipzig, akik már tavaly is a legnehezebb csoportba kerültek – és továbbjutottak -, valamint a Club Brugge, akik szintén visszajáró vendégek a sorozatban, de eddig még a kiugró teljesítmény részükről elmaradt. Idén nem lehet más a céljuk ebben a csoportban, mint a tisztes helytállás.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A Manchester City kerete

Nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legerősebb játékoskerete a manchesterieknek van. Többségük évek óta együtt játszik, Pep Guardiola pedig megtalálta az egyensúlyt, hogyan rotálja a csapatot, hogy még a szezon végére se fáradjanak el fizikailag.

Van egy nagyszerű kapusuk Ederson személyében, a védelemben csupa válogatott játékos szerepel, úgy, mint Aymeric Laporte, John Stones, Kyle Walker, Rúben Dias és João Cancelo.

A középpálya szintén bombaerős, sőt ez a csapat legerősebb szekciója. Védekezni és támadni világklasszis szinten képes játékosok tömkelegét találhatjuk a Citynél.

Igazi, hamisítatlan befejező csatárral viszont csehül állnak. Általában Raheem Sterling, Gabriel Jesus vagy Ferrán Torres az, aki klasszikus 9-es pozícióban játszik, de tudjuk, hogy nem ott érzik magukat a legjobban.

Ezért is akarta annyira leigazolni Pep Guardiola Harry Kane-t, korunk legjobb angol csatárát, de az angol támadó a minap (ismét) bejelentette: Marad a Tottenham együttesénél.

Így a keret egyetlen új érkezője – aki játszani is fog – Jack Grealish, akiért potom 117,5 millió eurót fizettek ki az Aston Villának. A támadó középpályás első gólja azóta már meg is született a világoskék mezben, Grealish a Norwich hálóját vette be.

A kulcsember

Gondoltuk, hogy kiemelünk egyetlen játékost a csapatokból, aki vezére lehet az együttesnek. Itt nem volt könnyű dolgunk, de azért annyira nehéz sem. Kevin De Bruyne lett a választottunk, aki a Transfermarkt portál szerint 100 millió eurót ér, és nemcsak a City, hanem a belga válogatott vezére is.

Az irányító a tavalyi szezonban – mindent egybevéve – 40 klubmérkőzésen lépett pályára, ez idő alatt sikerült 10 gólt szereznie, valamint kiosztania 18 asszisztot.

Jelenleg viszont sérült, bár kapott 12 percet a Tottenham elleni nyitómeccsen, az azóta lejátszott meccsek (Norwich, Arsenal) egyikén sem szerepelt.

A felfedezett

Melyik lehet az a játékos, aki idén a City színeiben áttörést érhet el? Az EB-összefoglalóhoz hasonlóan a mostani sorozatban is lesz egy olyan ifjú – vagy nem ifjú – titán, akinek ez a szezon a totális áttörést jelentheti. A Citynél számtalan fiatal játékos van, például Nathan Aké, Rúben Dias vagy Phil Foden. Utóbbira esett a választásunk. Bár már befutott, világhírű, de ez lehet az a szezon, amikor még feljebb kerülhet a ranglétrán.

Guardiolát egyszer megkérdezték, ki az az egy játékos, akitől semmi pénzért nem válna meg? A válasza Phil Foden volt.

Várható szereplésük a BL-ben

Őszintén szólva nagy reményeink vannak a Cityvel kapcsolatban. Igazi csalódás lenne, ha a csoportból nem sikerülne továbbjutni, mégis ott motoszkál bennünk a gondolat, hogy az RB Leipzig akár meglepetést is okozhat. Tavaly már megtették.

A fogadóirodák szerint a trófea elhódítására is esélyesek, a Paris Saint-Germain együttese után őket tartják a favoritnak a Bet365-nél.

Nagyon erős ez a keret, nagy menetelésre számítunk tőlük idén is, de a Tottenham elleni bajnokin, illetve a Leicester elleni Community Shield mérkőzésen azért kiderült: Ők sem verhetetlenek.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső