Bajnokok Ligája Esélyleső: Az F Csoport – Young Boys

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 09.

Már három csapattal megvolnánk, utoljára a svájci Young Boys együttesét hagytuk, akikre kissé keserűen emlékezhetünk, ugyanis ők voltak azok, akik a Ferencvárost megakadályozták abban, hogy ismét a Bajnokok Ligája főtáblájára kerüljenek.

A nyáron edzőváltáson átesett együttes izgalmas selejtezőt tudhat a háta mögött, jó párszor pengeélen táncoltak, de valahogy mindig meg tudták azt akadályozni, hogy a mélybe zuhanjanak, így reálisan nézve az ittlétük megérdemelt. De mire mennek egy ilyen csoportban, ahol az ellenfél a Manchester United, az Atalanta és a Villarreal? Szerintünk nem sokra, de idén leptek már meg minket David Wagner fiai…

Bajnokok Ligája – Rövid történelem

Mondanunk sem kell, hogy a Young Boys történelmében a BEK-, illetve a Bajnokok Ligája elég rövidke fejezetet kapott. Bár többször volt lehetőségük a selejtező útján kiharcolni a főtáblát, ez nem sokszor sikerült.

Viszont még a hatvanas években közel voltak a sikerhez. Az 1957/58-as idényben egy körig jutó együttes egy évvel később az elődöntőig jutott.

A selejtező első fordulójában a Manchester United ellen léptek volna pályára, ám a csapat a müncheni repülőgép-szerencsétlenség miatt visszalépett az indulástól.

A második körben magyar csapat, az MTK próbálta útjukat állni – sikertelenül. A Young Boys kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel ütötte ki a fővárosi együttest.

A negyeddöntőben a Wismut Karl Marx Stadt csapatát sodorta feléjük az élet, és három mérkőzésre volt szükség ahhoz, hogy kiderüljön, ki a jobb csapat. Az első meccs 2-2 lett, a második 0-0, a harmadikon tudtak a svájciak 2-1-re nyerni.

Aztán az elődöntőben jött a Stade Reims, és 3-1-es összesített eredménnyel búcsúztatta őket a BEK-től.

Ez volt a legsikeresebb éve a gárdának, azóta a BEK-ben és a BL-ben sem tudtak kimagaslót nyújtani. Egy kivétellel mindig a selejtező harmadik köre, vagy a play-off vetett véget a menetelésüknek, 2018/19-ben sikerült eljutni a csoportkörig ahol a Manchester United – Juventus – Valencia trió mögött esélyük sem volt. Végül egy győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel zártak az utolsó, negyedik helyen.

Közben azért jelen voltak Európában, az Európa-liga – és előtte az UEFA Kupa – állandó résztvevői voltak, de a kiemelkedő eredmény itt is várat még magára. A legjobb eredményüket az Európa-ligában tavaly érték el, a következő bekezdésben ezt vesézzük ki.

A tavalyi év

Ahogy azt már megszokhattátok, az aktuális csapat tavalyi évét is górcső alá vesszük a nemzetközi porondon, már, ha sikerült kvalifikálniuk magukat valahova. A Young Boysnak ez sikerült, miután a Bajnokok Ligájából kihullottak sikerült átkerülniük az Európa-liga főtáblájára. Ehhez a play-off körben az albán Tirana együttesét kellett megverni, meg is tették, a meccs 3-0 lett a svájciaknak.

A csoportkörben az AS Romával, a CFR Cluj-zsal, valamint a bolgár CSZKA Szófiával mérkőztek meg, és második helyet értek el (három győzelem, egy döntetlen, két vereség). A legjobb 32 között hatalmas meglepetésre kiütötték a Bayer Leverkusent, aztán viszont nagyon simán, kettős vereséggel búcsúztatta őket az Ajax a nyolcaddöntőben.

A csoportkörig vezető út

Hosszú éveken át a svájci Szuperligát a Basel csapata uralta, azonban 2017/18 óta egy bajnoki ím sem jutott nekik. Mert a Young Boys minden évben elhappolja előlük azt. Így történt ez tavaly is, rettenetesen simán nyerték meg a bajnokságot, 31 ponttal (!) gyűjtöttek többet, mint a második helyen végző bázeliek, ezúttal nem volt kérdés, hogy ki induljon a Bajnokok Ligájában…

De ez csak egy szelete a tortának, a BL-selejtezőt még meg kellett vívni sikerrel. Hosszú út várt a Young Boysra, akiknek már a második körben csatlakozniuk kellett. A Slovan Bratislava volt az első ellenfél, a pozsonyi 0-0-t követően már 3-0-ra is vezettek a visszavágón, és ebbe bele is kényelmesedtek. 3-2 lett a vége, köszönhetik az égieknek, hogy végül sikerült továbbjutni.

A Kolozsvári Vasutas következett, az idegenbeli mérkőzésen szintén iksszel kezdtek, majd otthon mondhatni kényelmesen, 3-1-re diadalmaskodtak.

A play-off kör volt már csak hátra, amelyet a magyar bajnok, a Ferencváros ellen vívtak. Apróságokon ment el a meccs a Fradi számára, de egyben az is kiderült, hogy a YB valóban jobb csapat. Hiszen emberhátrányban töltötték az első meccs nagyrészét, mégis 3-2-re tudtak nyerni.

A visszavágón pedig szintén 3-2-re győztek a Groupama Arénában.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A Young Boys kerete

A nyáron Gerardo Seoane, a csapat addigi vezetőedzője lelépett, és Leverkusenbe tette át a székhelyét, így új vezetőedző után kellett néznie a csapatnak. A választás David Wagnerre esett, aki anno a Schalke 04 együttesét irányította nem túl nagy sikerrel, a csapat végül kiesett a másodosztályba.

Wagner nem nagyon nyúlt bele a csapatba, négy játékost igazoltak, javarészt olyan fiatalokat, akik később alapembereivé válhatnak a csapatnak. Alexandre Jankewitz és Yannick Touré Angliából érkezett, Wilfried Kanga a török bajnokságból, míg Jordan Siebatcheu a Rennes együttesétől.

Szerencséjükre a legjobbakat is megtartották, Jan Kronigen és Gianluca Gaudinon kívül senki nem távozott, aki az első csapat tagja volt.

A teljes keret:

Kapusok: David von Ballmoos, Guillaume Faivre, Leandro Zbinden

Védők: Mohamed Camara, Cédric Zesiger, Nicolas Bürgy, Fabian Lustenberger, Ulisses Garcia, Jordan Lefort, Silvan Hefti, Quentin Maceiras

Középpályások: Christopher Martins Pereira, Michel Aebischer, Sandro Lauper, Fabian Rieder, Vincent Sierro, Alexandre Jankewitz, Esteban Petignat, Christian Fassnacht, Nico Maier, Nicolas Moumi Ngamaleu, Marvin Spielmann, Miralem Sulejmani

Támadók: Jean-Pierre Nsame, Jordan Siebatcheu, Felix Mambimbi, Meschack Elia, Wilfried Kanga, Yannick Toure, Joel Monteiro

A kulcsember

A Young Boys legjobb játékosának határozottan Jean-Pierre Nsamet tartják, ám ő már egy ideje a sérülteket erősíti, idén még nem is léphetett pályára. A gólgyáros szerepét átvette tőle az amerikai Jordan Siebatcheu, aki tavaly kölcsönben szerepelt a sárga-feketéknél, nyáron pedig sikerült őt véglegesen megszerezni.

Idén négy bajnokin három gólt szerzett, a Bajnokok Ligájában pedig további három góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Rajta kívül még Michel Aebischert említenénk meg, aki a középpálya közepén dolgozik rendületlenül, komplett középpályás, aki ért a védekezéshez, labdaszerzéshez és a támadásokhoz is. A pontrúgásoknál életveszélyes, és látszott a selejtezők alatt, mennyire más a középpálya dinamikája, amikor ő nincs a pályán.

A felfedezett

Talán már említettük, de egy kiscsapatnál hálás dolog a felfedezettet keresni, mert akár többen is lehetnek. A keret nagy részét nem nagyon ismerik, épp ezért egy jó szezon sokat lendíthet egy-egy játékos pályafutásán.

Itt Siebatcheu ugorhat egy nagyot, ahogy Aebischer is, de von Ballmoos kapus is a nagyobb bajnokságok csapatainak célkeresztjébe kerülhet, ha jól játszik a mérkőzéseken. Márpedig lesz dolga, a YB ellen mindenki támadni fog az első percektől kezdve.

Nekünk tetszik még Ulisses Garcia, a balbekk játéka is, illetve a szélen meggyőzött minket tehetségével Nicolas Moumi Ngamaleu. Bárkinek ugródeszkát jelenthet az idei év az imént felsorolt játékosok közül… És mindenkit meg sem említettünk…

Várható szereplésük a BL-ben

Három erősebb csapattal szerepelnek itt, céljuk nem lehet más, mint egy-két pont elrablása a „nagyoktól”, valamint a tisztes helytállás. A negyedik helyre várjuk őket, minden más eredmény hatalmas csodának számítana.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső