Bajnokok Ligája Összefoglaló: 2. forduló – Szerda – II. rész

Olvasd el 11 perc alatt szerző Bartos László 2022 szeptember 26.

Elnézést, hogy áttolódik a Bajnokok Ligája összefoglalójának utolsó része a hétre, de mint mondtam, a hétvégém nagyon sűrűre sikeredett, egy nap alatt beutaztam Nyugat-Magyarországot, vasárnap pedig nem volt erőm hozzá, hogy megírjam a negyedik részt.

De most friss vagyok, üde, és azt gondolom, hogy nem csúsztam ki az időből.

Szóval, vár még ránk négy mérkőzés, nem is kell semmi mást mondani.

Manchester City – Borussia Dortmund: 2-1

G.: Stones, Haaland ill. Bellingham

Különleges mérkőzést játszottak a BL-ben, Erling Haaland és Manuel Akanji számára legalábbis biztosan különleges volt. Tavaly még a Manchester City ellen játszottak a Dortmund színeiben, idén azonban csapatot váltottak. És végül a norvég csatár a meccs főszereplőjévé vált.

A City általában megszenved a Dortmund ellen, ezt már a tippünkben is írtuk, ez most is így történt, és megint az utolsó pillanatban csúszott ki a kezükből egy jó eredmény.

Az első félidőben gól nem esett, sőt még helyzet sem. A City négy alkalommal lőtt kapura, de egyik sem találta el azt, a Dortmund egyszer, azt könnyen védte Ederson.

Az első komolyabb helyzetre 50 percet kellett várni. Ekkor egy nagyon kreatív labdakihozatal után Marco Reus került helyzetbe, elfektette korábbi csapattársát az ötösnél, majd estében csavart kapura. A labda mellé szállt, de nagy helyzet volt, nem hiába bosszankodott a földön fekve a sárga-feketék támadója.

Ekkor tehát még szerencséje volt az angoloknak, de négy perccel később már nem: Egy beívelt szöglet a tizenhatos sarkán álló Marco Reushoz került, aki egy átvétel után bombázott kapura. A lövésbe beletette a fejét Jude Bellingham, ez megtévesztette Edersont, 0-1.

A gól után ébredezett csak fel a City, a 67. percben Erling Haaland egy hosszú indítás után került ziccerbe, a rövid alsóba tartó lövését a Kobelt helyettesítő Meyer lábbal védte.

Majd újra csend, a 80. percig nem igazán láthattak semmit a hazai szurkolók. Ekkor aztán olyan helyről jött egy gól, ahonnan nem számítottak rá: John Stones lőtte meg a forduló talán legszebb gólját, a belső védő nem a távoli lövéseiről híres, de most nagyon elsült a lába, a 18 méteres bomba a bal felső sarokban kötött ki, Meyer egy kicsit talán benne is volt a gólban.

Szép gólt egy másik szép gól követett: A 84. percben Joao Cancelo beadását Erling Haaland akrobatikus mozdulattal juttatott a kapuba, a levegőben úszva, talppal talált a hálóba. Mint anno Johan Cruijff. A csatár korrekt módon nem ünnepelte a gólját.

A Citynek megint sikerült 2-1-re legyőznie a Dortmundot, csak úgy, mint az ezt megelőző két alkalommal.

FC Köbenhavn – Sevilla: 0-0

Rövid összefoglaló lesz, ugyanis a találkozón nem született gól, és ez volt az egyetlen meccs, ahol egyik csapat sem tudott a hálóba találni. A G csoport két vesztese csapott össze, a Sevilla négyet, a Koppenhága hármat kapott az előző fordulóban, egymás ellen javíthattak volna. De nem tették, sikerült a forduló legrosszabb meccsét összehozni, amivel a mai napig embereket kínoznak eldugott börtönökben.

Julen Lopetegui csapatának nem ment, de azt gondoltuk, azért a dán bajnokkal el tudnak bánni. Nem így történt.

A nagy helyzet az, hogy összesen négy kaput eltaláló lövés volt a mérkőzésen, a Sevilla nem igazán szolgálta ki azokat a szurkolókat, akik elkísérték a csapatot Dániába. Helyette a helyiek tettek ki magukért, akik sörrel várták a spanyolokat. Kedves gesztus, de azt hiszem, a szurkolók a szomszéd kocsmában is meg tudták volna inni a sörüket, ők inkább a kedvenceik győzelmére vágytak.

A Köbenhavn egyébként közelebb járt a győzelemhez, Victor Kristansen és Dennis Vavro szereztek majdnem gólt, és ez is sokat elárul a Köbenhavn formájáról, hogy két védő járt a legközelebb a gólhoz, a támadók egészen inaktívak voltak a kilencven perc alatt. Ugyanez igaz a Sevillára, akiknek értékelhető, emlegethető, kiemelhető helyzete nem is volt a meccsen.

Az egy pont azt jelenti, hogy a City és a Dortmund továbbra is az első két helyet foglalja el, a Köbenhavn jobb gólaránya miatt a harmadik, a Sevilla utolsó helyen áll.

Juventus – Benfica: 1-2

G.: Milik ill. Joao Mario, David Neres

Számítottunk a meglepetésre, mégsem mertük megfogadni, helyette a két és fél gól alatti opciót választottuk, ami elég hamar megdőlt, így ezen a meccsen nem tudtunk nyerni. Ellenben a Benficával, akik folytatták jó sorozatukat, és Torinóban is képesek voltak győzedelmeskedni. Ezzel – meglepő módon – a csoport első helyét foglalják el.

Pedig a Juve számára szépen indult a mérkőzés, Arkadiusz Milik már négy perc után betalált a hálóba. A gólpasszt egy másik, Franciaországból érkező kölcsönjátékostól, Leandro Paredestől kapta, a középpályás az oldalvonalhoz közeli szabadrúgást ívelt a kapu elé, Milik a röviden érkezett, és legalább tíz méterről fejelt kapura, de inkább messzebbről. De a csatárnak sikerült olyan jól bólintania, hogy a vetődő Vlachodimos nem ért oda.

Maradtak lendületben a zebrák, öt perccel később megint egy új fiú, Filip Kostic került helyzetbe, a szerb szélső egy jobboldali beadást lőtt nem sokkal kapu mellé.

A Juventusnál egyébként most is rengeteg volt a sérült, némiképp tartalékos összeállításban játszhattak, de ez a pályán az első negyedórában nem látszott…

A portugálok a 27. percig nem jelentettek veszélyt Mattia Perin kapujára, aki Wojciech Szczesnyt helyettesítette. Ekkor aztán David Neres beadását Goncalo Ramos fejelhette kapura. A beadás jó volt, a fejesben viszont nem volt erő, nem is volt helyezve, nem okozott problémát a kapusnak.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Viszont a Benfica a következő helyzetét már gólra váltotta. Ehhez kellett egy rutintalan megoldás az ifjú Mirettitől, aki egy szép becsúszással meghiúsított egy támadást a tizenhatoson belül, másodszor viszont elkésett, és bár mutatta a portugál játékosnak, hogy keljen fel, az csak nem akart. A bíró fülére szóltak, hogy nézze vissza az esetet, ő pedig tizenegyest ítélt. A büntetőt Joao Mario lőtt a kapuba.

A második félidőt is jól kezdte a zebracsíkos mezben pályára lépő olasz együttes, Arkadiusz Milik volt elemében, egy távoli lövéssel tesztelte Odysseas Vlachodimost, aki felvette a kesztyűt, és védte a löketet.

Tíz perccel a kezdés után a Benfica átvette a vezetést, a Juve védelme elaludt, több alkalommal is szerencsésen jutottak át a vendégek Bonucciékon, és bár Mattia Perin az első lövést még védte, David Neres a kipattanót a hálóba vágta.

A 87. percben hatalmas egyenlítési lehetőség maradt ki a Benfica kapuja előtt, az előre húzódó Bremer öt méterről lőtt kapu fölé, a labda talán még a sztratoszférát is elhagyta. Fogta is a fejét a brazil…

Érik az edzőváltás Torinóban, a Juventus második meccsét is elbukta.

Maccabi Haifa – PSG: 1-3

G.: Chery ill. Messi, Mbappé, Neymar

Az utolsó előtti meccsünket Izraelben játszották, a Maccabi az esélytelenek nyugalmával fogadta a győzelemre is esélyes PSG-t. Christophe Galtier nem becsülte le az ellenfelét, és a legerősebb összeállításban küldte pályára a játékosait.

Ennek ellenére a Maccabi szerezte meg a vezetést, hatalmas meglepetésre Tjarron Chery góljával a 24. percben az izraeliek jutottak előnyhöz, és ezzel vitték a szelvényünket. Mivel biztosak voltunk benne, hogy az egyik csapat a hálóba talál, a másik meg nem…

A gól maga gyönyörű volt, Haziza beadása találta meg a középen érkező Cheryt, aki szép mozdulattal lőtt a talpon maradó Donnarumma kapujába.

A PSG kapcsolt, és tíz perccel később Lionel Messi találatával egyenlítettek, és a szünetre ezzel az eredménnyel vonultak a csapatok. Az argentin játékos egyébként kissé szerencsés gólt szerzett, de nem lehet mindig nagy szólok után meg harminc méterről bombagólt rúgni…

A Maccabi a második félidőben egy darabig jól tartotta magát, habár egyre többször volt a labda az ő térfelükön. A 69. percben aztán Cohen másodszor is a hálóból szedte elő a labdát, Messi kiugratását Kylian Mbappé gurította a bal alsó sarokba.

A kegyelemdöfés Neymar részéről érkezett, a brazil a 88. percben egy elhibázott lescsapdát használt ki, kialakítva ezzel a 3-1-es eredményt.

Glasgow Rangers – Napoli: 0-3

G.: Politano, Raspadori, Ndombele

Nem négy, hanem öt mérkőzés maradt az utolsó részre, elfelejtettem, hogy a Rangers – Napoli meccset nem az előzetesen kijelölt időpontban játszották le. Giovanni van Bronckhorst együttese az első körben négy gólt kapott, így kellett volna a javítás, a Napoli közben a Liverpoolt verte el nagyon.

Bár nem ment olyan könnyen, de a Napoli végül bedarálta a skótokat, az első gólig volt nehéz a találkozó.

Az első félidőben nem született gól, a másodikban azonban igen. Nem is egy. No meg nem csak gólok voltak, akadt itt piros lap, kihagyott tizenegyes… De menjünk sorban.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a második percben Piotr Zielinski törte ketté a kapufát, majd Scott Arfield bombáját tolta szögletre Meret kapus.

Nem sokkal később ismét helyzetbe került a Napoli, Giovanni Simeone lövését McGregor lábbal hárította.

Pörgős, jó meccs volt, és bár gól nem esett az első negyvenöt percben, panaszra nem lehetett okunk.

A második félidőt, és ezáltal a meccset nagyban befolyásolta, hogy a Rangers védője, James Sands két perc alatt két sárgát gyűjtött be, ráadásul a második tizenegyest ért. Megfogyatkoztak a skótok, és Piotr Zielinski lábában ott volt a vezető gól. És ott is maradt, ugyanis McGregor védeni tudott, de Mateu Lahoz újrarúgatta a tizit, mert többen is bemozdultak. Zielinski aztán másodszor is hibázott, McGregor ezúttal is tudta, merre kell vetődni, maradt a 0-0.

Tíz perccel később a hazaiak összehoztak még egy tizit, ezúttal Borna Barisic kezezett. Zielinski már nem állt oda, átadta a lehetőséget Matteo Politanonak, aki magabiztosan értékesítette a lehetőséget.

A Rangersnek tíz emberrel már nem sikerült veszélyt teremtenie, a Napoli viszont ment előre, közeledtek a második gólhoz, amit aztán Giacomo Raspadori meg is szerzett a találkozó hajrájában, sőt még Tanguy Ndombele is betalált, így kialakítva a 3-0-s eredményt.

Nincs megállás, a válogatott szünet után a hétvégén jönnek a bajnoki meccsek, majd egyből folytatódik a BL is.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső