BL 2019-2020 összefoglaló – A szerdai mérkőzések

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2020 március 16.

A múlt héten rendezték a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóit, szerdán 2 mérkőzésre került sor, a meccsek rövid összefoglalóját olvashatjátok el.

PSG – Borussia Dortmund: 2-0

G.: Neymar Jr., Juan Bernat

Továbbjutott a PSG 3-2-es összesítéssel

Párizs az én városom, nem a tiétek!
Erling Haaland

Erling Braut Haaland egy képet töltött fel ezzel a szöveggel a párizsi visszavágót megelőzően, nem mindennapi magabiztosságot tanúsítva. Persze, az odavágón az ő góljaival nyert a Dortmund 2-1 arányban.

Franciaországban is egyre súlyosabb problémát jelent a koronavírus-járvány, így a Parc des Princes-ben sem lehettek jelen nézők.

Thomas Tuchel, a párizsiak vezetőedzője elmondta, az első perctől kezdve támadni akarnak, a végeredmény szempontjából azonban boldog lenne egy 1-0-s győzelemmel is.

Lucien Favre pedig kiemelte, nem azért jöttek, hogy „leparkolják a buszt”, szeretnék a saját játékukat játszani.

A meccsről

Tuchel nem számíthatott Marco Verrattira és Thomas Meunier-re eltiltás miatt, míg Ander Herrera megsérült. A német mester a középpálya közepén Gueye-t és Paredest játszatta, míg Meunier-t a 23 esztendős Thilo Kehrer helyettesítette.

A mérkőzés a várakozásokhoz képest nem hozott nagy iramot, nem estek egymásnak a felek, persze ez dortmundi oldalról érthető. Az első nagy lehetőségre a 25. percig kellett várni, ekkor Cavani életerős lövését Roman Bürki lábbal hárította.

Két perccel később viszont már ő sem tudott segíteni: Ángel Di Maria szögletét Neymar estében fejelte a kapuba. Ezzel a góllal pedig már a PSG állt továbbjutásrat, így a Dortmund is kénytelen volt támadni.

Haaland erőtlen volt, kijelentésével ellentétben egyáltalán nem úgy tűnt, hogy Párizs az ő városa lenne, ezt pedig Neymar duplán büntette meg. Nem elég, hogy gólt fejelt, ezt követően gúnyosan leutánozta a fiatal norvég szokásos gólörömét.

Az első valamirevaló dortmundi helyzetre a 36. percig kellett várni. Jadon Sancho szabadrúgását fogta meg Keylor Navas. Egy perccel később ismét Sancho – Navas különmeccset játszottak, ezt is a costa ricai hálóőr nyerte.

A 40. percben Thorgan Hazard lőtt a tizenhatos közeléből, itt nem kellett a PSG kapusának közbeavatkozni, a labda mellé szállt.

Juan Bernat - PSG
A meccs embere

Meglepő módon egy védőt választottak az UEFA illetékesei a meccs legjobbjának.
A második gólt szerző Juan Bernat véleményük szerint lélektanilag remek pillanatban szerzett gólt, ezen felül pedig levette a pályáról Hazardot és Jadon Sanchot is.

Amikor pedig már mindenki a hármas sípszót várta, jött a PSG balhátvédje, Juan Bernat. Valószínűleg ő maga sem tudja, hogyan keveredett a kapu elé, de Pablo Sarabia lapos beadásába belepiszkált, ez pedig annyira meglepte Roman Bürkit, hogy nem tudott védeni. Ezzel 2-0-ra módosította az állást.

A fordulást követően nem igazán alakult ki nagyobb helyzet a csapatok kapuja előtt, egy Di Maria szabadrúgást jegyezhettünk fel, Roman Bürki azonban ismét a helyén volt. Tegyük hozzá, valószínűleg a labda mellé szállt volna, de a német nem bízta a véletlenre.

A félidő felénél próbálta cserékkel frissíteni csapatát Lucien Favre, többek között pályára küldte legújabb sztár-jelöltjüket, a mindössze 17 esztendős amerikai Giovanni Reynát.

Igazán nagy helyzet már nem született, a meccs végén Emre Cant még kiállította Taylor játékvezető, miután két kézzel ellökte magától Neymart egy csetepatét követően.

Neymaréknak tehát sikerült megfordítani a párharcot és ott vannak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A meccs után pedig tettek róla, hogy Haaland is megtanulja a leckét.

Liverpool – Atletico Madrid 2:3

G.: Wijnaldum, Firmino ill. Marcos Llorrente, Morata

Továbbjutott az Atletico Madrid 4:2-es összesítéssel

Jürgen Klopp és Diego Simeone nagyon pozitívan nyilatkoztak egymás csapatáról, és azt fejtegették, mi lehet célravezető a szerda esti találkozón.

Klopp szerint helyzeteket kell kialakítaniuk és el is kell találniuk a kaput. Gólszerzés nélkül nincs esélye a Poolnak (ebben mondjuk tökéletesen igaza van), de itt nyilván a német mester az első meccsre utalt, ahol kapura tartó lövés nélkül zárták a mérkőzést.

Cholo szerint csapata egységes, ahogy ezt már sokszor bebizonyították, és ígéretet tett, hogy ez szerdán sem lesz másképp. Simeone elmondta, kevés helyzettel számol, így azokkal jól kell sáfárkodniuk, ha tovább akarnak jutni.

A meccsről

Nos, mindkét mesternek igaza volt. Elképesztő iramot diktált a Liverpool, sorra dolgozta ki a támadásokat és lám: A kaput is sikerült eltalálni, az ötödik percben Wijnaldum fejesét fogta könnyedén Jan Oblak.

Robertson és Alexander-Arnold felfutásai folyamatosan ott hordozták magukban a veszélyt, Henderson szokásához híven igazi vezérként játszott és nem lehetett panasz Wijnaldumra és Oxlade-Chamberlainre sem. A Gomez – van Dijk kettős pedig remekül megszűrte azt a kevés Atletico próbálkozást, ami volt.

Ha akcióból nem megy, majd pontrúgásból megy – gondolhatták a Matracosok, mert igazán a 18. percben adtak magukról először életjelet. Ekkor Renan Lodi közeli fejese ment épp kapu mellé.

A 34. percben Szalah szólóját követően Manéhoz passzolt, de a lövés sem erős, sem helyezett nem volt, így ismét könnyedén védett Oblak. Két perccel később ismét a szlovén óriáson volt a sor, hogy segítsen csapatán. Firmino pörgetésébe kapott bele, ez már igazi bravúr volt.

Egyre jobban kapuja elé szögezték a Vörösök Saúlékat, de a gól csak nem akart megszületni. Egészen a 43. percig, amikor Oxlade-Chamberlain beadása üresen találta Giorginio Wijnaldumot. A holland okosan a földre fejelte a labdát, így a kapusnak esélye sem volt. Egalizált ezzel a Pool és félidőben hosszabbításra állt a meccs.

Jan Oblak - Atletico Madrid
A meccs embere

Igen, lehetett volna Marcos Llorrente is, aki csereként beállva duplázott és gólpasszt adott, de el sem jutottak volna a hosszabbításig Diego Simeone fiai, ha nincs a szlovén Jan Oblak. Az UEFA illetékesei őt választották a tegnap este legjobbjának.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A Pool támadott, helyzetekig jutott el, de vagy mellé/fölé lőttek, vagy Oblak védett. Az 52. percben a gólpasszt adó Oxlade-Chamberlain lőtt, természetesen itt is jött a szlovén.

Néha-néha eljutott az Atleti Adrián kapujáig, lövésig viszont ritkán jutottak. Joao Felix nem túl életerős lövése azért vált veszélyessé a 61. percben, mert Adrián csak kiütötte a labdát, amire érkezett Correa, de a spanyol hálóőr önfeláldozóan vetődött be elé, megmentve így csapatát a góltól.

Az iram továbbra is remek volt, egyáltalán nem volt üresjárat, nem volt unalmas pillanat. A 66. percben Robertson közeli fejese a keresztlécen csattant.

A rendes játékidőt követően még maradt egy lehetősége az Atleticonak. Ráadásul nem is kicsi lehetőségről beszélünk, hiszen Saúl Niguez gólt fejelt belőle, de a beadás pillanatában lesen tartózkodott, így jöhetett a hosszabbítás.

Nem akármilyen hosszabbítás volt ez. A 94. percben Roberto Firmino megduplázta a Pool előnyét, ezzel pedig eldőlt, nem lesz tizenegyes párbaj. Szerencséje volt egyébként a brazilnak, fejese a kapufán csattant, de a kipattanó elé került, ezt pedig teketóriázás nélkül berúgta.

És aztán jött az, ami a Liverpool drukkereinek nagyon is ismerős: Egy kapushiba. A 2017-18-as BL döntőben Karius hibázott óriásit, ami a meccsbe került akkor a Poolnak, most pedig Adrián ajándékozta oda a labdát az ellenfélnek, melyet a csereként beállt Marcos Llorrente meg is büntetett.

Az ex-Real Madrid játékos aztán nem állt le, a hosszabbítás első félidejének utolsó percében megduplázta csapata előnyét. Adrián ebben a gólban is benne volt.

Innentől pedig az Atletico azt játszhatta, amihez igazán ért. Betömörültek, néha kontráztak, de alig várták, hogy a holland bíró hármat fújjon a sípjába. Előtte viszont a teljesen összezuhanó Pool kapott még egy gólt, ezúttal Alvaro Morata mattolta Adriánt (a gólpasszt Marcos Llorrente adta), ezzel kiesett a tavalyi győztes.

Összességében elmondható, hogy jobb volt a Liverpool, de beigazolódott a foci egyik örök igazsága: Ha kihagyod a helyzeteid, az megbosszulja magát. A hírek szerint Madrid piros-fehér részén már faragják Jan Oblak mellszobrát, nélküle biztosan más lett volna a végeredmény.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső