Botrányoktól Hemzseg a Téli Olimpia

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2022 február 11.

Már a tokiói olimpián is akadt egy-két érdekesebb jelenet, de ez a mostani, pekingi téli olimpia viszi a prímet. Van itt minden, hazaiaknak fújó bírók, a jeget manipuláló hollandok, doppingbotrány, „éheztetés”, különböző szigorú karantén-feltételek, szóval Kína nem mondhatja majd el magáról, hogy egy minden tekintetben hibátlan Olimpiát rendezett. Nyilván egy része nem rajtuk múlt.

Most összeszedtük az eddigi legdurvább véleményes szituációkat, amik „színesítették” az olimpiát.

Liu Shaolin Sándor kizárása

Persze, hogy hazafelé húz a szívünk, hiszen nagyon fájó, hogy első egyéni aranyérmünktől fosztottak meg bennünket. A rövidpályás gyorskorcsolyázónk, Liu Shaolin Sándor 1000 méteren harcolt a minap öccsével, Liu Shaoanggal, és az egésznapos megterhelő meló végén elsőként, szinte kéz a kézben érkezett a célba kínai vetélytársával. Nem örülhetett Sanyi, mert videózás után lökés miatt kizárták a magyar srácot, és Zsen Ce-vej lett az aranyérmes.

Többen felháborodásukat fejezték ki az ítélet miatt, később a magyar csapat óvást nyújtott be, azonban azt – ahogy várható volt – elutasították. Kövér Balázs bíró az alábbi nyilatkozatot adta:

„Kívülről, magyar szívvel, magyar érzelmekkel, ez az ütközés nem tűnt olyan súlyúnak, hogy ilyen büntetést érdemeljen. Sokszori visszanézés és lassítás után viszont elmondható, hogy két méterrel az utolsó, a kanyar előtti első bója előtt Sanyi nem foglalta el a pozícióját. Ez a két méter fontos, erre odafigyelnek a bírók egy belső útmutatás szerint, noha nincs vonalzójuk, és nem mérik ki. Eddig a pontig az előzést be kell fejezni.”

„Ebben a sportágban főszabály, hogy aki hátulról jön, és előzni készül, annak kell jobban figyelnie, a szabályok azt védik, aki elöl halad. A támadónak kell viselnie a felelősséget. Találkoztak, de a kínai Zsen Ce-vej lendülete ettől még nem törik meg, a kontakt nem volt hatással érdemben a verseny további alakulására. Erre az ütközésre az elődöntőben, könnyen lehet, hogy rájátszik a szenvedő fél, mert az az érdeke, hogy ő továbbmenjen, míg a vétkest ki lehessen zárni.”

„Nem sportszerű, de elképzelhető. Mivel ez az említett két méter nem kerítés vagy fal a szabályokban, el lehet tekinteni tőle. Ha vegytisztán a szabályok szellemiségét nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy a támadó pozícióban lévő Liu Shaolint ki lehetett szedni a versenyből. De nem volt elegáns.”

Nem csak a magyarok, hanem a dél-koreaiak is panaszkodtak a bíráskodás miatt, nem féltek kimondani, hogy a bíráknak hazahúz a szívük. Vagyis a kínai versenyzőkkel kivételeznek, és előnyben részesítik őket.

Panaszok az időjárás miatt

Rendkívüli hidegben kell/kellett jó néhány számban számítani, és a biatlonosok faragtak rá a leginkább. A női 2×7,5 kilométeres verseny egyik svéd résztvevője, Frida Karlsson félájultan jutott át a célvonalon, ezt a hideget még az ő edzett szervezete sem bírta. A biatlonosok egyébként azt mondták, emiatt korábban kellene kezdeni a futamokat. A Nemzetközi Síszövetség protokollja alapján -20 fok alatti hőmérséklet esetén el lehet halasztani a futamokat, ám a verseny napján -13 fok volt. Csak egy dologgal nem számoltak, a széllel. Olyan erős szél fúj a Pekingtől kétszáz kilométerre fekvő Csangcsiakouiban, hogy emiatt a versenyzők inkább tapasztalhattak -30 fok körüli hőmérsékletet. A szervezők azonban ezt nem vették figyelembe.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A karantént és az ellátást is kritizálják

Fáj a gyomrom, sápadt vagyok, hatalmas karikák vannak a szemeim körül. Véget akarok vetni ennek. Minden nap sírok. Kimerültem.

Ezt Valeria Vasnetsova írta Instagramján, miután kiszabadult a karanténból. Az orosz sílövő szerint nem bántak vele a szervezők kesztyűs kézzel, leginkább az ételek minőségére panaszkodott. Fotókon örökítette meg, mit kapott enni, és hát nem tűnt túlságosan étvágygerjesztőnek a kínálat, zöldséget például egyáltalán nem kapott.

Ebbe a beszélgetésbe csatlakozott be Christian Schwaiger, a német alpesi sí válogatott egyik edzője, aki elmondta, csapata nem is kapott meleg ételt.

Oroszország és a dopping…

Nem hiába nem indulhat Oroszország az olimpiákon, nem hiába hívják őket Orosz Csapatnak. Az elmúlt évek egyik legnagyobb botránya volt az övék, amikor lényegében szervezetten doppingoltak a sportolók.

Most egy 15 éves műkorcsolyázó, az oroszok új szupertehetsége, Kamila Valijeva bukott meg. Először az a hír járta, hogy marihuána nyomaira bukkantak, később kiderült, hogy trimetazidint, ami a szívizom enegriametabolizmusát modulálja, és valószínűleg a vázizmokban szintén kifejti hatását.

Jövő hét kedden születhet döntés a 15 éves versenyző ügyében. Mivel még nem született döntés, így a csapatversenyen nem volt éremátadás.

A hollandok és a jég esete

A legfrissebb botrányban érintett egy holland szakember, név szerint Sander van Ginkel, aki a jég minőségéért felel a gyorskorcsolya számokban, és befolyásolhatta az eredményeket. Az érdekes, hogy lényegében saját magát buktatta le van Ginkel, aki a holland szövetség honlapjának azt nyilatkozta, hogy a hollandok számára előnyös a kemény jég, így azon van, hogy a legkedvezőbb feltételeket megteremtse honfitársai számára.

Nem hagyhatta ezt szó nélkül az 5000 méteren győztes svéd (és magyar felmenőkkel rendelkező) Nils van der Poel:

Ez egy botrány. Valami olyasmi, aminek nem szabadna megtörténnie. Nem értem, hogy tehetik ezt a hollandok, mi tisztességes körülmények között szeretnénk versenyezni.

Még jó pár nap hátra van az idei olimpiai játékokból, szóval számíthatunk rá, hogy lesznek még érdekes történetek a záróünnepségig.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső