Csütörtök Óta Nem Ronald Koeman a Barca Edzője

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 október 29.

Úgy tűnik 14 hónapnyi szenvedés után a Barcelona vezetősége „behúzta a féket”, menesztették Ronald Koeman vezetőedzőt a csapat kispadjáról, a megüresedett pozícióra a legesélyesebb jelölt Xavi Hernandez, a katalánok legendás középpályása.

Az 58 éves holland szakembert, a hétközi Rayo Vallecano elleni 1-0-s vereség után küldték el, ugyanis a Barca a 9. helyen áll a bajnokságban. Nem csoda, hogy elfogyott a türelem, hiszen az utolsó hét bajnoki meccséből csak kettőt nyert meg a csapat Koeman vezetése alatt, és ebben van egy nagyon érzékeny és fájó vereség is, vasárnap ugyanis elbukták az El Clásicot a Real Madrid ellen, ráadásul hazai pályán.

Most úgy áll a helyzet, hogy a csapat nem tudja majd magát kvalifikálni a következő évi Bajnokok Ligájába, ami természetesen óriási anyagi hátrányt jelentene az amúgy sem rózsás pénzügyi helyzetben lévő klubnak.

A lehetséges utód

Xavi, aki jelenleg a katari Al-Sadd csapatának vezetőedzője, a katalán szurkolók körében is népszerű választás lenne, tekintve fényes játékoskarrierjét a Barcelonában. Vannak, akik úgy gondolják, hogy Xavi stílusa visszahozná a régóta hiányolt dinamikát, melyet Pep Guardiola idejében tett magáévá a csapat.

Első körben – a spanyol média szerint – azért más nagy nevek is bent vannak abban a képzeletbeli kalapban. A tavaly szezon végén Torinóból menesztett Andrea Pirlo, vagy a jelenlegi belga szövetségi kapitány, Roberto Martinez. Marcelo Gallardót, a River Plate edzőjét és a volt Ajax játékost Erik ten Hagot is megnevezték, de talán ők nem szívesen hagynák ott jelenlegi munkájukat a szezon közepén.

A Barca B-csapatának edzője, Sergi Barjuan is átvehetné az első csapat irányítását a következő válogatott szünet előtt. A bajnokságban az Alaves, a Bajnokok Ligájában a Dinamo Kijev és a Celta Vigo következnek a Barca csapatának számára.

A klub vezetősége szerdán, éjfél után adta ki közleményét, melyben megerősítették a korábban az Evertont és a holland válogatottat is irányító Koeman menesztését, akire a végén – valljuk be – már óriási nyomás nehezedett.

A közlemény szerint a Rayo elleni vereség után közölte döntését a holland szakemberrel Joan Laporta elnök. Ronald Koeman csütörtökön, a Ciutat Esportiva edzőpályán fog elbúcsúzni a csapattól.

A holland hat évet játszott a Barcában, és mind a vezetőség, mind a szurkolók legendaként tekintenek rá, pályafutása a katalánoknál 1992-ben kezdett felfelé ívelni, miután a Sampdoria elleni európai kupadöntőben ő szerezte a győztes gólt.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Laporta elnök elődje, Josep Maria Bartomeu 2020-ban nevezte ki a klub élére, és nagyon hamar óriási sikereket ért el. Megnyerte a Copa del Reyt, vagyis a spanyol kupát, és nagy szerepe volt abban, hogy az enervált Messi ismét magára találjon.

Viszont a bajnokságot nem sikerült jól zárni, a BL-ben pedig a legjobb 16 között vereséget szenvedtek a PSG-től, már ekkor sokan megkérdőjelezték Koeman hozzáértését és alkalmasságát. Miután Laportát újraválasztották, Koeman maradhatott, de rossz nyelvek szerint soha nem volt túl nagy a bizalom a két szakember között.

Volt is köztük súrlódás, még a sajtó előtt is. Laporta nemrég azt mondta, hogy az edzőknek nincs minden felett hatalmuk, Koeman ezt lehet rosszul reagálta le, ugyanis azt nyilatkozta, hogy az elnök úr túl sokat beszél. Nem biztos, hogy ez a reakció rosszindulatú volt, több módon is lehet értelmezni, de a lényeg, hogy a feszültség megmaradt köztük. Laporta már nyáron felszólította a hollandot, hogy keressen maga helyett valakit az edzői posztra, de vagy nem sikerült találni senkit, vagy nem sikerült senkit rábeszélni, ami a Barcelona pénzügyi helyzetét tekintve, nem is csoda.

A klub adóssága elérte az 1,35 milliárd eurót, és augusztusban még egy csapás érte őket, Lionel Messi a PSG-hez igazolt, mivel nem sikerült szerződést hosszabbítani vele. Nem Messi volt az egyetlen alapember, akitől meg kellett válni, Antoine Griezmann is távozott, és a pótlásukra tett törekvések nem voltak túl sikeresek.

Koeman a Rayo elleni vereség után kifejezte nemtetszését, melyben a klub átigazolásait bírálta. Szerinte az elmúlt években minden klubnak sikerült erősíteni, csak a Barcának nem.

Valljuk be őszintén, a fiatalabb játékosok élvezték a holland szakember bizalmát és profitáltak is belőle, de sajnos a rutinosabb játékosok hanyatlásnak indultak. Nem baj, ha egy edző fiatalítani akar, és megadja a lehetőséget a rutintalanabb játékosoknak, de a szezont végig nézve, Koeman próbálkozása elég kontraproduktívnak nevezhető, nem igazán találta el az egyensúlyt.

Az eredmények pedig nem voltak túl kielégítőek, sőt egyáltalán nem. A BL-ben a Bayern és a Benfica elleni 3-0-s vereséget követően, a bajnokságban kikaptak az Atletico és a Real Madrid ellen is. Laporta az Atletico elleni vereség után türelemre intett minden zúgolódót, és bizalmát fejezte ki a hollanddal szemben, azonban a BL-nyújtott teljesítmény, és hogy a La Liga legjobb négy csapata közé is problémás lesz bejutni cselekvésre ösztönözte az elnököt. Lépnie kellett.

A cikk megírásának pillanatáig nem érkezett hivatalos megerősítés az új edző személyét illetően, de valószínűleg nem kell sokat várni. Úgy gondoljuk, a bizonytalanság senkinek sem használ, ezért hamar ki fog derülni minden.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső