EL-összefoglaló: A csütörtöki mérkőzések – II. rész

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 07.

Már csak két mérkőzés maradt, amiről nem olvashattatok nálunk, ennek teszek most eleget. A szerdai játéknap négy meccséről (I. rész & II. rész) illetve a csütörtöki játéknap meccseit már kiveséztük. A Basel – Frankfurt és a Wolves – Olympiakosz meccsek összefoglalóját olvashatjátok, valamint a cikk legalján azt, hogy milyen párosítások születtek az EL-ben.

FC Basel – Eintracht Frankfurt: 1-0 (0-0)

G.: Fabian Frei

Továbbjutott az FC Basel 4-0-s összesítéssel

Amikor a két csapat először találkozott komoly gödörben voltak a németek, ebből a szezon végére úgy tűnt, ki tudtak mászni. Nem számítottam arra, hogy a St. Jakob Parkban majd négyet hintenek a Baselnek, de arra igen, hogy legalább egy góllal jobbak legyenek. De ezen a meccsen is csalódás ért.

Van ilyen, főleg az EL-ben, így hát nem dőlhetek a kardomba, menni kell előre, a java az európai kupáknak még hátra van.

Az odavágón 3-0-s előnyt szereztek a svájciak, nagyon könnyedén fektették két vállra a németeket saját pályájukon.

Ezúttal nem volt annyira sima a találkozó, mint márciusban, de az Eintracht sem tudott túllépni saját árnyékán, így dicstelenül, 4-0-s összesítéssel búcsúzott az Európa Liga 2019/2020-as kiírásától.

Pedig helyzetek akadtak bőven, szerencsére nem volt unalmas a találkozó. Más kérdés, hogy a kaput eltaláló lövések száma aránytalanul kevés volt a próbálkozásokhoz képest, 39 kapu felé tartó lövésből csak 7 találta el a kaput.

Trapp több alkalommal is nagyot védett, és egyre közelebb volt a Basel gólja. Erre egészen a meccs legvégéig, a 88. percig kellett várni, ekkor Fabian Frei cselezte ki a kilépő Trappot és begurította a labdát.

Egy másodpercig nem forgott veszélyben a svájci csapat továbbjutása, a Frankfurt pedig abszolút csalódást okozott a nyolcaddöntő mindkét mérkőzésén.

A meccs embere
Kevin Trapp - Eintracht Frankfurt

Ritka, amikor a vesztes csapatból választják ki a mérkőzés legjobbját, de ezúttal így van: Kevin Trapp, a Frankfurt kapusa 5 védést mutatott be, ő volt az, aki meccsben tartotta csapatát, még akkor is, ha amúgy nem volt esélyük kivívni a negyeddöntőt.

Wolves – Olympiakosz: 1-0 (1-0)

G.: Raúl Jimenez

Továbbjutott a Wolves 2-1-es összesítéssel

A görögök már egy angol csapat bajszát megráncigálták, sőt, ki is ejtették őket. Pedig akkor hátrányból indultak, az Arsenal elleni mérkőzésen Görögországban 1-0-ra kikaptak, az Emirates-ben viszont 2-1-re nyertek.

Ezúttal az angol bajnokság 7. helyén végző Wolves-t sodorta a szél az útjukba, és Pireuszban 1-1-es döntetlennel végeztek a felek. Úgy, hogy saját góljukat emberhátrányból szerezték. Nem volt rossz eredmény a körülmények tudatában.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Itt már elég hamar megszerezték a vezetést az angolok, a remek szezont futó Raúl Jimenez büntetőjéből. Nagyon buta szabálytalanságból született a tizenegyes egyébként, Podence és az Olimpiakosz kapusa, Allain egyszerre indultak el egy labdáért, ami a tizenhatos sarkánál járt, az oldalvonal felé gurulva. Podence egyedül volt, háttal a kapunak, kisodródva nagyon sok mindent nem tudott volna kezdeni, azonban Allain hátulról felöklelte a portugált. A tizenegyest Jimenez a jobb alsóba gurította.

Éledezni látszottak a görögök, előbb Rui Patricionak kellett egy lövést védenie, majd jött Camara, aki a hálóba talált. A dolog szépséghibája, hogy hiába történt így, El Arabi – aki a gólpasszt adta – lesről indult, így Marciniak kifelé ítélt szabadrúgást.

Küzdöttek becsülettel a görögök, de nem akart összejönni az egyenlítő gól. Sokat köszönhetnek a hazaiak Rui Patricionak, aki legalább két alkalommal is nagyot hárított. A meccs legnagyobb vendég helyzeténél is neki kellett játékba avatkoznia, nem kellett sok ahhoz, hogy El Arabi fejese a hálóban kössön ki.

Nem csak a görögök támadtak, a Wolves is eljutott ellenfelük kapujáig, de vagy nem volt szerencséjük, vagy könnyelműek voltak, vagy Allain hárított.

Nuno Espirito Santo megnyugodhatott a hármas sípszó felhangzásakor, csapata továbbjutott egy jó ellenféllel szemben, egy nagyon jó meccsen.

A meccs embere
Rui Patricio - Wolves

Ismét egy kapusra, Rui Patriciora esett a választásom, aki nélkül biztosan nem úszták volna meg kapott gól nélkül a narancsmezesek. Több bravúrt vitt véghez, szám szerint ötöt. Nem volt nála jobb ezen a meccsen a pályán.

Véget értek tehát a nyolcaddöntő mérkőzései, a negyeddöntő párosításai a következők:

Hasonlóan jó meccseket remélek a Németországban rendezett döntőben is. Az első mérkőzésekre szokatlan időpontban, augusztus 10-én kerül sor.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső